2023. november 11.

November 11-én szombaton 11 órától a tállyai evangélikus templomban, Kossuth keresztelkedési helyén, 16:30-tól pedig Sátoraljaújhelyen, az Esze Tamás u. 33. alatti evangélikus templomban.

Műsoron:

Johann Sebastian Bach: Jesu, meine Freude – motetta BWV227
(20:00 perc)

közreműködik: 

Kovalik Erika – szoprán
Károly Edit – szoprán
Nagy Bernadett – alt
Puskás Eszter – alt
Pivarcsi Gábor – tenor
Czier Zoltán – tenor
Cserményi Zsombor – basszus
Pintér Dömötör – basszus

Kántor Balázs – cselló
Bizják Dóra – orgona
Kálmán László – vezényel

Johann Sebastian Bach: H-moll szvit BWV1067
(23 perc)

közreműködik: 

Móré Irén – fuvola
Király-Lugosi Veronika – hegedű
Detvay Mária Marcella – hegedű
Rudolf András – brácsa
Kántor Balázs – cselló

Dévényi Gábor – nagybőgő
Bizják Dóra – orgona

Johann Sebastian Bach: Singet dem Herrn ein neues Lied – motetta BWV225
(15:00 perc)

közreműködik: 

Kovalik Erika – szoprán
Károly Edit – szoprán
Nagy Bernadett – alt
Puskás Eszter – alt
Pivarcsi Gábor – tenor
Czier Zoltán – tenor
Cserményi Zsombor – basszus
Pintér Dömötör – basszus

Kántor Balázs – cselló
Bizják Dóra – orgona
Kálmán László – vezényel

A megtekintés ingyenes, a Nemzeti Filmharmónikusok 100 koncerthelyszín #100 évesek vagyunk rendezvénysorozat keretében valósul meg.

(Mikszáth Kálmán, Jókai Mór, József Attila és Payr Sándor)

2023. október 31. Reformáció (Gerlai Pál)

A reformáció ünnepével kapcsolatban is fennáll az ellaposodás veszélye. A konfirmációi kátéból ismerjük Luther stílusát és jellemző gondolatait, a hittanosoknak álmukból felébredve is kell(ene) tudniuk a 95 tétel kiadásának legalább az időpontját, az Erős vár a mi Istenünk éneket pedig minden nagy ünnepen énekeljük. Néha annyira automatikusan énekeljük, hogy csak az foglalkoztat minket, az első versszak után ülünk vissza a helyünkre vagy végig énekeljük. Ezért is érdemes ennek az éneknek a születésével foglalkoznunk.

Payr Sándor evangélikus egyháztörténész, aki a 254. énekszám alatt található fordítást írta, elég biztos abban, hogy Luther Márton a 95 tétel 10. évfordulóján, vagyis az 1527. év végén írta ezt az éneket².

Abban az évben több próbatétel is érte Luthert: augusztus 16-án kedves tanítványát, Kaiser Lénárdot máglyán végezték ki a felső-ausztirai Schnärdingben. Az ítéletet kimondó bizottságnak Luther ellenfele, Johannes Eck is a tagja volt. Könnyen lehet, hogy bevallva-bevallatlanul Luther saját magát is vádolta Lénárd lelkész halála miatt, akit ugyan csak rövid ideig tanított, de nagyon megkedvelt. Leveleztek és könyvekkel, tanácsokkal is ellátta.

Még ugyanebben a hónapban pestis tört ki Wittenbergben. Az egyetem hallgatói és tanárai Jénába menekültek, de Luther kitartott Wittenbergben. A harmadik csapás a háborús félelem volt: majdnem vallásháború bontakozott ki a német-római birodalomban Otto von Pack ügyeskedő politikai tanácsadó miatt, aki a katolikus-lutheránus vallási megosztottságon kívánt nyerészkedni. A negyedik próbatétel is ezzel függött össze: Szászország katolikus hercege, Szakállas György betiltotta Luther Wartburgban írt Újszövetség fordítását a „szeptemberi Bibliát”, és még ebben az évben ellenfordítást adatott ki „Törvényes keresztény fordítás” néven³.

Valószínű, hogy ezek az események indították Luthert az Erős vár a mi Istenünk megírására, és ezeket az ármánykodásokat lehet az „e világ minden ördöge” és az „e világ ura” fordulatok alatt értenünk:

3. E világ minden ördöge
Ha elnyelni akarna,
Minket meg nem rémítene,
Mirajtunk nincs hatalma.
E világ ura
Gyúljon bosszúra:
Nincs ereje már,
Reá ítélet vár,
Az ige porba dönti. (Evangélikus Énekeskönyv 254. 3. versszak Payr Sándor és Stromp László fordításában)

Időnként hallani azt a városi legendát, hogy kocsmanóta volt az eredeti dallam. Ez körülbelül annyira lehet érvényes állítás, mintha Luther asztali beszélgetéseit csupán kocsmai vitáknak hívnánk. Az ének a 15-16. század közkedvelt dallama lehetett. Luther lejegyzésében inkább énekeljük ünnepélyes indulóként, mint minnesänger-melódiaként, bár valószínűleg a dal ez utóbbi volt.

Az ének később is sokszor vigasztalta a reformátort, gyakran énekelték együtt Melanchthon Fülöppel, akit viszont Luther halála után vigasztalt ez az ének: mikor 1547-ben Luther ellenfeleinek kezére jutott Wittenberg, barátai – köztük Melanchthon és Jonas Justus Weimarba menekültek. A városban bolyongva úgy találtak menedéket, hogy egy ház udvarán egy szolgálólány az Erős vár a mi Istenünket énekelte.⁴

Ma úgy emlegetjük, mint az evangélikus egyház himnuszát. Valóban a reformáció híveinek menedéke volt évszázadokon keresztül A magyar léleknek is kedves ez az ének. Mikszáth a „Fekete városban” a felvidéki lutheránusok jellemzésekor említi:

„– A zsoltárom, az »Erős vár nekünk az Isten«, ha én azt megzendítem, az én hangomon, nincs az az elvetemedett kapcabetyár az országban, aki hozzánk merne nyúlni. Probatum est!”⁵

Jókai Mór egyenesen így fogalmaz:

„»Erős várunk nekünk az Isten!« Benne van e dalban minden, ami az embert a föld sarából felemeli: a szabadságvágy, a hazaszeretet, a testvérvonzalom, az önfeláldozás, jellemerő, egész fel az istenimádásig! Kihívás a haragos bálványok ellen, akár e földön laknak, akár a túlvilágon.”⁶

Az énekeskönyvünkben két fordítással szerepel ez az ének. A kevésbé énekelt fordítást (256) József Attila készítette, de hogy miképpen is készült, Koren Emil könyvében találjuk meg:

1934-ben az Evangélikus Egyetemes Egyház pályázatot írt ki, fordítaná le valaki az éneket úgy, „mintha Luthernek e műve valamely magyar lélek költői alkotásvágyából született volna…” Addig is sok költői próbálkozást vetettek papírra. 28-30-at ismernek az akkor cikkező tollforgatók. (…)

A pályázat sokakat megmozdított. 136 pályamunka futott be. (…) A pályázat mégis eredménytelen maradt.

A poros iratok között ott találom néhai jó Kovács Sándor tiszta írását és tiszta gondolatait. Kezével írt gyűlési tárgyrenekből s beszámoló jelentésekből olvasom, hogy „csak kevéssel jutottunk közelebb a célhoz” (…)Szerinte a pályázókra és a pályamunkákra „rányomta bélyegét a kor”(…) Az eredményt mentendő Geduly Henrik püspök innen-onnan vett jó sorokból összeállított három variánst. Kovács Sándor azonnal kész a bírálattal: „hiányzik belőle a tűzfolyam, amely az eredetit jellemzi”(…)

A pályamunkák között lapozgatva megütött egy helyen az utolsó sor: „miénk marad az Ország!” Utánanézek a könyveim között. Igen, jól emlékeztem: a József Attila fordítása, ő is a pályázók között volt.

Pontosan követte Payr Sándor szövegmagyarázatát. Pályamunkájában sorváltozatokat is közölt, s ezekhez magyarázatot, amelyek pontos, értelmes exegesisei az eredeti Luther-szövegnek. Egyaránt irodalomtörténeti és teológiai, sőt hymnológiai kincsünk is ez az irat.

Nem adták ki neki a díjat. A bírálóbizottság még a sorrendileg értékeltek közé sem emelte József Attila művét. (A pályázat titkos volt)”⁷

2. Önnön erőnk csak délibáb, És bizony esnénk esten; De harcba küldte Egy Fiát Értünk maga az Isten. Kérded-é, ki az? Jézus, az Igaz. Sok had, Egy a fő, Nincs Isten más, csak ő, Krisztus, a Győzedelmes!

3. S ha földön ördög nyüzsgene, És elnyelni akarna, Meg nem riadnánk – ellene Győz hitünk diadalma. A világi úr Tombolhat vadul, Semmit sem tehet; ő megítéltetett. Megrendül egy szavunkra.

4. Él, áll az Ige igazul, Akárki vesse-hányja. Táborainkra száll az Úr Szent Lelke, adománya. Jó hír, nő, család, Jószág, test, világ Veszhet – vihetik Veszendő kincseik’ – Miénk marad az Ország.

Nem hiszem, hogy az akkor élt lelkész elődökben kellett keresni a hibát, József Attila előremutató költészete hogyan is talált volna meghallgatásra pont egyházunkban, ha maga a kor sem értette meg költészetét.

Mással is volt ez így. Nagy Endre Egy város regénye című nagyváradi visszaemlékezéseiben a következőket jegyzi fel arról, hogy mit vágott Rádl Ödön, A Nagyvárad napilap főszerkesztője a fiatal Ady Endre szemébe:

„Ha az ifjú nemzedék soraiban széttekint, elborul a tekintete. Nem csak a született lángész hivatottságát nem látja bennük, de a nagyratörő nemes szándékot sem, amely az irodalom klasszikus magaslatait ostromolja. (…) A nagyok nyomában törpe epigonok következnek” ⁸

Bár Ady Endre még életében megkapta az elismerést, a tragikusan fiatalon elhunyt József Attilával – mint tudjuk – ez nem volt így. Fordítása ennek ellenére velünk marad, és egy kissé meghökkentő költői árnyalattal egészíti ki az énekeskönyvünkben a néhány évtizeddel régebbi, sokat énekelt Payr Sándor – Stromp László fordítást¹. Persze az sem ártana, ha közismertebb lenne a tény, hogy Payr Sándor és Stromp László teológiai tanárok készítették ezt a jól használható fordítást, a régi, Huszár Gál idejéből megmaradt magyar fordítás helyébe.

Gondoljuk át:

• Milyen élményeik vannak az Erős vár a mi Istenünk énekkel kapcsolatban
• 2017-ben a Deák téren így hangzott: https://www.youtube.com/watch?v=WQr4O6jF7w8
• Milyen benyomásaink vannak József Attila 1934-es fordítását olvasva.
• Hallgassuk meg József Attila Eszmélet című versét, ebből az évből
  Latinovits Zoltán: előadásában: https://www.youtube.com/watch?v=AZkJ0aPDKZk
  Jordán Tamás előadásában: https://www.youtube.com/watch?v=uJzDrGP6NS8
• Ha olyan csapattal dolgozunk, akinek erősebb a mentálhigiénés érzékenysége,
  esetleg ugyanebből az évből az Iszonyat című versét is elolvashatjuk, vagy meghallgathatjuk szintén Jordán Tamás előadásában: https://www.youtube.com/watch?v=FmqbCVBRm5w
• Vajon van-e súlya a reformáció emlékünnepének a mai, szekularizálódott ember számára?

1 Ecsedi Zsuzsa: Az énekszerző Luther Márton és az Erős vár a mi Istenünk in. Vallástudományi Szemle 13. évf. 4. sz. 40. o.

2Koren Emil: Irgalmadat éneklem, Magánkiadás 2015, 127.

3 Koren Emil 128.

4https://de.wikipedia.org/wiki/Otto_von_Pack https://de.wikipedia.org/wiki/Georg_der_B%C3%A4rtige#Leben

5Mikszáth Kálmán: A fekete város https://mek.oszk.hu/00900/00910/html/

6Jókai Mór: A lőcsei fehér asszony https://mek.oszk.hu/00600/00696/html/

7Koren Emil 129-130.

8Nagy Endre: Egy város regénye (Rádiószínház Hangoskönyv, 10. fejezet 6:26 köv.)
https://www.youtube.com/watch?v=uhu5Hkb-0NE

2023. október 29. Bibliavasárnap

Gerlai Pál

1822-ben egyszerre iratkozott be három diák a turkui főiskolára: Elias Lönnrot, Johan Snellman, Johan Runeberg: egyik a Kalevala összegyűjtője, a másik a finn nemzeti függetlenség nagy politikusa, a harmadik pedig a legnagyobb finn romantikus költő lett.

A 19. század nem volt könnyű a finn nép számára. A század elejéig svéd fennhatóság alatt álltak, majd a svéd–orosz háború befejezése után a cári Oroszország fennhatósága alá kerültek. A 19. század a nemzeti ébredések időszaka volt Európa-szerte. A finnek is öntudatra ébredtek, és mind jobban igyekeztek kulturálisan és politikailag is önállósodni, magukra találni. A nemzeti öntudatra ébredés pedig sajátosan a hitbeli ébredéssel párhuzamosan, azzal szorosan összekapcsolódva valósult meg.

Runeberg nevezetes lírai és epikus költő volt; alkotói munkája kiemelt jelentőséget kapott abban a korszakban és környezetben, amelyben tevékenykedett. Lönnrot mellett Runeberg egyike volt azoknak a kiemelkedő alakoknak, akik segítették az újonnan létrejött Finn Nagyhercegséget kultúrnemzetté emelkedni nemcsak az ott élők, hanem a külföldiek szemében is. Ő volt az, aki 1840-es évekbre eszményképet teremtett a finn népről és annak természetéről. Ebben legnagyobb szerepe a Fänrik Ståls sägner című versgyűjteményének volt („Stol zászlós regéi”). Ez a kötet önmagában erkölcsi identitást adott az országnak. Ennek a gyűjteménynek első verse a Vårt land (finnül: Maamme; Országunk), amely Finnország himnusza lett. Már életében, de különösen halála után nagyon fontos, kultikus személyiséggé vált hazájában, mint a nemzeti érzelem megteremtője.

Koren Emil Irgalmadat éneklem című munkájában kiemeli, hogy szerinte a világirodalomban nincs rá példa, hogy egy költő az elnyomó nemzet nyelvén írva nemzete egyik legnagyobb költőjévé váljék. A 19. században még a kultúra nyelve a svéd volt. Eszmeileg már kitört ebből Runeberg, de nyelvileg még nem.

Az 1850-es években a svéd nyelvű egyházi énekeskönyv szerkesztőbizottságába meghívást kapott. Nagy elköteleződéssel vágott bele a munkába, szinte egymaga állította össze az énekeskönyvet, és ő maga hatvan éneket írt ebbe az énekeskönyvbe. A finn kereszténység 700 éves jubileuma alkalmából ünnepi kiadásban jelent meg a könyve.

A szekulárizálódó mai fiatal finn nemzedékben árnyalódik Runeberg költészetének megítélése. Runeberg több művében hihetetlenül magasztos képet alkotott a finn népről és a természetről. Ezzel szemben leghíresebb versével a „Paavo gazdával” egyenesen a finn pesszimizmus szívébe találunk:

„Megjött a tavasz, a hó elolvadt
s megmaradt: vetés és porhanyó föld;
jött a nyár, jégzáporok zuhogott
s a ringó vetés felét lezúzták;
ősz jött s elfagyott, mi megmaradt még.”
„Megpróbál, de el nem hágy az Isten.
Kétszer annyi kérget tégy a lisztbe,
én meg duplaszéles árkot ások,
ám az Úrtól várom majd az áldást”.
(részlet, Képes Géza fordítása)

A vers hangvétele a korabeli műköltészethez képest nagyon is realisztikus: a mindennapok brutalitását írja le, melyet a vers megjelenése idején az olvasók a nép csendes hősiességének megnyilvánulásaként értelmeztek. Ideális képet alkotott a finn értelmiségiek számára egy Istenben bízó, de keményen dolgozó nemzetről. A vers végén a felebaráti szeretet kerül előtérbe, amikor a sok szenvedést és rossz évet átélt Paavo gazda, miután jobbra fordul sorsa, és végre kétszer annyit arat, mint korábban, nem feledkezik meg szomszédjáról, és kérés nélkül átengedi neki termése felét.

286. Van örök kincsünk, becsesebb nincs nála földön, égen

A mai finn énekeskönyv húsz énekét tartalmazza, nekünk kettővel kell beérnünk, de minkét ének (286 és 384) jól énekelhető és kedves énekünk, Túrmezei Erzsébet fordítása. A 286-os éneke, a „Van örök kincsünk” értékes költeménye, és nem csak a 19. szemmel, hanem napjainkban is. Tartalma kortalan, szövege szép, és lelkesítő érzés énekelni ezt az éneket:

3. Vált ezredévet ezredév, De soha el nem évül,
Nem élhet az új nemzedék E régi ige nélkül.
Hit, erő, béke, üdvösség Mert nem lesz soha másban,
Megrendül bár a föld és ég, Mint Isten szent szavában.

4. Szent ige, te semmibe vett, Megvetett és lenézett:
Hol az a földi ismeret, Mely teveled fölérhet?
És van-e még más menedék, Hogy lelkünk óvja, védje?
Egy van csak, de ez egy elég: A kegyelem igéje.

A 286-os éneket dalolva a folyamatos isteni gondviselés érzése erősödik meg az énekesben. Az az érzés, hogy előttünk évszázadokkal és évezredekkel is az Istenbe vetett bizalom volt az, amely megtartotta a keresztény közösségeket, és a jövőben is csak ez tarthat meg minket. Ez összeköti téren és időn át az evangélikus közösségeket. Runeberg költeménye jól érzékelteti a Biblia és a keresztény gyülekezet örök kapcsolatát.

Gondolkodjunk együtt:

• Hallgassuk meg Runeberg Paavo gazda című versét Papp János előadásában¹
• Milyen párhuzamokat találunk Nemzeti Himnuszunkkal?
• Idézzünk fel akár gyermekkori vagy mai templomi élményeinket, amelyek a közös gyülekezeti énekléshez kapcsolódnak
• Miért baj, hogy egyre kevesebbet olvassuk a Bibliát?
• Milyen módszereket és alkalmakat találhatunk, hogy a Bibliát többet olvassa minden generáció?

Felhasznált irodalom:

Koren Emil: Irgalmadat éneklem (1968, 2015)

https://kattima.hu/

2023. 09. 17. Várhelyi Gyula

Várhelyi Gyula előadása amely az Ismeretterjesztő konferencia a 950 éves Tokajról keretében hangzott el, 2023. 09. 15-én

Bényei József költőt idézem: „Gyökerek nélkül pedig sárgára szárad a fű, virág, bokor és fa. Gyökerek nélkül nincs élet. A gyökér az embernek a haza, a valóságos és szellemi szülőföld, elődök tartása, cselekedete, gondolkodása és érzelmei.”

E gondolat jegyében és szándékával tekintjük át Tokaj 950 éves keresztény múltját és jelenét. Kereszténységünk hazánk történetével azonosul. Tatárok, törökök, osztrák és német hadak, világháborúk és forradalmak viharjai dúlták országunkat. Vallásellenes diktatúrák próbálták uralni szellemi életünket. Elpusztultak a régi oklevelek, könyvek és írások. Árvizek és tűzvészek, durva történelmi események pusztították Tokaj várát és a települést, templomait, a keresztény emberi életet sem kímélve. Dr. Stumpf Mátyás tokaji plébános is ennek az embertelen világnak egyik mártír áldozata. 1945 februárjában 34 tokaji ártatlan emberrel együtt „kicsi munkára” hurcolták el. Ismertelen helyen halt meg, jeltelen sírba temették el.

Keresztény világunk korai történetiségének megismerése nem könnyű. A honfoglalás és az Árpád-házi királyaink időszakából rendkívül kevés, megbízhatóan értékelhető írott forrás áll rendelkezésünkre. Okleveles dokumentumok hányában többnyire legendákra, és nem történészek, inkább történeti írók munkájára vagyunk hagyatkozva. Késői írások tanulmányozásából vonhatunk le következtetéseket a korábbi évszázadok megismerésére.

Ahol a Bodrog a Tiszával és a Tokaji heggyel találkoznak, honfoglalásunk idején itt született meg egy csodálatosan szép település, melyet először Hímesudvarnak, majd Kőrévnek, napjainkban pedig Tokajnak neveznek.

A hímes a szép környezetet és földvárát, az udvar királyi tulajdont jelölhetett. A Kőrév elnevezés ellenőrzött és vámfizető átkelőhelyet, illetve révkikötőt takarhat. Krónikáink a honfoglaláskori Hímesudvar nevű földvárát említik első alkalommal. Újabb említése 1074-ben történik, amikoris Géza királyi herceg Salamon királlyal vívott szerencsétlen ütközete után átkelve a Tiszán, a tokaji várba menekül. Ezt az eseményt fogadtuk el városunk születési évének, melyre első alkalommal 1973-ban emlékeztünk. A 2023.év egészét, Tokaj 950. emlékévét gazdag és változatos programsorozattal ünnepeljük, ennek egyik állomása a mai tanácskozás.

A tokaji kereszténységünk kezdetei a föld, fa, sánc, avagy kőből épült várához köthető, építésével egyidőben indulhatott meg a keresztény élet. Mint ahogyan István királyunk elrendelte, hogy minden tizedik falu építsen egy templomot, úgy egyetlen vár sem nélkülözhette, hogy ne rendelkezzék egy szakrális térrel. Ez a tér kezdetekben lehetett egy sátor, későbbiekben a vár nagyságától függően jelenhettek meg a várkápolnák, illetve vártemplomok. Minden esetre kápolna vagy templom és vár együtt járt. Akár a király, akár egy főúr birtokában volt a vár, kapitánya mellett jelen volt az udvari papság, akiknek a királyi oklevelek megírása is kötelességük volt. Korabeli vármetszeteken, amely például az 1565-ös tokaji vár ostromát ábrázolja, itt fedezhetjük fel, hogy a vár területén és a település belterületén is megjelenik a várkápolna és a templom tornya. A Makoldi Miklós régész vezette ásatások során a volt vár területén került elő egy míves üvegkehely és annak fém talptöredéke, amely a palotakápolna kegytárgyaihoz tartozhatott.

A keresztény életünk erősödésére, fejlődésére jótékony hatással volt az 1092-ben Szabolcson és ezt követően 1100 körül Tarcalon megtartott zsinat, királyi gyűlés. A 13.század derekán a Szentföldről hazatérő johannita keresztes lovagrend és a stefaniták szerzetesrendje 1269 és 1398 között környékünkön szereztek birtokokat. Feladatuk a karitatív tevékenység, a világi szolgálat, lelkigondozás és a betegek ápolása volt.

A következő századokban Tokajban három szerzetesrend is letelepedett. Elsőként a magyarnak, nemzetinek tekintett fehér barátok remete rendje, a meditatív pálosok érkeztek meg. Az 1411-ben elsőként alapított, de elnéptelenedett kolostorukat 1465 és 1476 között újították meg. 1537-ben a kolostorukat a trónviszályi csatározások során megrongálták és kifosztották. 1549-ben tértek vissza kolostorukba, melyet 1612-ig birtokoltak. 1639-ben ingóságaikat is elveszítették.

A pálosok idejében 1551.augusztus 13-án a Gyulafehérvár-Tokaj-Bécs útvonalon, átutazóban két napon a vár templomában vendégeskedett a Szent Korona.

1712-ben érkeztek Tokajba a kapucnit viselő, szigorú ferences regula szerint élő alamizsnás és missziós, pasztorális barátok. 1714-ben szállásuk a római katolikus parókia melletti épület volt. 1716 és 1725 között építették fel rendházukat. 1729-ben szentelték fel toronynélküli templomukat, melynek maradványait a gyermekotthon épülete rejti.

A kapucinusokkal majdnem egy időben jelentek meg a piarista tanító, oktató rend tagjai. Az 1721-től tevékenykedő, de csupán 1727-ben történő letelepedésüket követően 1737-89 között tartották fenn a Tokaji Piarista Gimnáziumot. A Bodrog partjához közel építettek egy kis kápolnát, amelyet az 1780-as években híd- és útépítés ürügyén bontottak le. Királyi rendelet alapján költöztek át Sátoraljaújhelyre az eltörölt paulinusok házába.

Az Árpád-házi királyok korában, amikor a vár és a település egymás mellett párhuzamosan fejlődött, ekkor épülhettek Tokaj első szakrális terei és jöhetett létre a plébánia-templom. Ugyanis a későbbi oklevelek tanúsága szerint a tiszai rév szombati vámbevételét még az Árpád-házi királyok adományozták a tokaji plébánosnak. Tokaj több más településsel egyetemben nem szerepel az 1332-37-es pápai tizedjegyzékben, az országos összeírásban. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a 14.században nem volt templomos hely. Tokaj első papjának nevét, Géchy Miklósét nagyon korán, egy Kállóban 1349.augusztus 18-án keltezett oklevélből ismerjük.

A 18. és a 19. század a templomépítések, de a természeti csapások évszázadai is. A nagy árvizek és a gyakori tűzvészek pusztították a várost, nem kímélve templomait sem. 1570 körül a lakosság teljes egészében elfogadta az alapjaiban megújult hitvilágot, ezáltal a római katolikus plébánia megszűnt. Plébániájának mai formáját 1693-ban nyerte el, a keleti tűzfalán látható az évszám. Templomát másfél évszázadot követően 1709-ben alapították újra és a következő évben szentelték fel. Ez a templom az 1741.évi tűzvész martaléka lett, de 1744-ben ismételetlen újra építették. Az ekkor kiadott apostol brevé, pápai okirat megerősítésével Keresztelő Szt. János tiszteletére szentelték. A középkori templom helyén, többnyire teljesen új alapokon 1909 és 1913 között építették fel a jelenlegi templomot és 1913.június 8-án, 110 évvel ezelőtt Jézus Szent Szíve tiszteletére ajánlották fel.

A görögkatolikus egyház hívei a 17.sz. elején érkeztek Tokajba. Parókiájának első írásos emléke 1697.június 29. Valószínű, hogy ekkor építették első, akkor még fából készült „cerkó” templomukat. A tűz és árvíz pusztításai után új templomuk 1746-ban épült, 1752-ben szentelték Szent Miklós püspök tiszteletére. A templom teljeskörű felújítása 2017-ben fejeződött be. Ikonosztáza becses emléke a tokaji művészeti életnek. Az előtérben található remekművet, a kovácsoltvas kaput Makoldi Sándor főiskolai tanár és festőművész terve alapján Schuller Béla kovácsmester készítette. Tornyainak gömbjeiben, hasonlóan a református és katolikus templomokhoz, időkapszulát, üzeneteket helyeztek el az utókor számára.

A reformáció Tokajban az 1540-es években bontakozott ki. Az 1600-as évek elején az első református gyülekezeti együttlétre alkalmas ideiglenes helyet a temető környezetében alakították ki. A 17.század végéig a főtéri templomban majd ezt követően közel 100 éven keresztül magánházaknál, illetve vesszőfalú imateremben tartották az istentiszteletet. Jenlegi kő templomuk alapjait 1802 tavaszán tették le és az építkezést 1821-ben fejezték be. 1896-ban síkerült templomukat toronnyal ékesíteni. Több állagmegóvást és felújítást követően mai formáját a 2021-22-ben végzett teljes körű munkálatokat követően nyerte el. Ekkor szépült meg a lelkészi lakás és a templom parkja is.

Luther tanait a XVI. század első felében kezdték egyre többen követni Hegyalján. Tokajban viszontagságos századokat követően első ismert istentiszteletüket magánháznál 1783.augusztus 24-én tartották. A következő évben megvásárolták a rk. parókia melletti épületegyüttest és itt alakították ki imatermüket. 1785 körül az imateremhez csatolva építik fel templomukat, melynek végleges formáját 1890-ben nyerte el. Oltárképét 1933-ban Gyoroki Pál ismert, a sokak által kedvelt és tisztelt tokaji festőművész készítette. A kényszerből elhagyott, árvaságra jutott templom és az épületkomplexum 2009 és 2015 között a város tulajdona majd magánkézbe került. Az egyházközség 2011-ben egy lakóépület átalakításával új imaházat létesített. Lelkésze valójában missziós szolgálatot teljesít. Hatvan településből tízen élnek számottevően evangélikusok és hat saját istentiszteleti hellyel rendelkező település van az egyházközség területén.

XVI. században a Balkánról érkeztek az ortodox közösség (egységes néven: görögök) hívei. Első istentiszteletre alkalmas helyük egy pincében volt berendezve. Görög családok és az 1733-1798 között működő orosz borvásárló bizottság 30-40 fős tagjainak lelkigondozására 1790 körül építtették fel közös templomukat. 1785-ben 33 házban laktak ortodox családok, 1910-ben viszont már csupán kettő ortodox lakó volt. Az 1940-es évek végén becses ikonosztázát, később felújított vörösmárvány oltárkövét a nyíregyházi Szt.György nagyvértanú templomában helyezték el. Az elhagyatott templomban Helytörténeti Múzeum, majd Tokaji Galéria működött, rövid ideig házasságkötéseket is tartottak falai között. 2008 óta indultak újra a templomban az imádságos órák. A magyar állam 2018-ban visszaadta az ortodox híveknek. Jelenleg a Magyar Ortodox Egyházmegye tokaji temploma. Címünnepe Csodatevő Szt. Miklós püspök. Napjainkban teljes körű felújítása folyik. 175 évet követően 2023.június 10-től újra van felszentelt papja Szegedi Szabolcs István személyében.

Lassan előadásom végéhez közelítve idézem a görögkatolikusok kiválóságát Mosolygó József parókust, aki közel száz esztendővel ezelőtt az 1930-ban megjelent Tokaj monográfiában a következő véleményt alkotta. „Tokaj azon kevés és dicséretre méltó települések közé tartozik, ahol vallási villongás annak dacára nincsen, hogy falai között az összes keresztény vallásfelekezetek képviselve vannak. Nemcsak a mindenkori lelkészkedő papság érdeme ez, hanem a híveké is.” A vallásfelekezetek ezt követően sem osztották meg a település lakosságát. A nyelvi megosztottság ugyancsak nem okozott gondot, annak ellenére, hogy a liturgikus eseményeket pl. a XVIII. században magyar, latin, egyházi szláv, bizánci görög, német, tót és héber nyelveken végezték.

1990 óta érezhető egy vallási újjászületés, szerény fellendülés. Egyre több templomunk szépül meg, több a keresztelés, házasságkötések száma. Az utóbbi években két templomunk, a görögkatolikus és a református kívül és belül, valamint közvetlen környezetük is kormányzati segítséggel váltak tetszetőssé. Az emberek nyíltan megvallják és felvállalják kereszténységüket. A sokszínű keresztény liturgikus esemény ünnepeinket és hagyományainkat, a város változatos kultúráját gazdagítja.

A vallási elöljárók, a főtisztelendő urak Gerlai Pál lelkész, Gorcsa György parókus, Kertész Ferenc plébános, Szegedi Szabolcs István ortodox pap és a nagytiszteletű Tóth Orsolya lelkipásztor Asszony tevékenységét szolgálatukban az ökumené, a keresztények egységtörekvésének igénye és szelleme hatja át. A város kulturális életében meghatározó szerepet töltenek be. Lelkipásztoraink a civil életben is élnek a társas kapcsolatok lehetőségével.

Közel ezer évet tekinthettünk át, amely önmagába véve is hatalmas időszak, de csupán kiemelkedő mérföldköveket szemlélhettünk.

(Az előadást a szerző engedélyével közöltük.)

Gerlai Pál – 2023. szeptember 12.

A Magyarországi Evangélikus Egyház 2023/2024 évi munkaprogramjából a gyülekezet lelkészének munkája

„Igen, Atyám, mert így kedves előtted” (Evangélikus Énekeskönyv 356)

Túrmezei Erzsébet versesköteteit az istenhívő, kegyes emberek előszeretettel forgatják, sok esetben nem is tudják, hogy evangélikus versíróról van szó. Eredetileg valóban katolikus templomban keresztelték, azután a Fébé diakonissza közösségben tért meg, és egész életét ennek a közösségnek, és Isten szolgálatának szentelte.

Tamási – Sopron – Budapest – Ózd – Tokaj – Balassagyarmat – Csömör – Budapest: Ezek a települések, amelyeket életútja és szolgálata összeköt. Hogy az összes felsorolt helyen a mai napig élő lelkületű evangélikus gyülekezetek vannak, az részben neki is köszönhető, de ennél is nagyobb hatása volt szolgálatának.

Tamásiban született, majd Sopronba költözött a család, ahol iskoláit kezdte. Édesanyja után katolikusnak lett keresztelve, de az evangélikus hatás nagyon erős volt a családban. Családjában a fiúk a teológiára indultak. Sándor bátyja lelkész lett, János Túróczy Zoltán mellett volt Ózdon hitoktató.

Bátyja, Sándor 1927-ben Tokajban lett lelkész, ahova elkísérte családja, szülei és Erzsébet is, ráadásul ebben az időben erősödött meg az evangélikus vallás iránti elköteleződése is. Sándor hívására egy diakonissza szolgált Tokajban, aki nagy hatással volt a fiatal lányra. Tudni lehet, hogy már korábban meglehetősen kritikusan állt vallásához, és 1929-ben jutott a végső elhatározásra, hogy evangélikusként kell konfirmálnia. A középiskola befejezése után a Pázmány Péter Tudományegyetemen tanári diplomát szerzett, miközben a Fébé leányinternátusában lakott. Egy szeretetvendégségen kapott igéslap erősítette meg benne az elhívást: „Te kövess engem”. 1934-ben lépett be a Fébé diakonissza egyesületbe, 1935-ben lett jelölt. 1938-ban jelent meg „Őszből tavaszba” verseskötete, ennek megjelenése előtt vette fel a Túrmezei nevet. Nem sokkal később Reményik Sándorral is találkozott, aki Erzsébetet már ismerte. Saját kolozsvári lapjában jelentette meg már Túrmezei verseit, és „Isten igaz poétájának” nevezte őt. Egész életében fontos volt számára a Reményikkel ápolt lelki kapcsolata, a költő halála után is rendszeresen látogatta sírját. 

1945-ben avatták nővérré. Sajnos csupán hat év telt el, amikor az államosítás és a szerzetesrend betiltása miatt már fejthette is a szürke ruhát emlékezetes verse szerint. Lelkészi szolgálatból így is kivette a részét, és hatalmas munkát végzett, bár a visszaemlékezések szerint nem csak a politikai rendszer hanem még néha szolgatársai is megnehezítették azt. Sok száz levelet írt, keresztény körökben gépelt formában adták egymásnak tovább verseit. Rengeteget munkálkodott az evangélikusság lelki megmaradásáért: a csömöri, balassagyarmati gyülekezetek mellett azok a közösségek, ahol szolgált, illetve azok, akik leveleztek vele, mind tanúi ennek!

Énekei jelentek már meg az először 1941-ben kiadottt „Lila énekeskönyv”-ként is emlegetett Énekem az úrban is. A hetvenes években az evangélikus énekeskönyv szerkesztőbizottságának leglelkesebb tagja volt Trajtler Gábor szerint. 

A rendszerváltás utáni evangélikus egyház kilencvenes évekbeli felívelésének még aktív részese lehetett. 2000-ben a Fébé diakonissza egyesület főnökasszonyaként fejezte be életét. Mára széles körben ismertek versei, felekezetre való tekintet nélkül szeretik és nagyon gyakran idézik, szavalják azokat. A munkaprogram kereteit szétfeszítené életútjának, evangélikus egyházunkra és egyáltalán a magyarországi kereszténységre gyakorolt hatásának részletese leírása. Születésének 100. évfordulójára megjelent, a szolgatársak által írott Ancilla Domini könyv méltó összefoglalása élete munkájának. Öröksége nagy kincse evangélikus egyházunknak. 

Énekszerzői szolgálata

Az 1982-es evangélikus énekeskönyv végjegyzeteit böngészve szinte mellbevágó látni, hogy az énekeskönyvünknek katalógusa szerint legalább százöt, Trajtler Gábor visszaemlékezése szerint ennél is több, százharmincöt énekszövegéhez fűződik valamilyen munkája. Bizonyos esetekben szívhez szóló és gyülekezeteinkben közkedvelt fordításokról van szó. Vannak olyan énekek, mint a 291-es, vagy a 461-es melyeket csak egy versszakkal énekelünk a szerző után (legyen az akár maga Luther Márton), a többi versszakot ő írta az első vers lutheri gondolatmenetét folytatva. Több olyan ének van, amely teljesen az ő szerzeménye, és elválaszthatatlan egyházi életünktől, gondolhatunk itt az „Ádventi csendben, téged várunk, jöjj, Urunk Jézus, maradj nálunk” (148) ének fordulatára, amely nélkül szinte elképzelhetetlen gyülekezeteinkben az adventi várakozás, vagy ugyanennek az éneknek karácsonyi változatára: „Itt a Karácsony, itt a Megváltó” (171).

Ha van olyan ének, amely leginkább idézi személyiségét, akkor ez elsősorban a 356-as ének lehet. Első három versszakának kezdete, „Igen, Atyám” Túrmezei Erzsébet egész szolgálata során jellemző szófordulata volt, gyakran kezdte így imádságait. Az 1941-es „Énekem az Úr” kis énekeskönyvben jelent meg először. Az „igen, Atyám” fordulatok és a záró versszak „megyek, amerre utam kijelölted” mind Isten szolgálóleányának életútjára vonatkoztatható, szívbemarkoló és a belső elhívásról tanúskodó jelek. Énekeskönyvünk a hat versszakból a harmadikat kihagyta, bár az énekversek ellentétpárja az elvesztegetett szolgálat szomorúságával és célhoz ért szolgálat beérett kalászainak képével szépen illeszkedik az ének ívébe.

3. Igen, Atyám, kicsordul bár a könnyem,
Ha útra, kőre hull a tiszta mag,
Igen, Atyám, ha arató örömben
Aranykalászok rendre hullanak.

Az ének finn dallamra íródott, mely legalább három szöveggel szerepel énekeskönyvünkben (356, 387, 481). A másik kettő szintén a költőnő fordítása, ami alapján feltételezhető, hogy kedves éneke volt ez a dallam. Trajtler Gábor visszaemlékezése szerint C. J. P. Spitta-féle énekszöveget, a „Mily boldog ház”-at (481) nem is felkérésre, hanem saját indíttatásból készítette el, és hozta az énekeskönyv szerkesztőbizottságának többi tagja elé. Ezt az éneket sokféle egyházi ünnepen énekeljük esküvőtől a templomszentelési emlékünnepig.

• Idézzünk fel kedves Túrmezei Erzsébet verseket!
• Keressünk a 356-os ének mondanivalójával párhuzamokat verseiben!
• Idézzünk fel olyan élethelyzeteket, amikor segítettek vagy segíthettek volna a versei!
• Mit üzennek énekei, versei, életútja a ma evangélikusságának?
• Hogyan tudunk ma szolgálni az Istennek? Miért könnyű, vagy miért nem könnyű ez a kérdés?

Saját képek (készítette: Gerlai Pál)

2023. augusztus

2023. nyár – Gerlai Pál

Zsoltárok könyve 51,9-11

⁹Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó. ¹⁰Engedd, hogy vidámságot és örömöt halljak, és megújuljanak tagjaim, amelyeket összetörtél. ¹¹Rejtsd el orcádat vétkeim elől, töröld el minden bűnömet!

Az ötvenegyedik zsoltár az egyik legmegrázóbb, de egyben a legmegújítóbb éneke Dávidnak. Az Istentől elfordult ember megtérésének folyamatát követhetjük benne végig. Bátran kimondható, hogy Isten megváltó kegyelmének előfutára ez az Ószövetségben.

Isten gyógyító erejével való visszatérés fordulatát láthatjuk kihangsúlyozva néhány költői képpel. A képek között először az izsóp jelenik meg, mint a megtisztulás növénye.

Dávid izsópja

Az izsóp neve ismerősen cseng, többször is találkozunk vele ismert bibliai szakaszokban, ám amennyire egyértelmű a megjelenése, annyira nem az, hogy milyen növényről is van szó.

Az alapigében olvasható izsóp feltehetőleg a héber ezov növényt jelenti, amely nem ugyanez a növény, amelyet Magyarországon izsópként ismerünk. Szíriai majoránnának hívják. Királyok első könyve (1Kir 5,13) falakon vagy azok közelében található kicsi, aromás illatú növényként írja le. Az ószövetségi törvényekben a rituális égőáldozati szertartások során vörösesbarna szőrű tehén elégetéséből származó hamu szórásához ezt a növényt használták, hogy megtisztítsák azokat , akiket egy halott tisztátalansága szennyezett be. Ehhez elég volt az, ha egy halott ember házában tartózkodni, és utána nem lehetett részt venni a szertartásokon az előírt hamus meghintésig.

János evangéliumában a keresztfánál találkozunk az izsóppal, melyre ecetes szivacsot tűztek, de ezt szintén félrefordításnak vélik a bibliakutatók. Feltételezésük szerint ez a kapribogyó cserjének a szára lehetett, amelyet arabul egy nagyon hasonló szóval azafnak neveztek.

Dávid valódi találkozása a halállal

Ha belegondolunk, egyáltalán nem véletlen az izsóp említése Dávid énekében: valódi bűnvallás. Ezzel pontosan azt fejezi ki, hogy halál szennyezte be őt, Úriás vére tapad a kezéhez, amitől meg kell tisztulnia. Nátán ítéletet hirdet: meg kell halni Betsabéval közös gyermekének! Nincs nagyobb szenvedés, mint látni egy szülőnek a gyermeke halálát. Ez a halál végleg visszatéríti Dávidot Istenhez. Tudjuk, hogy Dávidnak nem volt ismeretlen a halál: „Megölt Saul ezer embert, Dávid meg tízezer embert!” (1Sám18,7). Azok úgy látszik nem rázták meg a fiatal Dávidot, ez a halál már sokkal inkább.

Ki nem jössz onnan, amíg meg nem adod az utolsó fillérig

A vasárnap felolvasandó evangéliuma a Hegyi beszédből a törvény magyarázata (Mt 5,20-26), Jézus intelme arról, hogyan viszonyuljunk embertársainkhoz. Azt hiszem érdemes lenne naponta elolvasni ezt a néhány sort, hiszen magunk is nagyon könnyen juthatunk Dávid sorsára. Gondoljunk bele, hányszor gondolunk valakit bolondnak! Nagyon könnyen kerülünk abba a helyzetbe, amelyre figyelmeztet Jézus. Mérlegre tesz, és könnyűnek talál minket!

Keresztség által megtérésre

Mindenen túl mégis van nála megbocsátás. Elrejti bűneinket az arca elől. Mi erre emberileg képtelenek vagyunk. Dédelgetjük a haragunkat, gyűlöletünket. Sokan évtizedekig, vagy akár egy életen át képesek erre. Ha az Úr képes elnézni bűneinket, akkor mi ne is törekedjünk erre? Hiszem, hogy az ő példáját kell követnünk, mert hinni benne azt jelenti, hogy követjük őt. Örömet átélni a haragos szavak helyett, ez az ő életprogramja, amely Dávid vágya is volt a legmélyebb szenvedés idején. A keresztség erre ad lehetőséget. A mai vasárnap erre emlékezeti a megkeresztelteket, és erre biztatja azokat, akik eddig még nem vették a bátorságot.

Imádság

Urunk! Ugyanazt kérjük, amit Dávid kért a legmélyebb szenvedés idején. Olyan önellentmondóak a vágyaink: Ne vess el a jelenlétedből, mégis takart el arcodat a bűneink elől? Ugyanilyen ellentmondó az életünk is. Mindent akarunk, de nem vagyunk képesek jól használni amit adsz nekünk. Visszaélünk javaiddal, és szereteteddel. Te sosem éltél vissza isteni hatalmaddal, előbb szerettél minket, és nem tekintetted zsákmánynak, hogy egyenlő vagy az Atyával! Taníts meg a te utadra, mely lehetetlenül nehéz nekünk! Ámen.

(megjelent az Evangélikus Élet 2023/27-28. számában)

2023. június 8.

Június 3-án a kuntapolcai (Kunova Teplica) evangélikus gyülekezet templomában jártak, ahol az oltár két oldalán Luther és Melanchthon alakja mellett I. Rákóczi György és Bocskai István fejedelemről láthatók falfestmények. Itt a helyiek képviseletében Drenko Oszkár gondnok fogadta a vendégeket, akivel Gerlai Pál tokaji lelkész – a Lóczy Tibor nemrégiben felavatott felvidéki evangélikus lelkészt segítő átjáró szolgálata révén – tíz évvel ezelőtt ismerkedett meg.

Ezután a csetneki evangélikus templomba látogatott a csoport. Az út során Szvit (Svit) település evangélikus parókiáján szálltak meg, ahol Daniel Midriák lelkész évek óta az oda érkező magyar kirándulók szállásadója.

Június 4-én, vasárnap Batizfalva (Batizovce) evangélikus templomában kétnyelvű istentiszteletet tartottak a tokajiak és a batizfalviak, melyen Gerlai Pál és Mirosláv Mat’o evangélikus lelkész prédikált. (Mirsoslav Mat’o evangélikus lelkész Ipolyságon nőtt fel, nagymamájától tanulta és Rozsnyón önszorgalomból gyakorolta a magyar nyelvet.) Szentháromság ünnepén a magyar nyelvű prédikáció szlovák fordításban is elhangzott, és a szlovák liturgia mellett magyar dallamú evangélikus énekek is felcsendültek. Igehirdetésében Gerlai Pál kiemelte: „A Szentháromság egysége az egy Isten külön személyeivel titokzatos egység. Különleges, hogy ez a nap Magyarországon az összetartozás napja. Az összetartozást így is ki lehet fejezni: három személy – mégis egy egység. Számunkra a legfontosabb összetartó erő Krisztus egysége. Adja Isten, hogy ezt az egységet ma megélhessük.” Batizfalva evangélikusai a konfirmációra készülve édes szamorodni bort kaptak ajándékba a tokaji gyülekezettől, hogy azzal ünnepeljék a konfirmációi istentiszteleten az úrvacsorát.

Délután a tokajiak megtekintették Késmárkon a különleges, több mint háromszáz éves artikuláris fatemplomot, ahol a gyülekezet lelkésze, Roman Porubän fogadta őket.

Az új templomban pedig a látogatók megkoszorúzták II. Rákóczi Ferenc hadvezérének, Thököly Imrének a földi maradványait. Id. dr. Fabiny Tibornak az Evangélikus Élet 2006. évi 44. számában megjelent, a Thököly Imre hamvai hazatérésének századik évfordulójára írt ünnepi cikkét felolvasva emlékeztek meg a lutheránus hadvezérről, a koszorúzás után pedig elénekelték a nemzeti Himnuszt.

A küldöttség a Tokaji Országzászlóért Egyesület vezetőségének felkérésére egy kevés földet is hozott a késmárki evangélikus líceum kertjéből, melyet ökumenikus imádság keretében a tokaji országzászlónál fognak elhelyezni a jövő évi június 4-ei ünnepségen.

Június 5-én Árva várához kirándultak el, ahol a Thurzó és Szunyogh nemesi család védte Tranovszky Györgyöt, „a szláv Luthert” az ellenreformáció idején. Ezután a liptószentmiklósi evangélikus templomban Vladimír Ferenčík lelkésszel közösen megemlékeztek a Cithara Sanctorum, vagyis a szlovák nyelvterületen évszázadokig használt, úgynevezett Tranoscius-énekeskönyv szerzőjéről.

A nemzeti összetartozás napi utat Lőcsén zárta a csapat, ahol bejárták a lutheránus szászok által épített történelmi belvárost és megtekintették a Szent Jakab-bazilikát, amely sokáig evangélikus templomként is működött (legutóbb a Rákóczi-féle szabadságharc idején).

A program során új személyes kapcsolatok épültek a felvidéki evangélikusokkal. A felvidéki magyar és szlovák ajkú gyülekezetekkel későbbi kapcsolattartást és közös alkalmakat is terveznek a program résztvevői.

A kirándulás a Miniszterelnköki Hivatal Egyházi közösségi célú programok 2023. évi támogatása című felhívásra beadott, EKCP-KP-1-2023/2-000173 számú, „Kapcsolatépítés felvidéki evangélikus gyülekezetekkel” című projekt keretében valósult meg.