A tállyai Kossuth-ünnep története

2021. április

A tállyai evangélikus egyház és a tállyai Kossuth-ünnep története – kattints!

Forrás: http://misc.bibl.u-szeged.hu/45928/1/b_121529.pdf

Az evangélikus Kossuth

2020. március 28.

Részletek Fabiny Tibor dolgozatából

Keresztsége

Kossuth Lajos születési helyének és keresztelésének másfél évszázad óta gazdag – többször ellentétes értesüléseken alapuló – irodalmát ismerjük. Anélkül, hogy ennek részletezését adnánk, tudnunk kell, hogy nyolc évvel Kossuth születése után, 1810 szeptemberében tűzvész pusztította el a tállyai evangélikus egyház anyakönyveit. Ezt megelőzően 1804-ben egyházlátogatást tartott a gyülekezetben Nicolai Sámuel tiszakerületi evangélikus püspök. Ebből tudjuk, hogy az öt falura kiterjedő egyházközségnek csupán Tállyán volt evangélikus temploma, s annak lelkésze 1797 óta Mayer Mátyás volt. Mayer utóda, Psenyeczki Nagy Mihály tállyai lelkész jó fél évszázad után, 1867-ben pótlólag a következőket írta be gyülekezetének anyakönyvébe: „1837. ápril hó végén fölszólíttatva lévén járásbeli Főszolgabíránk, tek. Draveczky Alajos úr által, hogy tek. Kossuth Lajos úrnak keresztlevelét adnám ki, miután a megégett anyakönyvből szokásos kivonatot nem adhattam, tudakozódván a hívek között, megtudtam, hogy a fent nevezett Úr, tek. Udvardi Kossuth László úrnak és Nemes Weber Karolina asszonynak fijok 1802-től 1804-ig tavaszi időben született és néhai n. t. Alesperes Mayer Mátyás Úrtól, Monok helységében, hol édes atyja a gróf Andrássy Familia fiscalisa volt, megkereszteltetett légyen. Keresztatyja néhai Orvos Doctor Fuker Jakab, keresztanyja Nemes váradi Szakmáry Judit kisasszony valának: – úgymint aki én nekem ezeket élő szóval, testvérétől, Nemes váradi Szakmáry Anna asszonytól, néhai n. t. Mayer Mátyás özvegyétől támogatva elbeszélés Nagy Mihály utódja, Hajász Pál nem sokkal megválasztása után levélben kért Kossuthtól a keresztelés ügyében bővebb felvilágosítást. A Torino mellől (Collegno al Baraccone) 1874. május 4-én keltezett válaszlevélben Kossuth csak az 1802-i születési évet erősíti meg, majd ezeket írja:

„Ennyi az, a mit egész bizonysággal mondhatok. Többet nem. Emlékszem az aranyozott rézcsattos nagy családi Bibliára, melyből szokás volt atyám házánál vasárnaponként néhány fejezetet felolvasni, s egy-egy zsoltárt elénekelni, s melybe az én és nővéreim születés napjainak a keresztelés adataival ősi szokás szerint be voltak jegyezve. A szüleim emléke iránti kegyeletnél fogva ereklyéül becsülném e rézcsattos Bibliát, ha meg volna. De nincs. Elpusztult ez is viharos életem fergetegeiben, mint sok egyéb, mire az epedő honszeretet s az emberi érzelem, mire ész és szív becset helyeztek, s mert vidékünkön s koromban inkább a tágabb körben ismert név, mint a születésnapokat volt szokásban „megülni”, én pedig emlékező tehetségem fiókjaiban nem igen tartottam érdemesnek hasznosabb dolgoktól helyet lopni a csekély magamra vonatkozó biographiai adatkák számára, hát biz én lassan lassan születésem hónapját s napját elfelejtettem emlékezetemben megtartani, mindössze is azon negativ reminiscentiám van felőlük, hogy nem a légmérséki változékonyság hónapjaiban, nem áprilisban születtem, hanem hogy mikor? Azt biz én teljes bizonyossággal meg nem mondhatom. Úgy rémlik előttem, hogy szeptemberben, 16 és 19 közt, alkalmasint 19-én, de nem merném rá szavamat adni, ámbár gyanítom, hogy az eseménynél, mely számomra bút sokat, örömet vajmi keveset hozott, alkalmasint jelen voltam, bárha talán burkoltan is, mert burokban születtem, mely azonban az én esetemben bizony nem igazolta a népies babona hitét, hogy »burokban születni szerencsét jelent«. Tehát ha az anyakönyvtartási pontosság a csorba keresztelési bevallás kitöltését csakugyan megkívánná, méltóztassék oda jegyezni nevem mellé, hogy születésem hónapja s napja nem tudatik. Mindennek meg van a maga haszna. Születésem napja nem lévén tudva, nem lesz nap, amely emlékezetemet fölélessze, s így nevem hamarabb lesüllyed oda, a hová vágyakozom, a feledékenység örvényébe. Adja át lelkész úr – kérem – öreg kortársam s barátomnak, Nagytiszteletű Nagy Mihály lelkész úrnak barátságos üdvözletemet, s fogadja ön szíves nagyrabecsülésem kijelentését.
Kossuth Lajos.”

Nemcsak a keresztelés napja, hanem annak helye is viták forrásává vált. A Vasárnapi Újság 1876. évi számában az egykori tállyai káplán, Schmidt Károly azt írta öregkori visszaemlékezésében, hogy „radnóti Mayer Mátyás ev. alesperes Kossuth László, a monoki uradalom főügyésze hívására jött át Monokra, itt a keresztelés szertartását elvégezvén, hazament, és a matrikulába ékes latin nyelven bevezette a keresztelés tényét, megjegyzésként feltüntetve: »pro domo«.” Erre a kérdésre Kossuth később írt levelei sem adnak választ. Am az 1894-ben megjelent Turul című közlönyben Nagy Géza megint csak azt fejtegette, hogy a keresztelés nem Tállyán, hanem otthon, pro domo történt meg. A sajtóvita érdekes módon hosszú szünet után a 20. század utolsó negyedében ismét fellángolt. A Magyar Nemzetben Puruczky Béla, Horváth Zoltánné, Buday György, majd e tanulmány írója különböző oldalról igyekezett a kérdést megvilágítani. Legújabban pedig egy kései oldalági leszármazott, Kossuth Klára állította, hogy a tállyai lelkész átment Monokra a szülői házban való keresztelésre. Talán fényt deríthetnének a vitás kérdésekre az édesapa, Kossuth László temetése után – egyesek szerint – „szőrén-szálán eltűnt” családi biblia egyedül hiteles bejegyzései.

Iskolaévek

„Én Monokon születtem – írta Kossuth – de engem életem legelső emlékezetei Új helyhez csatolnak a szülőföldhöz ragaszkodás édességével. Új hely volt gyermekkorom bölcsője.. . És ami a madárfióknak első bizonytalan szárnypróbálgatásainál az anyafészek, nekem Új hely volt, s büszke vagyok arra, hogy magamat újhelyi magyar embernek nevezhetem…”

Hatéves volt a gyermek Kossuth Lajos, amikor átlépte a sátoraljaújhelyi állami elemi iskola kapuját, miután néhány évet anyai nagyszüleinél, Weber András olaszliszkai postamester házánál töltött. Szülei 1810-ben az újhelyiek hat osztályos Kegyesrendi (piarista) Gimnáziumába íratták be. Ez a tanító rend még 1789-ben, a pálosok egykori rendházában kezdte meg működését, és ma is büszke arra, hogy falai között hat éven át tanult a mindvégig eminens ifjú.

Itteni tanárainak a kilétéről Korán József piarista tanár 1886-ban közzétett írásából értesülünk. Újabb ismereteinket a 20. században dr. Perényi József irodalomtörténész, egykori piarista tanár bővítette „Kossuth Lajos diákévei” című tanulmányában (1906), amely közli az 1810-11-es tanévtől az 1815-16-os tanévig terjedő latin nyelvű gimnáziumi informatiókat, azaz tanulmányi értesítőket.

Mit tudunk Kossuth esetleges diákköri egyházi kötődéséről? Hat esztendőn át felvilágosult szellemű piarista oktatásban és nevelésben részesült. Új helynek akkoriban Tokaj volt az evangélikus anyagyülekezete, de valamiféle elhidegülés folytán a Kassához közeli felsőkemencei lelkészek tartották a leánygyülekezet istentiszteleteit. Csupán évi két alkalommal, húsvétkor és Szent Mihály napján volt gyónás és úrvacsoraosztás. Korabeli feljegyzésből tudjuk, hogy 1815-1816-ban Czabkay Sámuel felsőkemencei lelkész
tartotta Új helyen az istentiszteleteket.

A konfirmandus

Nincs adatunk arról, hogy részesült-e Kossuth piarista diák korában evangélikus hitoktatásban, vagy részt vett-e istentiszteleteken. Arról azonban tudunk, hogy éppen egyik piarista tanára hívta fel az édesapa figyelmét a 12 éves ifjú konfirmációjának szükségességére.
így került sor 1814-ben arra, hogy a Kassától északra fekvő kis hegyi falu, Ránkfüred szomszédságában lévő Felsőkemence (Vysná-Kamenica) gyülekezetében nyilvánosan megvallotta evangélikus hitét. Czabkay Sámuel, a fiatal, 1802-ben ordinált lelkész végezte el a szent szolgálatot.

1902-ben, Kossuth születésének centenáriuma alkalmából elhatározta a kemencei egyházközség, hogy márványtáblát emel e konfirmáció emlékére. A terv 1904-ben valósult meg. A templombelsőben elhelyezett táblát a trianoni béke diktátum után a csehszlovák hatóságok levétették. A gyülekezet tagjai azonban az emléktáblát mégis megőrizték a templom sekrestyéjében.
2001. június 27-én ismét sor kerülhetett a tábla ünnepélyes elhelyezésére, éspedig a templom falán, a toronytól balra. Az avatás szolgálatát a magyar egyházi küldöttség jelenlétében Igor Misina szlovák evangélikus püspök végezte. Az emléktábla szövege így
hangzik: „Itt konfirmálták Kossuth Lajost, hazánk nagy fiát, volt kormányzóját. Emléke létesült közadakozásból az 1904-ik évben”

Az eperjesi evangélikus kollégium diákja

A piarista gimnázium hat évfolyamának befejeztével a 14 éves fiút apja 1816 szeptemberében a „Tarcza-parti Athénba”, a Mayer András rektor által vezetett nagyhírű Eperjesi Evangélikus Kollégiumba íratta be. Itt három évet töltött. A rétori osztálytól a filozófiateológiai osztályig minden évét kiváló eredménnyel zárta le. A hiteles részleteket Bruckner Győzőtől, az egykori Miskolci Evangélikus Jogakadémia dékánjától tudjuk meg.
A retorika-poétika osztályban tanára Carlovszky Zsigmond volt, aki utóbb Kassa leghíresebb ügyvédje lett. Az ékesszólástant (elokvenciát) Morvay József tanította, aki „pregnáns hatást” gyakorolt az ifjúra. Többi tanárára – köztük Mayer Andrásra, Keresztesy Sámuelre ésAlbinyi Istvánra – mindig hálával emlékezett. Akinek azonban a legtöbbet köszönhetett, s akiről emigrációjának késői éveiben is meleg szívvel emlékezett, az Greguss Mihály volt. A fiatal tudós (Greguss Ágost és Gyula édesapja) filozófiát, történelmet, mértant és természettant tanított. Pulszky Ferenc szerint iránya erősen racionalista volt, és a Biblia inspirációját is kétségbe vonta. Nagy hazafinak számított. „Elvégezvén a gimnaziális tanfolyamot, atyám az Eperjesi Evangélikus Kollégiumba vitt.
Greguss Mihály tanáromnál voltam elszállásolva… Greguss tanár emlékének végtelen sokkal tartozom. Ő válogatta meg olvasókönyveimet, amit így együtt olvasgatánk, kérdéseimre adott feleleteivel világot gyújtott agyamban, s élményeinek s tapasztalatainak érdekes elbeszéléseivel, hozzájuk kötött oktatásaival ő ismertette meg velem a gyakorlati életet. Nemcsak tanítóm, de nevelőm is volt… ”
Sok kortársával ellentétben Kossuth nem külföldi tanulmányainak köszönhette – mint például Berzeviczy, Tessedik, Wesselényi vagy Széchenyi – a kor uralkodó eszméinek megismerését, hiszen fiatalkorában nem is járt külföldön. A tübingeni és göttingeni egyetemről frissen hazaérkezett, széles látókörű Gregussnak köszönhette tehát radikális politikai és szociáletikai nézeteit.

„Ott virradott fel lelkemben azoknak az elveknek világossága, amelyek vezéreltek viharos életemben a hazám és felebarátaim iránti kötelességnek ösvényén, amelyek adtak, és meg vagyok győződve, adni fognak halálom órájáig mind akaratot, mind elszántságot
és erőt, feláldozni életemet és vagyonomat hazám eltörölhetetlen jogainak megvédésére, és polgári nemzetem és vallásom szabadsága szolgálatában.

Sárospatak

Tizenhét évesen – jogi tanulmányokat folytatandó – a híres sárospataki református kollégium diákja lett.
„Bevégezvén Eperjesen tanulmányaimat – írta visszaemlékezéseiben – 1817/18-ban jogot mentem tanulni Sáros-Patakra. Tanárom Kövy Sándor volt, hírneves magyar jogász: nem hiszem, hogy akkoriban az elméleti magyar jogot valaki jobban tudta volna,
mint ő. Kézikönyvét latin nyelven adta ki, de előadásait magyarul tartotta. Tölcsérrel töltötte az ember fejébe a jogtudományt. Lehetetlen volt meg nem tanulni. Nekem, meg
Bercsényinek mindjárt az első félévi vizsga alkalmával, miután még abból is kifaggatott,
amit még nem tanított, de mi könyvéből már megtanultuk, a vizsgán jelen volt felügyelő hatósághoz fordulva azt a bókot tette, hogy »ez a két fiatal ember jobban tudja a törvényt, mint az egész királyi tábla, melyet holmi tudatlan prelátusokból, bárókból, viczispánokból szednek össze, anélkül, hogy megegzaminálnák. Mind a kettő stante pede bízvást elmehetne Personálisnak.«”
Egy másik pataki emlékét Concha Győzd jogászprofesszor turini látogatása alkalmával mesélte el. Concha erről utóbb így számolt be: „Elmondta, mily furcsa professzorai voltak neki Patakon. A legjobb is, Kövy, nagyon korlátolt felfogású volt. Ez azt mondta róla, hogy turbulens és revolutionárius. »Nem voltam én soha forradalmár – állította az öreg Kossuth -, én Magyarország törvényes, szerződéses jogát védelmeztem mindig.«”

Sátoraljaújhelyi egyházi tisztsége

A „tanuló- és vándorévek” után Kossuth 1820-21-ben Eperjesen nemes Kardos Sámuel ügyvéd oldalán, 1821-23-ban pedig Pesten a Hétszemélyes, illetve Királyi ítélőtáblánál folytatott joggyakorlatot. Ezután, hogy idősödő apja terhein enyhítsen, visszatért Zemplénbe ügyvédnek. Sátoraljaújhely kicsiny evangélikus gyülekezete ekkorra kezdett önállósulni anyaegyházától, Tokajtól. Az egyházközség vezetősége bizonyára örömmel fedezte fel a huszonkét éves tehetséges jogászt. Rövidesen fel is kérték, vállalja el a jegyzői, majd
az ügyészi tisztet. Úgy tűnik, szívesen is tette, hiszen egy ízben így nyilatkozott: „Én, szülőim, kivált édesanyám vezérlete alatt, protestáns szellemi irányú gyermek valék, bár oktatóim szerzetesek voltak.. .”
Hitbeli, teológiai álláspontját ugyanakkor az eperjesi Greguss Mihály tanára által képviselt racionalista felvilágosodás határozta meg. Példa erre egy 1825-ből fennmaradt, Mózesről írt tanulmánya. Ebben éles bibliakritikát gyakorolt. „Mózes könyvében az Isten ember gyanánt van formálva, ember gyanánt gondolkodik és cselekszik, meg-meg jelen, oráculumokat ád, adomány s áldozatok által kegyessé tétetik, megengesztelt étik,  a legcsekélyebb is foglalatossága az Istennek.” Több más bibliai kijelentés is, mint hogy például az özönvízből Isten büntető ítélete folytán egyedül Noé szabadult meg, szerinte „az értelemmel és bölcselkedéssel ellenkező köznépi képzelet”.

Huszonöt éves korában mégis egyházi szolgálatot vállalt. Az 1827 tavaszán tartott gyülekezeti konventen, amelyen SteinerAdám felügyelő elnökölt, mint jegyző maga fogalmazta meg és saját kezűleg írta le a konvent nemzeti szempontból is korszakkezdő határozatát. Ennek értelmében „a Prédikátió mindétig és egyedül magyar nyelven tartasson, az Úr vatsorája mindazonáltal magyar, német és tót nyelven szolgáltasson ki, mely kiszolgáltatásnak rendje a Prédikátió végével tudtára adasson az Isteni tiszteletre egybegyűlt közönségnek.”
A jegyzőkönyv ezenkívül rögzítette a gyűlés egy további határozatát, amely szerint az úrvacsorai offertórium során a tányér körbehordását megszünteti, mert az addig sok botránkozást okozott a hívek körében. Szépen fogalmazott a jegyzőkönyv arról is, hogy a régi szokás „ne akadályozza többé ezen szent Sacrámentumnak igaz áhítatossággal leendő gyakorlását és a lélek azon felemelkedését, amellyel vallásunk e malasztjának kiszolgáltatása illethetné az Isten tiszteletére egybegyűlt közönséget.. .”

Forrás: FABINY TIBOR: Az evangélikus Kossuth In.: KOSSUTH és az egyházak – Tanulmányok, Szerkesztette KERTÉSZ BOTOND, Luther Kiadó, 2004, Budapest,
https://medit.lutheran.hu/files/kossuth_es_az_egyhazak.pdf

A tállyai gyülekezet története

2020. március 27.

A reformáció korától 1810-ig

Sem kulturális, sem egyháztörténeti források nem beszélnek arról, hogy a település római katolikus plébánosai a XVI. század első harmadáig, közepéig kimagasló szellemi teljesítménnyel, rangos prédikációkkal, irodalmi, teológiai alkotásokkal, filozófiai gondolatokkal, esetleg interpretációkkal hívták volna fel magukra a figyelmet. Éltek és szolgálták az urat, a híveket, mint az ország annyi más vidékén. Így történt ez az 1300-as évek elejétől az 1500-as évek harmincas, ötvenes évtizedéig. Ekkor bolydult meg a hit körüli világ és morális értékrend Tállyán.

Egész Hegyalja követte azt a nagy teológiai, egyházszervezeti, dogmatikai és életmódbeli váltást, amit Luther Márton és Kálvin János nevével fémjelez az egyházörténet. Ebben a történelmi és dogmatikai nagy erjedésben – az egyháztörténeti kutatások szerint is – fontos szerepet játszottak a sárospataki ferences szerzetesek, bár ennek pontos, személyekre bontott bemutatásával még adós történetírásunk. Annyit tudunk csak nagy bizonyossággal, hogy a ferences rendi Sztáray Mihály és Kopácsy István „valódi apostoli buzgalommal” terjesztették az új hitet Perényi Péter védelme alatt. Az új igékre fogékonnyá vált (Sáros)Patak, (Sátoralja)Újhely, Olaszliszka, Erdőbénye, Tolcsva, s hamarosan Tállya lakossága is. Hézser Emil alapos kutatás nyomán 1540–1542-re teszi azt az időpontot, amikor településünk népe végleg áttért az új hitre.

Az első nagy hatású prédikátorát Tállyának Szkhárosi Horváth Andrásnak hívják, aki forrásokkal bizonyíthatóan 1542 és 1549 között működött a mezővárosban. 1561-ben Bökény Balázs, 1584–1587 között pedig Károly Gáspár bibliafordító hirdette az igét Tállyán. Ezek a nagy készültségű, a magyar kultúra egészére maradandó hatást gyakorló prédikátorok nem véletlenül fejtették ki tevékenységüket a mezővárosainak lakóival, szőlőtermelőivel, a szőlőtermeléshez és a kereskedelemhez, a pénzgazdálkodáshoz kapcsolódó kézműveseivel a figyelmet magára felhívó Tállyán: mint azt történeti áttekintésünk is bizonyítja, a mezőváros a XVI. században a Hegyalja egyik, ha éppen nem a legfontosabb települése volt.

Nemcsak a térség lakói, de a Hegyalján birtokos arisztokrata családok is a reformáció hívévé szegődtek. A Perényi, a Mágóchy, a Serédy, a Rákóczi família hathatós támogatása nélkül aligha honosodott volna meg az új hitvallás az országnak ezen a vidékén.

A reformáció legnagyobb hozadéka Tállyán a polgári erények és viselkedési formák tejedése és meghonosodása mellett az írásbeliség, az alfabetizációs műveltség széles körű elterjedése volt. Tállya népiskolája már a XVI. században megalakult. A mezővárosi polgárok, armalista nemesek, taksás jogállású alattvalók fiai megtanulták az írás, a betűvetés és az olvasás mesterségét. Éltek, élhettek ezzel a tudománnyal. Társult mindezekhez a kálvinista hitvilág ora et labora (imádkozni és dolgozni) jelszava és hitelve, amely üdvösnek nyilvánította a becsületes kamattal társult pénzkölcsönzés gyakorlatát, szorgalmazta a pénzgazdálkodás elterjesztését, a kitartó szorgalmat, a jövőre koncentráló takarékosságot, ami Tállyán is megtermette – ha lassan is – a gyümölcsét, szélesítette az egyén egzisztenciális boldogulásának a körét és lehetőségét.

A XVI. század végétől a XVIII. századig az evangélikusoknak nem volt egyháza Tállyán, mivel Kálvin tanaira tért a lakosság. A templomot az ellenreformáció idején a katolikus egyház erővel visszaszerezte, még Rákóczi sem tudta a reformátusoknak ítélni, hiába kérte erre a lakosság. A templomról lemondva 1755. január 1-jén új templomot avattak. Építése körül a legnagyobb érdemet Petrahay János prédikátor szerezte, aki 1739 karácsonyán foglalta el hivatalát az eklézsia élén.

Tállya a XVIII. században szenvedte meg történetének legmélyebb gyászát. Az említett esztendőben a másfél ezernyi lakosú kamarai mezőváros lélekszáma majd felére csappant. Ennyien estek áldozatul az 1738 telén s a következő tavaszon-nyáron pusztító pestisjárványnak. 1739. február 26-án ragadta el a pestis az élők sorából Lipták Márton leányát – az első pestishalottat. Ez év májusában már hetvennyolc ember temettek el. Augusztus végére 670 áldozatot szedett a pestis. Hézser Emil – faggatva az egyházi anyakönyvek halálozási adatait – úgy találta, hogy 1739-et megelőzően hosszú évtizedeken át 29–32 ember adta át lelkét éveként az Úrnak. 1739-ben augusztus végéig több mint 670. Nagy szomorúság, mérhetetlen gyász, csendesedni nem akaró jajszó fogadta 1739 karácsonyán Petrahay János nagytiszteletű prédikátort, aki ezt követően évtizedeken át szolgálta az Urat és gyülekezetét.

Újabb csapás érte, földrengés rázta meg 1740. március 28-án a mezővárost és a szőlőket nevelő hegyeket. Az emberek – visszagondolva az elmúlt évi pestisre – roppantul megrémültek. Babonás félelmükben – a református lélek számára idegen – engesztelő fogadalmat vállaltak magukra. A földrengés másnapján teljes létszámban összegyűltek a parókián a konzisztórium tagjai, s jegyzőkönyvbe diktálták: „Március 28-ik napján éjjeli három és négy óra között igen nagy földindulás volt a városunkban, mellyel mitsoda nagy jövendöbeli gonoszra néz az Úr Isten ő szent Felsége, nem tudhatjuk.” Elhárítandó a gonoszt, felajánlják: „közakaratbúl megedgyeztünk abban, hogy ezen folyó esztendőben minden hónak az elein, az Úrnak napján, az egész Reformata Szent Ecclésia böjtöllyön. Azon megírt nap háromszori közönséges Isteni szolgálat legyen…, hogy az megharagutt Isten megengeszteltessék.”

Az Úr kevesellhette is, furcsállhatta is a tállyai kálvinisták böjtáldozatát és megszaporított isteni tiszteleteit, mert 1742-ben újra haraggal látogatta meg a várost. Ismét pusztított a pestis. Nem olyan dühödten, mint 1739-ben, mert most „a megmirigyesedett emberek” és a halottak száma is kevesebb volt: 1742. szeptember 24-től december 23-ig ötvenkét halott nevét jegyezték be az anyakönyvbe, de rajtuk kívül meghalt még, és végtisztesség nélkül temettetett el „circiter hatvankét személlyek, kik többnyire jövevények voltak”. Alighanem az őszi szüretre beérkező jobbágyokról, napszámosokról, a város élelmezése céljából áruval érkezőkről lehet szó, akik nem törődve a tilalmakkal, kockáztatták életüket földesúri parancs nyomán vagy saját megélhetésük okán.

A lelkek mélyén fészkelő hit és a mezővárosi polgárság nem lebecsülhető dacos öntudata mellett ennyi csapás és riadalom hajlította gőgös Tállya többnyire nemesi öntudattal is felvértezett polgárainak, a Felvidékről, Szabolcsból, Ungból, Beregből és más vármegyékből összeverődött kálvinista zselléreinek hajlandóságát az Úr hajlékának a megépítésére. Ezen évek csapásaival is összefügg az az adományozó, szolgálatra, munkára, fuvarozásra hajló szorgalom, aminek hozadéka volt az 1755. január 1-jén felszentelt új református templom. Ekkortól kezdve 1810-ig majdnem zavartalanul dicsérték kálvinista lakói az Urat új hajlékában.

Pontos dátummal – az 1810. évi nagy tűzvésznek a mezővárosi és egyházi levéltárat is elhamvasztó pusztítása miatt – nem tudjuk adatolni, hogy mikor kezte meg itt a működését az iskola, de az majdnem elképzelhetetlen, hogy a nagy tehetségű – és megszállottan elhivatott – Szkhárosi Horváth András működése során ne folyt volna magas színvonalú oktatás a településen.

A tűzvész, felekezeti változások, iskolaügy

1810 szeptember 7-én délután négy órakor Sebő Pál tállyai (református) lelkész özvegyének, Turányi Zsuzsannának a lakóházában ütött ki tűz. A hirtelen támadt északi szél „végighömpölyögtette… az óriási tűzoszlopot” a mezőváros reformátusok lakta utcáin, s a lángok martalékává vált kétszáz ház – a hozzájuk tartozó melléképületekkel – és a templom, az új toronnyal. Elpusztult a két lelkészlak, a leányiskola, a kántorház, a fiúk iskolája, a rektor és a preceptor lakása, az egyház borháza, az összes szüretelő edénnyel, kádakkal, szőlőművelő eszközökkel. Elhamvadt az egyház és a mezőváros levéltára és irattára. A nagy hőségtől megolvadtak az úrvacsorai edények, megsemmisült az egyház pénzkészlete, megolvadtak a harangok. Az evangélikusok elvesztették a pár évvel korábban épített új templomukat, a haranglábat két haranggal, a parókiájukat és iskolaépületüket.

A XVIII. század nem csak a katolikusok előretörése miatt hozott változást Tállya lakosságának hitvilágában és életében. A felső-zempléni térségből jelentős számú evangélikus is beköltözött a városba. A számuk 1850-ben már háromszáz körül volt, megépítették templomukat is. A XVIII. század végén indult meg a zsidók gyors ritmusú beköltözése. Az 1830-as években számuk már meghaladta a négyszázat, 1850-re pedig mintegy hatszázan éltek a mezővárosban. Elsődlegesen kereskedelemből, a földesúri regálék bérletéből. Megépítették zsinagógájukat, és törekedtek a magyar lakossággal jó kapcsolatot kiépíteni.

Ez a nagyfokú vallási átrendeződés a XIX. század derekára Tállyát a katolikusok fellegvárává változtatta. Fényes Elek 1850-ben már az alábbi vallásmegoszlást közli a településről: a mezővárost 3400 katolikus, kilencszáz református, 330 evangélikus és hatszáz zsidó lakja. Minden felekezetnek temploma, illetve zsinagógája van.

Amennyire akarták, és szívükön viselték Tállya elöljárói és képviselő-testülete a vasutat, a kővel burkolt utak megépítését, a város anyagi előmenetelét, annyira elhanyagolták az oktatás ügyét. Hajdan a mezővárosi lét egzisztenciát teremtő lehetőségei között emlegették a tanítás magas színvonalát, a polgári korszakban viszont egyfajta perifériális közöny lengte körül a kérdést.

Retorikában, a kérdés napirendre tűzésében nem volt hiány most sem, de igazából a megoldás nehezét átengedték a Tállyán működő négy felekezet egyházi szervezeteinek. Így működött a nagyközségben egy katolikus iskola két tanítóval, egy református, egy evangélikus és egy zsidó iskola, egy-egy tanítóval.

Forrás: SZÁZ magyar falu / Tállya Írta: Takács Péter, Szerkesztette: Porkoláb Albert
https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/SzazMagyarFalu-szaz-magyar-falu-1/tallya-10549/

__________________________________________

Az evangélikus gyülekezet története 1994-ig

Az evangélikusok mindig kevesebben voltak, mint a reformátusok. Sőt a későbbi időben erőre kapó katolikusok is többen voltak az evangélikusoknál. A korabeli adatok azt mutatják, hogy a mezőváros lakóinak 6%-a volt evangélikus. A tállyai evangélikus gyülekezet 1784-ben alakult. Sajnos az első anyakönyvek elégtek egy tűzvész alkalmával. E megsemmisült anyakönyvekben olyan bejegyzések is voltak, mint Kossuth Lajos keresztelési adatai. A ma meglévő anyakönyveket 1810 óta vezetik. A tállyaiak első temploma II. József rendelete után épült, 1786-1788 között.

Ez a templom leégett a fentebb leírt tűzben. A ma látható templom több átalakítás után 1892-ben nyerte el végső formáját. Erről tanúskodik a templom falán elhelyezett emléktábla is, amelynek felirata; „E templom, melyben 1802. szeptember havában Kossuth Lajos, nagy hazánkfia megkereszteltetett, épült 1790-ben, megújítatott közadakozásból 1892-ben, és újból felszenteltetett szeptember 19-én, Kossuth Lajos 90. születésnapján.”

A gyülekezet személyi eseményeit rögzítő anyakönyvek latin bejegyzéseket tartalmaznak 1810-tőI a század közepéig. Ettől kezdve mindent magyarul jegyeztek be a lelkészek az anyakönyvekbe. A gyülekezet lélekszáma a település lakói számának növekedésével együtt nőtt. Az 1910-es népszámláláskor 152 lakos vallotta magát evangélikusnak. Ugyancsak a népszámlálásból tudjuk, hogy Abaújszántón 182, Szerencsen 135, Tokajban 104 evangélikus élt.

Az anyakönyvek arról is tanúskodnak, hogy viszonylag kevés lelkész szolgált itt a gyülekezet megalakulása óta eltelt 200 év alatt (lásd a felsorolást a fejezet végén).

Az anyakönyvek segítettek a tanítók megnevezésében is, hiszen ők alkalmanként kazuális szolgálatokat végeztek a gyülekezetben. Ezek az adatok arra engednek következtetni, hogy a tállyai gyülekezetnek a 19. századtól kezdve mindig volt iskolája 1948-ig, az államosításig. Gyülekezeti célra az ingatlanrendezési törvény alapján az egyházközség visszakapta régi iskolaépületét.

A 20. század derekán, Gáll Sándor tállyai szolgálatának kezdetén zajlott Tállya és Abaújszántó gyülekezeteinek társítása. Ezt az tette lehetővé, hogy az abaújszántói lelkész, Solti Károly Budapestre költözött, s így a lelkész nélkül maradt gyülekezet társává vált Tállyának.

Gáll Sándor lelkész halála után minden szolgálatot elláttak a lelkészek ebben a gyülekezetben, de parókus lelkészt nem iktattak be. Pásztor Pál akkori esperes, aki diósgyőr-vasgyári lelkész volt, Hernádbűdöt gondozta. Péter Jenő fancsali lelkész gondjaira Abaújszántót bízták. Veczán Pál diósgyőri lelkész pedig Monokot és Tállyát vette gondozásba. Tarjáni Gyula lelkész 1980-1983 között Tállya és Abaújszántó gondozására kapott megbízást, de amikor nyugalomba vonult, Veczán Pál lelkész végezte a tállya-abaújszántói gyülekezet gondozását.

1992-ben – Kossuth Lajos halálának századik évfordulóján – teljesen megújították a tállyai evangélikus templomot. A visszakapott iskolaépületben pedig gyülekezeti termet rendeztek be. 1994-ben felújították az orgonát. A munkát Koppány Zoltán orgonaépítő végezte.

A Borsod-Hevesi Egyházmegye minden esztendőben augusztus utolsó szombatján egyházmegyei találkozót szervez   Tállyára, ahova a Hajdú-Szabolcsi Egyházmegye gyülekezetei is ellátogattak. Ilyenkor a tállyai templom zsúfolásig megtelik. A templom ad helyet a térség tavaszi és őszi kulturális seregszemléire jött énekkarok találkozójának is, és mint Kossuth keresztelő temploma adott helyet a március 15-i megemlékezéseknek is.

A tállyai gyülekezet lelkészei:
Mayer Mátyás 1797-1834
Psenyeczki Nagy Mihály 1834-1873
Hajász Pál 1873-1909
Varsányi Mátyás 1910-1912
Ifj. Oláh Károly 1912-1925
Zeman Zoltán 1925-1950
Hernád Tibor 1950-1955
Gáll Sándor 1956-1979

Forrás: Veczán Pál és László Milán dolgozatából szerkesztette Detre János, In: ŐRÁLLÓK – A Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerülete gyülekezeteinek története, Luther Kiadó, Budapest, 2006
https://medit.lutheran.hu/files/eszaki_evangelikus_egyhazkerulet_tortenete_2006.pdf

__________________________________________

Kossuth levelezése az evangélikus egyházzal

A Hegyaljai Evangélikus Egyházmegye elnöksége büszkén tartotta számon, hogy Zemplén megyéhez több szoros kapcsolat fűzte a „turini remetét”. Az egyházmegye 1880. július 13-án kelt levelében arra kérte, hogy igazolja az egyidejűleg csatolt 1827-es sátoraljaújhelyi presbiteri gyűlés általa vezetett jegyzőkönyvének hitelességét, szeretnék azt
ugyanis az egyházmegye levéltárában elhelyezni. Kossuth a szöveg hitelességét készséggel visszaigazolta.

„Collegno (al Baraccone) 1880. september 30.
Mélyen tisztelt egyházmegyei Elnökségi
Méltóztatott múlt augusztus 20-án kelt nagybecsű levele által engem az iránt megkeresni, vajon magam írásának s aláírásának ismerem-e el a sátoraljaújhelyi leány egy ház
1827. ápril 16-án kelt s a levélhez csatolt jegyzőkönyvet? – Az igazságnak tartozom töredelmesen bevallani; hogy e szegénységi bizonyítványt irályi gyarlóságom felől 53 év előtt csakugyan sajátkezűleg én magam állítottam ki. – A tisztelt egyházmegyei elnökség felhívásának engedelmeskedve van szerencsém e vétség elismerését az ide rekesztve visszaküldött jegyzőkönyvre jegyezve kiszolgáltatni.
Megilletődve mondok hálás köszönetét a lekötelező jóindulatért; melyet a tisztelt Elnökség becses levelében csekély személyem iránt oly megható kifejezésekben tanúsítani méltóztatott. S midőn halaszthatatlan elfoglaltság okozta késedelemért bocsánatot kérnék; van szerencsém kiváló tiszteletemet jelenteni.
Kossuth Lajos”

A tállyai keresztelő emléke és a roskadozó evangélikus templom ügye élete utolsó két évtizedében többször is foglalkoztatta. Keresztelő lelkészének; Mayer Mátyásnak, majd Psenyiczki Nagy Mihálynak az utóda, Hajász Pál 1874 áprilisán írt érdeklődő levele és az arra május 4-én adott részletes válasza, amelyről fentebb már szóltunk, újra felkeltette benne a régi emlékeket és az ezzel járó felelősséget is.

A tállyai evangélikus gyülekezet ezekben az években kivándorlás, filoxéravész és más okok miatt anyagilag elerőtlenedett, templomának déli fala is megroggyant. A vezetőség ennek ellenére komoly erőfeszítéseket tett, hogy temploma felszentelésének centenáriumát (1890) és Kossuth születésének 90. évfordulóját (1892) az egyházközség méltóképpen megünnepelhesse és „Kossuth Lajos nevét templomunkhoz külsőleg is hozzáfűzze”. Az 1889. február 16-i közgyűlés megemlíti, hogy a templom renoválására országos mozgalom van keletkezőben, és Kossuth itteni megkeresztelésének a tényét márvány emléktáblával kívánják megörökíteni.

A Hegyaljai Egyházmegye 1892. július 28-án megtartott közgyűlésének nevében Radványi István felügyelő, Farbaky József esperes és Pazár István aláírásával levelet küldtek Turinba. Ebben többek között ez áll: „Tállyai templomunk, melyben Ön, mint aki ezen egyház egyik leánygyülekezetében, Monokon született, a szent keresztségben részesült volt, az idő vasfoga által megőrletve, évek óta már rom volt jóformán… Három évvel ezelőtt nagy lelkesedéssel határoztuk el ezen templomunk megújítását, még pedig országos közadakozásból. A mozgalom megindult és folytak be az adományok nem oly bőségesen, mint remélhetni véltük. A kunyhó és a polgári ipar-műhely többet adott, mint a palota, de a dolgot azért tovább nem halogattuk… mert az Ön iránti kegyelet követelményének tartottuk, hogy a mű áldás-teljes életének 90. évében fel legyen avatható.”
A továbbiakban jelezték, hogy kívánatos volna, ha Kossuth „patriarchális alakja ama nagy napon ott ülhetne… ám ha ez az óhajunk nem teljesíthető, visszafogjuk hát keblünkbe szívünk leghőbb vágyát, ám esedezve, hogy képviseltesse magát családjának valamely tagja, például két jeles, derék fiainak egyike által: karjainkon fognék képviselőjét hordozni, karjainkat, szíveinket tárnok ki előtte… ” A levélre először Kossuth Ferenc válaszolt. Tudatta, hogy az ünnepségen nem fog részt venni, s atyja nem is bízta meg képviseletévei. „Addig, míg Atyám hontalan, nekem is hontalannak kell lennem.”

A felkérésre Kossuth Turinból szeptember 4-i levelében a következőket írta:

„Tisztelt Uraim! Bocsánatot kérek, hogy levelükre csak most felelek. Nagyon öreg ember vagyok, szemeim kifáradtak, kezem megnehezedett, munkaerőm megfogyatkozott, pedig nem csak szerződési kötelezettség, hanem szerény nevem becsülete is munkára kötelez… Hátrálékban is vagyok munkámmal, ami nagyon bánt, levelezésekre időt nehezen szakíthatok, mert az írótoll öreg kezemnek súlyos szerszám, az írás lassan megyen, sok időmbe kerül. Szolgáljon ez késedelmem magyarázatául, ne mondjam mentségéül. .. Sajnálattal értesültem levelükből, tisztelt Uraim, hogy a tállyai ág. hitv. ev. egyház végínségre jutott s temploma, melyben 90 év előtt a szent keresztségben részesültem, rommá lett, mint én magam is.
Érdeklődéssel olvastam tudósításukat a mozgalom felől, mely ama templom-rom megújítása végett már három év előtt megindíttatott, hogy az eredmény a várakozásnak nem felel meg, hogy az országos közadakozások nem folytak be oly bőségesen, mint a mozgalom megindítói remélni vélték s hogy »a kunyhó és a polgári ipar-műhely többet
adott, mint a palota«, az engem nem lepett meg, mert természetes következése annak, hogy a közadakozási mozgalom megindításába az én keresztségem emlékezete belevegyíttetett. Ha ez nem történik, igen valószínű hogy a rommá lett tállyai templom megújítása is részesült volna magas helyről a szokásos száz forint segítségben, s ez – szintúgy
szokás szerint – visszahatott volna a palotákra. Az én keresztségem felemlítése bevágta Önök előtt a segítség reményének útját, s csak a kunyhó és a polgári iparműhely kegyeletének cseppforrásai maradtak fel, mert a paloták számítgatnak, a kunyhó s az iparműhely lakói keblüknek ösztönét követik…
Tény, hogy nevem emlékezetének az üggyel kapcsolatba hozása akadálynak bizonyult a mozgalomnál, melyet a tállyai romtemplomnak az enyészettől megmentésére a hegyaljai evangélikus egyházmegye vallásunk hitével, reményével, szeretetével megindított, nem személyem miatt bizonyult akadálynak, mert én, a 90 éves kitagadott hontalan pária semmi sem vagyok, hanem az elv és irány miatt, melyhez igénytelen nevemet hozzáfűzte a megmásíthatatlan történelem.
Óhajtanám, hogy az ínségre jutott tállyai egyházat kárpótolhassam a veszteségért, melyet neki nevem okozott, nincsen módomban, de esedezem Önöknek, tisztelt Uraim, engedjenek meg nekem annyit, hogy a kunyhó és iparműhely becsületes munkával keresett filléreihez én is csatlakozhassam hasonló módon keresett filléreimmel, melynek Radványi István egyházmegyei felügyelő úrra szóló postautalvánnyal elküldése felől a vényt ide rekesztem…”

Forrás: KOSSUTH és az egyházak – Tanulmányok; Szerkesztette Kertész Botond, Luther Kiadó, Budapest 2004
https://medit.lutheran.hu/files/kossuth_es_az_egyhazak.pdf

 

A távoktatási eszköztárunkat igyekszünk fejleszteni, így készültek ezek a fejtörők:

Luther Márton élete – keresztrejtvény (a tárhelyen a pdf-ben a link)

Erős vár a mi Istenünk – honnan ered az evangélikusok köszönése

Jákób és Ézsau – tizedikes hittan tananyaghoz

Luther idővonal  – a feladatért köszönet Sztrókay Editnek

2020.03.26.

Húsvét közeledik, a boltokban már nincs élesztő, így lassan hozzákezdhetünk saját kovász készítéséhez!

https://csipetkiado.hu/2016/06/02/kovasz/

2020. december 6.

Istentiszteleteink Tokajban 2020 őszi-téli időszakban

Advent 2. vasárnapja

Advent 1. vasárnapja

Örök élet vasárnapja

Reménység vasárnapja

Istentisztelet 2020. november 8-án

Halottak napi istentisztelet

_________________

2020. március 29.

Böjt 5. vasárnapja

Ének: Evangélikus Énekeskönyv 199. ének

Liturgia: Evangélikus énekeskönyv 4.

Textus: Jn 8, 46-59

Az istentisztelet liturgiai része meghallgatható itt! 

Ének: Evangélikus Énekeskönyv 379. ének

Az igehirdetés meghallgatható itt!

Ige: Zsidókhoz írt levél 10,19-25

___________________________________

2020. március 22.

Kezdő ének: Evangélikus Énekeskönyv 357 Kotta itt – az oldal tetején a lejátszó programmal meghallgatható

Liturgia – Böjt 4. vasárnapja.

Meghallgatható vagy letölthető innen!

3-as számú liturgia az Evangélikus Énekeskönyv 48. oldaláról Szöveg itt
Felolvasásra kijelölt evangéliumi ige: Jn 6,1-15

Apostoli hitvallás

(Ökumenikus fordítás)
Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében.
És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették.
Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.
Hiszek Szentlélekben.
Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

Igehirdetési ének: 432 – Meghallgatható itt

Szöveg a honlapunkon

Igehirdetés 2020. március 22. – Meghallgatható itt

Imádság gyanánt – az én miatyánkom (Olvasónk ajánlására)

Akuális információk, olvasnivalók:

Amit a maszkról és a védőeszközökről tudni kell

Üzenet Hong-Kongból – mi a jó gyakorlat, hogyan maradtak alacsonyan a megbetegedések

Köszönet a cikkekért olvasóinknak!

2020. 05. 21. (Mennybemenetel)

Sík Sándor – Galileai férfiak

Galileai férfiak,
mért néztek az égre?
Mért, hogy forró könny fakad
férfiak szemébe? –
Jézus Krisztus visszajön,
Jézus Krisztus él!
Galileai férfiak,
mért, hogy tétlen álltok?
Vár a Kelet és Nyugat,
Krisztus bízta rátok.
Hirdessétek mindenütt:
Jézus Krisztus él!

Galileai férfiak,
Fel a küzdőtérre,
Minden népek szomjasak
Az Élet Vizére,
Választottak, bennetek
Jézus Krisztus él!

Galileai férfiak,
milyen jelre vártok?
Ő tinéktek Lángot ad,
Égből küldi rátok.
Várjatok még tíz napig,
Jézus Krisztus él!

Galileai férfiak,
Mért, hogy sírva néztek,
Jézus Krisztus itt marad,
Úgy ígérte néktek!
Világvégig véletek,
Jézus Krisztus él!

Galileai férfiak,
ha majd jön az óra,
élőket és holtakat
hív majd számadóra:
a nagy Bíró visszajön,
Jézus Krisztus él.

____________________________

2020. május 2.

________________________________________

2020. március 22.

Szabó T. Anna: Az ég zsoltára

Weöres Sándor az 1981-ben megjelent Evangélikus Énekeskönyv szerkesztőbizottságának tagja, három ének szövegét fordította, „igazította”, korszerűsítette (119, 144, 169) a 432-es ének szövegét ő maga írta Sulyok Imre énekdallamához:

1. Kínok árnyékaiból, Kínok árnyékaiból Szólok hozzád, Istenem. Kín mar, sújt, temet. Józan eszemet Vak veszélyben, láncos mélyben Ne hagyd elveszítenem!

2. Senki sem tör káromra, Senki sem tör káromra, Bensőm fordul ellenem. Örök vihar ront, Nincs egy biztos pont Se mögöttem, se köröttem, Vész pusztít a lelkemen.

3. Törd meg kevélységemet, Törd meg kevélységemet, Mély megbánást adj nekem! Nyársat nyeltem én, Derekam kemény: Mért nem szabad súlyod alatt Meghajolnom, Istenem?

4. Száraz zokogás tipor, Száraz zokogás tipor, És a szemem könnytelen. Utam hajlatán Ördög les reám, Vár nehezen: a két kezem Tőrrel indul ellenem.

5. Legyen meg akaratod, Legyen meg akaratod, Ha vesznem kell, jól legyen: Tán kárhozásom Áldás lesz máson – De ha énrám kincset bíztál, Ments meg immár, Istenem!

Weöres Sándor 1913-1989

(Az Evangélikus Énekeskönyv digitális változatából)

________________________________________

2020. március 19.

Petőfi Sándor „ifjókori költemények”

A fenti linken többek között az Aszódon, Ostffyasszonyfán, Sopronban, Selmecen az evangélikus iskolákban írt versei olvashatóak

________________________________________

Kolozsvári evangélikus költő verse:

Reményik Sándor:

Templom és iskola

________________________________________

2020. március 17.

Lábnyomok

Túrmezei Erzsébet fordítása – a testvére tokaji evangélikus lelkész volt

Álmomban Mesteremmel
tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
két pár lábnyom a parti homokon,
ahogy Õ mindig ott járt énvelem.

De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma
látszott, éppen ahol az életem
próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.

Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
„Amikor életem kezedbe tettem,
s követődnek szegődtem Mesterem,
azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
minden nap ott leszel velem.
S most visszanézve, a legnehezebb
úton, legkínosabb napokon át
mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma
látszik ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínségben?”

Az Úr kézenfogott, s szemembe nézett:
„Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
azért látod csak egy pár láb nyomát,
mert a legsúlyosabb próbák alatt
téged vállamon hordoztalak!”

ismeretlen szerzőtől
Túrmezei Erzsébet fordítása

2022. februárjától érvényes:

Minden hónap 1. vasárnapján (és az ünnepek 1. napján)

Tokaj, Ady Endre u. 19/B. 8:45 (nagy ünnepek 1. napján is)

Tállya, Kossuth Lajos keresztelési temploma, Kossuth u. 26. 11:00 (nagy ünnepek első napján is)

Minden hónap 2. vasárnapján

Tokaj, Ady Endre u. 19/B. 8:45

Sátoraljaújhely, Evangélikus templom, Esze Tamás u. 33. 11:00 (nagy ünnepek 2. napján 10:30!)

Sárospatak, Lorántffy terem, Kossuth L. u. 18. 12:00 (nagy ünnepek 2. napján is)

Minden hónap 3. vasárnapján

Tokaj, Ady Endre u. 19/B. 8:45

Abaújszántó, Evangélikus templom, Jászay tér 11:00 (nagy ünnepek 1. napján 15:00)

Hernádbűd, Református gyülekezeti ház, Rákóczi út 43. 13:30 (nagy ünnepek 1. napján is)

Monok, Evangélikus templom, Kossuth Lajos u. 13. 15:00 (nagy ünnepek 1. napján 16:30)

Minden hónap 4. vasárnapján

Tokaj, Ady Endre u. 19/B. 8:45

Sárospatak, Lorántffy terem, Kossuth L. u. 18. 12:00

Nagytárkány, Fő út (Vel’ké Trakany, Sk; Hlavná 076 42) Evangélikus templom, 15:00
(Karácsony szenteste és Nagypénteken 17:00)

Gerlai Pál evangélikus lelkész

Az evangélikus templomtorony építésének története

Varga László evangélikus lelkész 1924. október 26-i beszéde alapján Gerlai Pál

A templom 1913-as látványterve

„Az evangélikus eklézsia annyi megpróbáltatáson ment keresztül, hogy nem csodálkozhatunk, ha gondolatban sem foglalkozott a toronyépítéssel!”

– így kezdte Varga László evangélikus lelkész 1924. október 26-i toronyavatási közgyűlésen elhangzott beszédét. Valóban rögös út vezetett addig az ünnepi alkalomig, amikor is Geduly Henrik, a tiszai evangélikus egyházkerület püspöke felszentelte az abaújszántói ágostai hitvallású evangélikus – közkeletűen lutheránus, mai nevén egyszerűen evangélikus egyházközség templomát.

Milyen is volt ez a rögös út?

„1735-ben még Monokon volt az evangélikus egyház központja, de abban az évben a jóságos Andrássy József elhunytával annak özvegye, Balassa Erzsébet olyan keményen bánt az evangélikusokkal, hogy az ottani lelkésznek, Petroviczini Jakabnak nem volt más választása, Czekeházára kellett menekülnie, ott működött tovább, minden bizonnyal sikeresen, mert az evangélikusság erősödött. Sajnos rövid életű volt ez a virágzása a lutheranizmusnak, mert az 1739-42 között tomboló pestis a lelkészt és a gyülekezet kétharmadát elpusztította, de az evangélikusság fennmaradt. 1793-ban választottak utoljára lelkészt, de ekkor már Szántón több evangélikus élt.

1796-ban kétezer rajnai forintért eladták a czekeházai ingatlanokat „szent cél érdekében”, ugyanezen év november 18-án városi bizottság jelölte ki a templom helyét Szántó közepén és azt a három házat, amelyek paplakul, iskolául és harangozói házul szolgáltak. Ezeket 343 rajnai forintért vásárolták meg az evangélikusok, a maradékot félretették a templomra. Nem sokáig örülhettek neki, 1797-ben hatalmas tűzvész ütött ki, a három ház ennek martalékául esett. Nem csüggedtek, nagy lelkesedéssel kezdtek a templomépítéshez és a házak újjáépítéséhez. 1798 májusában letették az alapkövet (a templom építésén a legtöbbet a jegyzőkönyvek szerint „Csajka András gondnok buzgólkodott”), és 1799. advent 3. vasárnapján meg is történt a még torony nélküli templom felszentelése.

De ne gondoljuk, hogy a megpróbáltatások ezzel vége értek! 1802-ben ismét tűz ütött ki, „elhamvasztotta” a paplakot és az iskolát. Az evangélikusok nem csüggedtek, újjápítették őket, és 1834-ben elkészült a ma is látható oltár. 1846-ban ismét tűz ütött ki a településen, és ekkor minden elpusztult. Olyan nagy volt a kár, hogy a gyülekezeti kurátorságot senki nem vállalta a városban élő elöljárók közül, és Materny János lelkészt a szülei haza akarták költöztetni. 1847-ben rettenetes anyagi erőfeszítéssel újjáépítettek a szántóiak mindent, és mivel a felügyelői tisztet senki nem vállalta, felkérték a tállyai evangélikus lelkészt, hogy legyen felügyelő (Tállya is többször a tűz martaléka lett, az 1810-es tűzben az evangélikus harangláb harangjai meg is olvadtak, 1859 óta bochumi német acél harangok szolgálnak az öreg haranglábban).

A 19. század vége megmutatta, hogy nem csak a tűzvésztől kellett tartani:

1881. július 22-én emberemlékezet óta nem látott méretű felhőszakadás volt Szántón: „Fájdalmas szívvel kellett látnunk, amint megtelt templomunk vízzel, ajtóját felszakítva, feltörte a nagy víz a székeket, és helyükből kiemelve össze is törte nagy részüket, a szekrényt amelyben az oltártakarók voltak felforgatta. A templom alapja a sok víztől meginogtatott, a középső ív megrepedt. Elpusztult a paplak és az evangélikus iskola is.”

Ez után a csapás után magas rangú támogatók mentették meg a gyülekezetet:

Báró Szirmay Ádámné sz. Báró Podmaniczky Terézia (minden bizonnyal az aszódi evangélikus bárói család leszármazottja), és Báró Beust Ödön egyházközségi felügyelő nagy adományt adott a gyülekezetnek, amelyből megkezdhették az újjáépítést. A felügyelő 24 hold földet és 8 hold rétet ajánlott fel, de már 1877-ben a rozsnyói evangélikus püspök, Czékus István felhívása nyomán forszírozta, hogy a düledező harangtorony helyett tornyot kell építeni. Beust Ödön felajánlotta a kő- és faanyagot és a harangra 500 osztrák-magyar forintot.

Vajon ekkor ismét miért nem épült torony? Varga László lelkész szerint, aki 1924-ben a torony építésekor a gyülekezet lelkésze volt, azért mert a hívek szíve nem állt erre akkor még készen. Az 1881-es árvizet még ki sem heverték, a filoxéra még abban az évtizedben kipusztította Hegyalja megélhetését adó szőlőt, a nép nagy része koldusbotra jutott és kivándorolt Amerikába. A gyülekezet lélekszáma is nagyon megfogyatkozott.

1906-ban Czékus László lelkész vetette fel legközelebb a toronyépítés ügyét, ezt nagy lelkesedéssel fogadták a szántóiak. Létrehoztak egy „Torony-alapot” amelybe egészen sok pénzt gyűlt össze. 1910-ben a gyülekezetben toronyépítő bizottság alakult, Csajka József és Gergely János valamint a lelkész és Antal József felügyelő voltak tagjai. 1913-ban tervek is készültek (a mellékelt képek), melyek alapján aztán később megépült a templom a mai formájában, de  közbejött a Nagy háború, és a Torony-alap pénze hazafiságból hadikölcsönbe lett fektetve. A háború után új világ jött, és eleinte gondolni se lehetett a templomtoronyra.

A fordulatot az hozta, hogy az Amerikába vándorolt szántói evangélikusok gyűjtést kezdeményeztek a templom felújítására, és ez lendületet adott a tervezésnek. Rozmann Kálmán gondnok lett az építő bizottság vezetője nagy lelkesedéssel, de ahogy korábban, ekkor sem ment minden zökkenőmentesen: sajnos a torony építésének előkészítése közben elhunyt. Elérkezett a templom építésének 125. évfordulója; 1924. A hívek nagyon lelkesek voltak, de a gyülekezet elnöksége úgy döntött, hogy előbb próbagyűjtést végeznek. Ha az összeadott búza meghaladja az egy vagon mennyiséget, megkezdik az építkezést.

1924. április 27-én emlékezetes ünnepi közgyűlés volt. Jelen volt a gyülekezet apraja-nagyja, összejött az egy vagon búza, sőt még több is! Megvolt a döntés: lesz torony! 1924 június 1-jén letették az alapkövet, és alig néhány hónap múlva 1924 október 26-án a cikk elején jelzett körülmények között már fel is szentelték a máig álló tornyot. Az építkezés idején a gyülekezet vezetői: Varga László evangélikus lelkész, Csajka József felügyelő, Rozmann Kálmán, majd Tóth István gondnok, Flachy Lajos pénztáros, Stadler Lajos algondnok, Dr. Rozmann Dezső presbiter, Szomolnoky József presbiter, Sedenszky István presbiter, Erőss József gyülekezeti jegyző.”

Néhány év, és 100 éve lesz, hogy a torony elkészült, és azóta is áll, bár sok viszontagságot kellett még a 20. században kibírnia. A lelkes toronyépítés utáni gazdasági válságot, a gyülekezet anyagi nehézségeit, melyek folyamatosan a toronyépítés közben is megjelennek a jegyzőkönyvekben (a torony árának tetemes részét kölcsönből fizették, melyet sokáig törlesztett a gyülekezet). Majd jött a II. Világháború, azután pedig a kommunista diktatúra, a szocializmus, majd a rendszerváltás, és a jelenkor, amikor újra lehet(ne) templomba járni.

Ma már nem csak az evangélikusság fogyatkozik tovább, hanem azoknak a száma is, akik számára fontos a templomuk és istenhitük, DE még vannak, megmaradtak! Viszont a kérdés is marad: vajon a toronyépítés 100. évfordulójára meg tud-e újulni az abaújszántói templom?