Tállya

A tállyai evangélikus templom legrégebbi ismert ábrázolása
A tállyai evangélikus templom legrégebbi ismert ábrázolása
Háborús időkből
Egy festmény az 1892 utáni időkből
Tállya látképe
Tállya látképe 1867-ben a református az evangélikus és a katolikus templommal
A tállyai templombelső ma (2019-es kép)
A tállyai templombelső 2019-ben

A reformáció korától 1810-ig

Sem kulturális, sem egyháztörténeti források nem beszélnek arról, hogy a település római katolikus plébánosai a XVI. század első harmadáig, közepéig kimagasló szellemi teljesítménnyel, rangos prédikációkkal, irodalmi, teológiai alkotásokkal, filozófiai gondolatokkal, esetleg interpretációkkal hívták volna fel magukra a figyelmet. Éltek és szolgálták az urat, a híveket, mint az ország annyi más vidékén. Így történt ez az 1300-as évek elejétől az 1500-as évek harmincas, ötvenes évtizedéig. Ekkor bolydult meg a hit körüli világ és morális értékrend Tállyán.

Egész Hegyalja követte azt a nagy teológiai, egyházszervezeti, dogmatikai és életmódbeli váltást, amit Luther Márton és Kálvin János nevével fémjelez az egyházörténet. Ebben a történelmi és dogmatikai nagy erjedésben – az egyháztörténeti kutatások szerint is – fontos szerepet játszottak a sárospataki ferences szerzetesek, bár ennek pontos, személyekre bontott bemutatásával még adós történetírásunk. Annyit tudunk csak nagy bizonyossággal, hogy a ferences rendi Sztáray Mihály és Kopácsy István „valódi apostoli buzgalommal” terjesztették az új hitet Perényi Péter védelme alatt. Az új igékre fogékonnyá vált (Sáros)Patak, (Sátoralja)Újhely, Olaszliszka, Erdőbénye, Tolcsva, s hamarosan Tállya lakossága is. Hézser Emil alapos kutatás nyomán 1540–1542-re teszi azt az időpontot, amikor településünk népe végleg áttért az új hitre.

Az első nagy hatású prédikátorát Tállyának Szkhárosi Horváth Andrásnak hívják, aki forrásokkal bizonyíthatóan 1542 és 1549 között működött a mezővárosban. 1561-ben Bökény Balázs, 1584–1587 között pedig Károly Gáspár bibliafordító hirdette az igét Tállyán. Ezek a nagy készültségű, a magyar kultúra egészére maradandó hatást gyakorló prédikátorok nem véletlenül fejtették ki tevékenységüket a mezővárosainak lakóival, szőlőtermelőivel, a szőlőtermeléshez és a kereskedelemhez, a pénzgazdálkodáshoz kapcsolódó kézműveseivel a figyelmet magára felhívó Tállyán: mint azt történeti áttekintésünk is bizonyítja, a mezőváros a XVI. században a Hegyalja egyik, ha éppen nem a legfontosabb települése volt.

Nemcsak a térség lakói, de a Hegyalján birtokos arisztokrata családok is a reformáció hívévé szegődtek. A Perényi, a Mágóchy, a Serédy, a Rákóczi família hathatós támogatása nélkül aligha honosodott volna meg az új hitvallás az országnak ezen a vidékén.

A reformáció legnagyobb hozadéka Tállyán a polgári erények és viselkedési formák tejedése és meghonosodása mellett az írásbeliség, az alfabetizációs műveltség széles körű elterjedése volt. Tállya népiskolája már a XVI. században megalakult. A mezővárosi polgárok, armalista nemesek, taksás jogállású alattvalók fiai megtanulták az írás, a betűvetés és az olvasás mesterségét. Éltek, élhettek ezzel a tudománnyal. Társult mindezekhez a kálvinista hitvilág ora et labora (imádkozni és dolgozni) jelszava és hitelve, amely üdvösnek nyilvánította a becsületes kamattal társult pénzkölcsönzés gyakorlatát, szorgalmazta a pénzgazdálkodás elterjesztését, a kitartó szorgalmat, a jövőre koncentráló takarékosságot, ami Tállyán is megtermette – ha lassan is – a gyümölcsét, szélesítette az egyén egzisztenciális boldogulásának a körét és lehetőségét.

A XVI. század végétől a XVIII. századig az evangélikusoknak nem volt egyháza Tállyán, mivel Kálvin tanaira tért a lakosság. A templomot az ellenreformáció idején a katolikus egyház erővel visszaszerezte, még Rákóczi sem tudta a reformátusoknak ítélni, hiába kérte erre a lakosság. A templomról lemondva 1755. január 1-jén új templomot avattak. Építése körül a legnagyobb érdemet Petrahay János prédikátor szerezte, aki 1739 karácsonyán foglalta el hivatalát az eklézsia élén.

Tállya a XVIII. században szenvedte meg történetének legmélyebb gyászát. Az említett esztendőben a másfél ezernyi lakosú kamarai mezőváros lélekszáma majd felére csappant. Ennyien estek áldozatul az 1738 telén s a következő tavaszon-nyáron pusztító pestisjárványnak. 1739. február 26-án ragadta el a pestis az élők sorából Lipták Márton leányát – az első pestishalottat. Ez év májusában már hetvennyolc ember temettek el. Augusztus végére 670 áldozatot szedett a pestis. Hézser Emil – faggatva az egyházi anyakönyvek halálozási adatait – úgy találta, hogy 1739-et megelőzően hosszú évtizedeken át 29–32 ember adta át lelkét éveként az Úrnak. 1739-ben augusztus végéig több mint 670. Nagy szomorúság, mérhetetlen gyász, csendesedni nem akaró jajszó fogadta 1739 karácsonyán Petrahay János nagytiszteletű prédikátort, aki ezt követően évtizedeken át szolgálta az Urat és gyülekezetét.

Újabb csapás érte, földrengés rázta meg 1740. március 28-án a mezővárost és a szőlőket nevelő hegyeket. Az emberek – visszagondolva az elmúlt évi pestisre – roppantul megrémültek. Babonás félelmükben – a református lélek számára idegen – engesztelő fogadalmat vállaltak magukra. A földrengés másnapján teljes létszámban összegyűltek a parókián a konzisztórium tagjai, s jegyzőkönyvbe diktálták: „Március 28-ik napján éjjeli három és négy óra között igen nagy földindulás volt a városunkban, mellyel mitsoda nagy jövendöbeli gonoszra néz az Úr Isten ő szent Felsége, nem tudhatjuk.” Elhárítandó a gonoszt, felajánlják: „közakaratbúl megedgyeztünk abban, hogy ezen folyó esztendőben minden hónak az elein, az Úrnak napján, az egész Reformata Szent Ecclésia böjtöllyön. Azon megírt nap háromszori közönséges Isteni szolgálat legyen…, hogy az megharagutt Isten megengeszteltessék.”

Az Úr kevesellhette is, furcsállhatta is a tállyai kálvinisták böjtáldozatát és megszaporított isteni tiszteleteit, mert 1742-ben újra haraggal látogatta meg a várost. Ismét pusztított a pestis. Nem olyan dühödten, mint 1739-ben, mert most „a megmirigyesedett emberek” és a halottak száma is kevesebb volt: 1742. szeptember 24-től december 23-ig ötvenkét halott nevét jegyezték be az anyakönyvbe, de rajtuk kívül meghalt még, és végtisztesség nélkül temettetett el „circiter hatvankét személlyek, kik többnyire jövevények voltak”. Alighanem az őszi szüretre beérkező jobbágyokról, napszámosokról, a város élelmezése céljából áruval érkezőkről lehet szó, akik nem törődve a tilalmakkal, kockáztatták életüket földesúri parancs nyomán vagy saját megélhetésük okán.

A lelkek mélyén fészkelő hit és a mezővárosi polgárság nem lebecsülhető dacos öntudata mellett ennyi csapás és riadalom hajlította gőgös Tállya többnyire nemesi öntudattal is felvértezett polgárainak, a Felvidékről, Szabolcsból, Ungból, Beregből és más vármegyékből összeverődött kálvinista zselléreinek hajlandóságát az Úr hajlékának a megépítésére. Ezen évek csapásaival is összefügg az az adományozó, szolgálatra, munkára, fuvarozásra hajló szorgalom, aminek hozadéka volt az 1755. január 1-jén felszentelt új református templom. Ekkortól kezdve 1810-ig majdnem zavartalanul dicsérték kálvinista lakói az Urat új hajlékában.

Pontos dátummal – az 1810. évi nagy tűzvésznek a mezővárosi és egyházi levéltárat is elhamvasztó pusztítása miatt – nem tudjuk adatolni, hogy mikor kezte meg itt a működését az iskola, de az majdnem elképzelhetetlen, hogy a nagy tehetségű – és megszállottan elhivatott – Szkhárosi Horváth András működése során ne folyt volna magas színvonalú oktatás a településen.

A tűzvész, felekezeti változások, iskolaügy

1810 szeptember 7-én délután négy órakor Sebő Pál tállyai (református) lelkész özvegyének, Turányi Zsuzsannának a lakóházában ütött ki tűz. A hirtelen támadt északi szél „végighömpölyögtette… az óriási tűzoszlopot” a mezőváros reformátusok lakta utcáin, s a lángok martalékává vált kétszáz ház – a hozzájuk tartozó melléképületekkel – és a templom, az új toronnyal. Elpusztult a két lelkészlak, a leányiskola, a kántorház, a fiúk iskolája, a rektor és a preceptor lakása, az egyház borháza, az összes szüretelő edénnyel, kádakkal, szőlőművelő eszközökkel. Elhamvadt az egyház és a mezőváros levéltára és irattára. A nagy hőségtől megolvadtak az úrvacsorai edények, megsemmisült az egyház pénzkészlete, megolvadtak a harangok. Az evangélikusok elvesztették a pár évvel korábban épített új templomukat, a haranglábat két haranggal, a parókiájukat és iskolaépületüket.

A XVIII. század nem csak a katolikusok előretörése miatt hozott változást Tállya lakosságának hitvilágában és életében. A felső-zempléni térségből jelentős számú evangélikus is beköltözött a városba. A számuk 1850-ben már háromszáz körül volt, megépítették templomukat is. A XVIII. század végén indult meg a zsidók gyors ritmusú beköltözése. Az 1830-as években számuk már meghaladta a négyszázat, 1850-re pedig mintegy hatszázan éltek a mezővárosban. Elsődlegesen kereskedelemből, a földesúri regálék bérletéből. Megépítették zsinagógájukat, és törekedtek a magyar lakossággal jó kapcsolatot kiépíteni.

Ez a nagyfokú vallási átrendeződés a XIX. század derekára Tállyát a katolikusok fellegvárává változtatta. Fényes Elek 1850-ben már az alábbi vallásmegoszlást közli a településről: a mezővárost 3400 katolikus, kilencszáz református, 330 evangélikus és hatszáz zsidó lakja. Minden felekezetnek temploma, illetve zsinagógája van.

Amennyire akarták, és szívükön viselték Tállya elöljárói és képviselő-testülete a vasutat, a kővel burkolt utak megépítését, a város anyagi előmenetelét, annyira elhanyagolták az oktatás ügyét. Hajdan a mezővárosi lét egzisztenciát teremtő lehetőségei között emlegették a tanítás magas színvonalát, a polgári korszakban viszont egyfajta perifériális közöny lengte körül a kérdést.

Retorikában, a kérdés napirendre tűzésében nem volt hiány most sem, de igazából a megoldás nehezét átengedték a Tállyán működő négy felekezet egyházi szervezeteinek. Így működött a nagyközségben egy katolikus iskola két tanítóval, egy református, egy evangélikus és egy zsidó iskola, egy-egy tanítóval.

Forrás: SZÁZ magyar falu / Tállya Írta: Takács Péter, Szerkesztette: Porkoláb Albert
https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/SzazMagyarFalu-szaz-magyar-falu-1/tallya-10549/

__________________________________________

Az evangélikus gyülekezet története 1994-ig

Az evangélikusok mindig kevesebben voltak, mint a reformátusok. Sőt a későbbi időben erőre kapó katolikusok is többen voltak az evangélikusoknál. A korabeli adatok azt mutatják, hogy a mezőváros lakóinak 6%-a volt evangélikus. A tállyai evangélikus gyülekezet 1784-ben alakult. Sajnos az első anyakönyvek elégtek egy tűzvész alkalmával. E megsemmisült anyakönyvekben olyan bejegyzések is voltak, mint Kossuth Lajos keresztelési adatai. A ma meglévő anyakönyveket 1810 óta vezetik. A tállyaiak első temploma II. József rendelete után épült, 1786-1788 között.

Ez a templom leégett a fentebb leírt tűzben. A ma látható templom több átalakítás után 1892-ben nyerte el végső formáját. Erről tanúskodik a templom falán elhelyezett emléktábla is, amelynek felirata; „E templom, melyben 1802. szeptember havában Kossuth Lajos, nagy hazánkfia megkereszteltetett, épült 1790-ben, megújítatott közadakozásból 1892-ben, és újból felszenteltetett szeptember 19-én, Kossuth Lajos 90. születésnapján.”

Felavatják Kossuth emléktábláját az evangélikus templomba 1892-ben
Felavatják Kossuth emléktábláját az evangélikus templomba 1892-ben

A gyülekezet személyi eseményeit rögzítő anyakönyvek latin bejegyzéseket tartalmaznak 1810-tőI a század közepéig. Ettől kezdve mindent magyarul jegyeztek be a lelkészek az anyakönyvekbe. A gyülekezet lélekszáma a település lakói számának növekedésével együtt nőtt. Az 1910-es népszámláláskor 152 lakos vallotta magát evangélikusnak. Ugyancsak a népszámlálásból tudjuk, hogy Abaújszántón 182, Szerencsen 135, Tokajban 104 evangélikus élt.

Az anyakönyvek arról is tanúskodnak, hogy viszonylag kevés lelkész szolgált itt a gyülekezet megalakulása óta eltelt 200 év alatt (lásd a felsorolást a fejezet végén).

Az anyakönyvek segítettek a tanítók megnevezésében is, hiszen ők alkalmanként kazuális szolgálatokat végeztek a gyülekezetben. Ezek az adatok arra engednek következtetni, hogy a tállyai gyülekezetnek a 19. századtól kezdve mindig volt iskolája 1948-ig, az államosításig. Gyülekezeti célra az ingatlanrendezési törvény alapján az egyházközség visszakapta régi iskolaépületét.

A 20. század derekán, Gáll Sándor tállyai szolgálatának kezdetén zajlott Tállya és Abaújszántó gyülekezeteinek társítása. Ezt az tette lehetővé, hogy az abaújszántói lelkész, Solti Károly Budapestre költözött, s így a lelkész nélkül maradt gyülekezet társává vált Tállyának.

Gáll Sándor lelkész halála után minden szolgálatot elláttak a lelkészek ebben a gyülekezetben, de parókus lelkészt nem iktattak be. Pásztor Pál akkori esperes, aki diósgyőr-vasgyári lelkész volt, Hernádbűdöt gondozta. Péter Jenő fancsali lelkész gondjaira Abaújszántót bízták. Veczán Pál diósgyőri lelkész pedig Monokot és Tállyát vette gondozásba. Tarjáni Gyula lelkész 1980-1983 között Tállya és Abaújszántó gondozására kapott megbízást, de amikor nyugalomba vonult, Veczán Pál lelkész végezte a tállya-abaújszántói gyülekezet gondozását.

1992-ben – Kossuth Lajos halálának századik évfordulóján – teljesen megújították a tállyai evangélikus templomot. A visszakapott iskolaépületben pedig gyülekezeti termet rendeztek be. 1994-ben felújították az orgonát. A munkát Koppány Zoltán orgonaépítő végezte.

A Borsod-Hevesi Egyházmegye minden esztendőben augusztus utolsó szombatján egyházmegyei találkozót szervez   Tállyára, ahova a Hajdú-Szabolcsi Egyházmegye gyülekezetei is ellátogattak. Ilyenkor a tállyai templom zsúfolásig megtelik. A templom ad helyet a térség tavaszi és őszi kulturális seregszemléire jött énekkarok találkozójának is, és mint Kossuth keresztelő temploma adott helyet a március 15-i megemlékezéseknek is.

A tállyai gyülekezet lelkészei:
Mayer Mátyás 1797-1834
Psenyeczki Nagy Mihály 1834-1873
Hajász Pál 1873-1909
Varsányi Mátyás 1910-1912
Ifj. Oláh Károly 1912-1925
Zeman Zoltán 1925-1950
Hernád Tibor 1950-1955
Gáll Sándor 1956-1979

Forrás: Veczán Pál és László Milán dolgozatából szerkesztette Detre János, In: ŐRÁLLÓK – A Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerülete gyülekezeteinek története, Luther Kiadó, Budapest, 2006
https://medit.lutheran.hu/files/eszaki_evangelikus_egyhazkerulet_tortenete_2006.pdf

__________________________________________

Kossuth levelezése az evangélikus egyházzal

A Hegyaljai Evangélikus Egyházmegye elnöksége büszkén tartotta számon, hogy Zemplén megyéhez több szoros kapcsolat fűzte a „turini remetét”. Az egyházmegye 1880. július 13-án kelt levelében arra kérte, hogy igazolja az egyidejűleg csatolt 1827-es sátoraljaújhelyi presbiteri gyűlés általa vezetett jegyzőkönyvének hitelességét, szeretnék azt
ugyanis az egyházmegye levéltárában elhelyezni. Kossuth a szöveg hitelességét készséggel visszaigazolta.

„Collegno (al Baraccone) 1880. september 30.
Mélyen tisztelt egyházmegyei Elnökségi
Méltóztatott múlt augusztus 20-án kelt nagybecsű levele által engem az iránt megkeresni, vajon magam írásának s aláírásának ismerem-e el a sátoraljaújhelyi leány egy ház
1827. ápril 16-án kelt s a levélhez csatolt jegyzőkönyvet? – Az igazságnak tartozom töredelmesen bevallani; hogy e szegénységi bizonyítványt irályi gyarlóságom felől 53 év előtt csakugyan sajátkezűleg én magam állítottam ki. – A tisztelt egyházmegyei elnökség felhívásának engedelmeskedve van szerencsém e vétség elismerését az ide rekesztve visszaküldött jegyzőkönyvre jegyezve kiszolgáltatni.
Megilletődve mondok hálás köszönetét a lekötelező jóindulatért; melyet a tisztelt Elnökség becses levelében csekély személyem iránt oly megható kifejezésekben tanúsítani méltóztatott. S midőn halaszthatatlan elfoglaltság okozta késedelemért bocsánatot kérnék; van szerencsém kiváló tiszteletemet jelenteni.
Kossuth Lajos”

A tállyai keresztelő emléke és a roskadozó evangélikus templom ügye élete utolsó két évtizedében többször is foglalkoztatta. Keresztelő lelkészének; Mayer Mátyásnak, majd Psenyiczki Nagy Mihálynak az utóda, Hajász Pál 1874 áprilisán írt érdeklődő levele és az arra május 4-én adott részletes válasza, amelyről fentebb már szóltunk, újra felkeltette benne a régi emlékeket és az ezzel járó felelősséget is.

A tállyai evangélikus gyülekezet ezekben az években kivándorlás, filoxéravész és más okok miatt anyagilag elerőtlenedett, templomának déli fala is megroggyant. A vezetőség ennek ellenére komoly erőfeszítéseket tett, hogy temploma felszentelésének centenáriumát (1890) és Kossuth születésének 90. évfordulóját (1892) az egyházközség méltóképpen megünnepelhesse és „Kossuth Lajos nevét templomunkhoz külsőleg is hozzáfűzze”. Az 1889. február 16-i közgyűlés megemlíti, hogy a templom renoválására országos mozgalom van keletkezőben, és Kossuth itteni megkeresztelésének a tényét márvány emléktáblával kívánják megörökíteni.

A Hegyaljai Egyházmegye 1892. július 28-án megtartott közgyűlésének nevében Radványi István felügyelő, Farbaky József esperes és Pazár István aláírásával levelet küldtek Turinba. Ebben többek között ez áll: „Tállyai templomunk, melyben Ön, mint aki ezen egyház egyik leánygyülekezetében, Monokon született, a szent keresztségben részesült volt, az idő vasfoga által megőrletve, évek óta már rom volt jóformán… Három évvel ezelőtt nagy lelkesedéssel határoztuk el ezen templomunk megújítását, még pedig országos közadakozásból. A mozgalom megindult és folytak be az adományok nem oly bőségesen, mint remélhetni véltük. A kunyhó és a polgári ipar-műhely többet adott, mint a palota, de a dolgot azért tovább nem halogattuk… mert az Ön iránti kegyelet követelményének tartottuk, hogy a mű áldás-teljes életének 90. évében fel legyen avatható.”
A továbbiakban jelezték, hogy kívánatos volna, ha Kossuth „patriarchális alakja ama nagy napon ott ülhetne… ám ha ez az óhajunk nem teljesíthető, visszafogjuk hát keblünkbe szívünk leghőbb vágyát, ám esedezve, hogy képviseltesse magát családjának valamely tagja, például két jeles, derék fiainak egyike által: karjainkon fognék képviselőjét hordozni, karjainkat, szíveinket tárnok ki előtte… ” A levélre először Kossuth Ferenc válaszolt. Tudatta, hogy az ünnepségen nem fog részt venni, s atyja nem is bízta meg képviseletévei. „Addig, míg Atyám hontalan, nekem is hontalannak kell lennem.”

A felkérésre Kossuth Turinból szeptember 4-i levelében a következőket írta:

„Tisztelt Uraim! Bocsánatot kérek, hogy levelükre csak most felelek. Nagyon öreg ember vagyok, szemeim kifáradtak, kezem megnehezedett, munkaerőm megfogyatkozott, pedig nem csak szerződési kötelezettség, hanem szerény nevem becsülete is munkára kötelez… Hátrálékban is vagyok munkámmal, ami nagyon bánt, levelezésekre időt nehezen szakíthatok, mert az írótoll öreg kezemnek súlyos szerszám, az írás lassan megyen, sok időmbe kerül. Szolgáljon ez késedelmem magyarázatául, ne mondjam mentségéül. .. Sajnálattal értesültem levelükből, tisztelt Uraim, hogy a tállyai ág. hitv. ev. egyház végínségre jutott s temploma, melyben 90 év előtt a szent keresztségben részesültem, rommá lett, mint én magam is.
Érdeklődéssel olvastam tudósításukat a mozgalom felől, mely ama templom-rom megújítása végett már három év előtt megindíttatott, hogy az eredmény a várakozásnak nem felel meg, hogy az országos közadakozások nem folytak be oly bőségesen, mint a mozgalom megindítói remélni vélték s hogy »a kunyhó és a polgári ipar-műhely többet
adott, mint a palota«, az engem nem lepett meg, mert természetes következése annak, hogy a közadakozási mozgalom megindításába az én keresztségem emlékezete belevegyíttetett. Ha ez nem történik, igen valószínű hogy a rommá lett tállyai templom megújítása is részesült volna magas helyről a szokásos száz forint segítségben, s ez – szintúgy
szokás szerint – visszahatott volna a palotákra. Az én keresztségem felemlítése bevágta Önök előtt a segítség reményének útját, s csak a kunyhó és a polgári iparműhely kegyeletének cseppforrásai maradtak fel, mert a paloták számítgatnak, a kunyhó s az iparműhely lakói keblüknek ösztönét követik…
Tény, hogy nevem emlékezetének az üggyel kapcsolatba hozása akadálynak bizonyult a mozgalomnál, melyet a tállyai romtemplomnak az enyészettől megmentésére a hegyaljai evangélikus egyházmegye vallásunk hitével, reményével, szeretetével megindított, nem személyem miatt bizonyult akadálynak, mert én, a 90 éves kitagadott hontalan pária semmi sem vagyok, hanem az elv és irány miatt, melyhez igénytelen nevemet hozzáfűzte a megmásíthatatlan történelem.
Óhajtanám, hogy az ínségre jutott tállyai egyházat kárpótolhassam a veszteségért, melyet neki nevem okozott, nincsen módomban, de esedezem Önöknek, tisztelt Uraim, engedjenek meg nekem annyit, hogy a kunyhó és iparműhely becsületes munkával keresett filléreihez én is csatlakozhassam hasonló módon keresett filléreimmel, melynek Radványi István egyházmegyei felügyelő úrra szóló postautalvánnyal elküldése felől a vényt ide rekesztem…”

Forrás: KOSSUTH és az egyházak – Tanulmányok; Szerkesztette Kertész Botond, Luther Kiadó, Budapest 2004
https://medit.lutheran.hu/files/kossuth_es_az_egyhazak.pdf

 

Új kovász a régi helyett

2020.03.26.

Húsvét közeledik, a boltokban már nincs élesztő, így lassan hozzákezdhetünk saját kovász készítéséhez!

“Nem jól dicsekedtek ti. Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti? Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, már megáldoztatott. Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, se a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalanságával.” 1 Kor 5, 6-8

https://csipetkiado.hu/2016/06/02/kovasz/

Hallgatható istentisztelet

2020. március 29.

Böjt 5. vasárnapja

Ének: Evangélikus Énekeskönyv 199. ének

Liturgia: Evangélikus énekeskönyv 4.

Textus: Jn 8, 46-59

Az istentisztelet liturgiai része meghallgatható itt! 

Ének: Evangélikus Énekeskönyv 379. ének

Az igehirdetés meghallgatható itt!

Ige: Zsidókhoz írt levél 10,19-25

___________________________________

2020. március 22.

Kezdő ének: Evangélikus Énekeskönyv 357 Kotta itt – az oldal tetején a lejátszó programmal meghallgatható

Liturgia – Böjt 4. vasárnapja.

Meghallgatható vagy letölthető innen!

3-as számú liturgia az Evangélikus Énekeskönyv 48. oldaláról Szöveg itt
Felolvasásra kijelölt evangéliumi ige: Jn 6,1-15

Apostoli hitvallás

(Ökumenikus fordítás)
Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében.
És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették.
Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.
Hiszek Szentlélekben.
Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

Igehirdetési ének: 432 – Meghallgatható itt

Szöveg a honlapunkon

Igehirdetés 2020. március 22. – Meghallgatható itt

Imádság gyanánt – az én miatyánkom (Olvasónk ajánlására)

Versek

2020. 05. 21. (Mennybemenetel)

Sík Sándor – Galileai férfiak

Galileai férfiak,
mért néztek az égre?
Mért, hogy forró könny fakad
férfiak szemébe? –
Jézus Krisztus visszajön,
Jézus Krisztus él!
Galileai férfiak,
mért, hogy tétlen álltok?
Vár a Kelet és Nyugat,
Krisztus bízta rátok.
Hirdessétek mindenütt:
Jézus Krisztus él!

Galileai férfiak,
Fel a küzdőtérre,
Minden népek szomjasak
Az Élet Vizére,
Választottak, bennetek
Jézus Krisztus él!

Galileai férfiak,
milyen jelre vártok?
Ő tinéktek Lángot ad,
Égből küldi rátok.
Várjatok még tíz napig,
Jézus Krisztus él!

Galileai férfiak,
Mért, hogy sírva néztek,
Jézus Krisztus itt marad,
Úgy ígérte néktek!
Világvégig véletek,
Jézus Krisztus él!

Galileai férfiak,
ha majd jön az óra,
élőket és holtakat
hív majd számadóra:
a nagy Bíró visszajön,
Jézus Krisztus él.

____________________________

2020. május 2.

GUSZTÁV ADOLF HAGYATÉKA

Még dúl a harc, de ő, a had vezére,
nem küzdhet már tovább. Kihull a vére.
Szent zászlaja győzelmesen loboghat,
felette feketét a gyász lobogtat:
rajta most a halál ül diadalt.
Belenéz a kialvó fényszemekbe:
„Nem zenged már a győztes éneket te,
Nem zenged már a győzelmi dalt.

Nézd, úr vagyok feletted. Sírba tesznek.
Sötét a sír. És porló tetemednek
sorsára jut a cél, az eszme, minden,
miért meleg véred hullattad itt fenn.
Most vége. Látod ez volt az egész.”
Még dúl a harc, de ím a harc vezére:
halál hajol már hűlő tetemére
és a kialvó lángszemekbe néz.

De azok rajta túl a fénybe látnak.
Robaján át rohanó paripáknak
zene hallik és léptek közelegnek:
Ő jön! És lázas ajkát a betegnek
boldog igékre nyitja a titok.
Ő, tudja jól: mellette áll az Élet!
A halál zordon árja szerteszéled.
Ujjong a lelke: Krisztus győzni fog!

Kihull a vére, éj borul szemére,
de a halott vezérnek van Vezére,
s az él! A harc folyik tovább az ellen
ármányos, konok, nagy hatalma ellen.
A teste porlad már a föld alatt,
megállt szívének győzelmes verése.
De fenn örök az élet magvetése
és Krisztus mégis győzelmes marad.

Századok tűnnek, hervadó virágok,
sorra lehullnak eszmék és világok.
Jelenek jönnek, múltakon tipornak.
Titkos határán vésszel teli kornak,
Krisztus hada hol vagy? Küzdesz-e még?
Ó, küzdesz, de roskadva, csüggedezve!
Nem érzed-e magadon égni egyre
a svéd király kialvó lángszemét?!

Fogyott erődre, elhaló magodra
gondolsz… Bús, megrepedt templomfalakra,
s kezed a fegyvert már elejteni készül…
Pedig reád szállt drága örökrészül
eleidtől a nagy, szent titok:
Bár minden, minden ellened szavazna,
halál tiporna rád, vagy tél havazna,
emeld a zászlót: Krisztus győzni fog!

Túrmezei Erzsébet (evangélikus diakonissza)

Túrmezei Erzsébet: MÉGIS

Milyen sokat kellene hinnem,
s milyen keveset hiszek.
Mily keveset kellene vinnem,
s mennyi terhet viszek.

Egyedül Rá kellene néznem,
s magamra révedek.
Ragyog a cél viharban, vészben,
s hányszor eltévedek.

Mégis… elcsüggedjek, megálljak?
Miért csüggedjek el?
Hisz olyan keveset hiszek még,
s már az is fölemel.

Mint minden én nyomorúságom,
nagyobb a kegyelem.
Ebben hiszek, s szemem bűnbánón
megint ráemelem.

Kis hitet, hogy megerősítsen,
míg többről többre nő,
s egész a célig elsegítsen:
hatalmas Isten Ő.

____________________________

2020. 04. 17.

– Ady Endre –

Krisztus-kereszt az erdőn

Havas Krisztus-kereszt az erdőn,
Holdas, nagy, téli éjszakában:
Régi emlék. Csörgős szánkóval
Valamikor én arra jártam
Holdas, nagy, téli éjszakában.Az apám még vidám legény volt,
Dalolt, hogyha keresztre nézett,
Én meg az apám fia voltam,
Ki unta a faragott képet
S dalolt, hogyha keresztre nézett.

Két nyakas, magyar kálvinista,
Miként az Idő, úgy röpültünk,
Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
Egymás mellett dalolva ültünk
S miként az Idő, úgy röpültünk.

Húsz éve elmult s gondolatban
Ott röpül a szánom az éjben
S amit akkor elmulasztottam,
Megemelem kalapom mélyen.
Ott röpül a szánom az éjben.

____________________________
2020. március 28.
Vadlibák vonulnak a Tisza vonalát követve
A kép 2020. március 7-én készült Tokajban

PETŐFI: A FELHŐK

Ha én madár volnék: örökké
A felhők közt szállonganék.
Ha festő volnék: egyebet sem,
Csupán felhőket festenék.

Ugy kedvelem én a felhőket!
Megüdvözlöm mindegyiket
Érkeztekor, s elmondom néki
Távoztakor: isten veled.

Oh nékem olyan jó barátim
E tarka égi vándorok.
Ugy ismernek már, hogy talán még
Azt is tudják, mit gondolok.

Oly sokszor néztem én őket, ha
Szép halkan szenderegtenek
A hajnal és az alkony keblén,
Mint ártatlan kis gyermekek.

És néztem őket, hogyha jöttek,
Mint haragos vad férfiak,
Hogy a viharral, e zsarnokkal,
Élet-halálra vívjanak.

És néztem, hogyha virrasztott a
Beteg ifjú, a holdvilág,
S ők halvány arccal ezt, miként hű
Lyánytestvérek, körűlfogák.

Láttam már minden változásban,
Melyen csak általmentenek;
S akármikor s akárhogy látom,
Mindég egyformán tetszenek.

Miért vonzódom úgy hozzájok?
Mert ők lelkemnek rokoni,
Mely mindig új s új alakot vált
S mégis folyvást az egykori.

Lehet még másban szinte hozzám
A felhőt hasonlítani:
Vannak neki, miként szememnek,
Könyűi és villámai.

Pest, 1847. február

________________________________________

2020. március 22.

Szabó T. Anna: Az ég zsoltára

Perelj, uram, perlőimmel?
Felelj, Uram, felhőiddel.
Mondd, hogy rend van a világban,
felejtsem, amiket láttam.

Nehéz lenni, tudod, Uram?
Szívünk-szemünk úgy tele van
fájdalommal, szenvedéssel,
amit nem érünk fel ésszel-

Körülöttünk annyi zaj van.
A testtel is csak a baj van.
A lélek meg – szent a lélek,
de nem éli a szentséget.

Kő a szívünk, fáradt, nehéz,
szemünk csak a képekre néz,
tükrök közé vagyunk zárva,
nem látunk ki a világra.

Itt lent perbe vagyunk fogva,
perlőnk fölénk magasodna,
túlkiabál, elküld haza,
hiába, hogy nincs igaza.

Perelj, Uram… – Nem, ne perelj.
Inkább csak felhőket terelj:
a változó világ képét –
ezzel hozd fölénk a békét.

Felelj, uram, felhőiddel,
vértezz fel a kellő hittel,
hogy törvényed ne feledjük,
eged alatt legyünk együtt,

tanuljunk világot látni,
indulatainkkal bánni,
nem bújkálni, mint a gyermek,
viselni a közös terhet,

éljük át a mások részét,
legyen bennünk újra részvét,
legyen bennünk hit, alázat.
Égből építs nekünk házat.

________________________________________

2020. március 20.

Weöres Sándor az 1981-ben megjelent Evangélikus Énekeskönyv szerkesztőbizottságának tagja, három ének szövegét fordította, “igazította”, korszerűsítette (119, 144, 169) a 432-es ének szövegét ő maga írta Sulyok Imre énekdallamához:

432. ének kottája

1. Kínok árnyékaiból, Kínok árnyékaiból Szólok hozzád, Istenem. Kín mar, sújt, temet. Józan eszemet Vak veszélyben, láncos mélyben Ne hagyd elveszítenem!

2. Senki sem tör káromra, Senki sem tör káromra, Bensőm fordul ellenem. Örök vihar ront, Nincs egy biztos pont Se mögöttem, se köröttem, Vész pusztít a lelkemen.

3. Törd meg kevélységemet, Törd meg kevélységemet, Mély megbánást adj nekem! Nyársat nyeltem én, Derekam kemény: Mért nem szabad súlyod alatt Meghajolnom, Istenem?

4. Száraz zokogás tipor, Száraz zokogás tipor, És a szemem könnytelen. Utam hajlatán Ördög les reám, Vár nehezen: a két kezem Tőrrel indul ellenem.

5. Legyen meg akaratod, Legyen meg akaratod, Ha vesznem kell, jól legyen: Tán kárhozásom Áldás lesz máson – De ha énrám kincset bíztál, Ments meg immár, Istenem!

Weöres Sándor 1913-1989

(Az Evangélikus Énekeskönyv digitális változatából)

________________________________________

2020. március 19.

Petőfi Sándor “ifjókori költemények”

A fenti linken többek között az Aszódon, Ostffyasszonyfán, Sopronban, Selmecen az evangélikus iskolákban írt versei olvashatóak

________________________________________

Kolozsvári evangélikus költő verse:

Reményik Sándor:

Templom és iskola

Ti nem akartok semmi rosszat,
Isten a tanútok reá.
De nincsen, aki köztetek
E szent harcot ne állaná.
Ehhez Isten mindannyitoknak
Vitathatatlan jogot ád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

Ti megbecsültök minden rendet,
Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülője szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

E templom s iskola között
Futkostam én is egykoron,
S hűtöttem a templom falán
Kigyulladt gyermek-homlokom.
Azóta hányszor éltem át ott
Lelkem zsenge tavasz-korát!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

A koldusnak, a páriának,
A jöttmentnek is van joga
Istenéhez apái módján
És nyelvén fohászkodnia.
Csak nektek ajánlgatják templomul
Az útszélét s az égbolt sátorát?
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

Kicsi fehér templomotokba
Most minden erők tömörülnek.
Kicsi fehér templom-padokba
A holtak is mellétek ülnek.
A nagyapáink, nagyanyáink,
Szemükbe biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

1925

________________________________________

2020. március 17.

Lábnyomok

Túrmezei Erzsébet fordítása – a testvére tokaji evangélikus lelkész volt

Álmomban Mesteremmel
tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
két pár lábnyom a parti homokon,
ahogy Õ mindig ott járt énvelem.

De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma
látszott, éppen ahol az életem
próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.

Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
“Amikor életem kezedbe tettem,
s követődnek szegődtem Mesterem,
azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
minden nap ott leszel velem.
S most visszanézve, a legnehezebb
úton, legkínosabb napokon át
mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma
látszik ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínségben?”

Az Úr kézenfogott, s szemembe nézett:
“Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
azért látod csak egy pár láb nyomát,
mert a legsúlyosabb próbák alatt
téged vállamon hordoztalak!”

ismeretlen szerzőtől
Túrmezei Erzsébet fordítása

Istentiszteleti rendünk

Istentiszteleti rendünk

(a veszélyhelyzet ideje alatt szünetel)

Minden hónap 1. vasárnapján (és a nagy ünnepek 1. napján)

Tokaj, Ady Endre u. 19/B. 8:45

Tállya, Kossuth Lajos keresztelési temploma, Kossuth u. 26. 11:00

Hernádbűd, Református gyülekezeti ház, Rákóczi út 43. 13:30

Abaújszántó, Evangélikus templom, Jászay tér 15:00

Monok, Evangélikus templom, Kossuth Lajos u. 13. 16:30

Minden hónap 2. vasárnapján

Tokaj, Ady Endre u. 19/B. 8:45

Sátoraljaújhely, Evang. templom, Esze Tamás u. 33. 11:00 (nagy ünnepek 2. napján 10:30!)

Sárospatak, Lorántffy terem, Kossuth L. u. 18. 12:00 (nagy ünnepek 2. napján)

Nagytárkány, Fő út (Vel’kéTrakany, Sk; Hlavná 076 42) Evangélikus templom,
15:00 (Karácsony Este és Nagypénteken 17:30)

Minden hónap 3. vasárnapján

Tokaj, Ady Endre u. 19/B. 8:45

Abaújszántó, Evangélikus templom, Jászay tér 15:00

Monok, Evangélikus templom, Kossuth Lajos u. 13. 16:00

Minden hónap 4. vasárnapján

Tokaj, Ady Endre u. 19/B. 8:45;

Sátoraljaújhely, Evang. templom, Esze Tamás u. 33. 11:00

Sárospatak, Lorántffy terem, Kossuth L. u. 18. 12:00

Gerlai Pál evangélikus lelkész

SzJA 1% felajánlása

Technikai szám: 0035

Rálelhetsz az igazságra,
segíthetsz másokon, másokkal.
Őrizheted az értékeket,
jelen lehetsz, megújíthatsz.
Kiléphetsz a megszokottból,
része lehetsz a történetnek.

Keress, bízz, cselekedj.
Melletted leszünk.
Lélekkel, ismerettel.

Kérjük, támogasd adód 1+1%-ával a Magyarországi Evangélikus Egyház és az evangélikus hátterű alapítványok szolgálatát!

Abaújszántó

Az evangélikus templomtorony építésének története

Varga László evangélikus lelkész 1924. október 26-i beszéde alapján Gerlai Pál

A templom 1913-as látványterve

„Az evangélikus eklézsia annyi megpróbáltatáson ment keresztül, hogy nem csodálkozhatunk, ha gondolatban sem foglalkozott a toronyépítéssel!” – így kezdte Varga László evangélikus lelkész 1924. október 26-i toronyavatási közgyűlésen elhangzott beszédét. Valóban rögös út vezetett addig az ünnepi alkalomig, amikor is Geduly Henrik, a tiszai evangélikus egyházkerület püspöke felszentelte az abaújszántói ágostai hitvallású evangélikus – közkeletűen lutheránus, mai nevén egyszerűen evangélikus egyházközség templomát.

Milyen is volt ez a rögös út?

1735-ben még Monokon volt az evangélikus egyház központja, de abban az évben a jóságos Andrássy József elhunytával annak özvegye, Balassa Erzsébet olyan keményen bánt az evangélikusokkal, hogy az ottani lelkésznek, Petroviczini Jakabnak nem volt más választása, Czekeházára kellett menekülnie, ott működött tovább, minden bizonnyal sikeresen, mert az evangélikusság erősödött. Sajnos rövid életű volt ez a virágzása a lutheranizmusnak, mert az 1739-42 között tomboló pestis a lelkészt és a gyülekezet kétharmadát elpusztította, de az evangélikusság fennmaradt. 1793-ban választottak utoljára lelkészt, de ekkor már Szántón több evangélikus élt.

1796-ban kétezer rajnai forintért eladták a czekeházai ingatlanokat „szent cél érdekében”, ugyanezen év november 18-án városi bizottság jelölte ki a templom helyét Szántó közepén és azt a három házat, amelyek paplakul, iskolául és harangozói házul szolgáltak. Ezeket 343 rajnai forintért vásárolták meg az evangélikusok, a maradékot félretették a templomra. Nem sokáig örülhettek neki, 1797-ben hatalmas tűzvész ütött ki, a három ház ennek martalékául esett. Nem csüggedtek, nagy lelkesedéssel kezdtek a templomépítéshez és a házak újjáépítéséhez. 1798 májusában letették az alapkövet (a templom építésén a legtöbbet a jegyzőkönyvek szerint „Csajka András gondnok buzgólkodott”), és 1799. advent 3. vasárnapján meg is történt a még torony nélküli templom felszentelése – tehát mondhatjuk, hogy a tavalyi adventi gyertyagyújtásunk volt a 220. születésnapja öreg templomunknak!

Vajon 1799-ben miért nem épült torony? 1781-ben a katolikus egyháztól elforduló II. József türelmi rendelete immár engedte a nem katolikusoknak a templom építését, de torony nélkül, és nem az útra néző bejárattal.

De ne gondoljuk, hogy a megpróbáltatások ezzel vége értek! 1802-ben ismét tűz ütött ki, “elhamvasztotta” a paplakot és az iskolát. Az evangélikusok nem csüggedtek, újjápítették őket, és 1834-ben elkészült a ma is látható oltár. 1846-ban ismét tűz ütött ki a településen, és ekkor minden elpusztult. Olyan nagy volt a kár, hogy a gyülekezeti kurátorságot senki nem vállalta a városban élő elöljárók közül, és Materny János lelkészt a szülei haza akarták költöztetni. 1847-ben rettenetes anyagi erőfeszítéssel újjáépítettek a szántóiak mindent, és mivel a felügyelői tisztet senki nem vállalta, felkérték a tállyai evangélikus lelkészt, hogy legyen felügyelő (Tállya is többször a tűz martaléka lett, az 1810-es tűzben az evangélikus harangláb harangjai meg is olvadtak, 1859 óta bochumi német acél harangok szolgálnak az öreg haranglábban).

A 19. század vége megmutatta, hogy nem csak a tűzvésztől kellett tartani: 1881. július 22-én emberemlékezet óta nem látott méretű felhőszakadás volt Szántón: „Fájdalmas szívvel kellett látnunk, amint megtelt templomunk vízzel, ajtóját felszakítva, feltörte a nagy víz a székeket, és helyükből kiemelve össze is törte nagy részüket, a szekrényt amelyben az oltártakarók voltak felforgatta. A templom alapja a sok víztől meginogtatott, a középső ív megrepedt. Elpusztult a paplak és az evangélikus iskola is.”

Ez után a csapás után magas rangú támogatók mentették meg a gyülekezetet:  Báró Szirmay Ádámné sz. Báró Podmaniczky Terézia (minden bizonnyal az aszódi evangélikus bárói család leszármazottja), és Báró Beust Ödön egyházközségi felügyelő nagy adományt adott a gyülekezetnek, amelyből megkezdhették az újjáépítést. A felügyelő 24 hold földet és 8 hold rétet ajánlott fel, de már 1877-ben a rozsnyói evangélikus püspök, Czékus István felhívása nyomán forszírozta, hogy a düledező harangtorony helyett tornyot kell építeni. Beust Ödön felajánlotta a kő- és faanyagot és a harangra 500 osztrák-magyar forintot.

Vajon ekkor ismét miért nem épült torony? Varga László lelkész szerint, aki 1924-ben a torony építésekor a gyülekezet lelkésze volt, azért mert a hívek szíve nem állt erre akkor még készen.

Az 1881-es árvizet még ki sem heverték, a filoxéra még abban az évtizedben kipusztította Hegyalja megélhetését adó szőlőt, a nép nagy része koldusbotra jutott és kivándorolt Amerikába. A gyülekezet lélekszáma is nagyon megfogyatkozott.

1906-ban Czékus László lelkész vetette fel legközelebb a toronyépítés ügyét, ezt nagy lelkesedéssel fogadták a szántóiak. Létrehoztak egy „Torony-alapot” amelybe egészen sok pénzt gyűlt össze. 1910-ben a gyülekezetben toronyépítő bizottság alakult, Csajka József és Gergely János valamint a lelkész és Antal József felügyelő voltak tagjai. 1913-ban tervek is készültek (a mellékelt képek), melyek alapján aztán később megépült a templom a mai formájában, de  közbejött a Nagy háború, és a Torony-alap pénze hazafiságból hadikölcsönbe lett fektetve. A háború után új világ jött, és eleinte gondolni se lehetett a templomtoronyra.

A fordulatot az hozta, hogy az Amerikába vándorolt szántói evangélikusok gyűjtést kezdeményeztek a templom felújítására, és ez lendületet adott a tervezésnek. Rozmann Kálmán gondnok lett az építő bizottság vezetője nagy lelkesedéssel, de ahogy korábban, ekkor sem ment minden zökkenőmentesen: sajnos a torony építésének előkészítése közben elhunyt. Elérkezett a templom építésének 125. évfordulója; 1924. A hívek nagyon lelkesek voltak, de a gyülekezet elnöksége úgy döntött, hogy előbb próbagyűjtést végeznek. Ha az összeadott búza meghaladja az egy vagon mennyiséget, megkezdik az építkezést.

1924. április 27-én emlékezetes ünnepi közgyűlés volt. Jelen volt a gyülekezet apraja-nagyja, összejött az egy vagon búza, sőt még több is! Megvolt a döntés: lesz torony! 1924 június 1-jén letették az alapkövet, és alig néhány hónap múlva 1924 október 26-án a cikk elején jelzett körülmények között már fel is szentelték a máig álló tornyot. Az építkezés idején a gyülekezet vezetői: Varga László evangélikus lelkész, Csajka József felügyelő, Rozmann Kálmán, majd Tóth István gondnok, Flachy Lajos pénztáros, Stadler Lajos algondnok, Dr. Rozmann Dezső presbiter, Szomolnoky József presbiter, Sedenszky István presbiter, Erőss József gyülekezeti jegyző.

Néhány év, és 100 éve lesz, hogy a torony elkészült, és az óta is áll, bár sok viszontagságot kellett még a 20. században kibírnia. A lelkes toronyépítés utáni gazdasági válságot, a gyülekezet anyagi nehézségeit, melyek folyamatosan a toronyépítés közben is megjelennek a jegyzőkönyvekben (a torony árának tetemes részét kölcsönből fizették, melyet sokáig törlesztett a gyülekezet). Majd jött a II. Világháború, azután pedig a kommunista diktatúra, a szocializmus, majd a rendszerváltás, és a jelenkor, amikor újra lehet(ne) templomba járni.

Ma már nem csak az evangélikusság fogyatkozik tovább, hanem azoknak a száma is, akik számára fontos a templomuk és Isten-hitük, DE még vannak, megmaradtak! Viszont a kérdés is marad: vajon a toronyépítés 100. évfordulójára meg tud-e újulni az abaújszántói templom?

Sátoraljaújhely

A sátoraljaújhelyi evangélikusok története 1900-ig

A régi sátorlajaújhelyi tűzoltóság. Nem messsze, az Esze Tamás utca másik oldalán áll az evangélikus templom

A magyarhoni hítjavitás kezdetén a legkiválóbb reformátorok, kiváltképpen Siklósy Mihály által szervezett első eredetű egyház, mely virágzásának első időszakában 1522-től, különösen Perényi Péter és fia Gábor életében, de még azután is egészen a XVI. század végéig a vármegyei ágostai hitvallás evangélikus hitéletnek középpontja volt. Sárosi Molnár András lelkésznek 1609-ben a varannai ágost. hitv. ev. egyházba történt átköltözése után a hívek többsége, úgy látszik, hogy a kálvini irány felé hajlott ugyan, de a hitéletnek és az egyházszervezetnek egységét a két irány hívei csak az egyházi javaknak 1711-ben történt végleges elvesztése után bontották fel.

Az evangélikusok 1712-1784-ig önálló szervezet nélkül a református lelkészek szolgálatával éltek, 1784-ben pedig leányegyházat szervezetek és attól fogva, 1889-ig, a tokaji anyaegyházhoz tartoztak. Nevezetes a leányegyházban hazánk nagy fiának, Kossuth Lajosnak működése, a ki 1826-1832-ig Sátoraljaújhelyben, mint az egyház fiskálisa és jegyzője, egyházi tisztségét tényleg is gyakorolta, a mivel más egyház nem dicsekedhetik. Az ő idejében hozták és az ő fogalmazásában és írásában maradt meg emlékül az 1827 április 16-iki közgyűlés azon határozata, hogy “a Predikátió mindétig és egyedül magyar nyelven tartasson”.

A 19. század végén Sátoraljaújhely 1889-1893-ig, mint missziói társegyház, Tokajjal szövetségben, 324azzal együtt közösen tartott lelkészt, a ki hetenként a két egyházban felváltva végezte a szolgálatot; 1893-ban önálló missziói anyaegyházzá szervezkedett. Szegénysége miatt a berendezkedés és fentartás költségeit a maga erejéből nem fedezhetvén, 1892-ben 13,000 koronáért gyűjtésekből és kölcsönvett pénzből szerzett papi házat és telket és 1893-ban szerény imaházat épített azon, a melyet nagyrészt a hívek áldozatkészségéből szerelt fel, úgy hogy az 1901-ben megszerzett orgona 1200 korona költségét is gyűjtésekből fedezte. Az egyház lelkészei a XVI. században: Siklósy Mihály 1522-től, Szilvásy Mihály, Batizi András 1543 körül, Érsek András, Tihaméri Máté, sárosi Molnár András 1600-1609. Az újabb időkben a misszió társegyházban a következő lelkészek működtek: Geduly Lajos 1889, Czékus Gyula János 1889-1890, Boór Jenő 1890-1891, Mikler Sándor 1891-1893. Az önálló missziói anyaegyházban: 1. Materny Imre 1893-1896. 2. Boór Jenő 1896-1900.

Az egyházhoz Nagykázmér leányegyházon kívül a vármegyéből a bodrogközi és sátoraljaújhelyi járás összes és két más járás négy községével, továbbá az Abaúj vármegyéből idecsatolt tíz községgel együtt összesen százhét politikai község evangélikus lakossága tartozik. Területén nevezetesebb helyek: 1. Bottyán, a hol 1659-ben Tárkányi István ágost. hitv. evang. földesúr hitsorsosainak külön templomot épített s 1662-ben az egyház fentartására hét telek-alapítványt tett és az azok felett való felügyelettel Kassa, Eperjes, Lőcse, Bártfa és Szeben lutheránus előljáróit és lelkipásztorait bízta meg; 1680-ban az egyházat templomától és vagyonától megfosztották; 1705-ben II. Rákóczi Ferencz a javakat visszaadatta ugyan, de 1719-ben újból elveszítették azokat s az egyház megsemmisült. 2. Nagykázmér, mint a XVIII. században szervezett leányegyház, 1897-ig Felsőkemenczéhez (Abaúj vármegyében) tartozott; templomukat és iskolájukat a hívek a földesúrtól, gróf Töröktől kapott telken 1795 körül építették; a templomot 1894-ben renoválták, az iskolát, miután szegénységük miatt rendes tanítót nem tarthattak, megszüntették.

Sárospatak, hol az egyház szintén a Perényiek alkotása, a várbeli templomot Perényi Gábor építtette; ugyanő az édes atyja által 1531-ben létesített iskolát 1551-ben kollégiummá emelte s nagy alapítványokkal ajándékozta meg és egyúttal annak szellemi felvirágzásáról is gondoskodott, Szatmármegyéből visszahíván ide a hitbúzgó reformátort, Kopácsi Istvánt, a ki 1562-ig, és utána Czeglédi Ferencz, 1590-ig, az egyháznak első prédikátorai és a vármegyei traktusnak első esperesei voltak. Később az egyház és az iskola kálvini irányú jellegűvé változott át. A sátoraljaújhelyi missziói anyaegyház közigazgatásilag 1897-ig a hegyaljai egyházmegyéhez volt beosztva, azóta az akkor keletkezett tiszavidéki egyházmegyéhez tartozik. Önkormányzati ügyeit az egyháztanácsülésekben és közgyűléseken intézi. Anyakönyvei 1889 óta vannak. Lélekszám helyben 302, a nagykázméri leányegyházban 47, a vidéken 107 politikai községben 144, összesen 493. Lelkész 1900-tól Korbély Géza. Felügyelő 1890-től Hönsch Dezső kir. főmérnök, műszaki tanácsos, Sátoraljaújhelyben.

MAGYARORSZÁG VÁRMEGYÉI
ÉS VÁROSAI

http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/index.html

Digitális kiadás: Arcanum Adatbázis Kft. 2004.

.

Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑