Száz éves évfordulóra készülünk, amelyet nagyon sok érzelem, fájdalom, emlékezés sző át. Különösen is nehéz ezt megélnünk nekünk, evangélikusoknak. Persze először is tisztába kell tennünk, mit is jelent evangélikusnak lenni. Ezt itt, Észak-Magyarországon, nem lehet elégszer hangoztatni. A magyarországi evangélikusok, vagy ahogy régen hívták őket: ágostai hitvallású evangélikusok (Augsburg magyar neve után, ahol a német rendek „protestáltak” innen a protestáns kifejezés). Sokszor csodálkoznak ma a jelenlétünkön, különösen itt, az ország evangélikusok által leggyérebben lakott területén (egész Zemplénben legfeljebb 100 evangélikusról van tudomásunk). Az ország többi részében Nyíregyházától Sopronig jól ismert és erős az evangélikusság. Az oktatásban, közéletben ma is erőn felül szerepet vállal, de 1948 előtt még nagyobb ereje volt (jó ha tudjuk, hogy ma a világban kb. fej-fej mellett 75 millió református és evangélikus él, természetesen más-más eloszlásban).
Néha kérdezik errefelé: mi az, hogy evangélikus? Az valami szekta? Erdőbényén két évvel ezelőtt a gyülekezetünk egyik legidősebb tagját, a 99 éves Lavotha Béla bácsit temettem (a másik legidősebb a Tokaji Időskorúak Otthonában sokáig általam is látogatott sárospataki illetőségű Bajusz Andrásné volt, szintén 99 évesen távozott közülünk). Lavotha Béla bácsi jóbarátja, a „fiatal”, még csak 92 éves szomszéd annyit mondott a temetés után, hogy rosszul mondtam a prédikációban: nem evangélikus volt, hanem lutheránus. Tokajban történt olyan is, hogy felvidéki evangélikus ismerőseim érkeztek a városba, hogy meglátogassanak, és helyieket kérdeztek meg arról, hogy hol van az evangélikus templom. Itt élő helyiek azt válaszolták: „Itt csak három templom van! Evangélikusról nem tudunk.” (Ha csak a tornyokat számoljuk, akkor is több van, mint három, de jó lenne, ha tisztában lennénk, mi van Tokajban.)
Igen, erről az evangélikus egyház is tehet, de nézzük ennek az egésznek az eredetét:
„Luther tanai Tokajban is korán elterjedtek az egyházközségben megalakulása nem sokkal a “hit javítás” megkezdése után a 16. század első felében történt. Drágffy Gáspárnak, egy ágostai hitvallású evangélikus főúrnak udvari papja a nagyhírű Batizy András volt az egyházközség első lelkésze, ki a református történetírók, például Zoványi Jenő megállapítása szerint is Luther szellemében munkálkodott. (…) Később az egyháztagok többsége Kálvin tanaihoz hajolt, és az evangélikus egyház hosszabb időre meg is szűnt. (…) 1783 július havában választotta meg az újjáalakult egyházközség első lelkészét, Fábry Pált, valamint első kántortanítóját, Belanszky Józsefet, kik ugyanezen év augusztus 24-én tartották az első istentiszteletet. 1784-ben az egyházközség a megyétől megvette az u. n. “generális” épületet 5000 forintért. A vételnél nagy érdemei voltak Desewffy András úrnak, ki a vétel árában saját nevére 3000 forintot vett fel. A mellett álló imaház 1890-ben épült fel. Ekkor javíttatta kis és nagyobbíttatta meg a gyülekezet a tulajdonát képező bérházat is. Az imaházat zavartalanul használhatták 1919-ig. Ebben az esztendőben a tanácsköztársaság alatti harcokban két román gránátlövés folytán használhatatlanná vált s emiatt néhány évig a régi görög keleti templomba jártak istentiszteletre az evangélikusok. 1924. szeptember 21-én költözhetett vissza a gyülekezet a saját imaházába, melynek javítását az egyháztagok áldozatkészsége tette lehetővé.”[i]
2009-ben vette át az Önkormányzat az imaházat – az akkori országos evangélikus egyházi vezetés nagy megkönnyebbülésére, mivel kilátásban sem voltak olyan pályázatok, mint ma vannak a templomokra (ha visszaemlékszünk, az egyházi iskolák kiemelt támogatásának megszűnése is akkoriban volt napirenden). A generális házzal egybeépült templom felújítása már az akkori becslések szerint is többszáz millió forint lett volna. A Magyar Állam valamennyi kártalanítást fizetett, amelyből a ma az Ady Endre úton működő imaházat és parókiát vásárolta és újította fel a gyülekezet, a Magyarországi Evangélikus Egyház pedig a kártalanítás fennmaradó részét visszatartva, annak fejében lelkészi állást tart fent Tokajban, szerény fizetéssel. Azóta már második lelkésze van az evangélikus gyülekezetnek, ki ezeket a sorokat írja.
Az evangélikus egyházzal a feljebb leírtak mellett más is történt a 20. század vérzivataraiban: jól ismert tény, hogy 1920-ban az ország kétharmadát elcsatolták, de az kevésbé, hogy ezzel mi, evangélikusok vesztettük a legtöbb hívünket, milliós nagyságrendben. Nem elég, hogy a százezres felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, vajdasági és a kisszámú, de ma is létező szlovéniai magyar evangélikusságot elveszítettük, de a Magyarországon legnagyobb evangélikus bázist jelentő német és szlovák gyökerekkel rendelkező, de nagy arányban magyar érzelmű evangélikusság jó része lakosságcserével határon túlra került.
Ha a trianoni döntés közvetlen eredményeit nézzük, pl. Miskolc nyert is vele. A selmecbányai lutheránus alapítású egyetem legtöbb tanára átköltözött Miskolcra, a selmeci hagyományokat ma is ápolják a Miskolci Egyetemen (talán még mostanában sem ismerték fel, hogy ezeknek van evangélikus vonatkozása is). A miskolci Kossuth Gimnázium az eperjesi evangélikus tanítóképző utódja lett, az időközben Istvánffy-vá lett, majd újra a Kossuthoz csatolt általános iskola az evangélikus tanítóképző gyakorló iskolája volt (bizony, voltak ellenséges hangok, amikor a visszavétel történt). A Miskolci Egyetem jogi kara az Eperjesről Miskolcra került Evangélikus Jogakadémia utódjának tartja magát, mostanában vették észre az evangélikus szócskát a Miskolc és a Jogakadémia szavak között.
Viszont hosszú távon, főleg az 1948-as államosítások nagyon meggyengítették az evangélikus egyházat. Gondoljunk bele, egyébként sem volt erős az evangélikus egyház ezen a vidéken (templomtornyot a borvidéken csak Abaújszántón tudtak építeni a filoxéra után Amerikába kivándorolt evangélikusok adományaiból és kölcsönből), de az államosítások után semmiféle önereje nem maradt a gyülekezeteknek, amelyeket ezen a vidéken sokszor helyi evangélikus lelkész híján a református lelkészek gondoztak, vagy a nagy nyíregyházi gyülekezetből ideutazó lelkészek. (A nyíregyházi szlovák gyökerű tirpákok a szabad vallásgyakorlat miatt vándoroltak fel Békés megyéből a 18. században, és telepedtek le a nyíregyházi bokortanyákban, még néhány évtizede is több mint tizenhétezren(!) voltak, ma már csak néhány ezer gyülekezeti tagról tudnak ott is).
A nemzeti összetartozás napját mi, magyar evangélikusok szívfájdalommal éljük meg. Tudjuk, hogy milyen többszörösen kisebbségben lenni: átélhettem az elmúlt években a felvidéki evangélikus gyülekezetekben tartott igehirdetési szolgálataim közben: Sajógömörön és környékén, ahol Mátyás király a gömöri földesurakat megkapáltatta – a Mátyás szobor most is áll, még élő gyülekezet van, de pl. a csetneki evangélikus templomban az elmúlt években tüntették el a templom magyar feliratait. A Csetnek mellett levő Kutapolcán az evangélikus templom oltárterében Luther és Melanchthon a két nagy német reformátor mellett Rákóczi és Bocskai hatalmas festménye látható, még a településen élnek magyarok. Manapság Királyhelmec környékén, Nagytárkányban (Zemplénagárddal határos falu), a hármashatár szlovák oldalán tartok istentiszteleteket. Ott is nagyon kis számban élnek evangélikusok már, de a templom még áll, a magyar igehirdetést várják a hívek.
A reménység szerint végére érő járványhelyzet után, nemsokára újra lesznek istentiszteleteink havonta Abaújszántón, Hernádbűdön, Monokon, Tállyán, Sárospatakon, Sátoraljaújhelyen, és a határ megnyitása után a szlovákiai magyar gyülekezetben is. Tokajban hetente 8:45-től az Ady Endre úton. Evangélikus hittanórák vannak Szerencsen, Sárospatakon, Tállyán, Abaújszántón, óvodai hittan Golopon és Tállyán. Sajnos kevés evangélikus gyermekről tudunk, de akár egy gyermekért is elmegyünk hittanórát tartani, lelkigondozást tartunk az időseknek, a lelkészi szolgálatot igyekszünk megerősíteni, ahogy elődeink is tették ezen a vidéken. Adjon Isten hozzá erőt!
Erős vár a mi Istenünk!
Gerlai Pál evangélikus lelkész, Tokaj, 2020 május 26.
Felhasznált irodalom:
Az ágostai hitvallású evangélikus egyházközség története Tokajban 1930-ig
In.: Magyar városok monográfiája VII. – Mosolygó József: Tokaj és vidéke (1930)
