WILHELMI MALMIVAARA SZOLGÁLATA ÉS SZENVEDÉSEI
„Uram, ó, add, ha vándorutam…” (EÉ 525)
„Harmadszor is szólt hozzá: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” (Jn 21,17)

(Gerlai Pál, Link!)

Az Achreniusok kapcsán az előző cikkben megismert énekes összejövetelek egyik legszebb ma is énekelt dalának szerzője Wilhelmi Malmivaara, aki 1854-ben Lapuán született. A város az ébredés központja volt. Wilhelmi (Vilmos) a 19. század egyik legnagyobb hatású prédikátorának és vallási vezetőjének Nils Gustaf Malmbergnek fia volt. Malmberg megjárta Szentpétervárt, ahonnan ébredési nézetei miatt menekülnie kellett, így került Észak-Nyugat Finnországba. Malmberg személyes ismerőse volt az ébredés másik nagy alakjának, a paraszt prédikátor Paavo Ruotsalainennek, aki szintén nagy hatással volt rá.

Az énekes összejövetelek szokása a finn területeken az ébredtek között máig fennmaradt. Míg régen házaknál szervezték, az utóbbi időkben inkább gyülekezeti termekben és közösségi terekben kerül megrendezésre. A seurat általában körülbelül egy óra hosszú. A himnuszokat, melyeknek szövege egyben imádság is, kíséret nélkül, meditatív ritmusban éneklik. Az éneklést rövid beszédek szakítják meg. Mivel az énekes összejövetelek nem egyházi szervezésűek voltak, nincs kiemelt vezető, ezért az összejöveteleken bárki elindíthat egy himnuszt és bárki tehet bizonyságot. A beszédet általában ülő helyzetben hangzik el a beszélő helyéről, és nem szószékről. Ha egy beszédet nem tartanak megfelelőnek, szokás szerint elfogadható a beszélő megszakítása egy himnusz elindításával. A himnuszok és beszédek gyakran spontán tematikusan kapcsolódnak egymáshoz, reflektálnak egymásra, így gondolatláncot alkotnak. Szokás, hogy az összejövetelt kávézással kezdik és szabad beszélgetéssel fejezik be. Ez arra is lehetőséget ad, hogy a résztvevők egyéni lelki beszélgetésre vonuljanak el a lelkészekkel vagy laikus előadókkal.

Ilyen háttérből indult Wilhelmi Malmivaara pályája, aki azok közé a finn lelkészek közé tartozott, akik csupán egy év tanulmány után kezdhették lelkészi pályát – ezt a későbbiekben a szemére is vetették. Édesanyja és az ébredtek voltak számára a hátország a lelkészi pályára lépés során. Ez a hátország mind gyengébb lett, hiszen az 1880-as években az ébredtek második nagy generációjának tagjai sorban elhunytak. Miközben a Kuopio közelében fekvő Nilsiäi és Kiurusvesi település segédlelkésze volt megalapította a szabadelvűség és az új vallási mozgalmak elleni küzdelem eszközének szánt újságját, amely a mai napig működik Henki címen, és amely valószínűleg Finnország legrégebben alapított ma is rendszeresen megjelenő folyóirata. Malmivaara elve és célja az volt, hogy az ébredést erősen az egyházhoz kösse.

Emellett az ébredés üzenetének terjesztésére megalapította a feljebb említett lapot kiadó Herättäjä vállalatot, hogy az ébredt keresztény irodalmat terjessze. Kiadói tevékenysége révén Malmivaara közismert, befolyásos lelkésszé vált, tevékenységével az 1890-es években megélénkült az ébredés, és sok fiatal lelkész csatlakozott köréhez, ami megerősítette a mozgalmat az evangélikus egyházon belül. Malmivaara tovább erősítette pozícióját a mozgalom irányításában, miután 1900-ban Lapua parókus lelkésze lett, elfoglalva apja korábbi pozícióját. Az ébredés Wilhelmi Malmivaara személyes hazafias meggyőződése nyomán az 1890-es évektől egyre szorosabban kapcsolódott a finn nemzeti ébredéshez. Malmivaara idejében a laikusok által vezetett ébredés lelkészek által vezetett, erősen egyházi ébredési mozgalommá vált, melyben ő honosította meg pl. az abszolút alkoholmentesség szemléletét.

1897-től képviselőnek is megválasztották a parlamentben, ahol az absztinencia mellett azt is képviselte, hogy a nők tanári állásba kerülhessenek. Azzal érvelt, hogy a gyermekek érzékeny nevelése fontosabb, mint a magas lexikai tudás elérése. Ellenezte a finn fiatalok kötelező orosz katonai szolgálatát, viszont ugyanígy helytelenítette a sztrájkokat és azt is, hogy a lelkészek a sztrájkoló tömegek élére álljanak. 1906 környékén az erőteljes oroszosítás hatására változtatta a vezetéknevét Malmbergről Malmivaara-ra, és csatlakozott a Finn Párthoz, egyesítve az imádkozó és a nemzeti ébredést. 1917-ben, az októberi forradalom után a parlament megszavazta Finnország függetlenségét, amelyet Malmivaara is támogatott. 

A függetlenség megszavazása nem volt elsöprő erejű: 100 képviselő szavazott igennel, 88 nemmel. A szavazás után pedig a szovjetpárti vörösök és a függetlenség párti fehérek között véres polgárháború bontakozott ki, amely a becslések szerint közel 37 ezer halálos áldozattal járt. Malmivaara sok képviselőtársával együtt bujkálni kényszerült, mivel a szovjetpártiak ki akarták végezni. A függetlenség pártiak győzelme után 1918 decemberétől azután újra képviselő lett. Kissé kritikusan jegyzi meg róla az utókor: „Malmivaara a nép emberének tartotta magát, de a népről alkotott fogalma meglehetősen szűkös volt – számára a nép hazafias, istenfélő embereket jelentett, olyanokat, akik között gyülekezetében élt.”. Már nem sokáig szolgálhatta népét: 1920-ban egészségi állapotának romlására hivatkozva lemondott képviselőségéről, 1921-ben nyugdíjba vonult a lelkészi szolgálatból, 1922 januárjában megtért teremtőjéhez – „futását elvégezte, a hitet megtartotta”.

Az „Uram, ó, add, ha vándorutam” (525) ének születése – Malmivaara szenvedésekkel teli magánélete

A lelkészi szolgálata és szenvedései is Lapuában teljesedtek ki. 1901-re tizenegy gyermeke közül már négyet eltemetett, de ebben az évben a tífusz következtében még három koporsót kellett a temetőbe kísérnie. Először a legkisebb, legkedvesebb lányával Ailival végzett a betegség. Ezen a temetésen még vigasztalta feleségét, de nemsokára az asszony következett. Felesége temetésén hűséges kollégája, és támogatója a Finn Pártban Juho Malkamäki, a parasztprédikátor így hirdette az igét: „Amikor Isten beszél, nekünk embereknek csendben kell maradnunk.” Utoljára a legidősebb lánya halt meg, akinek koporsója mellett már teljesen összeroppant. Gyülekezetének tagjai ezzel az igével vigasztalták: „Harmadszor is szólt hozzá: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Jn 21,17

A temetést követő éjszakán született meg 525-ös énekünk énekszövege, melyet a finn énekeskönyv 631-es száma alatt találunk két dallammal is.

Néhány évvel ezelőtt több alkalommal is járhattam Malmivaara Vilmos egyik gyülekezetében, Kiuruvesiben. A gyülekezetben szolgáló lelkészházaspártól, Risto és Arja Pentikajnentől tudom, hogy abban a gyülekezetben a gyülekezet hűséges tagjainak temetése után rendszeresen ezt az éneket énekelik.

Nagyon megérintett, mert abban a magyarországi gyülekezetben, Aszódon, ahol felnőttem és lelkészi szolgálatra indultam, ugyanez a szokás. Ráadásul ott is azzal a dallammal, a 631b dallamával énekelik ezt az éneket, amelyet a finn énekeskönyv tartalmaz ugyan, de a magyar nem. Talán több magyarországi gyülekezetben is ismert és énekelt ez a változata.

• Idézzünk fel bibliai igéket, amelyek segítettek életünk nehéz perceiben!
• Milyen hatásait ismerjük fel az ébredésnek a magyarországi evangélikus gyülekezetek életében?
• Beszélgessünk magyar keresztény személyekről, akik sokat tettek hazájukért!
• Keressük a párhuzamokat a finn és a magyar nemzet sorsában a 19. és 20. században.
• Megtanulhatjuk az 525-ös éneket a finn énekeskönyv „b” dallamával

https://henkilehti.fi/
https://mult-kor.hu/veres-polgarhaboru-kvette-a-finn-fuggetlenseg-kikialtasat20201206
https://www.finna.fi/Cover/Show?id=musketti.M012%3AHK19860109%3A61&fullres=1&index=0&w=1200&h=12004
https://henkilehti.fi/
https://mult-kor.hu/veres-polgarhaboru-kvette-a-finn-fuggetlenseg-kikialtasat-20201206
https://arkisto.kokoomus.net/kokoomusbiografia/elamakerta-artikkelit/malmivaara-wilhelmi/