Az evangélikus Kossuth

Az ifjú Kossuth Lajos Barabás Miklós festményén

Részletek Fabiny Tibor dolgozatából

Keresztsége

Kossuth Lajos születési helyének és keresztelésének másfél évszázad óta gazdag – többször ellentétes értesüléseken alapuló – irodalmát ismerjük. Anélkül, hogy ennek részletezését adnánk, tudnunk kell, hogy nyolc évvel Kossuth születése után, 1810 szeptemberében tűzvész pusztította el a tállyai evangélikus egyház anyakönyveit. Ezt megelőzően 1804-ben egyházlátogatást tartott a gyülekezetben Nicolai Sámuel tiszakerületi evangélikus püspök. Ebből tudjuk, hogy az öt falura kiterjedő egyházközségnek csupán Tállyán volt evangélikus temploma, s annak lelkésze 1797 óta Mayer Mátyás volt. Mayer utóda, Psenyeczki Nagy Mihály tállyai lelkész jó fél évszázad után, 1867-ben pótlólag a következőket írta be gyülekezetének anyakönyvébe: „1837. ápril hó végén fölszólíttatva lévén járásbeli Főszolgabíránk, tek. Draveczky Alajos úr által, hogy tek. Kossuth Lajos úrnak keresztlevelét adnám ki, miután a megégett anyakönyvből szokásos kivonatot nem adhattam, tudakozódván a hívek között, megtudtam, hogy a fent nevezett Úr, tek. Udvardi Kossuth László úrnak és Nemes Weber Karolina asszonynak fijok 1802-től 1804-ig tavaszi időben született és néhai n. t. Alesperes Mayer Mátyás Úrtól, Monok helységében, hol édes atyja a gróf Andrássy Familia fiscalisa volt, megkereszteltetett légyen. Keresztatyja néhai Orvos Doctor Fuker Jakab, keresztanyja Nemes váradi Szakmáry Judit kisasszony valának: – úgymint aki én nekem ezeket élő szóval, testvérétől, Nemes váradi Szakmáry Anna asszonytól, néhai n. t. Mayer Mátyás özvegyétől támogatva elbeszélés Nagy Mihály utódja, Hajász Pál nem sokkal megválasztása után levélben kért Kossuthtól a keresztelés ügyében bővebb felvilágosítást. A Torino mellől (Collegno al Baraccone) 1874. május 4-én keltezett válaszlevélben Kossuth csak az 1802-i születési évet erősíti meg, majd ezeket írja:

„Ennyi az, a mit egész bizonysággal mondhatok. Többet nem. Emlékszem az aranyozott rézcsattos nagy családi Bibliára, melyből szokás volt atyám házánál vasárnaponként néhány fejezetet felolvasni, s egy-egy zsoltárt elénekelni, s melybe az én és nővéreim születés napjainak a keresztelés adataival ősi szokás szerint be voltak jegyezve. A szüleim emléke iránti kegyeletnél fogva ereklyéül becsülném e rézcsattos Bibliát, ha meg volna. De nincs. Elpusztult ez is viharos életem fergetegeiben, mint sok egyéb, mire az epedő honszeretet s az emberi érzelem, mire ész és szív becset helyeztek, s mert vidékünkön s koromban inkább a tágabb körben ismert név, mint a születésnapokat volt szokásban „megülni”, én pedig emlékező tehetségem fiókjaiban nem igen tartottam érdemesnek hasznosabb dolgoktól helyet lopni a csekély magamra vonatkozó biographiai adatkák számára, hát biz én lassan lassan születésem hónapját s napját elfelejtettem emlékezetemben megtartani, mindössze is azon negativ reminiscentiám van felőlük, hogy nem a légmérséki változékonyság hónapjaiban, nem áprilisban születtem, hanem hogy mikor? Azt biz én teljes bizonyossággal meg nem mondhatom. Úgy rémlik előttem, hogy szeptemberben, 16 és 19 közt, alkalmasint 19-én, de nem merném rá szavamat adni, ámbár gyanítom, hogy az eseménynél, mely számomra bút sokat, örömet vajmi keveset hozott, alkalmasint jelen voltam, bárha talán burkoltan is, mert burokban születtem, mely azonban az én esetemben bizony nem igazolta a népies babona hitét, hogy »burokban születni szerencsét jelent«. Tehát ha az anyakönyvtartási pontosság a csorba keresztelési bevallás kitöltését csakugyan megkívánná, méltóztassék oda jegyezni nevem mellé, hogy születésem hónapja s napja nem tudatik. Mindennek meg van a maga haszna. Születésem napja nem lévén tudva, nem lesz nap, amely emlékezetemet fölélessze, s így nevem hamarabb lesüllyed oda, a hová vágyakozom, a feledékenység örvényébe. Adja át lelkész úr – kérem – öreg kortársam s barátomnak, Nagytiszteletű Nagy Mihály lelkész úrnak barátságos üdvözletemet, s fogadja ön szíves nagyrabecsülésem kijelentését.
Kossuth Lajos.”

Nemcsak a keresztelés napja, hanem annak helye is viták forrásává vált. A Vasárnapi Újság 1876. évi számában az egykori tállyai káplán, Schmidt Károly azt írta öregkori visszaemlékezésében, hogy „radnóti Mayer Mátyás ev. alesperes Kossuth László, a monoki uradalom főügyésze hívására jött át Monokra, itt a keresztelés szertartását elvégezvén, hazament, és a matrikulába ékes latin nyelven bevezette a keresztelés tényét, megjegyzésként feltüntetve: »pro domo«.” Erre a kérdésre Kossuth később írt levelei sem adnak választ. Am az 1894-ben megjelent Turul című közlönyben Nagy Géza megint csak azt fejtegette, hogy a keresztelés nem Tállyán, hanem otthon, pro domo történt meg. A sajtóvita érdekes módon hosszú szünet után a 20. század utolsó negyedében ismét fellángolt. A Magyar Nemzetben Puruczky Béla, Horváth Zoltánné, Buday György, majd e tanulmány írója különböző oldalról igyekezett a kérdést megvilágítani. Legújabban pedig egy kései oldalági leszármazott, Kossuth Klára állította, hogy a tállyai lelkész átment Monokra a szülői házban való keresztelésre. Talán fényt deríthetnének a vitás kérdésekre az édesapa, Kossuth László temetése után – egyesek szerint – „szőrén-szálán eltűnt” családi biblia egyedül hiteles bejegyzései.

Iskolaévek

„Én Monokon születtem – írta Kossuth – de engem életem legelső emlékezetei Új helyhez csatolnak a szülőföldhöz ragaszkodás édességével. Új hely volt gyermekkorom bölcsője.. . És ami a madárfióknak első bizonytalan szárnypróbálgatásainál az anyafészek, nekem Új hely volt, s büszke vagyok arra, hogy magamat újhelyi magyar embernek nevezhetem…”

Hatéves volt a gyermek Kossuth Lajos, amikor átlépte a sátoraljaújhelyi állami elemi iskola kapuját, miután néhány évet anyai nagyszüleinél, Weber András olaszliszkai postamester házánál töltött. Szülei 1810-ben az újhelyiek hat osztályos Kegyesrendi (piarista) Gimnáziumába íratták be. Ez a tanító rend még 1789-ben, a pálosok egykori rendházában kezdte meg működését, és ma is büszke arra, hogy falai között hat éven át tanult a mindvégig eminens ifjú.

Itteni tanárainak a kilétéről Korán József piarista tanár 1886-ban közzétett írásából értesülünk. Újabb ismereteinket a 20. században dr. Perényi József irodalomtörténész, egykori piarista tanár bővítette „Kossuth Lajos diákévei” című tanulmányában (1906), amely közli az 1810-11-es tanévtől az 1815-16-os tanévig terjedő latin nyelvű gimnáziumi informatiókat, azaz tanulmányi értesítőket.

Mit tudunk Kossuth esetleges diákköri egyházi kötődéséről? Hat esztendőn át felvilágosult szellemű piarista oktatásban és nevelésben részesült. Új helynek akkoriban Tokaj volt az evangélikus anyagyülekezete, de valamiféle elhidegülés folytán a Kassához közeli felsőkemencei lelkészek tartották a leánygyülekezet istentiszteleteit. Csupán évi két alkalommal, húsvétkor és Szent Mihály napján volt gyónás és úrvacsoraosztás. Korabeli feljegyzésből tudjuk, hogy 1815-1816-ban Czabkay Sámuel felsőkemencei lelkész
tartotta Új helyen az istentiszteleteket.

A konfirmandus

Nincs adatunk arról, hogy részesült-e Kossuth piarista diák korában evangélikus hitoktatásban, vagy részt vett-e istentiszteleteken. Arról azonban tudunk, hogy éppen egyik piarista tanára hívta fel az édesapa figyelmét a 12 éves ifjú konfirmációjának szükségességére.24
így került sor 1814-ben arra, hogy a Kassától északra fekvő kis hegyi falu, Ránkfüred szomszédságában lévő Felsőkemence (Vysná-Kamenica) gyülekezetében nyilvánosan megvallotta evangélikus hitét. Czabkay Sámuel, a fiatal, 1802-ben ordinált lelkész végezte el a szent szolgálatot.

1902-ben, Kossuth születésének centenáriuma alkalmából elhatározta a kemencei egyházközség, hogy márványtáblát emel e konfirmáció emlékére. A terv 1904-ben valósult meg. A templombelsőben elhelyezett táblát a trianoni béke diktátum után a csehszlovák hatóságok levétették. A gyülekezet tagjai azonban az emléktáblát mégis megőrizték a templom sekrestyéjében.
2001. június 27-én ismét sor kerülhetett a tábla ünnepélyes elhelyezésére, éspedig a templom falán, a toronytól balra. Az avatás szolgálatát a magyar egyházi küldöttség jelenlétében Igor Misina szlovák evangélikus püspök végezte. Az emléktábla szövege így
hangzik: „Itt konfirmálták Kossuth Lajost, hazánk nagy fiát, volt kormányzóját. Emléke létesült közadakozásból az 1904-ik évben”

Az eperjesi evangélikus kollégium diákja

A piarista gimnázium hat évfolyamának befejeztével a 14 éves fiút apja 1816 szeptemberében a „Tarcza-parti Athénba”, a Mayer András rektor által vezetett nagyhírű Eperjesi Evangélikus Kollégiumba íratta be. Itt három évet töltött. A rétori osztálytól a filozófiateológiai osztályig minden évét kiváló eredménnyel zárta le. A hiteles részleteket Bruckner Győzőtől, az egykori Miskolci Evangélikus Jogakadémia dékánjától tudjuk meg.
A retorika-poétika osztályban tanára Carlovszky Zsigmond volt, aki utóbb Kassa leghíresebb ügyvédje lett. Az ékesszólástant (elokvenciát) Morvay József tanította, aki „pregnáns hatást” gyakorolt az ifjúra. Többi tanárára – köztük Mayer Andrásra, Keresztesy Sámuelre ésAlbinyi Istvánra – mindig hálával emlékezett. Akinek azonban a legtöbbet köszönhetett, s akiről emigrációjának késői éveiben is meleg szívvel emlékezett, az Greguss Mihály volt. A fiatal tudós (Greguss Ágost és Gyula édesapja) filozófiát, történelmet, mértant és természettant tanított. Pulszky Ferenc szerint iránya erősen racionalista volt, és a Biblia inspirációját is kétségbe vonta. Nagy hazafinak számított. „Elvégezvén a gimnaziális tanfolyamot, atyám az Eperjesi Evangélikus Kollégiumba vitt.
Greguss Mihály tanáromnál voltam elszállásolva… Greguss tanár emlékének végtelen sokkal tartozom. Ő válogatta meg olvasókönyveimet, amit így együtt olvasgatánk, kérdéseimre adott feleleteivel világot gyújtott agyamban, s élményeinek s tapasztalatainak érdekes elbeszéléseivel, hozzájuk kötött oktatásaival ő ismertette meg velem a gyakorlati életet. Nemcsak tanítóm, de nevelőm is volt… ”
Sok kortársával ellentétben Kossuth nem külföldi tanulmányainak köszönhette – mint például Berzeviczy, Tessedik, Wesselényi vagy Széchenyi – a kor uralkodó eszméinek megismerését, hiszen fiatalkorában nem is járt külföldön. A tübingeni és göttingeni egyetemről frissen hazaérkezett, széles látókörű Gregussnak köszönhette tehát radikális politikai és szociáletikai nézeteit.

„Ott virradott fel lelkemben azoknak az elveknek világossága, amelyek vezéreltek viharos életemben a hazám és felebarátaim iránti kötelességnek ösvényén, amelyek adtak, és meg vagyok győződve, adni fognak halálom órájáig mind akaratot, mind elszántságot
és erőt, feláldozni életemet és vagyonomat hazám eltörölhetetlen jogainak megvédésére, és polgári nemzetem és vallásom szabadsága szolgálatában.

Sárospatak

Tizenhét évesen – jogi tanulmányokat folytatandó – a híres sárospataki református kollégium diákja lett.
„Bevégezvén Eperjesen tanulmányaimat – írta visszaemlékezéseiben – 1317/18-ban jogot mentem tanulni Sáros-Patakra. Tanárom Kövy Sándor volt, hírneves magyar jogász: nem hiszem, hogy akkoriban az elméleti magyar jogot valaki jobban tudta volna,
mint ő. Kézikönyvét latin nyelven adta ki, de előadásait magyarul tartotta. Tölcsérrel töltötte az ember fejébe a jogtudományt. Lehetetlen volt meg nem tanulni. Nekem, meg
Bercsényinek mindjárt az első félévi vizsga alkalmával, miután még abból is kifaggatott,
amit még nem tanított, de mi könyvéből már megtanultuk, a vizsgán jelen volt felügyelő hatósághoz fordulva azt a bókot tette, hogy »ez a két fiatal ember jobban tudja a törvényt, mint az egész királyi tábla, melyet holmi tudatlan prelátusokból, bárókból, viczispánokból szednek össze, anélkül, hogy megegzaminálnák. Mind a kettő stante pede bízvást elmehetne Personálisnak.«”
Egy másik pataki emlékét Concha Győzd jogászprofesszor turini látogatása alkalmával mesélte el. Concha erről utóbb így számolt be: „Elmondta, mily furcsa professzorai voltak neki Patakon. A legjobb is, Kövy, nagyon korlátolt felfogású volt. Ez azt mondta róla, hogy turbulens és revolutionárius. »Nem voltam én soha forradalmár – állította az öreg Kossuth -, én Magyarország törvényes, szerződéses jogát védelmeztem mindig.«”

Sátoraljaújhelyi egyházi tisztsége

A „tanuló- és vándorévek” után Kossuth 1820-21-ben Eperjesen nemes Kardos Sámuel ügyvéd oldalán, 1821-23-ban pedig Pesten a Hétszemélyes, illetve Királyi ítélőtáblánál folytatott joggyakorlatot. Ezután, hogy idősödő apja terhein enyhítsen, visszatért Zemplénbe ügyvédnek. Sátoraljaújhely kicsiny evangélikus gyülekezete ekkorra kezdett önállósulni anyaegyházától, Tokajtól. Az egyházközség vezetősége bizonyára örömmel fedezte fel a huszonkét éves tehetséges jogászt. Rövidesen fel is kérték, vállalja el a jegyzői, majd
az ügyészi tisztet. Úgy tűnik, szívesen is tette, hiszen egy ízben így nyilatkozott: „Én, szülőim, kivált édesanyám vezérlete alatt, protestáns szellemi irányú gyermek valék, bár oktatóim szerzetesek voltak.. .”
Hitbeli, teológiai álláspontját ugyanakkor az eperjesi Greguss Mihály tanára által képviselt racionalista felvilágosodás határozta meg. Példa erre egy 1825-ből fennmaradt, Mózesről írt tanulmánya. Ebben éles bibliakritikát gyakorolt. „Mózes könyvében az Isten ember gyanánt van formálva, ember gyanánt gondolkodik és cselekszik, meg-meg jelen, oráculumokat ád, adomány s áldozatok által kegyessé tétetik, megengesztelt étik,  a legcsekélyebb is foglalatossága az Istennek.” Több más bibliai kijelentés is, mint hogy például az özönvízből Isten büntető ítélete folytán egyedül Noé szabadult meg, szerinte „az értelemmel és bölcselkedéssel ellenkező köznépi képzelet”.

Huszonöt éves korában mégis egyházi szolgálatot vállalt. Az 1827 tavaszán tartott gyülekezeti konventen, amelyen SteinerAdám felügyelő elnökölt, mint jegyző maga fogalmazta meg és saját kezűleg írta le a konvent nemzeti szempontból is korszakkezdő határozatát. Ennek értelmében „a Prédikátió mindétig és egyedül magyar nyelven tartasson, az Úr vatsorája mindazonáltal magyar, német és tót nyelven szolgáltasson ki, mely kiszolgáltatásnak rendje a Prédikátió végével tudtára adasson az Isteni tiszteletre egybegyűlt közönségnek.”
A jegyzőkönyv ezenkívül rögzítette a gyűlés egy további határozatát, amely szerint az úrvacsorai offertórium során a tányér körbehordását megszünteti, mert az addig sok botránkozást okozott a hívek körében. Szépen fogalmazott a jegyzőkönyv arról is, hogy a régi szokás „ne akadályozza többé ezen szent Sacrámentumnak igaz áhítatossággal leendő gyakorlását és a lélek azon felemelkedését, amellyel vallásunk e malasztjának kiszolgáltatása illethetné az Isten tiszteletére egybegyűlt közönséget.. .”

Forrás: FABINY TIBOR: Az evangélikus Kossuth In.: KOSSUTH és az egyházak – Tanulmányok, Szerkesztette KERTÉSZ BOTOND, Luther Kiadó, 2004, Budapest,
https://medit.lutheran.hu/files/kossuth_es_az_egyhazak.pdf

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑