Kép forrása: https://375humanistia.helsinki.fi/elias-lonnrot/suhde-kielikysymykseen
Elias Lönnrot (1802-1884) filozófus, orvos, filológus, újságíró, népdalgyűjtő, a Kalevala összeállítója. Orvosi munkáját időnként megszakítva hosszú utakat tett Észak-Finnországba, Észtországba ahol a népmeséket, mondákat, népdalokat kutatta. Akadt olyan eset, amikor egy-egy népdalgyűjtő útja végén az orosz területeken keresztül hetekig kellett gyalogolnia hazáig, mivel a téli fagyok miatt a hajóútvonalak járhatatlanok voltak.
A. W. Linsen karikatúrája a mezítláb népdalt gyűjtő Lönnrotról (1847)
(forrás: Wikipedia)
Először több különálló eposzt szeretett volna írni, de a kutatás során szerzett tapasztalatai befolyásolták: a népköltemények töredékei közé különböző anyagokból épített egészen új verseket, a személyekkel, eseményekkel kapcsolatos vonásokat sok esetben megváltoztatta. Lönnrot úgy vélte, hogy a népköltemények történései valós történelmi események, és tartalmuk az idők során változatlan maradt, habár a forma változott. A Kalevala 1840-es megjelenése után nemzeti lelkesedés a finnek között felerősödött.
Elias Lönnrot mélyen istenhívő ember volt. A finn énekeskönyv 1867-es megújításakor írta a magyar evangélikus énekeskönyvben 185-ös szám alatt megtalálható Égi csillag tiszta fénye kezdetű énekszövegét egy jól ismert protestáns énekre: a svájci reformáció nagy zeneszerzőjének Loys Bourgeois-nak szerzeményére, illetve annak finn evangélikusok által átköltött változatára. Lönnrot idős korára visszatért szülőfalujába Sammatti-ba, ahova havonta egyszer járt ki – ahogy ott hívják – a „templomfalu” lelkésze. A többi vasárnapon ő végezte laikus prédikátorként a lelkészi szolgálatot. Koren Emil szerint a szórványgyülekezeti lét, de bizonyára a hosszú, magányos énekgyűjtő utak is ihlethették énekeskönyvünkben található énekét.
185. ének (L. Bourgeois 1510-1569, Elias Lönnrot 1802-1884)
2. Szent igéd, mint égi csillag, Hívjon, vonjon Jézusunk, Utat intve, míg megvirrad, Míg tehozzád eljutunk! Minden bús szem lássa meg Áldott égi fényedet!
Az ősi finn hangszer, a Kantele korszerűsített, kromatikus, tehát a kor zenéjéhez igazított, modernizált változatát ő maga készítette el, énekét ezzel is kísérte.
Lönnrot gyűjtötte népdalok 19. századi kantelén így hangzanak:
Lönnrot élete alatt rengeteget fejlődött az orvostudomány. A 18. század végi orvoslás még a kuruzslás szintjén állt, de Lönnrot született tudós volt, így a hiedelmeken és ókori hagyományokon (köpölyözés, érvágás) alapuló gyógyászati eljárásokat eleve elvetette. Úgy gondolta, hogy a betegségek megelőzhetőek higiéniával, védőoltással, helyes táplálkozással és az alkohol fogyasztásának mellőzésével.
Sajnos a csapások az ő magánéletét sem kerülték el, öt gyermeke közül csak egy lánya élte meg a felnőttkort, feleségét is eltemette. Viszont családjában szokás lett, hogy rokonaik árván maradt gyermekeit is nevelték. Orvosként többször találkozott a tífusszal és a kolerával is, ő maga is megbetegedett, de meggyógyult. Népdal gyűjteményeinek kiadása mellett újságírással is foglalkozott, felvilágosító újságcikkeket írt az egyszerű embereknek, nyelvújítással foglalkozott, gyakorlatilag ő teremtette meg a modern finn nyelvet. Több egyetemnek volt levelező tagja, a tudományok széles tárházában jártas volt a filozófiától a botanikáig. Bár szűk körű temetést szeretett volna, mégis nagyszabású lett: A helsinki egyetem tanszékeinek képviselői vitték koporsóját és a finn nemzeti ébredésre gyakorolt hatása miatt már életében rengeteg tisztelője lett.
Elias Lönnrot temetése (forrás: Wikipedia)
Születésnapja április 9. a finn irodalmi nyelvet megteremtő reformátor, Agricola Mihály halálának napjával esik egybe, ez finn nemzeti ünnep, amelyet zászlónapnak (Lippupäivä) neveznek, valamint Lönnrothoz kötődik a finn kultúra napja február 28. a Kalevala-nap, ezen a napon adta ki a népköltemény első változatát 1835-ben.
Gyermeket elveszíteni a legnagyobb szenvedés – ma sokkal ritkábban találkozunk ezzel a tragédiával, mint száz évvel ezelőtt. Miért élhette meg ezeket a tragédiákat máshogyan Lönnrot, mint pl. Malmivaara?
A gyermekkeresztség megjelenése a középkori gyermekhalandósággal függött össze. Ma milyen változásokra lenne szükség a keresztségben és az ifjúsági munkában?
Milyen kihívásokat jelent egyházunk számára a szórvány gyülekezeti helyzet?
Hogyan lehet bevonni a gyülekezeti szolgálatba a más hívatásban elkötelezett keresztényeket?
Források: Koren Emil: Irgalmadat éneklem 103. o. https://fi.wikipedia.org/wiki/Elias_L%C3%B6nnrot
WILHELMI MALMIVAARA SZOLGÁLATA ÉS SZENVEDÉSEI „Uram, ó, add, ha vándorutam…” (EÉ 525) „Harmadszor is szólt hozzá: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” (Jn 21,17)
Kiuruvesi evangélikus templomának oltárképe – ebben a templomban is szolgált Wilhelmi Malmivaara
Az Achreniusok kapcsán az előző cikkben megismert énekes összejövetelek egyik legszebb ma is énekelt dalának szerzője Wilhelmi Malmivaara, aki 1854-ben Lapuán született. A város az ébredés központja volt. Wilhelmi (Vilmos) a 19. század egyik legnagyobb hatású prédikátorának és vallási vezetőjének Nils Gustaf Malmbergnek fia volt. Malmberg megjárta Szentpétervárt, ahonnan ébredési nézetei miatt menekülnie kellett, így került Észak-Nyugat Finnországba. Malmberg személyes ismerőse volt az ébredés másik nagy alakjának, a paraszt prédikátor Paavo Ruotsalainennek, aki szintén nagy hatással volt rá.
Azénekes összejövetelek szokása a finn területeken az ébredtek között máig fennmaradt. Míg régen házaknál szervezték, az utóbbi időkben inkább gyülekezeti termekben és közösségi terekben kerül megrendezésre. A seurat általában körülbelül egy óra hosszú. A himnuszokat, melyeknek szövege egyben imádság is, kíséret nélkül, meditatív ritmusban éneklik. Az éneklést rövid beszédek szakítják meg. Mivel az énekes összejövetelek nem egyházi szervezésűek voltak, nincs kiemelt vezető, ezért az összejöveteleken bárki elindíthat egy himnuszt és bárki tehet bizonyságot. A beszédet általában ülő helyzetben hangzik el a beszélő helyéről, és nem szószékről. Ha egy beszédet nem tartanak megfelelőnek, szokás szerint elfogadható a beszélő megszakítása egy himnusz elindításával. A himnuszok és beszédek gyakran spontán tematikusan kapcsolódnak egymáshoz, reflektálnak egymásra, így gondolatláncot alkotnak. Szokás, hogy az összejövetelt kávézással kezdik és szabad beszélgetéssel fejezik be. Ez arra is lehetőséget ad, hogy a résztvevők egyéni lelki beszélgetésre vonuljanak el a lelkészekkel vagy laikus előadókkal.
Wilhelmi Malmivaara (1854–1922)
Ilyen háttérből indult Wilhelmi Malmivaara pályája, aki azok közé a finn lelkészek közé tartozott, akik csupán egy év tanulmány után kezdhették lelkészi pályát – ezt a későbbiekben a szemére is vetették. Édesanyja és az ébredtek voltak számára a hátország a lelkészi pályára lépés során. Ez a hátország mind gyengébb lett, hiszen az 1880-as években az ébredtek második nagy generációjának tagjai sorban elhunytak. Miközben a Kuopio közelében fekvő Nilsiäi és Kiurusvesi település segédlelkésze volt megalapította a szabadelvűség és az új vallási mozgalmak elleni küzdelem eszközének szánt újságját, amely a mai napig működik Henki címen, és amely valószínűleg Finnország legrégebben alapított ma is rendszeresen megjelenő folyóirata. Malmivaara elve és célja az volt, hogy az ébredést erősen az egyházhoz kösse.
Emellett az ébredés üzenetének terjesztésére megalapította a feljebb említett lapot kiadó Herättäjä vállalatot, hogy az ébredt keresztény irodalmat terjessze. Kiadói tevékenysége révén Malmivaara közismert, befolyásos lelkésszé vált, tevékenységével az 1890-es években megélénkült az ébredés, és sok fiatal lelkész csatlakozott köréhez, ami megerősítette a mozgalmat az evangélikus egyházon belül. Malmivaara tovább erősítette pozícióját a mozgalom irányításában, miután 1900-ban Lapua parókus lelkésze lett, elfoglalva apja korábbi pozícióját. Az ébredés Wilhelmi Malmivaara személyes hazafias meggyőződése nyomán az 1890-es évektől egyre szorosabban kapcsolódott a finn nemzeti ébredéshez. Malmivaara idejében a laikusok által vezetett ébredés lelkészek által vezetett, erősen egyházi ébredési mozgalommá vált, melyben ő honosította meg pl. az abszolút alkoholmentesség szemléletét.
1897-től képviselőnek is megválasztották a parlamentben, ahol az absztinencia mellett azt is képviselte, hogy a nők tanári állásba kerülhessenek. Azzal érvelt, hogy a gyermekek érzékeny nevelése fontosabb, mint a magas lexikai tudás elérése. Ellenezte a finn fiatalok kötelező orosz katonai szolgálatát, viszont ugyanígy helytelenítette a sztrájkokat és azt is, hogy a lelkészek a sztrájkoló tömegek élére álljanak. 1906 környékén az erőteljes oroszosítás hatására változtatta a vezetéknevét Malmbergről Malmivaara-ra, és csatlakozott a Finn Párthoz, egyesítve az imádkozó és a nemzeti ébredést. 1917-ben, az októberi forradalom után a parlament megszavazta Finnország függetlenségét, amelyet Malmivaara is támogatott.
A Pehr Evind Svinhufvud vezette finn szenátus 1917-ben
A függetlenség megszavazása nem volt elsöprő erejű: 100 képviselő szavazott igennel, 88 nemmel. A szavazás után pedig a szovjetpárti vörösök és a függetlenség párti fehérek között véres polgárháború bontakozott ki, amely a becslések szerint közel 37 ezer halálos áldozattal járt. Malmivaara sok képviselőtársával együtt bujkálni kényszerült, mivel a szovjetpártiak ki akarták végezni. A függetlenség pártiak győzelme után 1918 decemberétől azután újra képviselő lett. Kissé kritikusan jegyzi meg róla az utókor: „Malmivaara a nép emberének tartotta magát, de a népről alkotott fogalma meglehetősen szűkös volt – számára a nép hazafias, istenfélő embereket jelentett, olyanokat, akik között gyülekezetében élt.”. Már nem sokáig szolgálhatta népét: 1920-ban egészségi állapotának romlására hivatkozva lemondott képviselőségéről, 1921-ben nyugdíjba vonult a lelkészi szolgálatból, 1922 januárjában megtért teremtőjéhez – „futását elvégezte, a hitet megtartotta”.
Az „Uram, ó, add, ha vándorutam” (525) ének születése – Malmivaara szenvedésekkel teli magánélete
A lelkészi szolgálata és szenvedései is Lapuában teljesedtek ki. 1901-re tizenegy gyermeke közül már négyet eltemetett, de ebben az évben a tífusz következtében még három koporsót kellett a temetőbe kísérnie. Először a legkisebb, legkedvesebb lányával Ailival végzett a betegség. Ezen a temetésen még vigasztalta feleségét, de nemsokára az asszony következett. Felesége temetésén hűséges kollégája, és támogatója a Finn Pártban Juho Malkamäki, a parasztprédikátor így hirdette az igét: „Amikor Isten beszél, nekünk embereknek csendben kell maradnunk.” Utoljára a legidősebb lánya halt meg, akinek koporsója mellett már teljesen összeroppant. Gyülekezetének tagjai ezzel az igével vigasztalták: „Harmadszor is szólt hozzá: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Jn 21,17
A temetést követő éjszakán született meg 525-ös énekünk énekszövege, melyet a finn énekeskönyv 631-es száma alatt találunk két dallammal is.
Néhány évvel ezelőtt több alkalommal is járhattam Malmivaara Vilmos egyik gyülekezetében, Kiuruvesiben. A gyülekezetben szolgáló lelkészházaspártól, Risto és Arja Pentikajnentől tudom, hogy abban a gyülekezetben a gyülekezet hűséges tagjainak temetése után rendszeresen ezt az éneket énekelik.
Nagyon megérintett, mert abban a magyarországi gyülekezetben, Aszódon, ahol felnőttem és lelkészi szolgálatra indultam, ugyanez a szokás. Ráadásul ott is azzal a dallammal, a 631b dallamával énekelik ezt az éneket, amelyet a finn énekeskönyv tartalmaz ugyan, de a magyar nem. Talán több magyarországi gyülekezetben is ismert és énekelt ez a változata.
Az 525-ös ének „B” változata finnülAz 525-ös ének „B” dallamvariánsának betétlapja az aszódi evangélikus templom korálkönyvéből
Idézzünk fel bibliai igéket, amelyek segítettek életünk nehéz perceiben!
Milyen hatásait ismerjük fel az ébredésnek a magyarországi evangélikus gyülekezetek életében?
Beszélgessünk magyar keresztény személyekről, akik sokat tettek hazájukért!
Keressük a párhuzamokat a finn és a magyar nemzet sorsában a 19. és 20. században.
Megtanulhatjuk az 525-ös éneket a finn énekeskönyv „b” dallamával
AZ ACHRENIUSOK ÉS A FINN ÉBREDÉS „Fel, mert az irgalom percei múlnak!” (EÉ 449)
„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.” (Ef 5,15–16)
Från E. Bergroth: Lars Ulstadius A finn egyház története című kiadványában, 1893
1688. július 22-én történt egy figyelemre méltó esemény a turkui székesegyházában. Egy Lars Ulstadius nevű, rongyokba öltözött torzonborz férfi félbeszakította a lelkész prédikációját, és azt követelte, hogy saját bizonyságtételét elmondhassa a gyülekezet nyilvánossága előtt. Amikor a lelkész ezt megtagadta, Ulstadius így kiáltott: „A lutheránus egyház tanítása helytelen, és a papokban nincsen Szentlélek!” Amikor a férfit kivezették, ruhái szétszakadtak, és meztelenül rohant végig a templom főhajóján.
Ki volt ez a Lars Ulstadius? Hivataláról lemondott lelkész és tanító, akire nagy hatással volt a német radikális pietista irodalom. A radikális finn pietizmus abban az időben az uppsalai egyetem teológiai karán erősödött, az ott tanuló diákok és tanárok által pedig terjedt szerte a finnek lakta területen, és az akkori finn egyház legnagyobb templomában, a turkui gyülekezetben fent leírt megrázó eseménnyel mutatkozott be. A radikális pietizmus tantételei között első helyen szerepel a „belső szó”, amely megelőzi a „külső igét”, vagyis a radikálisok csökkenteni igyekeztek a Biblia írott igéjének a fontosságát. A legnagyobb súlyt a saját belső élményekre helyezték, az evangélikus hitrendszert „méregnek” tekintették a hívő ember számára. Az evangélikus egyház tanítása Luther óta mindig Isten igéjének központi szerepét hangsúlyozta, és azt, hogy Isten a kegyelmi eszközökön, tehát az igehirdetésen és a szentségeken keresztül kommunikál az ő népével. A radikális pietisták azt állították, hogy közvetlen közösségben vannak Istennel, de nem a kegyelmi eszközökön keresztül. Lars Ulstadius nem volt imádkozó ember.
Az ő és más radikális pietisták elképzelései a felszínen maradtak, és ez bizonyos mértékig befolyásolta az imádkozók közösségét még a 18–19. században is. A 18. századi egyházi ébredés, amelyet a Liisa Eerikintytäre nevű pásztorlány megtéréséhez kötnek, kapcsolatban áll az Ulstadius-féle radikális pietistákkal, bár abban a században már az angolszász pietizmus is hatást gyakorolt a finn ébredésre, hiszen Liisa, a pásztorlány Arthur Dent brit puritán pap The Practice of True Conversion című írásának hatására kezdett prédikálni. Az ébredés ekkor már az evangélikus egyházon belül a gyülekezetek mindennapi életében és az ünnepek megtartásában is éreztetni kezdte hatását.
A világi és egyházi hatóságok a 18–19. században szigorúan felügyelték a vallási békét, szükség esetén kemény kézzel avatkoztak közbe: gyülekezési tilalmat rendeltek el, házi istentiszteleteket sem lehetett tartani, ennek törvényi formulája az úgynevezett konventplakát volt. Az alkalmak csak istentiszteletek és a parókiákon tartott bibliaórák, áhítatok lehettek.
A konventplakát címlapja (a teljes dokumentum: https://stockholmskallan.stockholm.se/post/28107)
Konventplakát: 1726-ban Svédországban elfogadott törvény, amely tiltotta az ébredési mozgalmakat és az ezekkel kapcsolatos összejöveteleket, közösségeket, gyülekezéseket. Az ezeken a területeken működő lutheránus államegyház ennek segítségével igyekezett megakadályozni az ébredési mozgalmak terjedését. A finn területek kancellárja, Arvid Horn közreműködött a konventplakát megszületésében, amelyet I. Fredrik király szentesített. A konventplakát Svédországban 1858-ig, Finnországban 1870-ig, Norvégiában 1842-ig volt érvényben.
Abraham Achrenius lett az imádkozók legjelentősebb lelkésze. Achrenius először Ähtävä település egyházközségének lelkésze lett. Lars Ulstadius radikális pietista mozgalmának hatása olyan erős volt ebben a gyülekezetben, hogy bár Achrenius ellenezte az igét és a szentségeket elkerülő mozgalmat, egy idő után mégis csatlakozott a radikális pietistákhoz, és évekre lemondott lelkészi hivataláról. Végül azután visszatért a lelkészséghez, mégis igyekezett az ébredést és a lelkészi szolgálatot összeegyeztetni. 1748 és 1753 között Turku várprédikátorának választották meg. Szolgálatának legfontosabb időszaka 1753-ban kezdődött, amikor Nousiainen parókusává választották.
Venny Soldan-Brofeldtin: Ébredtek 1898
Ebben az időben kezdték az ébredési mozgalom követőit imádkozóknak vagy imádságos ébredteknek hívni. Elsősorban laikus mozgalom volt, amely azután nagy hatású prédikátorokat, lelkészeket adott az egyháznak, de vezetői jellemzően nem lelkészek voltak.
A frissen megválasztott vikárius kezdettől fogva örömmel fogadta és minden erejével táplálta a gyülekezetben induló népi ébredést. A nousiaineni templom sekrestyéjében gyülekezeti énekes összejöveteleket kezdett szervezni vasárnap délutánonként. Ezeken az összejöveteleken olvasták a Bibliát, és imádkoztak. Már ekkor kialakult az az énekesáhítat gyakorlat, amely ma is folytatódik azokon a területeken, ahol az imádkozó finn keresztények élnek. A konventplakát a vallási gyülekezések tiltásáról továbbra is érvényben volt, de az énekes összejöveteli forma Abraham szerint nem számított a tiltott vallási gyülekezések közé. Ennek ellenére bíróság elé idézték.
A per kedvező ítélettel zárulhatott – erről az is tanúskodik, hogy fia, Antti is az énekes összejövetel formátumot folytatta, miközben a konventplakát a finn területeken egészen 1870-ig érvényben maradt. Az imádkozók nagy közössége Abraham Achreniusra már nemcsak gyülekezeti vezetőként, hanem mint a mozgalom vezérére kezdett tekinteni. Távoli vidékekről is felkeresték őt lelki tanácsért. Habár a papság nagy része nem nézte ezt jó szemmel, mégis akadtak közöttük olyanok, akik csatlakoztak az imádkozók táborához. Ennek az ébredő lelkészi mozgalomnak hivatalosan is igazgató lelkésze lett. A Nyugat-finnországi Imaközösség visszaemlékezései és Koren Emil Irgalmadat éneklem című munkája egybehangzóan hangsúlyos helyre teszi az Achrenius család életében az 1755-ös lisszaboni földrengés következményeit. Ez mindössze két évvel Abraham Achrenius nousiaineni szolgálatának kezdete után történt, és az egész világ figyelmét Portugália felé fordította. A földrengés ugyan elég távol esett attól a vidéktől, de a többi európai néppel együtt a finneket is nagyon foglalkoztatta, ami történt, így az imádkozó ébredteket is.
1755-ben a portugáliai Lisszabont földrengés, szökőár és pusztító tüzek sújtották. North Wind Picture Archives / Hakai Magazin
A 2023 februárjában történt török–szír földrengéshez mérhető katasztrófa lehetett a lisszaboni földrengés. Akkor a húszezer főt meghaladta a halálos áldozatok száma, amely 1750-ben kiemelkedően magas volt, hiszen a Föld teljes lakossága a becslések szerint a mai egytizede volt, Európáé is csupán a mainak egyhatoda. Épületek hosszú sora dőlt romba, tűzvész ütött ki a nyomában, a tenger felől szökőár csapott le mélyen a szárazföld belsejéig. Az emberek az utolsó idők jeleit vélték felfedezni ebben az eseményben. Azonban az imádkozó ébredtek máshogyan fogták fel az eseményeket. Abraham Achrenius a nouisaineni szószéken Jézus Krisztusnak a Siloám tornya leomlásakor elhangzó szavait idézte prédikációjában: „Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámnál, és megölte őket, vétkesebb volt minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Nem! Sőt azt mondom nektek, ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy elvesztek.” (Lk 13,4–5)
Véleménye szerint a lisszaboni földrengés csak ízelítő volt az eljövendő örök ítéletből. Az emberek megfeledkeztek Istenről, és előzetesen belekóstoltak Isten kemény ítéleteibe, de ezek még nem a végidők, csak figyelemfelhívás, hogy az emberek még az alkalmas időben térjenek meg.
A lisszaboni katasztrófa után nyolc verset írt és adott ki Abraham Achrenius. A finn evangélikus énekeskönyvben három énekszövegét találjuk, a magyar evangélikus énekkincs Abraham fiának, Anttinak közkedvelt gyülekezeti énekét őrzi.
Fiát, Antti Achreniust (1745–1810) apja szeretett gyülekezetében, Nousiainenben választották parókussá, később esperessé is kinevezték. Minden este családi áhítatot tartott otthonában, amelyre harangszóval hívta a híveket és barátokat. Az énekes összejövetel formátumot megtartotta, melyeknek liturgiájában ébredési énekek, igeolvasások és bizonyságtételek (seurat) követték egymást felváltva. Viszont Antti Achrenius lelkivilágán szomorúság ült, amelynek oka lehetett befelé forduló költői egyénisége, de betegeskedése is.
Antti Achrenius 1790-ben énekeskönyvet adott ki „Vágyódó lelkek lelki énekei” címmel, amelyből több ének az egész finn egyházban ismertté vált. A magyar Evangélikus énekeskönyv 449-es éneke, a Fel, mert az irgalom percei múlnak sok gyülekezet által kívülről ismert szövegével és indulószerű dallamával jól foglalja össze a 18–19. század imádkozó ébredési mozgalmának lelkületét: a dal egyszerre figyelmeztet és buzdít, hogy éljünk a drága kegyelmi idővel. A finn énekeskönyv 408-as száma alatt találjuk ezt az éneket Joutukaa, sielut, on aikamme kallis kezdettel, amely az énekes összejöveteleken ma is gyakran elhangzik. Magyarországi evangélikus gyülekezeteinknek is kedves éneke, amelyet leginkább az egyházi esztendő utolsó, végidőkkel foglalkozó vasárnapjain éneklünk.
Szerző: Gerlai Pál evangélikus lelkész – megjelent a Magyarországi Evangélikus Egyház 2023/2024 évi gyülekezeti munkaprogramjában: Link!
Herbert F. Brokering: „Csodáin ámulva ujjong szívem”
68. Föld és nagy ég (Evangélikus Énekeskönyv)
Jób 38, 3-4. Övezd hát föl derekadat férfiasan! Én kérdezlek, te meg oktass engem! Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem? Mondd el, ha tudsz valami okosat!
A 68. énekünk szövegének írója
Herbert F. Brokering (1926-2009)
Herbert F. Brokering evangélikus lelkész, gyermekpszichológus, író, költő, énekíró, zarándokvezető, sokakat inspiráló tanár és nagyszerű szónok volt. Egy nebraskai evangélikus parókián született. Apja német származású bevándorló lutheránus lelkész. Herbert gyermekpszichológiából szerzett mesterdiplomát az iowai egyetemen, majd 1950-ben teológus-lelkészi diplomát szerzett. 1960-ig három gyülekezet lelkésze is volt. Ezután a gyermekpszichológiai ismereteit hasznosítva az Amerikai Evangélikus Egyház (ALC) konfirmációi igazgatója lett Minneapolisban. Mintegy negyven könyvet írt, és sok vallásos éneket, amelyek közül több szerepel a világ számos énekeskönyvében. Ilyan a „Föld és nagy ég” (Earth and all stars), vagy a „Tiéd az Ámen” (Thine the amen). Az évek során számos zenésszel dolgozott együtt, köztük Dave Brubeck jazz-zongoristával, aki együtt szerezték a „Beloved Son” (Szeretett Fiú) című oratóriumot, melyből a Londoni Szimfonikus Zenekar felvételt is készített 2003-ban.
Dave Brubeck jazz zongoristával is dolgozott együtt (Beloved Son a közös oratóriumuk címe)
A leginkább ismert zene Brubecktől a „Take Five”
Előadásokat és workshopokat tartott az egész amerikai kontinensen. Reneszánsz reformációs fesztiválokat szervezett Roland Bainton történésszel. Az 1980-as évek elejétől egészen a 2000-es évekig zarándoklatokat szervezett a Luther életéhez kapcsolódó keletnémet városokba, és más kelet-európai országokba is. A hidegháború kellős közepén képes volt megkerülni a politikai akadályokat, hogy zarándokai találkozhassanak a vasfüggöny mögötti keresztényekkel, és velük közös istentiszteleteket tarthassanak. Évtizedeken keresztül tanította lelkészek generációit az Egyesült Államokban, köztük a haditengerészet és a légierő lelkészeit is. Több egyetemen a karok indulója a „Föld és nagy ég” ének, mely énekeskönyvünkben is megtalálható 68. számmal. A különböző oktatási területek tanárai és hallgatói a megfelelő versszakokat egymásnak válaszolva felállva énekelik az intézményi ünnepségeken.
Életrajzából kiderül, hogy a gyermekek és fiatalok iránti érzékenysége milyen erős volt. Ez minden bizonnyal onnan eredeztethető, hogy egyik unokája halva született. Nemsokkal azután írta „Henrynek a mennyben” című könyvét. Ebből is látható, hogy milyen érzékenyen fordult a gyermekek és fiatalok felé, nevelésüknek szentelte életét, számos díjjal ismerték el munkásságát.
A 68. ének zeneszerzőjéről
David N. Johnson (1922-1987) több amerikai egyetem orgona oktatója, zenei tanszékvezetője volt. Eközben zeneszerzéssel foglalkozott: az 1975-től indult közismert „With Heart and Voice” (Szívvel és hanggal) heti egyházzenei rádióműsor főcímdala lett a „Johnson’s Trompet Tune in D” című orgonamáve. A darab akkori népszerűségére egy példa: Nixon elnök lánya is ezt választotta esküvői indulójának.
David N. Johnson több mint 300 művet komponált, melyek között vannak olyan közismert kórusművek, mint a „The Lone Wild Bird” magyarul „A magányos vadmadár”. A szerző a negyvenes években egy indiai hajóúton az óceán közepén repülő magányos tengeri madarat látva írta a művet. Népzenei átiratokat is szerzett, melyek olyan jól sikerültek, hogy sokan az átiratot hiszik az eredetinek.
A Föld és nagy ég dal nem véletlenül lett ennyire népszerű, és világszerte ismert egyházi ének. Ünnepélyes harmóniái és szövege nagyszerű összhangban állnak egymással, versszakainak témái pedig átfogják a teremtett világ gazdagságát, az emberi élet és tudomány sokszínűségét. Jól érzékeltetik, hogy a világ megismerésére és a fiatalok tanítására nyitott, elhivatott ember az Isten által teremtett gazdag világgal összhangban rengeteg lehetőséget talál arra, hogy csodás dolgokat hozzon létre. Ezeket a csodákat pedig keresztényként felelősséggel kell gondozni és ápolni – és mi másról, ha nem erről szól a teremtés hete!
Milyen régi szokások tartoznak az aratási hálaadó ünnephez?
Elég-e csupán az aratási hálaadásról beszélni, vagy ideje a paradigmaváltásnak?
Hogyan kapcsolódik össze környezetvédelem és a kereszténység a kultúrparancs által?
Hogyan lehet ezt nem álságosan gyakorolni, milyen lépéseket tehetünk?
Mit tehet az oktatás azért, hogy a látásmód megváltozzon?
Mit tehet a kereszténység és az egyház az oktatás helyzetének javításáért?
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
