Böjt és Nagyhét – Jánosok énekeivel (Johann Crüger és Johann Heermann)

2024. Húsvét

Johann Heermann – Jézus sebeinek átélője

Johann Heermann (1585-1647) a sziléziai Raudtenben, a mai Lengyelország területén született. Gyerekkorában súlyos betegséggel küzdött. Édesanyja megfogadta, ha túléli a betegséget, papnak fogja taníttatni. A gyermek felépült, és szorgalmasan tanulni kezdett. Valóban eljutott a strasbourgi teológiai fakultásra, de szemfertőzése miatt egy év után tanulmányainak feladására kényszerült. A születési helyéhez közeli Kobenben kezdett diakónusként szolgálni. Öt év nyugalmas szolgálat után kezdődtek a próbatételek: 1616-ban tűz pusztított a városban, egy évvel később elhunyt felesége, 1618-ban pedig megkezdődött a harminc éves háború, mely élete végéig tartott. Kiterjedt harcok dúltak a Habsburg Birodalomhoz tartozó Sziléziában. Négyszer fosztották ki a várost a seregek, melyek természetesen a parókiát sem kímélték. A Harminc éves háborúra jellemző volt a római Catónak tulajdonított mondat, mely szerint „a háború saját magát táplálja”, azaz a hadseregeket a háború dúlta területeknek kell ellátnia élelemmel. A háború kísérő tüneteként pedig ráadásként kitört a pestis. Egyes területeken 60-70%-os volt az elnéptelenedés mértéke. Heermann számára a szembetegség mellé súlyos torokproblémái lettek, amelyeknek következtében 1634-ben felhagyott a prédikálással, és élete utolsó kilenc évét visszavonultan élte. Közel négyszáz himnusza maradt fenn, melyek személyes hitélményekről tanúskodnak. Heermann indította el azon a fejlődési úton a protestáns egyházi énekeket, mely Gerhardt Pál énekeiben teljesedett ki. Johann Crüger énekeskönyvébe is bekerültek énekei, az ő dallamával énekeljük a 198. énekünket:

197. Jézus, sebeidnek mélye (Johann Crüger dallama)

2. Ha még gonosz kívánságra Hajol a test és a vér, És a romlottság útjára Inkább, mint a jóra tér; Vagy ha sátán tőrbe csal Csábító szavaival: Állj előttem sebeiddel, Megrontómat, jöjj, te űzd el!
3. Minden földi szenvedésben Erőt adnak sebeid, Ha tebenned elrejtőztem, E világ nem keserít. A gyógyító balzsamot Te mindenkor meghozod; Mindent megadtál te nékem, Halálod lett üdvösségem.
4. Jézus, te vagy reménységem, Te legyőzted a halált, Megszégyenült ellenségem, Bősz fullánkja már nem árt; Mert habár meg is halok, A sírban nem maradok, Te fölkeltesz új életre, Te elvezetsz üdvösségre.
Johann Heermann 1585-1647 (német).

Ha pedig említettük Crügert, az ő rövid életrajza is álljon itt:

Johann Crüger – a kegyes éneklés gyakorlója

Johann Crüger szorb (nyugati szláv) származású német zeneszerző, kántor és énekeskönyv szerkesztő. Születési neve Jan Krygar. 1598-ban született a brandenburg fejedelemségben. Az olmutzi jezsuita főiskola és a regensburgi költőiskola elvégzése után körutat tett Ausztriában, majd 1615-ben Berlinben telepedett le. Ott, a wittenbergi egyetemen töltött rövid tartózkodást leszámítva magántanárként dolgozott. Zenei tudása révén 1622-ben a berlini Szent Miklós-templom előénekesi, orgonista- és kápolnamesteri posztját szerezte meg, és ezt 1662-ben bekövetkezett haláláig be is töltötte. Legismertebb éneke a Nun danket alle Gott! – Jer dicsérjük Istent! (40. ének), de böjtben és nagyhéten gyakran énekeljük 198. énekünket: „Ó drága Jézus, vajon mit vétettél”, melynek szövegét Johann Heermann írta, dallamát pedig Crügernek tulajdonítjuk.

Koren Emil Irgalmadat éneklem című könyvében így rajzolja meg Crüger személyiségét:

„Az 1650-es évek egyikének késő tavaszán sovány, fakóarcú, rendetlen külsejű férfi szállt le Mittenwalde parókiája előtt a postakocsiról. Felleghajtóját maga köré fogva, hóna alatt hegedűvel lépett be sietve Gerhardt Pál parókiájának kapuján. Crüger János ő, a berlini híres kántor, a Praxis pietatis melica című énekeskönyv szerkesztője. Barátjához jött, Gerhardt Pálhoz, akinek néhány éneke lelkes hívévé tette. Most azért jött, hogy számon kérje az újabb termést egy újabb, bővített kiadás számára. Gerhardt Pál iratcsomót nyújtott át neki, amelyben Crüger megilletődve számolt meg 63 új éneket.”

Crüger nem csak Gerhardt Pálnál „házalt” az énekekért, hanem hatalmas gyűjtőmunkával fogta össze a német birodalom evangélikus énekszerzőinek költeményeit, így az imént említett Heermann énekeit is. Korának legismertebb énekdallam szerzője volt, legalább húsz dallama világszerte használatban van még ma is az evangélikus egyházak liturgiájában.

198. Ó, drága Jézus (Johann Crüger dallama)

2. Megostoroznak, szent arcodba vágnak, Szúró tövissel gúnyból koronáznak. S te keresztfádon tűrsz, míg őket áldod, Kínt, szomjúságot.
3. Én, én okoztam minden szenvedésed. Bűneim vittek keresztfára téged. Mindazt, mit, Jézus, eltűrtél helyettem, Én érdemeltem.
4. Ily büntetésre álmélkodva nézünk: Pásztorunk szenved juhaiért, értünk, És mert szolgái adósságba estek, Az Úr fizet meg.
5. Ó, mérhetetlen szeretet csodája! Az vitt a kínok, fájdalmak útjára! Én múló földi örömökben éltem, S véred hullt értem.
6. Ég, föld Királya, kit Úrnak vall minden, Mint adjon hálát irgalmadért szívem? Nincs elég drága, mit neked adhatnék, Kincs és ajándék!
7. Célomhoz érve, trónod elé lépek, Rám ragyog égi, örök békességed. Ott is irgalmad, szereteted áldom, Édes Megváltóm!
Johann Heermann 1585-1647 (német)

A 197. és 198. énekek – böjti „fájdalmas” énekeink

Szinte még gyerekként a böjti időszakban kezdtem a gyülekezeti kántori szolgálatot. Segédkántorként vasárnap csak egy énekvers erejéig ülhettem az orgonához, így hétközben, az esti bibliaórákon voltam a gyülekezet kántora, akkor ismerkedhettem egy öreg Vermona hangszeren az énekkísérés kihívásaival. Egy maroknyi idős asszony járt a bibliaórákra. Leginkább fekete ruhás, fejkendős özvegyasszonyok, akik a gyülekezetben kitartottak abban az időszakban is, mikor a templomba járás ugyan nem volt tiltott, de semmiképpen sem jelentett előnyt. Ezek a kedves, csendes asszonyok a régi, népegyházi gyülekezet szemtanúi voltak. A bibliaórák előtt szinte alig beszélgettek, de az alkalmak lélekmelengetően teltek. Jó volt az igemagyarázatot hallgatni, és közben a régi, veretes énekeket énekelni. A nagyheti énekeket gyakoroltuk szinte egész böjtben, hétről-hétre. Valóban a lelki felkészülést segítették ezek az énekek, melyek között szinte minden héten szerepelt Johann Heermann valamelyik éneke: vagy a Jézus sebeidnek mélye, vagy az Ó drága Jézus, de gyakoriak voltak a Tranoscius-énekek is. Kezdő gyerekkántorként, nem volt olyan könnyű ezeket a korálkíséreteket lejátszani. Jellemzően több mint egy órával a bibliaóra előtt érkeztem a gyülekezeti terembe, ahol a lelkész éppen akkor vette feljebb a fűtést, és a radiátorok barátságos pattogása közben gyakoroltam a régi „villanyorgonán” az énekeket. Nagypénteken passió olvasást tartott a gyülekezet, amikorra minden éneket tudnia kellett kántornak, hiszen a passiótörténet szakaszai közben ezek az énekek következtek egy-két versszakkal. Abban az időszakban tanultam meg, mit is jelent Nagypéntekre és Húsvétra készülni, és azóta is ezek az énekek egyet jelentenek a böjti, nagyheti készülődéssel.

Gondolatindító kérdéseink a Nagyhét előtt:

  • Életmód vagy istenhit? Hol a böjt igazi értelme?
  • Hogyan éljük meg a böjtöt keresztényként?
  • Van-e értelme ma böjtölni?
  • Van-e értelme a fájdalmakra hangsúlyt helyezni?
  • Hol tévesztenek irányt a felekezetek, amikor böjtről van szó?

Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑