Túl nagy kérés, vagy túl kevés?

2021. február 28.

Zebedeus fiainak anyja, Salómé kéréssel fordul Jézushoz

Bevezető ének

81 – Úristen, most eléd lépek – kattints a linre!

Finta Gergely írása az énekről

Böjt má­so­dik va­sár­nap­ja a töb­bi böj­ti va­sár­nap­hoz ha­son­ló­an be­ve­ze­tõ zsol­tá­rá­ról kap­ta el­ne­ve­zé­sét: Re­mi­nis­ce­re – „Em­lé­kezz meg, Uram, ir­gal­mad­ról és ke­gyel­med­rõl, mert azok örök­tõl fog­va van­nak!” (Zsolt 25,6) Ez a kö­nyör­gõ imád­ság is utal ar­ra, hogy bár a va­sár­na­pok böj­ti idõ­ben is hús­vét­ra em­lé­kez­tet­nek, a pas­sió elõt­ti idõ­szak­ban fo­ko­za­to­san irá­nyít­ják a gyü­le­ke­ze­tet a bel­sõ el­csen­de­se­dés és ön­vizs­gá­lat, Krisz­tus szen­ve­dé­sé­nek egy­re mé­lyebb át­élé­se fe­lé.

A va­sár­nap óegy­há­zi evan­gé­li­u­ma (Mt 15,21–28) a ká­na­á­ni asszony tör­té­ne­tét idé­zi fel, be­mu­tat­va a Jé­zust le­le­mé­nye­sen ké­rõ ide­gen asszony ki­tar­tá­sát és azt, aho­gyan ez­zel el­éri cél­ját. Ez a két ige az ir­ga­lom­ra, gyó­gyu­lás­ra szo­ru­ló em­ber imád­sá­gát szó­lal­tat­ja meg más-más mó­don. A nap má­sik két ol­vas­má­nya pe­dig mint­ha az Is­ten ál­tal az em­ber­nek mon­dott két­fé­le fi­gyel­mez­te­tés­nek ad­na han­got: az epis­to­lai ige (1Thessz 4,1–8) meg­szen­te­lõ­dés­re int, az ótes­ta­men­tu­mi ol­vas­mány (Ézs 5,1–7) pe­dig a szõ­lõ­mû­ves pa­nasz­da­la a ter­mé­ket­len szõ­lõ mi­att.

Az Úr­is­ten, most eléd lé­pek (EÉ 81), éne­kes­köny­vünk egyik leg­szebb kö­nyör­gõ éne­ke kü­lö­nö­sen jól il­lik az evan­gé­li­um és a be­ve­ze­tõ zsol­tár ka­rak­te­ré­hez. Mi­elõtt azon­ban er­re rá­tér­nénk, es­sék né­hány szó ar­ról a szö­veg­rõl, mely el­sõ­ként kap­cso­ló­dott az ál­ta­lunk is is­mert dal­lam­hoz. An­nál is in­kább in­do­kolt ez, mert a né­met gya­kor­lat­ban ép­pen ez­zel a szö­veg­gel ének­lik böjt má­so­dik va­sár­nap­ján gra­du­ál­ének­ként.

„Ha vég­szük­ség szo­ron­gat­na, / És min­den baj ránk tá­mad­na / Úgy, hogy nincs már ho­va len­nünk, / Vé­get nem ér gyöt­re­del­münk: // Egyet­len­egy vi­ga­szunk van / E föl­dön, a mi Urunk­ban; / Meg­men­te­ni õ fog vé­gül, / Ha õt hív­juk se­gít­sé­gül.” (For­dí­tot­ta Vie­to­risz Jó­zsef, Cit­ha­ra Sanc­to­rum, Bu­da­pest 1935, 801. sz.)

A Wenn wir in höchs­ten Nöten se­in (Ami­kor a leg­na­gyobb ín­ség­ben va­gyunk) kez­de­tû szö­ve­get Pa­ul Eber (1511–1569) ír­ta egy­ko­ri ta­ná­ra, a nürn­ber­gi Jo­a­chim Ca­me­ra­ri­us egyik la­tin nyel­vû szö­ve­ge alap­ján. Eber a wit­ten­ber­gi egye­te­men ta­nult to­vább, majd ott lett la­tin-, fi­zi­ka- (!), ké­sõbb ószö­vet­sé­gi pro­fesszor. Elõ­ször a wit­ten­ber­gi vár­temp­lom, majd 1558-tól –Bu­gen­ha­gen ha­lá­la után – a vá­ro­si temp­lom lel­ké­sze volt.

Szo­ros ba­rát­ság fûz­te egy­ko­ri pro­fesszo­rá­hoz, Me­lancht­hon­hoz. Nem túl­zás azt mon­da­ni, hogy Eber a re­for­má­to­rok má­so­dik ge­ne­rá­ci­ó­já­nak egyik leg­ki­emel­ke­dõbb alak­ja, egy­ben több je­les ének­szö­veg köl­tõ­je. A szö­veg­ben a pró­bák kö­zött élõ em­ber egyet­len re­mény­sé­gé­hez, Is­ten­hez ki­ál­tó imá­ja fo­gal­ma­zó­dik meg. Ez a köl­te­mény azon­ban csak né­me­tül vagy szlo­vák köz­ve­tí­tés­sel volt is­mert Ma­gyar­or­szá­gon.

A dal­lam nagy­já­ból egy­ko­rú a most be­mu­ta­tott szö­veg­gel. Jo­hann Bap­tis­ta Ser­ra­nus lel­kész, kán­tor sze­rez­te. Min­tá­ul szol­gál­ha­tott szá­má­ra a gen­fi zsol­tá­rok egyik dal­lam­szer­zõ­jé­nek „Tíz­pa­ran­cso­lat-éne­ke”, amely­re a 140. zsol­tár is éne­kel­he­tõ.

Az ál­ta­lunk is­mert szö­veg az ezer­hat­szá­zas évek el­sõ fe­lé­ben szü­le­tett. Író­ja Bo­do von Ho­den­berg, egy­ko­ri os­ter­ro­dei tar­to­má­nyi kor­mány­zó. A vers­sza­kok­ban a Szent­há­rom­ság Is­ten­hez kö­nyö­rög: a te­rem­tõ Atyá­hoz, a meg­vál­tó Fi­ú­hoz és a meg­szen­te­lõ Szent­lé­lek­hez. Az el­sõ stró­fá­ban ta­lán kü­lö­nö­sen is erõ­sen érez­zük a pár­hu­za­mot a ká­na­á­ni asszony kö­nyör­gé­se és az ének­szö­veg kö­zött. A té­tel meg­je­lent a Du­nán­tú­li éne­kes­könyv el­sõ ki­adá­sá­ban. 1982-es éne­kes­köny­vünk is ennek alap­ján vet­te fel, né­hány he­lyen ja­vít­va a pro­zó­di­át.

Éne­künk­nek kü­lön­le­ges súlyt ad, ha tud­juk, hogy ez a szö­veg és dal­lam fog­lal­koz­tat­ta Jo­hann Se­bas­ti­an Ba­chot éle­te leg­vé­gén. Még fi­a­tal­ko­rá­ban írt ugyan­is egy rö­vid fel­dol­go­zást a ko­ráb­bi szö­veg­re; ez a kom­po­zí­ció az Or­gel­büch­le­in cí­mû gyûj­te­mény­ben ma­radt fenn. A da­ra­bot ké­sõbb bõ­ví­tett for­má­ban fel­vet­te Lip­csei ko­rál­jai kö­zé. Ami­kor har­mad­szor eh­hez a mû­höz nyúlt, már nem lá­tott, szem­ba­ja el­ha­tal­ma­so­dott, érez­te, hogy kö­ze­le­dik a föl­di bú­csú pil­la­na­ta. Eb­ben a szi­tu­á­ci­ó­ban vet­te elõ új­ra ezt a ko­rált, hogy né­hány vál­toz­ta­tás le­jegy­zé­sét kér­je egyik ta­nít­vá­nyá­tól. Ek­kor ke­rült a mû elé a má­so­dik szö­veg: Vor de­i­nen Th­ron tret ich hi­er­mit… (Tró­nu­sod elé lé­pek már…) Az el­sõ mel­lett az utol­só – éne­kes­köny­vünk­ben nem kö­zölt – vers­szak is imád­sá­ga le­he­tett ab­ban a hely­zet­ben: „Adj ne­kem bol­dog vé­get, éb­ressz föl az utol­só na­pon, Uram, hogy örök­kön lás­sa­lak té­ged, ámen, ámen, hall­gass meg.”

Forrás: https://zope.lutheran.hu/ujsagok/evelet/archivum/2009/10/06

Az istentiszteleten elhangzó zsoltárok, igék, imádságok:

Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében!

Emlékezzél meg, Uram, irgalmadról és kegyelmedről,
mert azok öröktől fogva vannak. (zsolt 25,6)
Hozzád emelem, Uram, lelkemet,
Istenem, benned bízom, ne szégyenüljek meg.
Utaidat, Uram, ismertesd meg velem,
ösvényeidre taníts meg engem. (Zsoltárok 25,1.2.4)

Isten Fia szolgai formát vett fel, és emberekhez lett hasonlóvá, megalázta
magát, és engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthalálig. (Filippi 2,7.8)

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal!
testvéreim! Isten színe előtt gondoljunk méltatlanságunkra, és valljuk meg
bűneinket!
Megvallom és bánom, irgalmas Istenem, hogy mindennél jobban szeretem
önmagamat, pedig önzetlen szolgálatra hívtál el engemet! Könyörülj rajtam,
és adj szolgálatra kész szívet, az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.

Testvéreim! Isten megkönyörült rajtunk Jézus Krisztus által, aki meghalt
bűneinkért, hogy Istenhez vezessen minket.
dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez
jóakarat.

Urunk, Istenünk! végy körül minket oltalmaddal, hiszen látod erőtlenségünket.
légy velünk, hogy testünket ne érje baj, lelkünk pedig megtisztuljon
a gonosz indulatoktól, az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a szentlélekkel
él és uralkodik örökkön örökké. Ámen.

Oltár előtt felolvasott ige:

1 Thesszalonika 4, 1-8

41Egyébként pedig, testvéreim, kérünk titeket, és intünk az Úr Jézus nevében, hogy amint tőlünk tanultátok, hogyan kell Istennek tetsző módon élnetek – s amint éltek is -, ebben jussatok még előbbre. 2Hiszen tudjátok: milyen rendelkezéseket adtunk nektek az Úr Jézus nevében. 3Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól, 4hogy mindenki szentségben és tisztaságban tudjon élni feleségével, 5nem a kívánság szenvedélyével, mint a pogányok, akik nem ismerik az Istent; 6és hogy senki túlkapásra ne vetemedjék, és ne csalja meg testvérét semmiféle ügyben. Mert bosszút áll az Úr mindezekért, ahogyan már előbb megmondtuk nektek, és bizonyságot is tettünk róla. 7Mert nem tisztátalanságra hívott el minket az Isten, hanem megszentelődésre. 8Aki tehát ezt megveti, az nem embert vet meg, hanem az Istent, aki Szentlelkét is reátok árasztja.

Apostoli hitvallást: 

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat. Hiszek Szentlélekben. Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

Igehirdetési ének

189 – Királyi zászló jár elöl – kattints a linkre!

Bence Gábor írása az énekről:

A böjti idő második hetében énekünk, a Királyi zászló jár elöl (EÉ 189) a keresztet mint győzelmi jelvényt, fővezéri lobogót (vexilla) láttatja velünk, s ezt a keresztet szólítja meg. De ahogy egy zászló előtt tisztelegve sem a tárgy előtt hajolunk meg valójában, hanem az általa jelzett hatalom előtt, úgy ez az ének sem magát a keresztet, hanem a halált a halálával legyőző Krisztust dicsőíti.
A szöveg alapját adó latin himnuszt (Vexilla regis prodeunt) Venantius Fortunatus (536–610) alkotta, akit az európai irodalom történetében az utolsó klasszikus római költőként emlegetnek. Versében megtartja az ambrozián himnuszok egyszerűségét, a jambikus lüktetést, a nyolc szótagú sorokat, de szívesen használ rímeket, alliterációkat is. Alkalmi költeménye (eredetileg egy keresztereklye Poitiers-be való érkezését köszöntötte 569-ben) már a 9. századra bekerült a hivatalos liturgiába: a böjti idő végén a szerzetesek minden este elénekelték.
A reformáció zenei eredményeire válaszul a 17. században a római egyház is erősíteni igyekezett a nemzeti nyelvű éneklést. Magyarországon a Cantus Catholici énekeskönyv az egyik legfontosabb gyűjteménye a megújított énekeknek; ezt a verset latinul és magyar fordításban is közli egy gregorián himnuszdallammal.
Az énekeskönyvünkben található dallam más, nem gregorián, és talán éppen azért született az ezerhatszázas évek elején, hogy a hajlításokban gazdag gregorián énekek helyett könnyen megszólaltatható, ritmikus dallamává lehessen több himnusznak is. (Első megjelenése: Lengyel Kancyonal 1636; Magyarországon: Cantus Catholici 1651; később a Vietorisz-kódexben trombitaduó.) Hiszen a négysoros versszakokból, nyolc szótagos sorokból álló versforma annyira általános az egyházi énekköltészetben, hogy egy-egy ilyen szerkezetű dallamra szinte bármelyik ambrozián himnusz ráénekelhető. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy a Cantus Catholiciben e dallam alá egy latin nyelvű Mária-himnusz került.
A dallam első evangélikus forrása Magyarországon egy kéziratos győri korálkönyv a 18. századból. Itt a Jesu dulcis memoria (Jézus, édes emlékezet – EÉ 360) himnusz kapcsolódik hozzá. Az 1955-ben megjelent kibővített Dunántúli énekeskönyvbe került bele először Sík Sándor Királyi zászló-fordításával ez a dallam. Érthető, hogy a szerkesztők teológiai megfontolásból kihagyták a vers csúcspontjának számító 6. versszakot (latinul: O crux ave spes unica): „Ó, Kereszt, áldunk, szent remény, / a szenvedés ez ünnepén, / kérünk, kegyelmet adj nekünk, / add vétkünkért vezeklenünk.” A protestáns gondolkodástól idegen lehet mind a kereszt túlzott megszemélyesítése, mind a vétkekért való vezeklés gondolata.
Tanulságos ilyen szemmel összevetni Sík Sándor fordítását a korai protestáns fordítással (Keresztyének, örvendezzünk, GyLK 660): éppen a kereszt megszólítását kerüli el ez utóbbi, s a kérdéses 6. versszakban Jézust nevezi meg egyetlen váltságként.
Forrás: https://kantorkepzo.lutheran.hu/3egyeb/189-Cantate.pdf

Igehirdetési alapige:

Máté evangéliuma 20, 20-28

2020Akkor odament hozzá Zebedeus fiainak anyja a fiaival együtt, leborult előtte, és kérni akart tőle valamit. 21Jézus megkérdezte tőle: Mit kívánsz? Ő így felelt: Mondd, hogy melletted üljön az én két fiam a te országodban, az egyik jobb kezed, a másik bal kezed felől. 22Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Kiihatjátok-e azt a poharat, amelyet én fogok kiinni? Ők így feleltek: Kiihatjuk. 23Erre ő ezt mondta nekik: Az én poharamat kiisszátok ugyan, de hogy ki üljön jobb és bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni. Azoké lesz, akiknek az én Atyám elkészítette. 24Amikor ezt meghallotta a többi tíz, megharagudott a két testvérre. 25De Jézus magához hívta őket, és ezt mondta: Tudjátok, hogy a népek felett zsarnokoskodnak fejedelmeik, és vezetőik hatalmaskodnak rajtuk. 26De közöttetek ne így legyen, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, 27és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok. 28Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.

Igehirdetési vázlat

(Bencze András)

• Oda lehet borulni Jézus elé mindenfajta kérésünkkel, még azzal is, ami később ügyetlennek bizonyul, ahogy a Zebedeus-fi ak anyja imádkozott gyerekeiért. Oda lehet borulni – de csak imádattal odatérdelni. Mert Jézus (Isten) nem az én szolgám. Az Úr szolgája ő.
• Az Úr szolgája – az Atya országát hozta ebbe a világba (javasolt kyrie imádság). Szabadságot mindattól, ami fogva tart (elvárások, megszokások, függő viszonyok). S aki őt követi, az ebben az új, mennyre kinyílt rendben él. A levélbeli lekció naponkénti küzdelmet kíván, hogy a „nem uralkodom” utat jól tudjuk járni.
Valójában nem etikai megjavulás, hanem gondolkodásmódbeli változás.
• Az Emberfi a életét adja váltságul. Emberfi a – akinek Dániel könyve szerint „[h]atalom, dicsőség és királyi uralom adatott” (Dán 7,14), és aki mégis életét adja
sokakért. Ez nem a dicsőséges halál, amelyről Sztevanovity Dusán írt. Ez a gyalázatos halál, amely annyiban dicsőséges, amennyiben nem e világi, amennyire
az Atya akarata jut benne érvényre, amennyire az Úr szolgája ő.

DALSZÖVEG
„Dicsőség dolga, hogy jobb legyél és pontosan találj!
Dicsőség dolga, hogy úgy tüzelj, hogy közben meg se állj!
Dicsőség dolga a győzelem s ha kell, a gyönyörű halál!
Dicsőség dolga, hogy a dicsőséges… dicsők…
dicsőségéért… dicsőségesen…”
LGT (Sztevanovity Dusán): Prológ és trialóg

Három gyújtópontot látok szakaszunkban.
1. „Mit kívánsz?” – kérdezi Jézus a Zebedeus-fi ak anyját. Márk evangéliumában egyértelműbb; ami azért itt is kirajzolódik, hogy ugyanazzal a kérdéssel fordul Jézus
Saloméhoz, mint a két jerikói vak felé. Vannak, akik úgy gondolják – talán a többi tíz tanítvány is –, hogy a Zebedeus-fiak túl sokat kérnek. Luther szerint túl keveset:
„Ami azt jelenti: a ti kérésetek nem úgy fog teljesülni, ahogy kértétek; nem kértétek a kelyhet, és mégis ki fogjátok inni, és szerényebb dolgokat kértek, mint amit kellene. Ezért ez a gyengeség keresztre feszíttetik majd bennetek a szenvedés kelyhe által, és erősek lesztek. […] Nagyobb örömmel kell a rettegést is Istentől elfogadnunk, ha adja, mint amekkora vággyal kértük ajándékát.”

2. „Közöttetek ne így legyen!” – mondja Jézus. Régi ifjúsági órán ezt az igét kutatva Széchey Béla bácsi felrajzolta a táblára az egyiptomi hierarchikus rendszert. Alul a rabszolgák sokasága, legfelül a fáraó egymaga. Majd az egyházra egyházra értelmezve nemes egyszerűséggel megfordította a háromszöget. Alulra került a csúcs. Feje tetejére állt minden? Vagy éppen így volna jó?

3. „…életét adja váltságul” – ez a harmadik gyújtópont. Érdekes a 28. vers fordítása. Mert legtöbbször nem fordítják a kezdő kötőszót. A 2014-es újfordítás a „mert” kötőszót használja, Károli a „valamint”, Simon Tamás László a „mint ahogy”, a Káldi-Neovulgáta a „hiszen” kifejezést.
Ebben a bizonytalanságban van valami tanulságos. Hogy a szolgálat – a már-már közhelyszámba menő Weöres-mondat igazsága szerint – egyedül Jézusé. Nincs
szüksége sem jobbról és balról ülő tanítványokra, sem jobbra és balra megfeszített latrokra. A megváltást egyedül ő végzi el. S Jézus összekapcsolja a dicsőséget és a szenvedést, hiszen az Emberfia Dániel próféta könyvének dicsőséges alakja, az „életét adja váltságul sokakért” pedig Ézsaiás szenvedő szolgájára utal.
Egyedül Jézus a szolga. Róla hangzik az igehirdetés.

Forrás: Lelkipásztor 2021. 03. szám

Imádság:

Hálát adunk neked, Jézus Krisztus, hogy értünk is vállaltad a megváltás szolgálatát, és engedelmes voltál mindhalálig. Ébressz bennünk hitet és engedelmességet,
hűséget és jó reménységet, hogy kereszten hozott áldozatod rajtunk ne vesszen kárba, hanem üdvösségünk forrásává legyen. Ámen.

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, 
szenteltessék meg a te neved, 
jöjjön el a te országod, 
legyen meg a te akaratod, 
amint a mennyben, úgy a földön is. 
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, 
és bocsásd meg vétkeinket, 
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, 
és ne vígy minket kísértésbe, 
de szabadíts meg a gonosztól, 
mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. 

Ámen. 

Ároni áldás:

Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged! Világosítsa meg az Úr az Ő arcát rajtad és könyörüljön rajtad! Fordítsa az Úr az Ő arcát feléd és adjon békességet neked!

Befejező ének:

42 Áldunk téged, Istenünk:

42. ének kottája

2. Minden élő téged áld. Angyalének szárnyal feléd.
Minden kérub és szeráf* Néked mondja dicséretét.
Néked hódol, rád tekint. “Szent, szent, szent!” – azt zengi mind.

3. Téged áldunk, Istenünk. Téged dicsér szolgálatunk.
Életünk tiéd legyen! Hálát mondjon minden napunk!
Bűntől, bajtól védj te meg! Áldd meg, óvd meg népedet!

4. Irgalommal nézz le ránk! Mint ígérted, légy mivelünk!
Benned bízunk, jó Atyánk. Szent nevedről énekelünk.
S mert reményünk csak te vagy, Veszni minket, ó, ne hagyj!

Erős vár a mi Istenünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑