Igehirdetési szakasz: Jelenések könyve 5. fejezet 11-14. versek
És láttam, és sok angyal hangját hallottam a trónus, az élőlények és a vének körül, számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer volt; és így szóltak hatalmas hangon: „Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás!” És hallottam, hogy minden teremtmény, a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondta: „A királyi széken ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké!” A négy élőlény így szólt: „Ámen!” És a vének leborultak, és imádták őt.
Keresztény Gyülekezet, testvéreim az ÚR Jézus Krisztusban!
Kedves Olvasók!
Az elmúlt napokban sok minden megváltozott, ahhoz képest, amihez hozzá voltunk szokva. Sokféle érzelem dúlhat bennünk. Bizonyára ezek között ott van a félelem, a kíváncsiság, a harag, a düh és még sok más érzés.
Böjti vasárnap ez, és ahogy az elmúlt napokban családon belül megfogalmaztuk: ez most igazi böjt lesz.
Az elmúlt napokban több olyan filmélményem jutott eszembe, amely járványokat, néptelen utcákat mutatott, ilyen volt a ’80-as években hazánkban bemutatott Androméda-törzs, amelyet kisgyerekként néztem meg, és borzalmas rémálom gyötört utána, vagy az ezredforduló környékén divatba jött járvány-rémtörténetek egyik első példánya, egy angol film, a „28 nappal később”. A kritikusok és a nézőközönség a film legerősebb pillanatainak a néptelen London bemutatását tartotta. Ebből most egy kis kóstolót kapunk mi is, hiszen a következő hetekben-hónapokban nem tudjuk mire számíthatunk – azaz de: vannak prognózisok, nagyjából lehet sejteni, hogyan fog lezajlani mindez.
Azonban tudnunk kell, hogy a magyar történelem elmúlt évszázadaiban is voltak hasonlók, amikor pestis majd kolera járvány tizedelte a népet, ezek sokkal nehezebb időszakok voltak, felkészületlenül érte az akkor védtelen és egészségügyileg tehetetlen társadalmat. Egyházi és világi történetírásban is találunk feljegyzéseket az 1740 körüli pestis, majd az 1820-as kolera járványokról.
Az előbbiről Clementis János fancsali evangélikus lelkész naplójából értesülhetünk , aki feleségét és összes gyermekét elvesztette a betegségnek köszönhetően, visszaemlékezésében egyetlen mondattal írja ezt le, de milyen fájdalmas lehetett ez a mondat. De ugyanez a járvány a czekeházi evangélikus lelkész életébe került, és a gyülekezet kétharmada is vele pusztult.
A jelenkor felkészültebben várja ezt a helyzetet, tudjuk, hogyan lassítsuk a járvány felépülését, részben megvannak az eszközök arra, hogy a minimális legyen a betegek száma, de személyes felelősségünk is van. Nagy vitákat támasztott az evangélikus lelkészek között is, hogy az istentiszteleteket meg kell-e tartani, vagy nem. Természetesen nagyon sokan az istentiszteletek meg nem tartását Isten előtti véteknek tartják. Vannak olyan lelkészek, akik arról beszéltek, hogy az események után bocsánatot kell majd kérnünk egymástól, voltak akik ahhoz hasonlították, amikor a repülőgép pilótája „otthonról dolgozva” vezeti a gépet.
Valóban van miért bocsánatot kérnünk egymástól, és valóban tűnhet gyávaságnak, ha a lelkész nem tart istentiszteletet. Viszont van felelősségünk Isten előtt, mégpedig az élet védelme. Az igehirdetést meg lehet otthon hallgatni, és közösséget tudunk alkotni egymástól távolabb is. Nem a templomi helyszín szentsége visz közel Istenhez, hanem az a közösség, amit össze tud hozni, és a közös próbatétel. Nem istenhittől nekifeszült mellkassal kell várnunk a betegség nyilait, mert az nemcsak, hogy őrültség, hanem felelőtlenség is: a ránk bízottakkal szemben.
Szüleink és nagyszüleink átélhették a háború vagy az 1956-os forradalom vagy később a hidegháború félelmeit, én magam már nosztalgikusan, a gyermekkori idill szépségével idézem fel azt a keveset, amire a ’80-as évekből emlékszem. Viszont folyamatosan volt és van egy félelem az emberben, hogy törékeny az a biztonság, amiben részünk van.
Milyen jó, hogy nem egy háborúban, terrorcselekményben vagy kivédhetetlen és sokkal halálosabb járványban kell ezt átélnünk.
Nem normális az, ami a 21. század elejére kialakult, hogy nem tartalékolunk otthon, és legfeljebb három napra vásárolunk be, amikor a szüleink még vermelték a burgonyát és mindenből volt tartalékuk. Nem normális az, hogy olyan mindennapos eszközeink vannak, és olyan ételt eszünk, amit több ezer kilométerre állítanak elő. Nem normális az, hogy annak ellenére, hogy ennyire globalizált világban élünk, a saját szeretteinkkel alig beszélünk, mert azt figyeljük, hogy mi történik a világ más sarkaiban, vagy mi van az internetes ismeretlen ismerőseinkkel tőlünk száz vagy ezer kilométerre, miközben azt sem tudjuk, hogy milyen érdekességek vannak, vagy kik laknak a lakóhelyünk néhány száz méteres körzetében.
Amikor az elmúlt napok eseményeit figyeltem, majd a bejelentéseket hallgattam, a következő igét találtam Pál apostolnál:
„Sőt, dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is, mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.” Római levél 5, 3-5.
Talán tényleg kell ez a megállás, a próbatétel. Ez a valódi böjt, életünknek ideiglenes átrendeződése ahhoz, hogy összekösse az embereket, az egyéneket a közös próbatétel valódi közösséggé.
A mai, március 15-i vasárnap reggeli hírek arról szólnak, hogy az Európai Unió elengedi a szankciókkal visszatartott támogatásokat, hogy segítse Magyarországot a járvány ellen való védekezésben. Valóban megható, még akkor is, ha tudjuk, hogy közgazdasági szakemberek számították ki, hogy a járvány egy gazdasági világválsághoz mérhető visszaesést fog okozni, és ebben a legkevesebb, amit megtehetnek, hogy támogatják a tagországok gazdaságát azzal a pénzzel, amit amúgy is igértek erre az időszakra. Biztatóak voltak a miniszterelnök szavai is, és jó egy olyan országban élni, ahol van olyan tudományos háttér, hogy vakcinát lehet kidolgozni egy betegség ellen. Talán olyan szempontból is jó ez a helyzet, hogy az egészségügyben fontos fejlesztések végre meg fognak történni, mert szükségesek és elkerülhetetlenek lesznek. Kár, hogy ez az ára, de az ember gyarló. Úgy látszik, hogy szükségünk van a felülről vagy rajtunk túl mutató helyről származó fenyegetésekre ahhoz, hogy tovább lépjünk, közösséget alkossunk, egymásra találjunk, és félretegyük a pártoskodást és az ellenségeskedést. Valószínűleg az emberi történelemben mindig is így volt.
1848-ban Petőfi Sándor is ezt az összekapcsoló, összekötő erőt élte át, amikor március 16-án megírta ezeket a sorokat:
15-DIK MÁRCIUS, 1848
Magyar történet múzsája,
Vésőd soká nyúgodott.
Vedd föl azt s örök tábládra
Vésd föl ezt a nagy napot!
Nagyapáink és apáink,
Míg egy század elhaladt,
Nem tevének annyit, mint mink
Huszonnégy óra alatt.
Csattogjatok, csattogjatok,
Gondolatink szárnyai,
Nem vagytok már többé rabok,
Szét szabad már szállani.
Szálljatok szét a hazában,
Melyet eddig láncotok
Égető karikájában
Kínosan sirattatok.
Szabad sajtó!… már ezentul
Nem féltelek, nemzetem,
Szívedben a vér megindul,
S éled a félholt tetem.
Ott áll majd a krónikákban
Neved, pesti ifjuság,
A hon a halálórában
Benned lelte orvosát.
Míg az országgyülés ott fenn,
Mint szokása régóta,
Csak beszélt nagy sikeretlen:
Itt megkondult az óra!
Tettre, ifjak, tettre végre,
Verjük le a lakatot,
Mit sajtónkra, e szentségre,
Istentelen kéz rakott.
És ha jő a zsoldos ellen,
Majd bevárjuk, mit teszen;
Inkább szurony a szivekben,
Mint bilincs a kezeken!
Föl a szabadság nevében,
Pestnek elszánt ifjai!… –
S lelkesülés szent dühében
Rohantunk hódítani.
És ki állott volna ellen?
Ezren és ezren valánk,
S minden arcon, minden szemben
Rettenetes volt a láng.
Egy kiáltás, egy mennydörgés
Volt az ezerek hangja,
Odatört a sajtóhoz és
Zárját lepattantotta.
Nem elég… most föl Budára,
Ott egy író fogva van,
Mert nemzetének javára
Célozott munkáiban.
S fölmenénk az ős Budába,
Fölrepültünk, mint sasok,
Terhünktől a vén hegy lába
Majdnem összeroskadott.
A rab írót oly örömmel
S diadallal hoztuk el,
Aminőt ez az öreg hely
Mátyás alatt ünnepelt! –
Magyar történet múzsája,
Vésd ezeket kövedre,
Az utóvilág tudtára
Ottan álljon örökre.
S te, szivem, ha hozzád férne,
Hogy kevély légy, lehetnél!
E hős ifjuság vezére
Voltam e nagy tetteknél.
Egy ilyen nap vezérsége,
S díjazva van az élet…
Napoleon dicsősége,
Teveled sem cserélek!
Pest, 1848. március 16.
Az igehirdetési ének a 370-es, amelyben azt énekeljük, hogy a Bárány hordja csendesen, földiek minden vétkét. Talán ez a csendesség kell most nekünk, hogy megérezhessük azt a harmóniát, amelyről az igehirdetés alapigéje beszél, János jelenéseiből, amikor látja trónust és az ott ülő mennyei seregeket. Kezdődjön már el itt a földön a harmónia és az a közösség, amelyet a Jelenések könyvében láthatunk. Már csak rajtunk múlik.
(Az igehirdetéshez mellékelt képek közül a felső egy Dürer metszet János jelenéseiről, alatta az idézett „28 nappal később” című film ikonikus jelenete.)
Ámen.
