Most keljetek fel!

2024. Újév – Gerlai Pál

Lk 21,28 „Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok!”

Pekka Simojoki (1958-)

Magyarországon az evangélikus ifjúsági zene kialakulására az amerikai spirituálék mellett talán a finn keresztény könnyűzene volt a legnagyobb hatással. Az ifjúsági énekesek első generációjából a „veterán” korba lépett, de ma is koncertező Pekka Simojoki az, aki a legtöbb népszerű énekkel képviselteti magát a magyar evangélikus ifjúsági zenében.

Pekka Simojoki Nyugat-Finnországban, a Simojoki folyó partján fekvő Kemi kisvárosban születet. Négy gyermek közül Pekka volt az elsőszülött. Gyermekkorát és fiatal éveit Afrikában töltötte, mivel nem sokkal születése után szülei úgy döntöttek, hogy a misszionáriusi szolgálatnak szentelik életüket és Namíbiába költöznek. A szülők az egyházi szolgálat mellett is igyekeztek a legjobbat adni gyermekeiknek. Különösen fontos volt számukra, hogy megismertessék őket a zenével. A kis Pekka zongorán kezdett tanulni, de az egyáltalán nem vonzotta. Általános iskolai tanulmányait ezer kilométerre a missziós állomástól, az Atlanti Óceán partján egy nemzetközi intézményben végezte. A szülőktől való távolság először nehéz volt számára, lelkészgyerekként mégis könnyen beilleszkedett, és hamar a társaság lelke lett. A játék és szórakozás mellett Pekka megtalálta a zene iránti érdeklődést: maga készítette első gitárját, énekelni kezdett és megírta első dalait.

Namíbiában 1966-tól fokozódtak a gerillaharcok, az ország Dél-Afrikától való függetlensége volt a tét, végül 1973-ban feladta a missziós szolgálatot a Simojoki család és a háborús helyzet elől visszatértek Finnországba. A tizenöt éves Pekkát sokkszerűen érte, hogy a finn istentisztelet hangulata mennyivel ridegebb az Afrikában megszokottétól, és meglepte az európai emberek társadalmi elszigeteltsége is.

A konfirmációs tábor Finnországban kiemelten fontos közösségi program. A családok nagy része még a mai, egyre szekularizálódó finn társadalomban is fontosnak tartja, hogy a gyermekeik konfirmáljanak. A fiatalok 13-14 évesen konfirmálnak, és a konfirmációs képzésben az ifjúsági vezetők szerepe is nagyon fontos, akik jellemzően tizenhat év körüliek. Pekka hazatérése után nem sokkal egy ilyen konfirmációs táborban találta magát, ahol Isten követésének fontosságáról tett bizonyságot. Számára a zene addig csak hobbi volt és eszköz, amivel a lányokat lenyűgözhette.

Választás előtt állt: életét Isten szolgálatának szenteli és hagyományos értelemben vett lelkész lesz, vagy alámerül a könnyűzene a dicsőséget és sikert kínáló világába. Az életút megválasztásában édesapja segítette, de maga Pekka is egyre lelkesebben kezdte tanulmányozni a Bibliát. Végül egyik utat sem választotta.

Az Alabaster zenekar a ’70-es években

Az egyetemen találkozott Anna Mari Kaskinen költőnővel, akivel zenekart alapított Alabaster (Alabástrom) néven, és közösen kezdtek dalokat írni. Finnország szerte és Oroszországban is ismertek lettek, sok fellépésre hívták őket, sokfelé énekelték a dalaikat.

Már az 1980-as években bekerült öt éneke a finn evangélikus énekeskönyvbe (ma ennél is több énekkel szerepel a Virsikirjában, a finn evangélikus énekeskönyvben), de a nyugat-oroszországi Ingriai Evangélikus Egyház1 énekeskönyve is sok énekét tartalmazza. Oroszországi ismertségét mi sem példázza jobban, hogy a legjobb és szinte egyetlen angol nyelvű internetes életrajzát is a VKontakte orosz eredetű közösségi oldalon találjuk meg.

Pekka Simojoki a nyolcvanas évek végén létrehozott egy zenekart Jakaranda néven (jelentése nagy örökzöld fa). Ez valójában egy 20-25 fős ifjúsági kórus volt, de nem a klasszikus értelemben. A kórust egy csapat zenész kísérte, ami addig teljesen szokatlan volt templomi környezetben. A repertoárjukban szepereltek az európai hallgatóság számára jobban ismert, de teljesen új dalok is. Ezekkel a dalokkal Afrikába, Ázsiába, Latin-Amerikába kalauzolták a hallgatóságot, de ami még ennél is fontosabb volt, a daloknak az üzenete könnyed volt és világos a vallásban kevésbé jártas emberek számára is. A zenekar ma is működik, igaz már más felállásban. Zenéjük számos hasonló zenekarra hatással volt, valószínűleg a magyar Izsóp egyik ihletője is a Jakaranda.

A Jakaranda zenekar a jelenlegi felállásban

A kilencvenes évek elején létrehozott Pekka Simojoki egy új zekekart EtCetera néven, amely a koncertek mellett lelki alkalmakat tartott, úgynevezett „Szívbajos esteket”, ahol a koncert mellett imaközösségek és tanácsadások voltak. Több mint hatszáz dalt írt mindenféle stílusban, és mindenféle korosztálynak. Harminc zenei albumot adott ki és több könyvet is írt. A zenekari fellépések mellett ifjúsági táborokat vezet, musicaleket ír gyerekeknek és serdülőknek, és igyekszik támogatni azokat, akik a zenén keresztül szeretnék hirdetni az evangéliumot.

Magyarországon legutóbb 2018-ban hallhattuk, az akkor 60 éves zenészt Bükön a 12. Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozón, ahol Exit nevű zenekarával lépett fel.

Az 1986-ban lemezen kiadott daluk néhány évvel később a magyar Új ének füzetbe is bekerült, de széles körben ismert Magyarországon: „Most keljetek fel még, ti csendesek mind” (Jansik Csaba fordításában).

Az eredeti finn változat 1986-ból:

Jakaranda: Nostakaa päänne 1986

1https://vk.com/wall-2743793_1103?lang=en

1 https://en.wikipedia.org/wiki/Evangelical_Lutheran_Church_of_Ingria

Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑