A tállyai evangélikus templom felújítása befejeződött

2021. február 7.

Köszönetünket és hálánkat kell kifejeznünk mindazoknak, akik az elmúlt hónapokban a tállyai evangélikus templom felújításán fáradoztak. Február 1-jén elküldte a templom felújítását végző főkivitelező, Gramalpin Kft. az épület felújításának készre jelentését. Február 5-én a felújított templom bejárása is megtörtént a műszaki ellenőr, az egyházközség és a kivitelező képviselőinek jelenlétében. Jelenleg a használatbavételi engedélyre várunk. A felújított templom szentelése előre láthatólag a tállyai csendesnap keretében történik majd meg 2021. augusztus / szeptember folyamán.

A templom homlokzata a legkorábbról fennmaradt ábrázolások szerint lett kialakítva
A harangláb faborítása a legkorábbi, 19. századi ábrázolások szerint lett újragyártva
A harangláb 19. század közepén készült belső szerkezetéből a lehető legtöbbet megőriztek
A legelső ábrázoláshoz hasonlóan nyitható a harangláb faborítása, de a réseknek köszönhetően zárt állapotban is megfelelően hallatszódnak a harangok
A meglehetősen leromlott lábazatot szakszerűen javították, dréncsövezés is történt. A hátsó, iskolaépület melletti udvar is rendbe lett téve
Esővíz elvezetés és dréncsövezés egymás mellett
A faltól elvált szószéklépcső kijavításra került, a 20. századi festés nem lett megváltoztatva
A templom első három padsora fűtött, csak azon a felületen kapcsolódik be, ahová leülnek

Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑