Az evangélikus templomtorony építésének története
Varga László evangélikus lelkész 1924. október 26-i beszéde alapján Gerlai Pál
A templom 1913-as látványterve
„Az evangélikus eklézsia annyi megpróbáltatáson ment keresztül, hogy nem csodálkozhatunk, ha gondolatban sem foglalkozott a toronyépítéssel!”
– így kezdte Varga László evangélikus lelkész 1924. október 26-i toronyavatási közgyűlésen elhangzott beszédét. Valóban rögös út vezetett addig az ünnepi alkalomig, amikor is Geduly Henrik, a tiszai evangélikus egyházkerület püspöke felszentelte az abaújszántói ágostai hitvallású evangélikus – közkeletűen lutheránus, mai nevén egyszerűen evangélikus egyházközség templomát.
Milyen is volt ez a rögös út?
„1735-ben még Monokon volt az evangélikus egyház központja, de abban az évben a jóságos Andrássy József elhunytával annak özvegye, Balassa Erzsébet olyan keményen bánt az evangélikusokkal, hogy az ottani lelkésznek, Petroviczini Jakabnak nem volt más választása, Czekeházára kellett menekülnie, ott működött tovább, minden bizonnyal sikeresen, mert az evangélikusság erősödött. Sajnos rövid életű volt ez a virágzása a lutheranizmusnak, mert az 1739-42 között tomboló pestis a lelkészt és a gyülekezet kétharmadát elpusztította, de az evangélikusság fennmaradt. 1793-ban választottak utoljára lelkészt, de ekkor már Szántón több evangélikus élt.
1796-ban kétezer rajnai forintért eladták a czekeházai ingatlanokat „szent cél érdekében”, ugyanezen év november 18-án városi bizottság jelölte ki a templom helyét Szántó közepén és azt a három házat, amelyek paplakul, iskolául és harangozói házul szolgáltak. Ezeket 343 rajnai forintért vásárolták meg az evangélikusok, a maradékot félretették a templomra. Nem sokáig örülhettek neki, 1797-ben hatalmas tűzvész ütött ki, a három ház ennek martalékául esett. Nem csüggedtek, nagy lelkesedéssel kezdtek a templomépítéshez és a házak újjáépítéséhez. 1798 májusában letették az alapkövet (a templom építésén a legtöbbet a jegyzőkönyvek szerint „Csajka András gondnok buzgólkodott”), és 1799. advent 3. vasárnapján meg is történt a még torony nélküli templom felszentelése.
De ne gondoljuk, hogy a megpróbáltatások ezzel vége értek! 1802-ben ismét tűz ütött ki, „elhamvasztotta” a paplakot és az iskolát. Az evangélikusok nem csüggedtek, újjápítették őket, és 1834-ben elkészült a ma is látható oltár. 1846-ban ismét tűz ütött ki a településen, és ekkor minden elpusztult. Olyan nagy volt a kár, hogy a gyülekezeti kurátorságot senki nem vállalta a városban élő elöljárók közül, és Materny János lelkészt a szülei haza akarták költöztetni. 1847-ben rettenetes anyagi erőfeszítéssel újjáépítettek a szántóiak mindent, és mivel a felügyelői tisztet senki nem vállalta, felkérték a tállyai evangélikus lelkészt, hogy legyen felügyelő (Tállya is többször a tűz martaléka lett, az 1810-es tűzben az evangélikus harangláb harangjai meg is olvadtak, 1859 óta bochumi német acél harangok szolgálnak az öreg haranglábban).
A 19. század vége megmutatta, hogy nem csak a tűzvésztől kellett tartani:
1881. július 22-én emberemlékezet óta nem látott méretű felhőszakadás volt Szántón: „Fájdalmas szívvel kellett látnunk, amint megtelt templomunk vízzel, ajtóját felszakítva, feltörte a nagy víz a székeket, és helyükből kiemelve össze is törte nagy részüket, a szekrényt amelyben az oltártakarók voltak felforgatta. A templom alapja a sok víztől meginogtatott, a középső ív megrepedt. Elpusztult a paplak és az evangélikus iskola is.”
Ez után a csapás után magas rangú támogatók mentették meg a gyülekezetet:
Báró Szirmay Ádámné sz. Báró Podmaniczky Terézia (minden bizonnyal az aszódi evangélikus bárói család leszármazottja), és Báró Beust Ödön egyházközségi felügyelő nagy adományt adott a gyülekezetnek, amelyből megkezdhették az újjáépítést. A felügyelő 24 hold földet és 8 hold rétet ajánlott fel, de már 1877-ben a rozsnyói evangélikus püspök, Czékus István felhívása nyomán forszírozta, hogy a düledező harangtorony helyett tornyot kell építeni. Beust Ödön felajánlotta a kő- és faanyagot és a harangra 500 osztrák-magyar forintot.
Vajon ekkor ismét miért nem épült torony? Varga László lelkész szerint, aki 1924-ben a torony építésekor a gyülekezet lelkésze volt, azért mert a hívek szíve nem állt erre akkor még készen. Az 1881-es árvizet még ki sem heverték, a filoxéra még abban az évtizedben kipusztította Hegyalja megélhetését adó szőlőt, a nép nagy része koldusbotra jutott és kivándorolt Amerikába. A gyülekezet lélekszáma is nagyon megfogyatkozott.
1906-ban Czékus László lelkész vetette fel legközelebb a toronyépítés ügyét, ezt nagy lelkesedéssel fogadták a szántóiak. Létrehoztak egy „Torony-alapot” amelybe egészen sok pénzt gyűlt össze. 1910-ben a gyülekezetben toronyépítő bizottság alakult, Csajka József és Gergely János valamint a lelkész és Antal József felügyelő voltak tagjai. 1913-ban tervek is készültek (a mellékelt képek), melyek alapján aztán később megépült a templom a mai formájában, de közbejött a Nagy háború, és a Torony-alap pénze hazafiságból hadikölcsönbe lett fektetve. A háború után új világ jött, és eleinte gondolni se lehetett a templomtoronyra.
A fordulatot az hozta, hogy az Amerikába vándorolt szántói evangélikusok gyűjtést kezdeményeztek a templom felújítására, és ez lendületet adott a tervezésnek. Rozmann Kálmán gondnok lett az építő bizottság vezetője nagy lelkesedéssel, de ahogy korábban, ekkor sem ment minden zökkenőmentesen: sajnos a torony építésének előkészítése közben elhunyt. Elérkezett a templom építésének 125. évfordulója; 1924. A hívek nagyon lelkesek voltak, de a gyülekezet elnöksége úgy döntött, hogy előbb próbagyűjtést végeznek. Ha az összeadott búza meghaladja az egy vagon mennyiséget, megkezdik az építkezést.
1924. április 27-én emlékezetes ünnepi közgyűlés volt. Jelen volt a gyülekezet apraja-nagyja, összejött az egy vagon búza, sőt még több is! Megvolt a döntés: lesz torony! 1924 június 1-jén letették az alapkövet, és alig néhány hónap múlva 1924 október 26-án a cikk elején jelzett körülmények között már fel is szentelték a máig álló tornyot. Az építkezés idején a gyülekezet vezetői: Varga László evangélikus lelkész, Csajka József felügyelő, Rozmann Kálmán, majd Tóth István gondnok, Flachy Lajos pénztáros, Stadler Lajos algondnok, Dr. Rozmann Dezső presbiter, Szomolnoky József presbiter, Sedenszky István presbiter, Erőss József gyülekezeti jegyző.”
Néhány év, és 100 éve lesz, hogy a torony elkészült, és azóta is áll, bár sok viszontagságot kellett még a 20. században kibírnia. A lelkes toronyépítés utáni gazdasági válságot, a gyülekezet anyagi nehézségeit, melyek folyamatosan a toronyépítés közben is megjelennek a jegyzőkönyvekben (a torony árának tetemes részét kölcsönből fizették, melyet sokáig törlesztett a gyülekezet). Majd jött a II. Világháború, azután pedig a kommunista diktatúra, a szocializmus, majd a rendszerváltás, és a jelenkor, amikor újra lehet(ne) templomba járni.
Ma már nem csak az evangélikusság fogyatkozik tovább, hanem azoknak a száma is, akik számára fontos a templomuk és istenhitük, DE még vannak, megmaradtak! Viszont a kérdés is marad: vajon a toronyépítés 100. évfordulójára meg tud-e újulni az abaújszántói templom?