2024. június 1.
19 évvel ezelőtt tudtam meg Szebik Imre püspök úrtól a lelkészi szolgálatot megelőző csendeshéten / lelkigyakorlaton, hogy hol lesz a szolgálati helyem. Még a hanglejtésére is emlékszem: “Fancsal”. Szünetet hagyott utána. Akkor is éreztem, ma már tudom, hogy súlya volt a szónak. László Milánnal voltunk ott, ő Tokajba került. Emlékszem arra, hogy részletesen mesélte, milyen utakat kell megtennie a nagy szórványban. Ma én utazom Tokaj környékén.
Az elmúlt hetekben, hónapokban megfogalmazódott bennem, hogy mitől is jó lelkészként szolgálni ennyi év tapasztalattal.
Időről időre át kell helyeznem a telefonomban a névjegyzéket, és nagyságrendileg 2000 telefonszám van benne. És ők egyenként is több száz vagy ezer nevet tudnak. Amikor valamire szükségem van, vagy valamiyen ügyben elakadok nagyon hamar eszembe jutnak azok, akikre számíthatok, és tényleg mindig találok valakit, aki segít. Ezek az emberek már nem csak egy-egy településen vannak, hanem több mint egy megyényi területen, sőt azon is túl. Persze, ez nem egyedi dolog, erre más is képes.
Az Úr sokféle módon adott eszközöket a szolgálathoz. Nem csak lelkészként, hanem mentálhigiénés szervezetfejlesztőként is, amit tizenkét éve végeztem el.
Hadd vegyek innen most egy eszközt.
Milyen a jó vezető? (saját kiegészítéseimmel)
1. Nem csak kérdései vannak, hanem válaszképes is. Akikkel együtt dolgozik, feltöltődnek a közösen eltöltött időben. Nem csak a munkáról lehet vele beszélni.
2. Csapatjátékos, aki a válsághelyzetekben is magabiztos marad, tudja, hogy a csapatban kinek mi az erőssége, és eszerint várja el tőlük a támogatást, így szab nekik feladatot. Tiszteletben tartja azok személyes terét és munkakörét. Nem terjeszti ki magát a hatáskörükre, de nem is helyezi föléjük magát.
3. Bízik a csapata tudásában, jogosak a kérései, nem kivételez, és nem mindig azt szidja aki épp nincs ott, de nem is zsarol ki külön alkukat, hogy szembe állítsa a munkatársait egymással.
4. Dicsér, elismer és visszajelez. Nem kiabál a munkatársaival – hiszen az a gyengeség és a tehetetlenség összetéveszthetetlen jele. Van empátiája, bele tud helyezkedni a vele dolgozók élethelyzetébe. Ha baj van, akkor először nem magát mentegeti, hanem a munkatársait.
5. Képes motiválni, meg tudja győzni azokat, akikkel együtt dolgozik, hogy van értelme annak, amit együtt csinálnak. Pontos a munkájában, nem váratja meg azokat, akikkel dolgozik, hiszen mindenkinek a legdrágább kincse az Istentől kapott ideje.
6. Nagy a munkabírása (lehetőleg a legnagyobb a csapatban), ugyanakkor ért ahhoz, hogy hatékony legyen, amit elvégez. Nem dolgozik és nem dolgoztat feleslegesen és értelmetlenül másokat. Szét tudja választani a munkát és a magánéletet; a munkatársainak is lehetővé teszi, hogy ezt megtegyék.
7. Igazságos és optimista. Kiegyensúlyozott döntéseket kell hoznia, amelyek nem személyközpontú döntések, hanem Isten-központúak. Következetes abban, ha erkölcsi feltételeket vár el a munkatársaitól, akkor ő is erkölcsös. Nem csapja be azokat, akiket rá bíztak, és nem beszéli ki, amit bizalmasan közöltek vele.
Nem minden kedves és pozitív ami itt elhangzott, de a 19 év alatt legalább annyi nehéz pillanat volt, mint vidám. Arra szeretnék törekedni, hogy a következő hat év a gyógyulás útja legyen az egyházmegye számára.
Lelkészi szolgálatom kezdetétől mindig izgatottan és örömmel vártam azokat az alkalmakat, amikor lelkésztársaimmal lehettem együtt, amikor egy-egy közös találkozó volt. Ez az öröm nem fogyatkozott meg máig, sem, mindannyiótokkal szeretek találkozni.
Tizenéves koromból jutott eszembe valami: Aszódon töltöttem a gyerekkoromat. A településnek akkor is (ma is) a városközponttól két jól elkülönülő része volt, ahol sok vásott gyerek volt: az újtelep és a papi földek. Ezeknek a határa épp a házunk mellett volt, az agyagbánya vagy téglagyár környéke. Nyaranta az újtelepi és a téglagyári gyerekek időnként összetűzésbe kerültek. Mi, téglagyáriak megtámadtuk az újtelepiek domboldalát, aztán persze jött a válaszcsapás. Izgalmas volt és szórakoztató gyerekként egy ilyen ostrom, talán azért is mert nem akartunk valóban kárt tenni egymásban. Nem egymás fejét céloztuk, hanem inkább megnehezítettük a másik csapat előrehaladását. Arra emlékszem, hogy egyszer valahogy én lettem a parancsnok (talán mert a nagyobbak épp nem voltak ott – mert vagy már dolgoztak, vagy szobafogságban voltak), és sikerült a két gyerekcsapatot kibékítenem egymással. Amikor kibékültünk, én haza is mentem, és otthon mérhetetlen büszkeség volt bennem, hogy akik verekedni akartak békésen játszanak és barátkoznak egymással. Azt sohasem értettem, amikor valaki önös érdekből bántalmazta a másikat, vagy kárt okozott. Ma sem értem, hol gyökereznek az ilyen indulatok, mert persze könnyű rá szavakat mondani, de mindennél nehezebb megfejteni. Pedig ma is egy közös játszótéren vagyunk, csak ma már sokkal több a tét: az életünk, a családjaink élete, a hitünk, gyülekezetünk, gyermekeink élete, boldogulása.
Ugrok az időben, 2005 őszére, és visszaemlékszem milyen volt az egyik első borsodi lelkészi munkaközösségi ülésről menni a kollégák után, és felvenni a tempójukat a miskolci elkerülőn a kis Opel Corsával. Kerekedett is a szemem, ahogy az autópálya felhajtón diktálták a tempót (pedig akkor még csak 110-zel volt szabad haladni). Hadd diktáljam most én a tempót, nem biztos, hogy a megengedett felett kell hajtani, főleg ha csapatban megyünk. És figyeljünk, mert nem csak a lelkészek vannak a konvojban, hanem minden lelkész körül ott van a gyülekezet, amelyik rendkívül érzékeny és törékeny.
Az emberi indulatok és érzések azok amik nem különböznek a gyerekkoriaktól. Viszont van, ami több az akkori iránymutatásoknál, hiszen közben lelkész lettem, talán nem véletlenül:
Tamás püspökkel tavaly májusban együtt hirdettünk igét Timóteusról az országos lelkészi munkaközösségi konferencián.
Mit mond Pál Timóteusnak (részleteket emelek ki)
Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely Krisztus Jézusban van.
És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek.
Ezekre emlékeztesd és Isten színe előtt bizonyságot téve kérd őket: ne folytassanak haszontalan szóharcot a hallgatók romlására.
Igyekezz kipróbált emberként megállni Isten előtt, mint aki nem vall szégyent a munkájával, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét.
Az ifjúkori kívánságot pedig kerüld! Törekedj viszont az igazságra, a hitre, a szeretetre, a békességre azokkal együtt, akik tiszta szívből hívják segítségül az Urat.
Az ostoba és éretlen vitatkozások elől térj ki, tudva, hogy ezek viszálykodást szülnek. De az Úr szolgája ne viszálykodjék, hanem legyen barátságos mindenkihez, tanításra alkalmas és türelmes, aki szelídséggel neveli az ellenszegülőket, hátha az Isten megadja nekik egyszer, hogy megtérve megismerjék az igazságot, és felocsúdjanak az ördög csapdájából, aki foglyul ejtette őket, hogy akaratát teljesítsék.
Ámen, bizony úgy legyen.
2024. június 1. Tállya
Gerlai Pál
