Aktuális

A tállyai templom felújítása

2020. augusztus 16.

A tállyai evangélikus templom felújítása augusztusban meghaladta a 70%-os készültséget

A legnagyobb zempléni evangélikus templom Kossuth Lajos keresztelkedési helye, a tállyai evangélikus templom. Legutóbb 30 évvel ezelőtt, a templom építésének 200. évfordulójára esett át nagyobb felújításon, az eltelt évek alatt csak a sürgősebb javításokat végezték el rajta. Már 2015-ben, a gyülekezet korábbi lelkészének szolgálata idején reménykeltőek voltak az akkor még csak tervezett, tokaji borvidéket célzó pályázati lehetőségek. A 2016-ban induló pályázati időszakban a tállyai templomot a Tokaji Borvidéket érintő nagy, 3,4 milliárdos fejlesztésbe beválasztották, százmillió forint feletti támogatás kecsegtető igéretével. Nagy tervezgetések indultak a templom, az időközben műemléki rangot kapó harangláb és a hajdani evangélikus iskola (ma gyülekezeti terem) turisztikai célú fejlesztésére. A 120-160 millió forintot is elérő tervek miatt a gyülekezet új lelkésze nem vállalta, hogy egyedül vág bele a feladatba, így a Magyarországi Evangélikus Egyházra bízta a fejlesztés ellenőrzését, az iskolaépületben a gyülekezeti terem mellett levő lakás bérlőivel szerződést bontott, és várta a felújítást.

Az annyira várt reformációi emlékév viszont nagy hallgatással kezdődött a tállyai felújítást illetően. Habár a Magyar Közlönyben megjelent, hogy a tállyai templom támogatást nyert, mégis úgy tűnt, a lehetőség a gyülekezeten kívül álló okok miatt elúszik. Az evangélikus templomot mintha hirtelen kihagyták volna a fejlesztési projektből. Érthetetlen magyarázattal szolgáltak az illetékesek: az ősi evangélikus templom kiesik a történelmi borvidék területéből. A pályázat beadási oldalán viszont csak annyi hír volt, hogy a támogatás rendelkezésre áll, de a templom pályázatát nem adták be. Az evangélikus hívek, és az egyházközség presbiterei és vezetősége értetlenül állt a láthatatlan, ám annál tapinthatóbb akadály előtt.

Sok telefon és elektronikus levél, személyes egyeztetés (még a tállyai római katolikusok is szót emeltek a tállyai evangélikus templom érdekében), illetve több hónap várakozás után érkezett a hír, hogy mégis találtak a projekt keretében helyet az evangélikus templomnak, igaz, a korábbinál jóval szerényebb, 80 millió forint összeg értékben. A Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nkft munkatársai segítettek ebben: Dévald István és Horváth László. Ez utóbbi munkatársat közben – evangélikus lévén – a gyülekezet a presbitériumába is beválasztotta.

A csökkentett pályázati keretnek köszönhetően viszont el lehetett felejteni az épületegyüttes teljes felújítását és a nagyívű turisztikai fejlesztéseket: csupán a templom és a harangláb legszükségesebb felújítási munkáira maradt elegendő összeg úgy, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház vállalta a tervezés költségeit, és segítséget is nyújtott Kocsis István és munkatársai révén. Az egyházközség így is komoly anyagi veszélybe került a kiesett bérlet miatt. 2018-ban sikerült a gyülekezetnek egyházmegyei és egy kisebb egyházkerületi támogatással lakhatóbbá és élhetőbbé tenni a régi tállyai iskolaépületet (a lelkész és felesége, valamint a gyülekezet tagjai végezték nyáron a belsőépítészeti munkákat). Ezután a gyülekezethez közel álló bérlője lett az ott található lakásnak, így az anyagi bizonytalanság elmúlt.

A közbeszerzést a templom és harangláb felújítására 2020 elején végre kiírták. Sikerült jó kivitelezőt találni: a Gramalpin Kft. sok Észak-Kelet magyarországi fejlesztést végez, nagy rutinnal rendelkezik, és a nehéz 2020-as vírushelyzetben is nagy erőkkel kezdett a felújításba. Júliusra már a 70%-ot elérte a templom felújításának készültsége, amely így sem nehézségek nélküli. A 60-70 évvel ezelőtti villanyhálózat cseréje, és ennek közművi háttere nem kis feladatot állít a gyülekezet elé: hónapokig tartott csak az, hogy az áramszolgáltató komolyan vegye, hogy az egyházközség és a templom között tulajdonosi-tulajdoni kapcsolat van, illetve az egyéb, kivitelezési nehézségek miatt csak a belső festés elvégzése után kezdték el a villanyhálózat felújítását.

Reményeink szerint november végére így is elkészül a felújítás, és a templom és a harangláb a kor igényeinek, és a műemléki-, történelmi hűségnek megfelelően fog megújulni, de mint tudjuk, hogyha az Úr nem építi a házat, hiába fáradnak az építők (127. Zsoltár). Közös reménységünk, hogy Ő építi Tállyán.

Luther Márton a járványról

2020. március 18.

Luther Márton családja körében
Luther Márton családja körében

“Ezért arra kérem az Istent, hogy könyörüljön rajtunk, és óvjon meg bennünket. Orvosságot osztok, és én is beveszem. Tartózkodom a fertőzött személyektől és helyektől, ha nincs ott rám szükség, így vigyázva a saját egészségemre, nehogy én mérgezzek és fertőzzek meg másokat, és így hanyagságból okozzam mások halálát. Ha az Isten meg akar találni, akkor meg is talál, de így mindent megtettem, amit megtehettem, és így sem a magam, sem pedig mások haláláért nem vagyok felelős. Ha a felebarátomnak szüksége van rám, nem fogom elkerülni sem a helyet, sem a személyt, hanem önként odamegyek hozzá, és segítek neki, ahogy arról fentebb volt szó. Nézd, ez igazi, istenfélő hit, amely nem vakmerő, nem pimasz és nem istenkísértő.”

Szöveg: Luther Elmenekülhetek-e a halál elől? In.: Luther Válogatott Művei 5, 546
Háló Gyula, életkutató, költő, emberpásztor, az emberek testvére – facebook oldaláról

Kép: evangelikus.hu oldalról

Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑