Böjt és Nagyhét – Jánosok énekeivel (Johann Crüger és Johann Heermann)

2024. Húsvét

Johann Heermann – Jézus sebeinek átélője

Johann Heermann (1585-1647) a sziléziai Raudtenben, a mai Lengyelország területén született. Gyerekkorában súlyos betegséggel küzdött. Édesanyja megfogadta, ha túléli a betegséget, papnak fogja taníttatni. A gyermek felépült, és szorgalmasan tanulni kezdett. Valóban eljutott a strasbourgi teológiai fakultásra, de szemfertőzése miatt egy év után tanulmányainak feladására kényszerült. A születési helyéhez közeli Kobenben kezdett diakónusként szolgálni. Öt év nyugalmas szolgálat után kezdődtek a próbatételek: 1616-ban tűz pusztított a városban, egy évvel később elhunyt felesége, 1618-ban pedig megkezdődött a harminc éves háború, mely élete végéig tartott. Kiterjedt harcok dúltak a Habsburg Birodalomhoz tartozó Sziléziában. Négyszer fosztották ki a várost a seregek, melyek természetesen a parókiát sem kímélték. A Harminc éves háborúra jellemző volt a római Catónak tulajdonított mondat, mely szerint „a háború saját magát táplálja”, azaz a hadseregeket a háború dúlta területeknek kell ellátnia élelemmel. A háború kísérő tüneteként pedig ráadásként kitört a pestis. Egyes területeken 60-70%-os volt az elnéptelenedés mértéke. Heermann számára a szembetegség mellé súlyos torokproblémái lettek, amelyeknek következtében 1634-ben felhagyott a prédikálással, és élete utolsó kilenc évét visszavonultan élte. Közel négyszáz himnusza maradt fenn, melyek személyes hitélményekről tanúskodnak. Heermann indította el azon a fejlődési úton a protestáns egyházi énekeket, mely Gerhardt Pál énekeiben teljesedett ki. Johann Crüger énekeskönyvébe is bekerültek énekei, az ő dallamával énekeljük a 198. énekünket:

197. Jézus, sebeidnek mélye (Johann Crüger dallama)

2. Ha még gonosz kívánságra Hajol a test és a vér, És a romlottság útjára Inkább, mint a jóra tér; Vagy ha sátán tőrbe csal Csábító szavaival: Állj előttem sebeiddel, Megrontómat, jöjj, te űzd el!
3. Minden földi szenvedésben Erőt adnak sebeid, Ha tebenned elrejtőztem, E világ nem keserít. A gyógyító balzsamot Te mindenkor meghozod; Mindent megadtál te nékem, Halálod lett üdvösségem.
4. Jézus, te vagy reménységem, Te legyőzted a halált, Megszégyenült ellenségem, Bősz fullánkja már nem árt; Mert habár meg is halok, A sírban nem maradok, Te fölkeltesz új életre, Te elvezetsz üdvösségre.
Johann Heermann 1585-1647 (német).

Ha pedig említettük Crügert, az ő rövid életrajza is álljon itt:

Johann Crüger – a kegyes éneklés gyakorlója

Johann Crüger szorb (nyugati szláv) származású német zeneszerző, kántor és énekeskönyv szerkesztő. Születési neve Jan Krygar. 1598-ban született a brandenburg fejedelemségben. Az olmutzi jezsuita főiskola és a regensburgi költőiskola elvégzése után körutat tett Ausztriában, majd 1615-ben Berlinben telepedett le. Ott, a wittenbergi egyetemen töltött rövid tartózkodást leszámítva magántanárként dolgozott. Zenei tudása révén 1622-ben a berlini Szent Miklós-templom előénekesi, orgonista- és kápolnamesteri posztját szerezte meg, és ezt 1662-ben bekövetkezett haláláig be is töltötte. Legismertebb éneke a Nun danket alle Gott! – Jer dicsérjük Istent! (40. ének), de böjtben és nagyhéten gyakran énekeljük 198. énekünket: „Ó drága Jézus, vajon mit vétettél”, melynek szövegét Johann Heermann írta, dallamát pedig Crügernek tulajdonítjuk.

Koren Emil Irgalmadat éneklem című könyvében így rajzolja meg Crüger személyiségét:

„Az 1650-es évek egyikének késő tavaszán sovány, fakóarcú, rendetlen külsejű férfi szállt le Mittenwalde parókiája előtt a postakocsiról. Felleghajtóját maga köré fogva, hóna alatt hegedűvel lépett be sietve Gerhardt Pál parókiájának kapuján. Crüger János ő, a berlini híres kántor, a Praxis pietatis melica című énekeskönyv szerkesztője. Barátjához jött, Gerhardt Pálhoz, akinek néhány éneke lelkes hívévé tette. Most azért jött, hogy számon kérje az újabb termést egy újabb, bővített kiadás számára. Gerhardt Pál iratcsomót nyújtott át neki, amelyben Crüger megilletődve számolt meg 63 új éneket.”

Crüger nem csak Gerhardt Pálnál „házalt” az énekekért, hanem hatalmas gyűjtőmunkával fogta össze a német birodalom evangélikus énekszerzőinek költeményeit, így az imént említett Heermann énekeit is. Korának legismertebb énekdallam szerzője volt, legalább húsz dallama világszerte használatban van még ma is az evangélikus egyházak liturgiájában.

198. Ó, drága Jézus (Johann Crüger dallama)

2. Megostoroznak, szent arcodba vágnak, Szúró tövissel gúnyból koronáznak. S te keresztfádon tűrsz, míg őket áldod, Kínt, szomjúságot.
3. Én, én okoztam minden szenvedésed. Bűneim vittek keresztfára téged. Mindazt, mit, Jézus, eltűrtél helyettem, Én érdemeltem.
4. Ily büntetésre álmélkodva nézünk: Pásztorunk szenved juhaiért, értünk, És mert szolgái adósságba estek, Az Úr fizet meg.
5. Ó, mérhetetlen szeretet csodája! Az vitt a kínok, fájdalmak útjára! Én múló földi örömökben éltem, S véred hullt értem.
6. Ég, föld Királya, kit Úrnak vall minden, Mint adjon hálát irgalmadért szívem? Nincs elég drága, mit neked adhatnék, Kincs és ajándék!
7. Célomhoz érve, trónod elé lépek, Rám ragyog égi, örök békességed. Ott is irgalmad, szereteted áldom, Édes Megváltóm!
Johann Heermann 1585-1647 (német)

A 197. és 198. énekek – böjti „fájdalmas” énekeink

Szinte még gyerekként a böjti időszakban kezdtem a gyülekezeti kántori szolgálatot. Segédkántorként vasárnap csak egy énekvers erejéig ülhettem az orgonához, így hétközben, az esti bibliaórákon voltam a gyülekezet kántora, akkor ismerkedhettem egy öreg Vermona hangszeren az énekkísérés kihívásaival. Egy maroknyi idős asszony járt a bibliaórákra. Leginkább fekete ruhás, fejkendős özvegyasszonyok, akik a gyülekezetben kitartottak abban az időszakban is, mikor a templomba járás ugyan nem volt tiltott, de semmiképpen sem jelentett előnyt. Ezek a kedves, csendes asszonyok a régi, népegyházi gyülekezet szemtanúi voltak. A bibliaórák előtt szinte alig beszélgettek, de az alkalmak lélekmelengetően teltek. Jó volt az igemagyarázatot hallgatni, és közben a régi, veretes énekeket énekelni. A nagyheti énekeket gyakoroltuk szinte egész böjtben, hétről-hétre. Valóban a lelki felkészülést segítették ezek az énekek, melyek között szinte minden héten szerepelt Johann Heermann valamelyik éneke: vagy a Jézus sebeidnek mélye, vagy az Ó drága Jézus, de gyakoriak voltak a Tranoscius-énekek is. Kezdő gyerekkántorként, nem volt olyan könnyű ezeket a korálkíséreteket lejátszani. Jellemzően több mint egy órával a bibliaóra előtt érkeztem a gyülekezeti terembe, ahol a lelkész éppen akkor vette feljebb a fűtést, és a radiátorok barátságos pattogása közben gyakoroltam a régi „villanyorgonán” az énekeket. Nagypénteken passió olvasást tartott a gyülekezet, amikorra minden éneket tudnia kellett kántornak, hiszen a passiótörténet szakaszai közben ezek az énekek következtek egy-két versszakkal. Abban az időszakban tanultam meg, mit is jelent Nagypéntekre és Húsvétra készülni, és azóta is ezek az énekek egyet jelentenek a böjti, nagyheti készülődéssel.

Gondolatindító kérdéseink a Nagyhét előtt:

  • Életmód vagy istenhit? Hol a böjt igazi értelme?
  • Hogyan éljük meg a böjtöt keresztényként?
  • Van-e értelme ma böjtölni?
  • Van-e értelme a fájdalmakra hangsúlyt helyezni?
  • Hol tévesztenek irányt a felekezetek, amikor böjtről van szó?

A finn nemzeti lélek lámpagyújtogatója: Elias Lönnrot

2024. február 14. Gerlai Pál

Kép forrása: https://375humanistia.helsinki.fi/elias-lonnrot/suhde-kielikysymykseen

Elias Lönnrot (1802-1884) filozófus, orvos, filológus, újságíró, népdalgyűjtő, a Kalevala összeállítója. Orvosi munkáját időnként megszakítva hosszú utakat tett Észak-Finnországba, Észtországba ahol a népmeséket, mondákat, népdalokat kutatta. Akadt olyan eset, amikor egy-egy népdalgyűjtő útja végén az orosz területeken keresztül hetekig kellett gyalogolnia hazáig, mivel a téli fagyok miatt a hajóútvonalak járhatatlanok voltak.

(forrás: Wikipedia)

Először több különálló eposzt szeretett volna írni, de a kutatás során szerzett tapasztalatai befolyásolták: a népköltemények töredékei közé különböző anyagokból épített egészen új verseket, a személyekkel, eseményekkel kapcsolatos vonásokat sok esetben megváltoztatta. Lönnrot úgy vélte, hogy a népköltemények történései valós történelmi események, és tartalmuk az idők során változatlan maradt, habár a forma változott. A Kalevala 1840-es megjelenése után nemzeti lelkesedés a finnek között felerősödött.

Elias Lönnrot mélyen istenhívő ember volt. A finn énekeskönyv 1867-es megújításakor írta a magyar evangélikus énekeskönyvben 185-ös szám alatt megtalálható Égi csillag tiszta fénye kezdetű énekszövegét egy jól ismert protestáns énekre: a svájci reformáció nagy zeneszerzőjének Loys Bourgeois-nak szerzeményére, illetve annak finn evangélikusok által átköltött változatára. Lönnrot idős korára visszatért szülőfalujába Sammatti-ba, ahova havonta egyszer járt ki – ahogy ott hívják – a „templomfalu” lelkésze. A többi vasárnapon ő végezte laikus prédikátorként a lelkészi szolgálatot. Koren Emil szerint a szórványgyülekezeti lét, de bizonyára a hosszú, magányos énekgyűjtő utak is ihlethették énekeskönyvünkben található énekét.

185. ének (L. Bourgeois 1510-1569, Elias Lönnrot 1802-1884)

2. Szent igéd, mint égi csillag, Hívjon, vonjon Jézusunk, Utat intve, míg megvirrad, Míg tehozzád eljutunk! Minden bús szem lássa meg Áldott égi fényedet!

Az ősi finn hangszer, a Kantele korszerűsített, kromatikus, tehát a kor zenéjéhez igazított, modernizált változatát ő maga készítette el, énekét ezzel is kísérte.

Lönnrot gyűjtötte népdalok 19. századi kantelén így hangzanak:

Lönnrot élete alatt rengeteget fejlődött az orvostudomány. A 18. század végi orvoslás még a kuruzslás szintjén állt, de Lönnrot született tudós volt, így a hiedelmeken és ókori hagyományokon (köpölyözés, érvágás) alapuló gyógyászati eljárásokat eleve elvetette. Úgy gondolta, hogy a betegségek megelőzhetőek higiéniával, védőoltással, helyes táplálkozással és az alkohol fogyasztásának mellőzésével.

Sajnos a csapások az ő magánéletét sem kerülték el, öt gyermeke közül csak egy lánya élte meg a felnőttkort, feleségét is eltemette. Viszont családjában szokás lett, hogy rokonaik árván maradt gyermekeit is nevelték. Orvosként többször találkozott a tífusszal és a kolerával is, ő maga is megbetegedett, de meggyógyult. Népdal gyűjteményeinek kiadása mellett újságírással is foglalkozott, felvilágosító újságcikkeket írt az egyszerű embereknek, nyelvújítással foglalkozott, gyakorlatilag ő teremtette meg a modern finn nyelvet. Több egyetemnek volt levelező tagja, a tudományok széles tárházában jártas volt a filozófiától a botanikáig. Bár szűk körű temetést szeretett volna, mégis nagyszabású lett: A helsinki egyetem tanszékeinek képviselői vitték koporsóját és a finn nemzeti ébredésre gyakorolt hatása miatt már életében rengeteg tisztelője lett.

Elias Lönnrot temetése (forrás: Wikipedia)

Születésnapja április 9. a finn irodalmi nyelvet megteremtő reformátor, Agricola Mihály halálának napjával esik egybe, ez finn nemzeti ünnep, amelyet zászlónapnak (Lippupäivä) neveznek, valamint Lönnrothoz kötődik a finn kultúra napja február 28. a Kalevala-nap, ezen a napon adta ki a népköltemény első változatát 1835-ben.

  • Gyermeket elveszíteni a legnagyobb szenvedés – ma sokkal ritkábban találkozunk ezzel a tragédiával, mint száz évvel ezelőtt. Miért élhette meg ezeket a tragédiákat máshogyan Lönnrot, mint pl. Malmivaara?
  • A gyermekkeresztség megjelenése a középkori gyermekhalandósággal függött össze. Ma milyen változásokra lenne szükség a keresztségben és az ifjúsági munkában?
  • Milyen kihívásokat jelent egyházunk számára a szórvány gyülekezeti helyzet?
  • Hogyan lehet bevonni a gyülekezeti szolgálatba a más hívatásban elkötelezett keresztényeket?

Források:
Koren Emil: Irgalmadat éneklem 103. o.
https://fi.wikipedia.org/wiki/Elias_L%C3%B6nnrot

Most keljetek fel!

2024. Újév – Gerlai Pál

Lk 21,28 „Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok!”

Pekka Simojoki (1958-)

Magyarországon az evangélikus ifjúsági zene kialakulására az amerikai spirituálék mellett talán a finn keresztény könnyűzene volt a legnagyobb hatással. Az ifjúsági énekesek első generációjából a „veterán” korba lépett, de ma is koncertező Pekka Simojoki az, aki a legtöbb népszerű énekkel képviselteti magát a magyar evangélikus ifjúsági zenében.

Pekka Simojoki Nyugat-Finnországban, a Simojoki folyó partján fekvő Kemi kisvárosban születet. Négy gyermek közül Pekka volt az elsőszülött. Gyermekkorát és fiatal éveit Afrikában töltötte, mivel nem sokkal születése után szülei úgy döntöttek, hogy a misszionáriusi szolgálatnak szentelik életüket és Namíbiába költöznek. A szülők az egyházi szolgálat mellett is igyekeztek a legjobbat adni gyermekeiknek. Különösen fontos volt számukra, hogy megismertessék őket a zenével. A kis Pekka zongorán kezdett tanulni, de az egyáltalán nem vonzotta. Általános iskolai tanulmányait ezer kilométerre a missziós állomástól, az Atlanti Óceán partján egy nemzetközi intézményben végezte. A szülőktől való távolság először nehéz volt számára, lelkészgyerekként mégis könnyen beilleszkedett, és hamar a társaság lelke lett. A játék és szórakozás mellett Pekka megtalálta a zene iránti érdeklődést: maga készítette első gitárját, énekelni kezdett és megírta első dalait.

Namíbiában 1966-tól fokozódtak a gerillaharcok, az ország Dél-Afrikától való függetlensége volt a tét, végül 1973-ban feladta a missziós szolgálatot a Simojoki család és a háborús helyzet elől visszatértek Finnországba. A tizenöt éves Pekkát sokkszerűen érte, hogy a finn istentisztelet hangulata mennyivel ridegebb az Afrikában megszokottétól, és meglepte az európai emberek társadalmi elszigeteltsége is.

A konfirmációs tábor Finnországban kiemelten fontos közösségi program. A családok nagy része még a mai, egyre szekularizálódó finn társadalomban is fontosnak tartja, hogy a gyermekeik konfirmáljanak. A fiatalok 13-14 évesen konfirmálnak, és a konfirmációs képzésben az ifjúsági vezetők szerepe is nagyon fontos, akik jellemzően tizenhat év körüliek. Pekka hazatérése után nem sokkal egy ilyen konfirmációs táborban találta magát, ahol Isten követésének fontosságáról tett bizonyságot. Számára a zene addig csak hobbi volt és eszköz, amivel a lányokat lenyűgözhette.

Választás előtt állt: életét Isten szolgálatának szenteli és hagyományos értelemben vett lelkész lesz, vagy alámerül a könnyűzene a dicsőséget és sikert kínáló világába. Az életút megválasztásában édesapja segítette, de maga Pekka is egyre lelkesebben kezdte tanulmányozni a Bibliát. Végül egyik utat sem választotta.

Az Alabaster zenekar a ’70-es években

Az egyetemen találkozott Anna Mari Kaskinen költőnővel, akivel zenekart alapított Alabaster (Alabástrom) néven, és közösen kezdtek dalokat írni. Finnország szerte és Oroszországban is ismertek lettek, sok fellépésre hívták őket, sokfelé énekelték a dalaikat.

Már az 1980-as években bekerült öt éneke a finn evangélikus énekeskönyvbe (ma ennél is több énekkel szerepel a Virsikirjában, a finn evangélikus énekeskönyvben), de a nyugat-oroszországi Ingriai Evangélikus Egyház1 énekeskönyve is sok énekét tartalmazza. Oroszországi ismertségét mi sem példázza jobban, hogy a legjobb és szinte egyetlen angol nyelvű internetes életrajzát is a VKontakte orosz eredetű közösségi oldalon találjuk meg.

Pekka Simojoki a nyolcvanas évek végén létrehozott egy zenekart Jakaranda néven (jelentése nagy örökzöld fa). Ez valójában egy 20-25 fős ifjúsági kórus volt, de nem a klasszikus értelemben. A kórust egy csapat zenész kísérte, ami addig teljesen szokatlan volt templomi környezetben. A repertoárjukban szepereltek az európai hallgatóság számára jobban ismert, de teljesen új dalok is. Ezekkel a dalokkal Afrikába, Ázsiába, Latin-Amerikába kalauzolták a hallgatóságot, de ami még ennél is fontosabb volt, a daloknak az üzenete könnyed volt és világos a vallásban kevésbé jártas emberek számára is. A zenekar ma is működik, igaz már más felállásban. Zenéjük számos hasonló zenekarra hatással volt, valószínűleg a magyar Izsóp egyik ihletője is a Jakaranda.

A Jakaranda zenekar a jelenlegi felállásban

A kilencvenes évek elején létrehozott Pekka Simojoki egy új zekekart EtCetera néven, amely a koncertek mellett lelki alkalmakat tartott, úgynevezett „Szívbajos esteket”, ahol a koncert mellett imaközösségek és tanácsadások voltak. Több mint hatszáz dalt írt mindenféle stílusban, és mindenféle korosztálynak. Harminc zenei albumot adott ki és több könyvet is írt. A zenekari fellépések mellett ifjúsági táborokat vezet, musicaleket ír gyerekeknek és serdülőknek, és igyekszik támogatni azokat, akik a zenén keresztül szeretnék hirdetni az evangéliumot.

Magyarországon legutóbb 2018-ban hallhattuk, az akkor 60 éves zenészt Bükön a 12. Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozón, ahol Exit nevű zenekarával lépett fel.

Az 1986-ban lemezen kiadott daluk néhány évvel később a magyar Új ének füzetbe is bekerült, de széles körben ismert Magyarországon: „Most keljetek fel még, ti csendesek mind” (Jansik Csaba fordításában).

Az eredeti finn változat 1986-ból:

Jakaranda: Nostakaa päänne 1986

1https://vk.com/wall-2743793_1103?lang=en

1 https://en.wikipedia.org/wiki/Evangelical_Lutheran_Church_of_Ingria

Ádvent – „Ezrek ajkán egy szívvel zendüljön az ének!”

Sántha Károly sárszentlőrinci lelkész: a magyar Paul Gerhardt

Így szól az, aki ezekről bizonyságot tesz: Bizony, hamar eljövök. Ámen. Jöjj, Uram Jézus! (Jel 22,30)

2023. ádventjén – Gerlai Pál

Sántha Károly (1840-1928)
https://library.hungaricana.hu/hu/view/EvangelikusMonografiak_078/?pg=6&layout=s

Hívő evangélikus családban született Kecskeméten. Őt és testvéreit esténként körbeültette édesanyjuk imádkozni és Paul Gerhardt esti énekére tanította őket: „Maradj velünk mi Krisztusunk, mert már az éj felé vagyunk”.

A lutheránus szülők és a református tanítók mellett elsősorban Czékus István lelkész, későbbi püspök volt rá nagy hatással, aki gyakori vendég volt a családnál. Talán a lelkész közbenjárása és bizonyára az édesanya imádságai nyomán a továbbtanuláskor a budapesti közös protestáns teológiára esett a választása, ahol nagynevű tanárok között Székács József püspök is tanította az ifjú teológust. 1866-ban rögtön Sárszentlőrincen kezdte lelkészi szolgálatát, majd a szomszédos gyülekezetekben és Várpalotán tett néhány évnyi kitérő után visszatért első szolgálati helyére, ahol aztán 1911-es nyugalomba vonulásáig egyhuzamban 34 esztendőt töltött. Házastársa egy evangélikus lelkész lánya volt, Kirchner Ida. Négy gyermekük született, egy fiukat egy éves korában elveszítették.

Költeményeinek révén nemcsak az egyházmegyében, hanem az egész evangélikus egyházban ismert lett már aránylag fiatalon. A sárszentlőrinci evangélikus gimnázium jó nevű iskola volt, Petőfi is tanult itt két esztendeig. Az intézmény 1870-ben Bonyhádra került, aminek az iskola elnéptelenedése lehetett az oka. A jó nevű iskola azonban hatását továbbra is éreztette abban, hogy az átlagosnál műveltebb volt a falu lakossága. Maga a gyülekezet kétezer lelket számlált, így ha az iskolát nem is tudta feltölteni, a parókiát és a lelkészt könnyedén eltartotta.

Sántha Károly szokásává vált, hogy esténként sétálni indult Sárszentlőrinc fő utcájának kettős akácfasora alatt. Mint annyi más faluban, itt is a napi munka végeztével a házak előtti padokra ültek ki az emberek beszélgetni. A lelkész esti sétája a családlátogatások felvezetése volt: minden este máshová tért be; de a falutól távolabb élő evangélikusok, egyházi tisztségviselők is gyakran látogatták Sántha Károlyt, aki jó beszélgetőpartner és szórakoztató társaság lehetett.

Nyaranként pedig valóságos irodalmi találkozóhely lett a sárszentlőrinci parókia, ahova nem csak az ismerős evangélikusok, hanem a verset, irodalmat kedvelő barátok is gyakran betértek. 

A sárszentlőrinci evangélikus templom napjainkban
https://www.evangelikus.hu/hireink/itthon/sarszentlorinc-oroksege-es-jelene

A Dunántúli énekeskönyvben 105 eredeti éneke és 69 átdolgozása volt található, így bátran állíthatjuk, hogy ő a 19. század legjelentősebb magyar evangélikus énekszerzője.

Ahogy Fábián Imre, Sántha Károly sárszentlőrinci lelkész utódja írja róla: „Nyelve mindig egyszerű, sohasem cifrálkodó, sujtásos, éppen azért mindig világos, mindig könnyen érhető. Emelkedett, de sohasem dagályos. Szebbnél szebb képek egymást érik, de mindig világosak. Énekei formája szorosan simul énekei tartalmához. (…) A nyelv sohasem lesz öncéllá. Egyetlen éneke sincs Sánthának, amelyben a vers, a forma, a nyelv fölébe emelkednék tárgyának.”

Az énekszerző lelkész költészetének értékét nem énekeinek számában, hanem bensőségességében találja meg. Ez volt az, ami a nagy előd példaképet, Gerhardt Pált is oly közkedveltté tette a német ajkú kereszténység körében.

Sántha költeményei leginkább a Koszorú-füzetekben, valamint a Vasárnapi Újságban láttak napvilágot. A Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, az Evang. Egyházi és Iskola, minden egyházi lap közöltek tőle költeményeket. Legszebb költeményeit Payr Sándor gyűjtötte össze a „Hárfahangok“ című kötetben. Énekeinek java a Dunántúli Énekeskönyvben is megjelent.

Önálló kötetei: Buzgóság könyve, Költemények, Jó gyermekek verseskönyve, Olajfa levelek, Az életből. 

Lelkészi szolgálata végén történt egy sajnálatos esemény. 1910-ben Zsilinszky Mihály, munkáspárti evangélikus politikus látogatta meg Sántha Károlyt, talán azzal a szándékkal is, hogy falujában a választásokhoz szavazatokat szerezzen. A falu negyvennyolcas érzelmű lakossága záptojással dobálta meg a vendéget, és vele együtt a lelkészt is. Ennek is tulajdonítják, hogy egy évvel később, nyugalomba vonulásakor a falu szeretett lelkésze nem maradt Sárszentlőrincen, hanem Budapestre költözött, ahol aztán sohasem érezte magát igazán jól. Hogy mennyire szívébe zárta mégis a települést, az Kis falum, százszor is megáldalak című verséből derül ki leginkább:

„Az ablakomban nyílnak a virágok,
Mi szép ez a virágos Budapest!
Majd kígyóinak a sok ezernyi lángok, 

Sűrű párával, ha leszáll az est.

Jobb volt ott tépnem csak egy szál virágot. 
Néznem akácfáknál a holdvilágot, 
Hallgatnom a dalt a bokrok alatt 
Kis falum százszor is megáldalak!”

1928-ban hunyt el Budapesten, szeretett feleségét öt esztendővel élte túl. Éppen halála napján jelent meg Epilógus című verse a Harangszó újságban, melyet Kapi Béla püspöknek ajánlott:

„Szegényen jössz én Királyom,
Jöttödet én úgy kívánom.
Nincs hely, hová lehajtsd fejed,
Az ég a Te méltó helyed.” 

Az egyházi esztendő minden alkalmára írt énekeket, bár a Dunántúli énekeskönyvhöz képest énekei mára kevésbé meghatározóak: az 1982-es Evangélikus énekeskönyv huszonhárom énekszámhoz kapcsolja nevét. Adventben három énekét is énekeljük: a 143-as az ő fordítása németből, valamint a 145-ös és 146-os közkedvelt, jól énekelhető, ünnepélyes adventi énekek, melyek a saját versei.

A 146. ének kiváltképpen érzékelteti az advent ünnepélyes voltát, szinte láthatjuk magunk előtt, ahogy a kétezer fős sárszentlőrinci gyülekezet a karácsonyra készülve összegyűlik a szép ősi templomban és egy szívvel zengi a régi, 17. századi lutheránus dallamra írt magyar evangélikus éneket:

Meghallgatható itt: Link!

2. Ó, isteni kegyelem, Magasabb a mennynél! Ó, krisztusi szerelem, Mélyebb a tengernél! Az ég, föld már bétölt Áldással, örömmel, Szép napunk most jön fel.

3. Jöjj a bűnösökhöz el, Nyájad őrizője! Szenvedőkhöz légy közel, Bánat enyhítője! Ó, kérünk: légy vélünk, Nálad oltalom van, Áldás jár nyomodban!

4. Az egész világ megreng, Ég és föld elmúlnak; Az ítélet szava zeng, Csillagok lehullnak. De megáll, mint kőszál, Az Isten beszéde, Nem lesz soha vége!

Az evangélikus énekeskönyv mellett a református énekeskönyv is közli énekeit, énekfordításait:
Áldott az Isten – 145 https://enekeskonyv.reformatus.hu/digitalis-reformatus-enekeskonyv/enek/662/

Gondolkodjunk együtt a cikk kapcsán:

  • Krisztus váró ének – hogyan várjuk ma a Megváltót?
  • Az adventi éneklés jellegzetes evangélikus szokás. Gyakoroljuk-e?
  • Adunk-e alkalmat és időt adventben esténként családi körben az imádságnak, éneknek?
  • Mit tanulhatnak a mai szülők Sántha Károly édesanyjától?
  • Van-e jellegzetessége az evangélikus adventi várakozásnak? Milyen értékei vannak, amit másoknak átadhatunk?

Felhasznált irodalom:

Fábián Imre: Sántha Károly – a költő pap, Budapest 1931. Luther Társaság
https://library.hungaricana.hu/hu/view/EvangelikusMonografiak_078

Örök élet vasárnapja

WILHELMI MALMIVAARA SZOLGÁLATA ÉS SZENVEDÉSEI
„Uram, ó, add, ha vándorutam…” (EÉ 525)
„Harmadszor is szólt hozzá: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” (Jn 21,17)

(Gerlai Pál, Link!)

Kiuruvesi evangélikus templomának oltárképe – ebben a templomban is szolgált Wilhelmi Malmivaara

Az Achreniusok kapcsán az előző cikkben megismert énekes összejövetelek egyik legszebb ma is énekelt dalának szerzője Wilhelmi Malmivaara, aki 1854-ben Lapuán született. A város az ébredés központja volt. Wilhelmi (Vilmos) a 19. század egyik legnagyobb hatású prédikátorának és vallási vezetőjének Nils Gustaf Malmbergnek fia volt. Malmberg megjárta Szentpétervárt, ahonnan ébredési nézetei miatt menekülnie kellett, így került Észak-Nyugat Finnországba. Malmberg személyes ismerőse volt az ébredés másik nagy alakjának, a paraszt prédikátor Paavo Ruotsalainennek, aki szintén nagy hatással volt rá.

Az énekes összejövetelek szokása a finn területeken az ébredtek között máig fennmaradt. Míg régen házaknál szervezték, az utóbbi időkben inkább gyülekezeti termekben és közösségi terekben kerül megrendezésre. A seurat általában körülbelül egy óra hosszú. A himnuszokat, melyeknek szövege egyben imádság is, kíséret nélkül, meditatív ritmusban éneklik. Az éneklést rövid beszédek szakítják meg. Mivel az énekes összejövetelek nem egyházi szervezésűek voltak, nincs kiemelt vezető, ezért az összejöveteleken bárki elindíthat egy himnuszt és bárki tehet bizonyságot. A beszédet általában ülő helyzetben hangzik el a beszélő helyéről, és nem szószékről. Ha egy beszédet nem tartanak megfelelőnek, szokás szerint elfogadható a beszélő megszakítása egy himnusz elindításával. A himnuszok és beszédek gyakran spontán tematikusan kapcsolódnak egymáshoz, reflektálnak egymásra, így gondolatláncot alkotnak. Szokás, hogy az összejövetelt kávézással kezdik és szabad beszélgetéssel fejezik be. Ez arra is lehetőséget ad, hogy a résztvevők egyéni lelki beszélgetésre vonuljanak el a lelkészekkel vagy laikus előadókkal.

Wilhelmi Malmivaara (1854–1922)

Ilyen háttérből indult Wilhelmi Malmivaara pályája, aki azok közé a finn lelkészek közé tartozott, akik csupán egy év tanulmány után kezdhették lelkészi pályát – ezt a későbbiekben a szemére is vetették. Édesanyja és az ébredtek voltak számára a hátország a lelkészi pályára lépés során. Ez a hátország mind gyengébb lett, hiszen az 1880-as években az ébredtek második nagy generációjának tagjai sorban elhunytak. Miközben a Kuopio közelében fekvő Nilsiäi és Kiurusvesi település segédlelkésze volt megalapította a szabadelvűség és az új vallási mozgalmak elleni küzdelem eszközének szánt újságját, amely a mai napig működik Henki címen, és amely valószínűleg Finnország legrégebben alapított ma is rendszeresen megjelenő folyóirata. Malmivaara elve és célja az volt, hogy az ébredést erősen az egyházhoz kösse.

Emellett az ébredés üzenetének terjesztésére megalapította a feljebb említett lapot kiadó Herättäjä vállalatot, hogy az ébredt keresztény irodalmat terjessze. Kiadói tevékenysége révén Malmivaara közismert, befolyásos lelkésszé vált, tevékenységével az 1890-es években megélénkült az ébredés, és sok fiatal lelkész csatlakozott köréhez, ami megerősítette a mozgalmat az evangélikus egyházon belül. Malmivaara tovább erősítette pozícióját a mozgalom irányításában, miután 1900-ban Lapua parókus lelkésze lett, elfoglalva apja korábbi pozícióját. Az ébredés Wilhelmi Malmivaara személyes hazafias meggyőződése nyomán az 1890-es évektől egyre szorosabban kapcsolódott a finn nemzeti ébredéshez. Malmivaara idejében a laikusok által vezetett ébredés lelkészek által vezetett, erősen egyházi ébredési mozgalommá vált, melyben ő honosította meg pl. az abszolút alkoholmentesség szemléletét.

1897-től képviselőnek is megválasztották a parlamentben, ahol az absztinencia mellett azt is képviselte, hogy a nők tanári állásba kerülhessenek. Azzal érvelt, hogy a gyermekek érzékeny nevelése fontosabb, mint a magas lexikai tudás elérése. Ellenezte a finn fiatalok kötelező orosz katonai szolgálatát, viszont ugyanígy helytelenítette a sztrájkokat és azt is, hogy a lelkészek a sztrájkoló tömegek élére álljanak. 1906 környékén az erőteljes oroszosítás hatására változtatta a vezetéknevét Malmbergről Malmivaara-ra, és csatlakozott a Finn Párthoz, egyesítve az imádkozó és a nemzeti ébredést. 1917-ben, az októberi forradalom után a parlament megszavazta Finnország függetlenségét, amelyet Malmivaara is támogatott. 

A Pehr Evind Svinhufvud vezette finn szenátus 1917-ben

A függetlenség megszavazása nem volt elsöprő erejű: 100 képviselő szavazott igennel, 88 nemmel. A szavazás után pedig a szovjetpárti vörösök és a függetlenség párti fehérek között véres polgárháború bontakozott ki, amely a becslések szerint közel 37 ezer halálos áldozattal járt. Malmivaara sok képviselőtársával együtt bujkálni kényszerült, mivel a szovjetpártiak ki akarták végezni. A függetlenség pártiak győzelme után 1918 decemberétől azután újra képviselő lett. Kissé kritikusan jegyzi meg róla az utókor: „Malmivaara a nép emberének tartotta magát, de a népről alkotott fogalma meglehetősen szűkös volt – számára a nép hazafias, istenfélő embereket jelentett, olyanokat, akik között gyülekezetében élt.”. Már nem sokáig szolgálhatta népét: 1920-ban egészségi állapotának romlására hivatkozva lemondott képviselőségéről, 1921-ben nyugdíjba vonult a lelkészi szolgálatból, 1922 januárjában megtért teremtőjéhez – „futását elvégezte, a hitet megtartotta”.

Az „Uram, ó, add, ha vándorutam” (525) ének születése – Malmivaara szenvedésekkel teli magánélete

A lelkészi szolgálata és szenvedései is Lapuában teljesedtek ki. 1901-re tizenegy gyermeke közül már négyet eltemetett, de ebben az évben a tífusz következtében még három koporsót kellett a temetőbe kísérnie. Először a legkisebb, legkedvesebb lányával Ailival végzett a betegség. Ezen a temetésen még vigasztalta feleségét, de nemsokára az asszony következett. Felesége temetésén hűséges kollégája, és támogatója a Finn Pártban Juho Malkamäki, a parasztprédikátor így hirdette az igét: „Amikor Isten beszél, nekünk embereknek csendben kell maradnunk.” Utoljára a legidősebb lánya halt meg, akinek koporsója mellett már teljesen összeroppant. Gyülekezetének tagjai ezzel az igével vigasztalták: „Harmadszor is szólt hozzá: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Jn 21,17

A temetést követő éjszakán született meg 525-ös énekünk énekszövege, melyet a finn énekeskönyv 631-es száma alatt találunk két dallammal is.

Néhány évvel ezelőtt több alkalommal is járhattam Malmivaara Vilmos egyik gyülekezetében, Kiuruvesiben. A gyülekezetben szolgáló lelkészházaspártól, Risto és Arja Pentikajnentől tudom, hogy abban a gyülekezetben a gyülekezet hűséges tagjainak temetése után rendszeresen ezt az éneket énekelik.

Nagyon megérintett, mert abban a magyarországi gyülekezetben, Aszódon, ahol felnőttem és lelkészi szolgálatra indultam, ugyanez a szokás. Ráadásul ott is azzal a dallammal, a 631b dallamával énekelik ezt az éneket, amelyet a finn énekeskönyv tartalmaz ugyan, de a magyar nem. Talán több magyarországi gyülekezetben is ismert és énekelt ez a változata.

Az 525-ös ének „B” változata finnül
Az 525-ös ének „B” dallamvariánsának betétlapja az aszódi evangélikus templom korálkönyvéből
  • Idézzünk fel bibliai igéket, amelyek segítettek életünk nehéz perceiben!
  • Milyen hatásait ismerjük fel az ébredésnek a magyarországi evangélikus gyülekezetek életében?
  • Beszélgessünk magyar keresztény személyekről, akik sokat tettek hazájukért!
  • Keressük a párhuzamokat a finn és a magyar nemzet sorsában a 19. és 20. században.
  • Megtanulhatjuk az 525-ös éneket a finn énekeskönyv „b” dallamával

https://henkilehti.fi/
https://mult-kor.hu/veres-polgarhaboru-kvette-a-finn-fuggetlenseg-kikialtasat20201206
https://www.finna.fi/Cover/Show?id=musketti.M012%3AHK19860109%3A61&fullres=1&index=0&w=1200&h=12004
https://henkilehti.fi/
https://mult-kor.hu/veres-polgarhaboru-kvette-a-finn-fuggetlenseg-kikialtasat-20201206
https://arkisto.kokoomus.net/kokoomusbiografia/elamakerta-artikkelit/malmivaara-wilhelmi/

Az egyházi esztendő vége

2023. november 19. Reménység vasárnapja (Gerlai Pál)

Megjelent: A gyülekezeti munkaprogramban: Link!

AZ ACHRENIUSOK ÉS A FINN ÉBREDÉS
„Fel, mert az irgalom percei múlnak!” (EÉ 449)

„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek;
ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt,
mert az idők gonoszak.”
(Ef 5,15–16)

1688. július 22-én történt egy figyelemre méltó esemény a turkui székesegyházában. Egy Lars Ulstadius nevű, rongyokba öltözött torzonborz férfi félbeszakította a lelkész prédikációját, és azt követelte, hogy saját bizonyságtételét elmondhassa a gyülekezet nyilvánossága előtt. Amikor a lelkész ezt megtagadta, Ulstadius így kiáltott: „A lutheránus egyház tanítása helytelen, és a papokban nincsen Szentlélek!” Amikor a férfit kivezették, ruhái szétszakadtak, és meztelenül rohant végig a templom főhajóján.

Ki volt ez a Lars Ulstadius? Hivataláról lemondott lelkész és tanító, akire nagy hatással volt a német radikális pietista irodalom. A radikális finn pietizmus abban az időben az uppsalai egyetem teológiai karán erősödött, az ott tanuló diákok és tanárok által pedig terjedt szerte a finnek lakta területen, és az akkori finn egyház legnagyobb templomában, a turkui gyülekezetben fent leírt megrázó eseménnyel mutatkozott be.
A radikális pietizmus tantételei között első helyen szerepel a „belső szó”, amely megelőzi a „külső igét”, vagyis a radikálisok csökkenteni igyekeztek a Biblia írott igéjének a fontosságát. A legnagyobb súlyt a saját belső élményekre helyezték, az evangélikus hitrendszert „méregnek” tekintették a hívő ember számára. Az evangélikus egyház tanítása Luther óta mindig Isten igéjének központi szerepét hangsúlyozta, és azt, hogy Isten a kegyelmi eszközökön, tehát az igehirdetésen és a szentségeken keresztül kommunikál az ő népével. A radikális pietisták azt állították, hogy közvetlen közösségben vannak Istennel, de nem a kegyelmi eszközökön keresztül. Lars Ulstadius nem volt imádkozó ember.

Az ő és más radikális pietisták elképzelései a felszínen maradtak, és ez bizonyos mértékig befolyásolta az imádkozók közösségét még a 18–19. században is. A 18. századi egyházi ébredés, amelyet a Liisa Eerikintytäre nevű pásztorlány megtéréséhez kötnek, kapcsolatban áll az Ulstadius-féle radikális pietistákkal, bár abban a században már az angolszász pietizmus is hatást gyakorolt a finn ébredésre, hiszen Liisa, a pásztorlány Arthur Dent brit puritán pap The Practice of True Conversion című írásának hatására kezdett prédikálni. Az ébredés ekkor már az evangélikus egyházon belül a gyülekezetek mindennapi életében és az ünnepek megtartásában is éreztetni kezdte hatását.

A világi és egyházi hatóságok a 18–19. században szigorúan felügyelték a vallási békét, szükség esetén kemény kézzel avatkoztak közbe: gyülekezési tilalmat rendeltek el, házi istentiszteleteket sem lehetett tartani, ennek törvényi formulája az úgynevezett konventplakát volt. Az alkalmak csak istentiszteletek és a parókiákon tartott bibliaórák, áhítatok lehettek.

A konventplakát címlapja
(a teljes dokumentum: https://stockholmskallan.stockholm.se/post/28107)

Konventplakát: 1726-ban Svédországban elfogadott törvény, amely tiltotta az ébredési mozgalmakat és az ezekkel kapcsolatos összejöveteleket, közösségeket, gyülekezéseket. Az ezeken a területeken működő lutheránus államegyház ennek segítségével igyekezett megakadályozni az ébredési mozgalmak terjedését. A finn területek kancellárja, Arvid Horn közreműködött a konventplakát megszületésében, amelyet I. Fredrik király szentesített. A konventplakát Svédországban 1858-ig, Finnországban 1870-ig, Norvégiában 1842-ig volt érvényben.

Abraham Achrenius lett az imádkozók legjelentősebb lelkésze. Achrenius először Ähtävä település egyházközségének lelkésze lett. Lars Ulstadius radikális pietista mozgalmának hatása olyan erős volt ebben a gyülekezetben, hogy bár Achrenius ellenezte az igét és a szentségeket elkerülő mozgalmat, egy idő után mégis csatlakozott a radikális pietistákhoz, és évekre lemondott lelkészi hivataláról. Végül azután visszatért a lelkészséghez, mégis igyekezett az ébredést és a lelkészi szolgálatot összeegyeztetni. 1748 és 1753 között Turku várprédikátorának választották meg. Szolgálatának legfontosabb időszaka 1753-ban
kezdődött, amikor Nousiainen parókusává választották.

Venny Soldan-Brofeldtin: Ébredtek 1898

Ebben az időben kezdték az ébredési mozgalom követőit imádkozóknak vagy imádságos ébredteknek hívni. Elsősorban laikus mozgalom volt, amely azután nagy hatású prédikátorokat, lelkészeket adott az egyháznak, de vezetői jellemzően nem lelkészek voltak.

A frissen megválasztott vikárius kezdettől fogva örömmel fogadta és minden erejével táplálta a gyülekezetben induló népi ébredést. A nousiaineni templom sekrestyéjében gyülekezeti énekes összejöveteleket kezdett szervezni vasárnap délutánonként. Ezeken az összejöveteleken olvasták a Bibliát, és imádkoztak. Már ekkor kialakult az az énekesáhítat gyakorlat, amely ma is folytatódik azokon a területeken, ahol az imádkozó finn keresztények élnek. A konventplakát a vallási gyülekezések tiltásáról továbbra is érvényben volt, de az énekes összejöveteli forma Abraham szerint nem számított a tiltott vallási gyülekezések közé. Ennek ellenére bíróság elé idézték.

A per kedvező ítélettel zárulhatott – erről az is tanúskodik, hogy fia, Antti is az énekes összejövetel formátumot folytatta, miközben a konventplakát a finn területeken egészen 1870-ig érvényben maradt. Az imádkozók nagy közössége Abraham Achreniusra már nemcsak gyülekezeti vezetőként, hanem mint a mozgalom vezérére kezdett tekinteni. Távoli vidékekről is felkeresték őt lelki tanácsért. Habár a papság nagy része nem nézte ezt jó szemmel, mégis akadtak közöttük olyanok, akik csatlakoztak az imádkozók táborához. Ennek az ébredő lelkészi mozgalomnak hivatalosan is igazgató lelkésze lett.
A Nyugat-finnországi Imaközösség visszaemlékezései és Koren Emil Irgalmadat éneklem című munkája egybehangzóan hangsúlyos helyre teszi az Achrenius család életében az 1755-ös lisszaboni földrengés következményeit. Ez mindössze két évvel Abraham Achrenius nousiaineni szolgálatának kezdete után történt, és az egész világ figyelmét Portugália felé fordította. A földrengés ugyan elég távol esett attól a vidéktől, de a többi európai néppel együtt a finneket is nagyon foglalkoztatta, ami történt, így az imádkozó ébredteket is.

1755-ben a portugáliai Lisszabont földrengés, szökőár és pusztító tüzek sújtották. North Wind Picture Archives / Hakai Magazin

A 2023 februárjában történt török–szír földrengéshez mérhető katasztrófa lehetett a lisszaboni földrengés. Akkor a húszezer főt meghaladta a halálos áldozatok száma, amely 1750-ben kiemelkedően magas volt, hiszen a Föld teljes lakossága a becslések szerint a mai egytizede volt, Európáé is csupán a mainak egyhatoda. Épületek hosszú sora dőlt romba, tűzvész ütött ki a nyomában, a tenger felől szökőár csapott le mélyen a szárazföld belsejéig. Az emberek az utolsó idők jeleit vélték felfedezni ebben az eseményben. Azonban az imádkozó ébredtek máshogyan fogták fel az eseményeket. Abraham Achrenius a nouisaineni szószéken Jézus Krisztusnak a Siloám tornya leomlásakor elhangzó szavait idézte prédikációjában:
„Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámnál, és megölte őket, vétkesebb volt minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Nem! Sőt azt mondom nektek, ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy elvesztek.” (Lk 13,4–5)

Véleménye szerint a lisszaboni földrengés csak ízelítő volt az eljövendő örök ítéletből. Az emberek megfeledkeztek Istenről, és előzetesen belekóstoltak Isten kemény ítéleteibe, de ezek még nem a végidők, csak figyelemfelhívás, hogy az emberek még az alkalmas időben térjenek meg.

A lisszaboni katasztrófa után nyolc verset írt és adott ki Abraham Achrenius. A finn evangélikus énekeskönyvben három énekszövegét találjuk, a magyar evangélikus énekkincs Abraham fiának, Anttinak közkedvelt gyülekezeti énekét őrzi.

Fiát, Antti Achreniust (1745–1810) apja szeretett gyülekezetében, Nousiainenben választották parókussá, később esperessé is kinevezték. Minden este családi áhítatot tartott otthonában, amelyre harangszóval hívta a híveket és barátokat. Az énekes összejövetel formátumot megtartotta, melyeknek liturgiájában ébredési énekek, igeolvasások és bizonyságtételek (seurat) követték egymást felváltva. Viszont Antti Achrenius lelkivilágán szomorúság ült, amelynek oka lehetett befelé forduló költői egyénisége, de betegeskedése is.

A 449-ES ÉNEK SZÜLETÉSE

449


https://enekeskonyv.lutheran.hu/enek449.htm

Antti Achrenius 1790-ben énekeskönyvet adott ki „Vágyódó lelkek lelki énekei” címmel, amelyből több ének az egész finn egyházban ismertté vált. A magyar Evangélikus énekeskönyv 449-es éneke, a Fel, mert az irgalom percei múlnak sok gyülekezet által kívülről ismert szövegével és indulószerű dallamával jól foglalja össze a 18–19. század imádkozó ébredési mozgalmának lelkületét: a dal egyszerre figyelmeztet és buzdít, hogy éljünk a drága kegyelmi idővel. A finn énekeskönyv 408-as száma alatt találjuk ezt az éneket Joutukaa, sielut, on aikamme kallis kezdettel, amely az énekes összejöveteleken ma is gyakran elhangzik. Magyarországi evangélikus gyülekezeteinknek is kedves éneke, amelyet leginkább az egyházi esztendő utolsó, végidőkkel foglalkozó vasárnapjain éneklünk.

Felhasznált irodalom:

Koren Emil: Irgalmadat éneklem. Magánkiadás, Budapest, 2015
https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/TenyekKonyve-tenyek-konyve-1/1988-2/nepesseg-nepmozgalom-FC1/a-vilag-es-az-egyes-foldreszek-nepessege-millio-fo-FD5/
https://www.kirkkojakaupunki.fi/-/tuntematon-liisa-eerikintytar
https://fi.wikipedia.org/wiki/Konventikkeliplakaatti
https://www.lsry.fi/tietoa/abraham-achrenius/
https://virsikirja.fi/?s=Abraham+Achrenius
https://hymnary.org/person/Achrenius_Antti
https://virsikirja.fi/virsi-408-joutukaa-sielut-on-aikamme-kallis/
https://www.wordsense.eu/k%C3%B6rttil%C3%A4inen/

A Nemzeti Filharmonikusok duplakoncertje egyházközségünk templomaiban

2023. november 11.

November 11-én szombaton 11 órától a tállyai evangélikus templomban, Kossuth keresztelkedési helyén, 16:30-tól pedig Sátoraljaújhelyen, az Esze Tamás u. 33. alatti evangélikus templomban.

Műsoron:

Johann Sebastian Bach: Jesu, meine Freude – motetta BWV227
(20:00 perc)

közreműködik: 

Kovalik Erika – szoprán
Károly Edit – szoprán
Nagy Bernadett – alt
Puskás Eszter – alt
Pivarcsi Gábor – tenor
Czier Zoltán – tenor
Cserményi Zsombor – basszus
Pintér Dömötör – basszus

Kántor Balázs – cselló
Bizják Dóra – orgona
Kálmán László – vezényel

Johann Sebastian Bach: H-moll szvit BWV1067
(23 perc)

közreműködik: 

Móré Irén – fuvola
Király-Lugosi Veronika – hegedű
Detvay Mária Marcella – hegedű
Rudolf András – brácsa
Kántor Balázs – cselló

Dévényi Gábor – nagybőgő
Bizják Dóra – orgona

Johann Sebastian Bach: Singet dem Herrn ein neues Lied – motetta BWV225
(15:00 perc)

közreműködik: 

Kovalik Erika – szoprán
Károly Edit – szoprán
Nagy Bernadett – alt
Puskás Eszter – alt
Pivarcsi Gábor – tenor
Czier Zoltán – tenor
Cserményi Zsombor – basszus
Pintér Dömötör – basszus

Kántor Balázs – cselló
Bizják Dóra – orgona
Kálmán László – vezényel

A megtekintés ingyenes, a Nemzeti Filmharmónikusok 100 koncerthelyszín #100 évesek vagyunk rendezvénysorozat keretében valósul meg.

A magyar lelkület és Luther Erős vár a mi Istenünk énekének találkozásai

(Mikszáth Kálmán, Jókai Mór, József Attila és Payr Sándor)

2023. október 31. Reformáció (Gerlai Pál)

A reformáció ünnepével kapcsolatban is fennáll az ellaposodás veszélye. A konfirmációi kátéból ismerjük Luther stílusát és jellemző gondolatait, a hittanosoknak álmukból felébredve is kell(ene) tudniuk a 95 tétel kiadásának legalább az időpontját, az Erős vár a mi Istenünk éneket pedig minden nagy ünnepen énekeljük. Néha annyira automatikusan énekeljük, hogy csak az foglalkoztat minket, az első versszak után ülünk vissza a helyünkre vagy végig énekeljük. Ezért is érdemes ennek az éneknek a születésével foglalkoznunk.

Payr Sándor evangélikus egyháztörténész, aki a 254. énekszám alatt található fordítást írta, elég biztos abban, hogy Luther Márton a 95 tétel 10. évfordulóján, vagyis az 1527. év végén írta ezt az éneket2.

Abban az évben több próbatétel is érte Luthert: augusztus 16-án kedves tanítványát, Kaiser Lénárdot máglyán végezték ki a felső-ausztirai Schnärdingben. Az ítéletet kimondó bizottságnak Luther ellenfele, Johannes Eck is a tagja volt. Könnyen lehet, hogy bevallva-bevallatlanul Luther saját magát is vádolta Lénárd lelkész halála miatt, akit ugyan csak rövid ideig tanított, de nagyon megkedvelt. Leveleztek és könyvekkel, tanácsokkal is ellátta.

Jan Luyken (1649-1712) – Kaiser Lénárd kivégzése

Még ugyanebben a hónapban pestis tört ki Wittenbergben. Az egyetem hallgatói és tanárai Jénába menekültek, de Luther kitartott Wittenbergben. A harmadik csapás a háborús félelem volt: majdnem vallásháború bontakozott ki a német-római birodalomban Otto von Pack ügyeskedő politikai tanácsadó miatt, aki a katolikus-lutheránus vallási megosztottságon kívánt nyerészkedni. A negyedik próbatétel is ezzel függött össze: Szászország katolikus hercege, Szakállas György betiltotta Luther Wartburgban írt Újszövetség fordítását a „szeptemberi Bibliát”, és még ebben az évben ellenfordítást adatott ki „Törvényes keresztény fordítás” néven3.

Valószínű, hogy ezek az események indították Luthert az Erős vár a mi Istenünk megírására, és ezeket az ármánykodásokat lehet az „e világ minden ördöge” és az „e világ ura” fordulatok alatt értenünk:

3. E világ minden ördöge
Ha elnyelni akarna,
Minket meg nem rémítene,
Mirajtunk nincs hatalma.
E világ ura
Gyúljon bosszúra:
Nincs ereje már,
Reá ítélet vár,
Az ige porba dönti.
(Evangélikus Énekeskönyv 254. 3. versszak Payr Sándor és Stromp László fordításában)

Időnként hallani azt a városi legendát, hogy kocsmanóta volt az eredeti dallam. Ez körülbelül annyira lehet érvényes állítás, mintha Luther asztali beszélgetéseit csupán kocsmai vitáknak hívnánk. Az ének a 15-16. század közkedvelt dallama lehetett. Luther lejegyzésében inkább énekeljük ünnepélyes indulóként, mint minnesänger-melódiaként, bár valószínűleg a dal ez utóbbi volt.

Az ének később is sokszor vigasztalta a reformátort, gyakran énekelték együtt Melanchthon Fülöppel, akit viszont Luther halála után vigasztalt ez az ének: mikor 1547-ben Luther ellenfeleinek kezére jutott Wittenberg, barátai – köztük Melanchthon és Jonas Justus Weimarba menekültek. A városban bolyongva úgy találtak menedéket, hogy egy ház udvarán egy szolgálólány az Erős vár a mi Istenünket énekelte.4

Ma úgy emlegetjük, mint az evangélikus egyház himnuszát. Valóban a reformáció híveinek menedéke volt évszázadokon keresztül A magyar léleknek is kedves ez az ének. Mikszáth a „Fekete városban” a felvidéki lutheránusok jellemzésekor említi:

– A zsoltárom, az »Erős vár nekünk az Isten«, ha én azt megzendítem, az én hangomon, nincs az az elvetemedett kapcabetyár az országban, aki hozzánk merne nyúlni. Probatum est!”5

Jókai Mór egyenesen így fogalmaz:

»Erős várunk nekünk az Isten!« Benne van e dalban minden, ami az embert a föld sarából felemeli: a szabadságvágy, a hazaszeretet, a testvérvonzalom, az önfeláldozás, jellemerő, egész fel az istenimádásig! Kihívás a haragos bálványok ellen, akár e földön laknak, akár a túlvilágon.”6

Az énekeskönyvünkben két fordítással szerepel ez az ének. A kevésbé énekelt fordítást (256) József Attila készítette, de hogy miképpen is készült, Koren Emil könyvében találjuk meg:

1934-ben az Evangélikus Egyetemes Egyház pályázatot írt ki, fordítaná le valaki az éneket úgy, „mintha Luthernek e műve valamely magyar lélek költői alkotásvágyából született volna…” Addig is sok költői próbálkozást vetettek papírra. 28-30-at ismernek az akkor cikkező tollforgatók. (…)

A pályázat sokakat megmozdított. 136 pályamunka futott be. (…) A pályázat mégis eredménytelen maradt.

A poros iratok között ott találom néhai jó Kovács Sándor tiszta írását és tiszta gondolatait. Kezével írt gyűlési tárgyrenekből s beszámoló jelentésekből olvasom, hogy „csak kevéssel jutottunk közelebb a célhoz” (…)Szerinte a pályázókra és a pályamunkákra „rányomta bélyegét a kor”(…) Az eredményt mentendő Geduly Henrik püspök innen-onnan vett jó sorokból összeállított három variánst. Kovács Sándor azonnal kész a bírálattal: „hiányzik belőle a tűzfolyam, amely az eredetit jellemzi”(…)

A pályamunkák között lapozgatva megütött egy helyen az utolsó sor: „miénk marad az Ország!” Utánanézek a könyveim között. Igen, jól emlékeztem: a József Attila fordítása, ő is a pályázók között volt.

Pontosan követte Payr Sándor szövegmagyarázatát. Pályamunkájában sorváltozatokat is közölt, s ezekhez magyarázatot, amelyek pontos, értelmes exegesisei az eredeti Luther-szövegnek. Egyaránt irodalomtörténeti és teológiai, sőt hymnológiai kincsünk is ez az irat.

Nem adták ki neki a díjat. A bírálóbizottság még a sorrendileg értékeltek közé sem emelte József Attila művét. (A pályázat titkos volt)”7

2. Önnön erőnk csak délibáb, És bizony esnénk esten; De harcba küldte Egy Fiát Értünk maga az Isten. Kérded-é, ki az? Jézus, az Igaz. Sok had, Egy a fő, Nincs Isten más, csak ő, Krisztus, a Győzedelmes!

3. S ha földön ördög nyüzsgene, És elnyelni akarna, Meg nem riadnánk – ellene Győz hitünk diadalma. A világi úr Tombolhat vadul, Semmit sem tehet; ő megítéltetett. Megrendül egy szavunkra.

4. Él, áll az Ige igazul, Akárki vesse-hányja. Táborainkra száll az Úr Szent Lelke, adománya. Jó hír, nő, család, Jószág, test, világ Veszhet – vihetik Veszendő kincseik’ – Miénk marad az Ország.

Nem hiszem, hogy az akkor élt lelkész elődökben kellett keresni a hibát, József Attila előremutató költészete hogyan is talált volna meghallgatásra pont egyházunkban, ha maga a kor sem értette meg költészetét.

Mással is volt ez így. Nagy Endre Egy város regénye című nagyváradi visszaemlékezéseiben a következőket jegyzi fel arról, hogy mit vágott Rádl Ödön, A Nagyvárad napilap főszerkesztője a fiatal Ady Endre szemébe:

„Ha az ifjú nemzedék soraiban széttekint, elborul a tekintete. Nem csak a született lángész hivatottságát nem látja bennük, de a nagyratörő nemes szándékot sem, amely az irodalom klasszikus magaslatait ostromolja. (…) A nagyok nyomában törpe epigonok következnek” 8

Bár Ady Endre még életében megkapta az elismerést, a tragikusan fiatalon elhunyt József Attilával – mint tudjuk – ez nem volt így. Fordítása ennek ellenére velünk marad, és egy kissé meghökkentő költői árnyalattal egészíti ki az énekeskönyvünkben a néhány évtizeddel régebbi, sokat énekelt Payr Sándor – Stromp László fordítást1. Persze az sem ártana, ha közismertebb lenne a tény, hogy Payr Sándor és Stromp László teológiai tanárok készítették ezt a jól használható fordítást, a régi, Huszár Gál idejéből megmaradt magyar fordítás helyébe.

Gondoljuk át:

1 Ecsedi Zsuzsa: Az énekszerző Luther Márton és az Erős vár a mi Istenünk in. Vallástudományi Szemle 13. évf. 4. sz. 40. o.

2Koren Emil: Irgalmadat éneklem, Magánkiadás 2015, 127.

3 Koren Emil 128.

4https://de.wikipedia.org/wiki/Otto_von_Pack https://de.wikipedia.org/wiki/Georg_der_B%C3%A4rtige#Leben

5Mikszáth Kálmán: A fekete város https://mek.oszk.hu/00900/00910/html/

6Jókai Mór: A lőcsei fehér asszony https://mek.oszk.hu/00600/00696/html/

7Koren Emil 129-130.

8Nagy Endre: Egy város regénye (Rádiószínház Hangoskönyv, 10. fejezet 6:26 köv.)
https://www.youtube.com/watch?v=uhu5Hkb-0NE

„Van örök kincsünk, becsesebb nincs nála földön, égen!”

2023. október 29. Bibliavasárnap

Gerlai Pál

1822-ben egyszerre iratkozott be három diák a turkui főiskolára: Elias Lönnrot, Johan Snellman, Johan Runeberg: egyik a Kalevala összegyűjtője, a másik a finn nemzeti függetlenség nagy politikusa, a harmadik pedig a legnagyobb finn romantikus költő lett.

A 19. század nem volt könnyű a finn nép számára. A század elejéig svéd fennhatóság alatt álltak, majd a svéd–orosz háború befejezése után a cári Oroszország fennhatósága alá kerültek. A 19. század a nemzeti ébredések időszaka volt Európa-szerte. A finnek is öntudatra ébredtek, és mind jobban igyekeztek kulturálisan és politikailag is önállósodni, magukra találni. A nemzeti öntudatra ébredés pedig sajátosan a hitbeli ébredéssel párhuzamosan, azzal szorosan összekapcsolódva valósult meg.

Runeberg nevezetes lírai és epikus költő volt; alkotói munkája kiemelt jelentőséget kapott abban a korszakban és környezetben, amelyben tevékenykedett. Lönnrot mellett Runeberg egyike volt azoknak a kiemelkedő alakoknak, akik segítették az újonnan létrejött Finn Nagyhercegséget kultúrnemzetté emelkedni nemcsak az ott élők, hanem a külföldiek szemében is. Ő volt az, aki 1840-es évekbre eszményképet teremtett a finn népről és annak természetéről. Ebben legnagyobb szerepe a Fänrik Ståls sägner című versgyűjteményének volt („Stol zászlós regéi”). Ez a kötet önmagában erkölcsi identitást adott az országnak. Ennek a gyűjteménynek első verse a Vårt land (finnül: Maamme; Országunk), amely Finnország himnusza lett. Már életében, de különösen halála után nagyon fontos, kultikus személyiséggé vált hazájában, mint a nemzeti érzelem megteremtője.

Koren Emil Irgalmadat éneklem című munkájában kiemeli, hogy szerinte a világirodalomban nincs rá példa, hogy egy költő az elnyomó nemzet nyelvén írva nemzete egyik legnagyobb költőjévé váljék. A 19. században még a kultúra nyelve a svéd volt. Eszmeileg már kitört ebből Runeberg, de nyelvileg még nem.

Az 1850-es években a svéd nyelvű egyházi énekeskönyv szerkesztőbizottságába meghívást kapott. Nagy elköteleződéssel vágott bele a munkába, szinte egymaga állította össze az énekeskönyvet, és ő maga hatvan éneket írt ebbe az énekeskönyvbe. A finn kereszténység 700 éves jubileuma alkalmából ünnepi kiadásban jelent meg a könyve.

A szekulárizálódó mai fiatal finn nemzedékben árnyalódik Runeberg költészetének megítélése. Runeberg több művében hihetetlenül magasztos képet alkotott a finn népről és a természetről. Ezzel szemben leghíresebb versével a „Paavo gazdával” egyenesen a finn pesszimizmus szívébe találunk:

Megjött a tavasz, a hó elolvadt
s megmaradt: vetés és porhanyó föld;
jött a nyár, jégzáporok zuhogott
s a ringó vetés felét lezúzták;
ősz jött s elfagyott, mi megmaradt még.”
„Megpróbál, de el nem hágy az Isten.
Kétszer annyi kérget tégy a lisztbe,
én meg duplaszéles árkot ások,
ám az Úrtól várom majd az áldást”.
(részlet, Képes Géza fordítása)

A vers hangvétele a korabeli műköltészethez képest nagyon is realisztikus: a mindennapok brutalitását írja le, melyet a vers megjelenése idején az olvasók a nép csendes hősiességének megnyilvánulásaként értelmeztek. Ideális képet alkotott a finn értelmiségiek számára egy Istenben bízó, de keményen dolgozó nemzetről. A vers végén a felebaráti szeretet kerül előtérbe, amikor a sok szenvedést és rossz évet átélt Paavo gazda, miután jobbra fordul sorsa, és végre kétszer annyit arat, mint korábban, nem feledkezik meg szomszédjáról, és kérés nélkül átengedi neki termése felét.

286. Van örök kincsünk, becsesebb nincs nála földön, égen

A mai finn énekeskönyv húsz énekét tartalmazza, nekünk kettővel kell beérnünk, de minkét ének (286 és 384) jól énekelhető és kedves énekünk, Túrmezei Erzsébet fordítása. A 286-os éneke, a „Van örök kincsünk” értékes költeménye, és nem csak a 19. szemmel, hanem napjainkban is. Tartalma kortalan, szövege szép, és lelkesítő érzés énekelni ezt az éneket:

3. Vált ezredévet ezredév, De soha el nem évül,
Nem élhet az új nemzedék E régi ige nélkül.
Hit, erő, béke, üdvösség Mert nem lesz soha másban,
Megrendül bár a föld és ég, Mint Isten szent szavában
.

4. Szent ige, te semmibe vett, Megvetett és lenézett:
Hol az a földi ismeret, Mely teveled fölérhet?
És van-e még más menedék, Hogy lelkünk óvja, védje?
Egy van csak, de ez egy elég: A kegyelem igéje.

A 286-os éneket dalolva a folyamatos isteni gondviselés érzése erősödik meg az énekesben. Az az érzés, hogy előttünk évszázadokkal és évezredekkel is az Istenbe vetett bizalom volt az, amely megtartotta a keresztény közösségeket, és a jövőben is csak ez tarthat meg minket. Ez összeköti téren és időn át az evangélikus közösségeket. Runeberg költeménye jól érzékelteti a Biblia és a keresztény gyülekezet örök kapcsolatát.

Gondolkodjunk együtt:

  • Hallgassuk meg Runeberg Paavo gazda című versét Papp János előadásában1
  • Milyen párhuzamokat találunk Nemzeti Himnuszunkkal?
  • Idézzünk fel akár gyermekkori vagy mai templomi élményeinket, amelyek a közös gyülekezeti énekléshez kapcsolódnak
  • Miért baj, hogy egyre kevesebbet olvassuk a Bibliát?
  • Milyen módszereket és alkalmakat találhatunk, hogy a Bibliát többet olvassa minden generáció?

Felhasznált irodalom:

Koren Emil: Irgalmadat éneklem (1968, 2015)

https://kattima.hu/

Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑