2023. november 19. Reménység vasárnapja (Gerlai Pál)
Megjelent: A gyülekezeti munkaprogramban: Link!
AZ ACHRENIUSOK ÉS A FINN ÉBREDÉS
„Fel, mert az irgalom percei múlnak!” (EÉ 449)
„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek;
ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt,
mert az idők gonoszak.” (Ef 5,15–16)
A finn egyház története című kiadványában, 1893
1688. július 22-én történt egy figyelemre méltó esemény a turkui székesegyházában. Egy Lars Ulstadius nevű, rongyokba öltözött torzonborz férfi félbeszakította a lelkész prédikációját, és azt követelte, hogy saját bizonyságtételét elmondhassa a gyülekezet nyilvánossága előtt. Amikor a lelkész ezt megtagadta, Ulstadius így kiáltott: „A lutheránus egyház tanítása helytelen, és a papokban nincsen Szentlélek!” Amikor a férfit kivezették, ruhái szétszakadtak, és meztelenül rohant végig a templom főhajóján.
Ki volt ez a Lars Ulstadius? Hivataláról lemondott lelkész és tanító, akire nagy hatással volt a német radikális pietista irodalom. A radikális finn pietizmus abban az időben az uppsalai egyetem teológiai karán erősödött, az ott tanuló diákok és tanárok által pedig terjedt szerte a finnek lakta területen, és az akkori finn egyház legnagyobb templomában, a turkui gyülekezetben fent leírt megrázó eseménnyel mutatkozott be.
A radikális pietizmus tantételei között első helyen szerepel a „belső szó”, amely megelőzi a „külső igét”, vagyis a radikálisok csökkenteni igyekeztek a Biblia írott igéjének a fontosságát. A legnagyobb súlyt a saját belső élményekre helyezték, az evangélikus hitrendszert „méregnek” tekintették a hívő ember számára. Az evangélikus egyház tanítása Luther óta mindig Isten igéjének központi szerepét hangsúlyozta, és azt, hogy Isten a kegyelmi eszközökön, tehát az igehirdetésen és a szentségeken keresztül kommunikál az ő népével. A radikális pietisták azt állították, hogy közvetlen közösségben vannak Istennel, de nem a kegyelmi eszközökön keresztül. Lars Ulstadius nem volt imádkozó ember.
Az ő és más radikális pietisták elképzelései a felszínen maradtak, és ez bizonyos mértékig befolyásolta az imádkozók közösségét még a 18–19. században is. A 18. századi egyházi ébredés, amelyet a Liisa Eerikintytäre nevű pásztorlány megtéréséhez kötnek, kapcsolatban áll az Ulstadius-féle radikális pietistákkal, bár abban a században már az angolszász pietizmus is hatást gyakorolt a finn ébredésre, hiszen Liisa, a pásztorlány Arthur Dent brit puritán pap The Practice of True Conversion című írásának hatására kezdett prédikálni. Az ébredés ekkor már az evangélikus egyházon belül a gyülekezetek mindennapi életében és az ünnepek megtartásában is éreztetni kezdte hatását.
A világi és egyházi hatóságok a 18–19. században szigorúan felügyelték a vallási békét, szükség esetén kemény kézzel avatkoztak közbe: gyülekezési tilalmat rendeltek el, házi istentiszteleteket sem lehetett tartani, ennek törvényi formulája az úgynevezett konventplakát volt. Az alkalmak csak istentiszteletek és a parókiákon tartott bibliaórák, áhítatok lehettek.
(a teljes dokumentum: https://stockholmskallan.stockholm.se/post/28107)
Konventplakát: 1726-ban Svédországban elfogadott törvény, amely tiltotta az ébredési mozgalmakat és az ezekkel kapcsolatos összejöveteleket, közösségeket, gyülekezéseket. Az ezeken a területeken működő lutheránus államegyház ennek segítségével igyekezett megakadályozni az ébredési mozgalmak terjedését. A finn területek kancellárja, Arvid Horn közreműködött a konventplakát megszületésében, amelyet I. Fredrik király szentesített. A konventplakát Svédországban 1858-ig, Finnországban 1870-ig, Norvégiában 1842-ig volt érvényben.
Abraham Achrenius lett az imádkozók legjelentősebb lelkésze. Achrenius először Ähtävä település egyházközségének lelkésze lett. Lars Ulstadius radikális pietista mozgalmának hatása olyan erős volt ebben a gyülekezetben, hogy bár Achrenius ellenezte az igét és a szentségeket elkerülő mozgalmat, egy idő után mégis csatlakozott a radikális pietistákhoz, és évekre lemondott lelkészi hivataláról. Végül azután visszatért a lelkészséghez, mégis igyekezett az ébredést és a lelkészi szolgálatot összeegyeztetni. 1748 és 1753 között Turku várprédikátorának választották meg. Szolgálatának legfontosabb időszaka 1753-ban
kezdődött, amikor Nousiainen parókusává választották.
Ebben az időben kezdték az ébredési mozgalom követőit imádkozóknak vagy imádságos ébredteknek hívni. Elsősorban laikus mozgalom volt, amely azután nagy hatású prédikátorokat, lelkészeket adott az egyháznak, de vezetői jellemzően nem lelkészek voltak.
A frissen megválasztott vikárius kezdettől fogva örömmel fogadta és minden erejével táplálta a gyülekezetben induló népi ébredést. A nousiaineni templom sekrestyéjében gyülekezeti énekes összejöveteleket kezdett szervezni vasárnap délutánonként. Ezeken az összejöveteleken olvasták a Bibliát, és imádkoztak. Már ekkor kialakult az az énekesáhítat gyakorlat, amely ma is folytatódik azokon a területeken, ahol az imádkozó finn keresztények élnek. A konventplakát a vallási gyülekezések tiltásáról továbbra is érvényben volt, de az énekes összejöveteli forma Abraham szerint nem számított a tiltott vallási gyülekezések közé. Ennek ellenére bíróság elé idézték.
A per kedvező ítélettel zárulhatott – erről az is tanúskodik, hogy fia, Antti is az énekes összejövetel formátumot folytatta, miközben a konventplakát a finn területeken egészen 1870-ig érvényben maradt. Az imádkozók nagy közössége Abraham Achreniusra már nemcsak gyülekezeti vezetőként, hanem mint a mozgalom vezérére kezdett tekinteni. Távoli vidékekről is felkeresték őt lelki tanácsért. Habár a papság nagy része nem nézte ezt jó szemmel, mégis akadtak közöttük olyanok, akik csatlakoztak az imádkozók táborához. Ennek az ébredő lelkészi mozgalomnak hivatalosan is igazgató lelkésze lett.
A Nyugat-finnországi Imaközösség visszaemlékezései és Koren Emil Irgalmadat éneklem című munkája egybehangzóan hangsúlyos helyre teszi az Achrenius család életében az 1755-ös lisszaboni földrengés következményeit. Ez mindössze két évvel Abraham Achrenius nousiaineni szolgálatának kezdete után történt, és az egész világ figyelmét Portugália felé fordította. A földrengés ugyan elég távol esett attól a vidéktől, de a többi európai néppel együtt a finneket is nagyon foglalkoztatta, ami történt, így az imádkozó ébredteket is.
A 2023 februárjában történt török–szír földrengéshez mérhető katasztrófa lehetett a lisszaboni földrengés. Akkor a húszezer főt meghaladta a halálos áldozatok száma, amely 1750-ben kiemelkedően magas volt, hiszen a Föld teljes lakossága a becslések szerint a mai egytizede volt, Európáé is csupán a mainak egyhatoda. Épületek hosszú sora dőlt romba, tűzvész ütött ki a nyomában, a tenger felől szökőár csapott le mélyen a szárazföld belsejéig. Az emberek az utolsó idők jeleit vélték felfedezni ebben az eseményben. Azonban az imádkozó ébredtek máshogyan fogták fel az eseményeket. Abraham Achrenius a nouisaineni szószéken Jézus Krisztusnak a Siloám tornya leomlásakor elhangzó szavait idézte prédikációjában:
„Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámnál, és megölte őket, vétkesebb volt minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Nem! Sőt azt mondom nektek, ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy elvesztek.” (Lk 13,4–5)
Véleménye szerint a lisszaboni földrengés csak ízelítő volt az eljövendő örök ítéletből. Az emberek megfeledkeztek Istenről, és előzetesen belekóstoltak Isten kemény ítéleteibe, de ezek még nem a végidők, csak figyelemfelhívás, hogy az emberek még az alkalmas időben térjenek meg.
A lisszaboni katasztrófa után nyolc verset írt és adott ki Abraham Achrenius. A finn evangélikus énekeskönyvben három énekszövegét találjuk, a magyar evangélikus énekkincs Abraham fiának, Anttinak közkedvelt gyülekezeti énekét őrzi.
Fiát, Antti Achreniust (1745–1810) apja szeretett gyülekezetében, Nousiainenben választották parókussá, később esperessé is kinevezték. Minden este családi áhítatot tartott otthonában, amelyre harangszóval hívta a híveket és barátokat. Az énekes összejövetel formátumot megtartotta, melyeknek liturgiájában ébredési énekek, igeolvasások és bizonyságtételek (seurat) követték egymást felváltva. Viszont Antti Achrenius lelkivilágán szomorúság ült, amelynek oka lehetett befelé forduló költői egyénisége, de betegeskedése is.
A 449-ES ÉNEK SZÜLETÉSE
449
https://enekeskonyv.lutheran.hu/enek449.htm
Antti Achrenius 1790-ben énekeskönyvet adott ki „Vágyódó lelkek lelki énekei” címmel, amelyből több ének az egész finn egyházban ismertté vált. A magyar Evangélikus énekeskönyv 449-es éneke, a Fel, mert az irgalom percei múlnak sok gyülekezet által kívülről ismert szövegével és indulószerű dallamával jól foglalja össze a 18–19. század imádkozó ébredési mozgalmának lelkületét: a dal egyszerre figyelmeztet és buzdít, hogy éljünk a drága kegyelmi idővel. A finn énekeskönyv 408-as száma alatt találjuk ezt az éneket Joutukaa, sielut, on aikamme kallis kezdettel, amely az énekes összejöveteleken ma is gyakran elhangzik. Magyarországi evangélikus gyülekezeteinknek is kedves éneke, amelyet leginkább az egyházi esztendő utolsó, végidőkkel foglalkozó vasárnapjain éneklünk.
Felhasznált irodalom:
Koren Emil: Irgalmadat éneklem. Magánkiadás, Budapest, 2015
https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/TenyekKonyve-tenyek-konyve-1/1988-2/nepesseg-nepmozgalom-FC1/a-vilag-es-az-egyes-foldreszek-nepessege-millio-fo-FD5/
https://www.kirkkojakaupunki.fi/-/tuntematon-liisa-eerikintytar
https://fi.wikipedia.org/wiki/Konventikkeliplakaatti
https://www.lsry.fi/tietoa/abraham-achrenius/
https://virsikirja.fi/?s=Abraham+Achrenius
https://hymnary.org/person/Achrenius_Antti
https://virsikirja.fi/virsi-408-joutukaa-sielut-on-aikamme-kallis/
https://www.wordsense.eu/k%C3%B6rttil%C3%A4inen/
