Honnan is erednek ezek a hagyományok? Az ADVENT kifejezés jelentése, a köztudatban elterjedttől eltérően, nem „várakozás”, hanem „eljövetel”. Az advenio (eljönni) latin igéből ered: adventus domini – az Úr eljövele. Krisztus érkezésére vonatkozik. Ahogyan Krisztus születésének a decemberi téli napforduló utáni rögzítése, az advent ünneplése is legkorábban a negyedik századra tehető.
A keleti és a nyugati keresztény egyház megközelítése eltér abban, hogy míg a keleti keresztények már hat vasárnappal karácsony előtt kezdik az adventi felkészülést, addig nyugaton IV. Gergely pápa határozta meg négyben az adventi vasárnapok számát. Jézus születésének, azaz Karácsony ünnepének megállapítása egyébként egy korábbi ünnep új üzenettel való megtöltése volt. Nagy Konstantin császár volt az első római császár, aki nyitott volt a kereszténység felé, bár ő maga csak halálos ágyán vette fel a keresztséget.
A kereszténység csak néhány évtizeddel később lett hivatalos vallása a Római Birodalomnak. Addig a téli napforduló a győzedelmes nap (Sol invictus) ünnepe volt: a nap győzelme a sötétség felett. December 25-étől látható szabad szemmel is, hogy rövidülnek – ahogy a magyar néphagyomány is tartja „egy tyúklépéssel” – az éjszakák, és hosszabbodnak a nappalok. Ezt az ünnepet töltötte meg új tartalommal a kereszténység, amikor erre a közkedvelt ünnepre tette Jézus születését. Hogy mikor született Jézus – senki sem tudja, de ez lényegtelen. A tudomány mai állása szerint valamikor időszámításunk kezdete előtt hét évvel az év folyamán többször állt együtt a Jupiter és a Szaturnusz a Halak csillagképben, ez vezethette a babilóniai bölcseket Júdeába. A 4. század előtt a keresztények tavasszal emlékeztek meg Jézus születéséről.
A Karácsony ünnepének időpontja is eltér Keleten és Nyugaton. Nagyjából a mi vízkeresztünk idején tartja a karácsonyi ünnepet az görög-keleti egyház. Ez az eltérés a keleti és nyugati naptárban 1582-ben alakult ki. A még Július Caesar által bevezetett római (Julián) naptár pontatlansága már a 13. században észlelhető volt az egyszerű emberek számára is. A tavaszi napéjegyenlőség időpontja már akkoriban több mint egy héttel eltért március 21-étől. Az eltérés oka az volt, hogy a Föld néhány perccel kevesebb, mint 365 és ¼ nap alatt ér körbe a Nap körüli pályáján. A négy évente tartott szökőév pedig mindig egy picit többet ad hozzá a szükségeshez. A különbség még száz év alatt sem tűnt fel, de az 1500-as évekre 10 napra nőtt az eltérés. XIII. Gergely pápa parancsot adott a naptárreformra, amelyet egy német és egy olasz tudós dolgozott ki, mégis az akkori pápa után nevezzük a mai napig Gergely-naptárnak. Pofonegyszerű ötlettel álltak elő: 1582 október 4-e után 15-e következett, hogy behozzák a lemaradást. Hogy a következőkben is pontos maradjon a naptár, az ezután megtartandó szökőévek számát csökkentették úgy, hogy százzal osztható évszámok közül csupán azok maradhattak szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatóak. Tehát 1600 igen, 1700, 1800 és 1900 nem, de 2000 már ismét szökőév volt. Az így kialakított új naptár csupán háromezer év alatt tér el a Nap járásától egy nappal. Így akik 2000-es évet megélték ilyen szempontból is egy különleges évet élhettek, legközelebb százzal osztható szökőév ugyanis Kr. u. 2400-ban lesz. A naptárat pedig legközelebb elegendő lesz Kr. u. 4582-ben módosítani – ha egyáltalán az emberiség fennmarad addig. Érdekesség, hogy a magyar protestáns rendek néhány évig nem voltak hajlandóak a pápának engedelmeskedni, így nálunk csak 1587-ben lépett életbe az új naptár, de a lutheránus Poroszországban például csak 1610-ben, az oroszok pedig csupán 1940-ben vezették be.
Az Advent ünnepéhez kapcsolódó szokások
A Kriszus utáni IV. században alakult ki az adventi ünnepkör. Kisböjtnek is hívják, a négy adventi vasárnap a keresztelőre való készülés ideje volt. A lila szín a várakozás és a böjt szimbóluma. A vasárnapok több jelentésréteget is hordoznak. A Katolikus Egyházban a Hit, Remény, Öröm és Szeretet vasárnapjai – ott ehhez kapcsolódva három lila és egy rózsaszín gyertya jelenik meg a koszorún. Az adventnek mindig több jelentésrétege van, személyek is kötődnek hozzá, Ádám és Éva, a zsidó nép, Keresztelő János, Szűz Mária. Az evangélikus istentiszteletek rendjében a négy vasárnap a Megváltó érkezését mutatja be különféle szemszögekből: az első vasárnap Jézus bevonulása Jeruzsálembe a második vasárnap az Emerfia eljövetelének ígérete, a harmadik vasárnapon Keresztelő János kérdése Jézushoz (Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?) a negyediken pedig szintén Keresztelő János intelme Jézus Krisztusról, aki Megváltóként érkezik a világba. Az evangéliumokhoz minden vasárnap tartozik egy-egy Messiás-prófécia Jeremiástól vagy Ézsaiástól, valamint egy-egy levélbeli ige.
De hogyan alakultak ki az adventhez kapcsolódó külsőségek?
1830-as évektől Johann Wichern, német evangélikus lelkész az ipari forradalom során a Hamburg kikötővárosában szolgált. Az iparosodás felgyorsuló tempója, a rengeteg új, addig ismeretlen gép miatt megsokasodtak az üzemi balesetek. Az így elhunyt munkások árváit gyűjtötte maga köré a tiszteletes, és a gyülekezet adományaiból létrehozott egy otthont számukra, ahol a lelkésszel barátságban álló mesterektől a gyerekek szakmát is tanulhattak. Az otthont a környéken élők „Vadóc-háznak” nevezték el. A kis vadócok felvidítására, az ünnepre készülődve azzal az ötlettel állt elő János tiszteletes, hogy egy kocsikerékből egy hatalmas „koszorút” készített, rajta huszonhárom gyertyával, amelyek közül egyet-egyet ádvent minden estéjén meggyújtott az árva gyermekek gyülekezetében. Az adventi vasárnapokat egy-egy nagy fehér gyertya jelezte, hétköznapokat egy-egy kis piros. Így érezhették a gyermekek magukhoz egyre közelebb és közelebb a Karácsonyestét, és Jézus születését.
A kis cukorkákat, bonbonokat rejtő adventi naptár is Németországban terjedt el, először talán ritka családi szokásként, majd ezt egy ilyen élményekkel felnövekvő gyermek vitte tovább, Gerhard Lang, akinek a családi vállalkozása már több mint száz éve készíti Németországban a csokoládét rejtő adventi kalendáriumokat. A világon sok gyermek által lett ismert az az öröm, melyet a kis Gerhard érezhetett, amikor az édesanyja az 1870-es években elé tette a kézzel készített német városkát ábrázoló naptárat, az ablakok mögött kis szalagos textilzsákokba csomagolt cukorkákkal.
Adventi koszorú a magyar családokban
Régi magyar szokás szerint advent első vasárnapjára készítenek adventi koszorút. Ma fenyőágakkal, műanyag díszekkel, bolti gyertyákkal, jobb esetben az erdő-mező díszeivel készülnek a koszorúk. A régiek először keresztformát készítettek faágból, majd ezt fonták körbe vesszővel, szalmával, így alakult ki a koszorú alapja. A kör a világot jelképezi, amelyet az örökkévaló Isten teremtett, ezért borították örökzölddel. A kereszt középpontjába csipkebogyót tűztek, ez jelölte azt a mágikus pontot, ahol Isten belép a földi világunkba, és a kereszt négy végénél pedig, ahol ezek az örökzöld kört metszik egy-egy méhviasz gyertyát tűztek, melyek jelölték a fényt, amely az Istentől jön, és ahogy advent minden vasárnapján eggyel több gyulladt lángra, Isten fényessége úgy tölti be a világot.
Mára a kereszt az ádventi koszorúból eltűnt, és sok helyen el is feledtük valódi jelentését, nem is gondolunk arra a láthatatlan pontra, amit a koszorú négy gyertyája – ha összekötjük az egymással szemköztieket – kijelöl. Sokatmondó ez a kép. A világ megvan, de a kereszt láthatatlanná vált. Nem szabad hagyni, hogy a szívünkből is kikopjon!
Advent a csend, a csendesség ideje, régen a böjt ideje is volt, a megtisztulásé, a fény befogadására való felkészülésé. Bensőséges volt, magányos volt és nem hivalkodó, nem külső fényekben pompázó, hanem belső, igazi fényben tündöklő. Ha manapság adventben végigmegyünk a nagyvárosok főterén, és fő utcáján sötétedés után, szinte nagyobb fényben úszik minden, mint nappal, a természetes fényben. Ez a kinti díszfényáradat nagy, lenyűgöző, és szépnek is tűnik, de vajon milyen a benti fényesség, a belső csend fénye, a megbocsátás fénye? Felkészültünk-e a Megváltó eljövetelére? Várjuk-e azt a békét, amely valóban csendet hoz?
Advent gyertyái sorban meggyulladnak a koszorún. A fény egyre nagyobb, mondhatjuk jelképesen: már elindult Fentről, a középpontból, Istentől, és már látni a világban jeleit. Nehéz észrevenni, mert a világ hamis fényei eltakarják, de aki keresi, aki vágyik rá, és megküzd érte, az megkaphatja ezt az erőt, az reménykedhet a türelem és vigasztalás Istenében.
Felhasznált cikkek:
