Rádiós igehirdetés a tállyai evangélikus templomból

2020. 07. 06.

(elhangzott 2019. július 7-én részleteiben – a közvetítés időbeli korlátaihoz igazodva)

A tállyai templom 2019 júniusában

Kegyelem és békesség nektek, Istentől, a mi Atyánktól, és a mi Urunktól, az Úr Jézus Krisztustól!

Imádkozzunk!
Hálásak vagyunk Istenünk, hogy nem hagysz magunkra, hanem biztos pont vagy az életünkben. Hozzád fordulunk, mert igéd bátorít a veled való közösség keresésére. Köszönjük, hogy még mindig hívsz magadhoz. Kérünk, áldd meg mai igehallgatásunkat, hogy megértsük hívásodat, és bátran kövessük útmutatásodat. Ámen.

Szószék, keresztelőkút, oltár (1892-es helyreállítás a 19. századi tűzvészek után)

Hallgassuk meg a mai vasárnap alapigéjét, amelyet Pál apostolnak a Kolosséiakhoz írt levelében olvashatunk, az első fejezet 21. versétől a 23-ig, a követezőképpen:

„Titeket is, akik egykor Istentől elidegenültetek és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, most megbékéltetett emberi testében halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé. Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt, és amelynek én, Pál, szolgájává lettem.”

Urunk, szentelj meg minket igéddel, a te igéd igazság! Ámen.

Szeretetteljes szívvel üdvözlöm az összegyülekezett hallgatóságot itt, a tállyai evangélikus templomban, Kossuth Lajos keresztelkedési helyén, illetve a rádióhallgatókat szerte Magyarországon és a határainkon túl, bárhol is hallgatnak minket!

Ennek a mai vasárnapnak az igéje egy olyan település lakóit szólítja meg, amely Krisztus után 66 környékén földrengésben elpusztult, Kolossé településen élő kis keresztény közösséget. Kolossé a mai Törökország területén, Kisázsiai félszigeten volt található a Efezustól keletre 200 km-re a félsziget belsejében Laodícea és Hierapolisz közelében, de mindkét településnél jelentéktelenebb volt, ráadásul egy földrengés nem sokkal később elpusztította, így az néhány évvel később arra járó Plinius a nagy római enciklopédista már fel sem jegyezte a település létét. Ma Törökországban két kisebb falu van a területén, amelyek szintén jelentéktelenek. Ami Kolosséval megesett, majdnem megesett ezzel a településsel is, ahol most vagyunk.

Tállyán hangzik el ez a prédikáció, és óhatatlan, hogy ne jusson eszünkbe Kolossé kapcsán ennek a  a községnek, illetve egy időben mezővárosnak a sorsa. A településen már az 1540-es években a Luther, Zwingli, Kálvin szellemében prédikált Szkhárosi Horvát András, nem volt akkor még református vagy evangélikus egyház, a 16. században reformáció követői voltak a Kárpát Medencében élők. Az ország ezen részén reformáció szellemisége hamar megszólította az embereket. Szolgált itt Dévai Bíró Mátyás és Károli Gáspár is. A környéken, Abaújszántón és itt Tállyán vezethető vissza a legrégebbre az evangélikus gyülekezet jelenléte. Ma is ismert tokaj-hegyaljai bor egyik jelentős termőterülete volt, Bél Mátyás által sok első osztályúnak besorolt dűlővel, de 1700-as évek elején a hajdúk dúlták fel, lakossága néhány százra apadt, az országrész teljesen elnéptelenedett. Majd egyre gyorsabban telepedtek le különféle nemzetségek, pedig nem volt egyszerű itt az élet: 1810 után 3 nagy tűvész is pusztította a települést, amelyben a település nagy része a protestáns templomokkal együtt elpusztult, a földesúrnak járó bordézsma is sokat elvett a szőlővel foglalatoskodóktól, majd 1885-ben jött híre a filoxéra terjedésének. Tokaj-hegyalján nem hitték, hogy idáig érhet a vész, nem is foglalkoztak vele. A szőlő addig mindenféle növényvédelem és rendezettség nélkül nőtt, Tállya településen 5000 fő lakott és élt a szőlőből, vitték a magyar királyi, az osztrák, lengyel, orosz piacokra. Sokféle vallás, sokféle nemzetiség, mindegyikük templomot épített magának. De 1864-re, mire a filoxéra, vagy szőlőgyökértetű teljesen elpusztította a korábbi szőlőket, a lakosság a felére csökkent, nemcsak Tállyán, hanem sok más hegyaljai településen is.

Visszaugorva az ólori Ázsia provinciába, Kolossénak elhelyezkedése nem volt a legszerencsésebb. Frígiának hívták akkoriban Kis-Ázsiának ezt a részét, és Ciceró fogalmazott úgy, amikor valakit ki akart gúnyolni, hogy „nem hiába mondják, hogy Frígiánál is messzebről érkezett”. Viszont annyira azért nem volt értéktelen ez a vidék.

Kolossé napjainkban

A Google-ön található képek egyikeValódi átjáróháza volt a hettita, kelta, görög és perzsa seregeknek. Békés időben viszont virágzott. Frígiában élt Mídász király (a legenda szerint amihez hozzáért, arannyá változott), és a kincséről híres Krőzus is, akinek gazdagsága és pazarlása azóta is közmondásos. A világnak erről a szegletéről indultak a világhódító termékenység kultuszok, és a kereszténység nagy ókori riválisa, a Mitrász-vallás is. A Kolosséval szomszédos Ladodícea, a Jelenések könyvének is egyik címzettje, az ott lakókról azért nem sok jót nem mond a Jelenések könyvének írója, a se hideg, se forró hitű, se hús se hal gyülekezet, és Hierapolisz, ahol gyógyhatású forrás tört fel a földből és Apolló istenséget tisztelték.

Ez időben Pál apostol szervezte a kis-ázsiai gyülekezeteket, de éppen Efezusban, a nagy kikötővárosban raboskodott. Epafrász, Pál apostol tanítványa Kolosséból származott. Ő az, aki megcáfolja a régi mondást, senki sem próféta a maga hazájában. A kolosséi levél szerzőségét sokan vitatják, de a pontos teológiai megfogalmazások biztosíthatják, hogy Pál apostol legalábbis részt vett a megírásában, vagy útmutatást adott tanítványai körének. Epafrász zsebében  a Pál apostol segítségével megírt levéllel – visszatért Kolosséba, ahol a gyülekezet vezetője lett. A kolosséi keresztény közösséget csak Pál leveléből ismerhetjük, sem előtte, sem később nem tűnt fel ez a kis gyülekezet, hiszen a falu eltűnt a föld színéről a pár évvel későbbi földrengés következtében, de nagy szolgálatot tett minden hasonló problémával küzdő gyülekezetnek.

Az írásmagyarázattal foglalkozók úgy tudták kideríteni a kis gyülelekezet problémáját, hogy megvizsgálták, milyen szavakat, fogalmakat idéz Pál apostol a levelében a megszokottól eltérően. Ilyen szavak: … a filozófia, … a világ építő elemei és a pléróma – görög szó, az istenti szférát jelentheti. A Kolosséi gyülekezetet ért filozófiai hatás a kor legdivatosabb szellemi fuvallata lehetett, asztrológiai vonásokkal, talán a mai ezotériához hasonló. Az elemek minden bizonnyal a négy alapelem és az ötödik elem, az isteni szféra. De mivel ez is elem, úgy gondolták ennek a filozófiának a terjesztői, hogy az Istent is az elemeket befolyásoló törvények alá vetették. Az ókori ember hite szerint a sorsa a csillagokban van megírva (sokan ma is mondják ezt boldogtalanul az eget kémlelve), de mert az égitestek az elemek törvényei alá vannak vetve az ember sorsa is az elemektől függött. Égitestek által meghatározott napokat különböztettek meg. Minden bizonnyal az történt, hogy a gyülekezetben ezt a filozófiát be akarták építeni a keresztény hitük rendszerébe.

Érdekes volt, hogy a mai vasárnapra készülve egyszerre olvastam Cserháti Sándor 1978-ban kiadott Kolosséi levélről szóló kommentárját, és közben, hogy mást is olvassak, időtöltésként Stephen Hawking nagy művéből az idő rövid történetéből készült még rövidebb változatot. ő először, 1988-ban publikálta írását. Stephen Hawking az utóbbi évtizedek egyik legzseniálisabb gondolkodója, aki az életetét egy beteg emberi test roncsában töltötte, de ez nem befolyásolta abban, hogy elméje a huszadik század végének egyik legzseniálisabbja legyen.

Különleges dolog volt, amikor szinte ugyanaznap olvastam a két kiadványban, hajdani tanárom, Cserhát Sándor és Stephen Hawking könyvében két nagyon hasonló dologról. Isteni szféra, vagy más néven Éter. …. Pár évvel, évtizeddel ezelőtt, amikor az internet előtti időkben rádió még sokkal nagyobb részét tette ki az emberi tájékoztatásnak, többször lehetett találkozni a kifejezéssel: az éter hullámain szól a zene, vagy a rádióműsor.
Ma is mondhatnánk, hogy az éter hullámain érjük el azokat, akik istentiszteletet szeretnének vasárnap otthonukban hallgatni. Az éter az isteni elem volt az ókorban, és a 19. században egy rövid időre komoly, Nobel díjas tudósok vissza akarták hozni a köztudatba – írja Stephen Hawking. Nem tudták ugyanis megmagyarázni, hogy a megmérhető sebességű fény miért érkezik a földre a Napból az év minden szakaszában ugyanolyan gyorsan, akkor is, amikor a Föld távolodik a Naptól elliptikus pályáján, és akkor is, amikor közeledik. Úgy gondolták, hogy a fény elektromágneses hullámai egy láthatatlan mezőn, az éteren terjednek (innen az éter hullámai kifejezés a rádió adás esetében is). Aztán a 20. század elején egy lángelme, Albert Einstein relativitás elmélete tett rendet az ügyben, megcáfolva az éter létezését,. A kifejezés maradt a köztudatban, egészen máig, amikor már a rádióhullámok helyett a mai fiatalok a vezeték nélküli internetet keresik, és fel sem merül az éter hullámai kifejezés, legfeljebb a térerő megléte jelent számunkra kérdést.

A Pál apostol korában még létező Kolosséi gyülekezetbe érkező ókori görög filozófia sokféle lehetett. Volt olyan görög filozófus, pl. Empedoklész, aki azt mondta, hogy a gonosz emberi léleknek vándorolnia kell a legmagasabb szintű elemig, az isteni szféráig, és ehhez bizonyos elemeket tisztelni kell, nem szabad megenni vagy érinteni bármit. Ez nagyon jól illett sokak számára a zsidó vallás előírásai közé, pl. Filó tanítása is ilyen volt, de a matematikát máig meghatározó Pitagóreusok is hasonlóan gondolkodtak. Valamilyen beavatási szertartást is rebesgethettek a gyülekezetben, angyalokat és a szombat nap megtartásának fontosságát, mert Pál apostol mindezek ellen beszél a Kolosséi levélben. Valamilyen különös vallási keveredés, szinkretizmus üthette fel a fejét a gyülekezetben. Valljuk be, sokszor ma is sokan vannak úgy, hogy vallási gondolkodásukban sok minden keveredik egymással, komoly meggyőződés nélkül, talán a „nem árt hinni valamiben” gondolkodás alapján sok mindent elfogadnak, kevernek összeolvasztanak. Körülbelül 10 évvel ezelőtt jártam egy alföldi városban, ahol egy plakátra lettem figyelmes, amely egy szombati vallási alkalmat hirdetett. A szervező nem kevesebbet vállalt, mint hogy megidézi Szűz Máriát, Buddhát, Allahot és a hirdetés szövege szerint ott lesznek még sokan mások is, és mindezt egy asztrológiai alkalom keretében. Úgy látszik hasonló filozófia fel-felbukkan manapság is.

Sokkal fontosabb, hogy a vallásosság múló divatnak tűnik. A mai fiatal és középkorú generáció úgy gondolja, hogy nincs szükség a kereszténységnek arra a formájára, amely a nagyszüleik életvezetésébe belefért. Mondhatjuk csúnya szóval, hogy a népegyházi vallásosság már a múlté. Igen, csak mi jön helyette. Milyen közösségformáló erőt, szeretetmegtartó és közösségépítő formát fog találni ehelyett az új generációk sora. Mert leginkább csak a panaszt hallani az elidegenedő, kérdéseket feltenni nem merő, lelki bajaikat nem vállaló fiatalokról.

Sokfelé megfordulok lelkészi szolgálatom során. Egész Zemplén megyét lefedi a munkám területe, de még a miskolc Egyetem Ökumenikus Lelkészségén is végzek szolgálatot. A 14 és 60 év közötti korosztály legnagyobb része hátat fordított a vallásosságnak, de valamit zörnyen hiányol az életéből, és azt megpróbálja filozófiával betölteni (és itt nem a filozófia tudományra gondolok, hanem valami sajátos filozofálgatásra) de nem találja sem a kérdéseit, a válaszokról pedig nem is lehet álmodni. Csak vegyszerek segítségével keres feloldódást, és nem tud a bűnök feloldozásáról, illetve ha már hallott róla, azt klerikális katyvasznak érzi.

Biztosan újra kell gondolnia az egyháznak azt, hogyan adja tovább az isteni igazságot, mert igazság van a Bibliában, csak nem tudjuk ehetően tálalni. Aztán ott van az elmúlt évszázadok terhe is. A mai nagymamákat még nagymamáik fogták kézen és vitték a templomba, még akkor is ha tiltották. Aztán eljött az az idő, amikor divat lett templomba menni, viszont aki tényleg lelki felüdülésre vágyott, azt kinézték, talán a korábbi, vallással szemben ellenséges közeg késleltetett hatását a 21. század elején hozta meg.

Iskolalelkészként dolgoztam Miskolcon hét éven keresztül az evangélikus gimnáziumban, majd az általános iskolában és az óvodában is, és volt szerencsém elsősöknek tanítani nem csak a bibliai történeketek, hanem olyan énekeket, amelyeket lelkesen tanultam meg fiatalként, és örömmel adtam nekik tovább. Egy alkalommal a vasárnapi istentiszteletre hívtuk az elsős osztály diákjainak szüleit, hogy hallgassák meg, milyen örömmel énekelnek a gyerekek a templomban. Mindig szerettem fotózni, és máig őrzök két fényképet, amit akkor készítettem. A templompadban a műsorukra izgatottan váró gyerekekről, akik otthon érezték magukat, és a szülőkről, akik ott szorongtak nem tudván, hogy mire számítsanak egy ilyen számukra idegen helyen. Egy idősebb katolikus paptól hallottam a gondolatot, amely bennem is megfogalmazódott az utóbbi időkben. Korábban az idős korosztály vitte el a templomba a fiatalokat, már az maradt az utolsó esély, hogy a fiatal generáció hozza vissza a nagymamákat a templomba. És higgyétek el testvéreim, ez nem az egyház utolsó esélye, hanem nektek, bolyongó embereknek az utolsó esélyetek. Az egyház önmagában látszólag csak egy szervezet. A láthatatlan egyház – nem valami összeesküvésre, titkos szervezetre kell gondolni, – a láthatatlan egyház, az a szeretetközösség, ami ma sok helyen hiányzik.

A mai vasárnap a tévelygő emberről szól. A bolyongás, eltévelyedés az ember sajátja volt a történelem minden időszakában. A népmesék is mind arra bíztatták a gyerekeket, hogy kerekedjenek fel és próbáljanak szerencsét, de még a tékozló fiú története is erre bíztatja az idősebb, apja portáján ott ragadt lusta fiatalt, a tékozló fiú bátyját. A mai fiatal hibája az, hogy eltévedt, bolyong, nem találja a helyét a világban. Számtalanszor hallom, hogy régen milyen jó volt, mert a fiataloknak megvolt a helyük, megtanulták, hogy mi kell nekik. Óvodától a katonaságig, majd a házasságig. Nem gondolom azt, hogy a kényszer jóra vezette a mai generációt, talán ennek isszuk a levét, a sok valamikori úttörő, nem akarja fehér ingbe és piros nyakkendőbe kényszeríteni a mai fiatalokat, ellenben az egyház lelkészeire sem meri bízni, csak addig, amíg az egyházi iskola előnyeit akarja ideig-óráig használni.

Túróczy Zoltán püspök 1957-ben nem messze innen, Hernádbűdön felavatott egy kis templomot, ami azóta már olyan romos, hogy nem lehet benne istentiszteletet tartani, pedig az 56-os forradalom után kevesebb, mint egy évvel evangélikus templomot szentelni nem volt kis dolog. Mára az akkor sem nagyszámú gyülekezetnek csak a töredéke van, de ugyanez a helyzet egész Zemplén megyében. Nagy keresztje az evangélikus vallásnak Magyarországon, hogy kevesen vagyunk (pedig ahhoz képest hatalmas munkát végzünk intézményeinkben és gyülekezeteinkben). Az országnak ezen a részén mindig is így volt. Doktor Dienes Dénestől, a sárospataki kollégium gyűjteményének igazgatójától tudom, hogy 1830-ban Abaújkérben egyezményt írtak alá a reformátusok és az evangélikusok, hogy egymás híveit pásztorolhatják a református és evangélikus lelkészek – keresztelést, konfirmációt, temetést végezhetnek – egy kivétel volt, az esküvő! Azt saját felekezetű lelkésznek kellett végeznie. Az indok az volt, hogy ha a zenészeket meg tudta fizetni az ifjú pár, akkor a lelkész útiköltségét is legyen szíves kifizetni. Sok faluban volt így, kevesen voltak az evangélikusok, pl. Erdőbényén is évente két evangélikus istentisztelet volt, mégis tartották az evangélikusságukat a gyülekezet tagjai, nemrég álltam közülük az utolsó, Lavotha Béla sírjánál 99 esztendőt kapott Istentől az életúton, pedig több évet töltött szovjet hadifogságban. De ugyanígy 99 esztendős asszonyt látogattam sokáig a tokaji idősek otthonában, akinek dédunokái halála után visszataláltak a gyülekezetbe és megkeresztelkedtek. Sajnos a száz évvel ezelőtt még Tállyán, és még Sátoraljaújhelyen is (ahol idén 125 éves a templomunk) több száz fős evangélikusság eltűnt, töredéke maradt csupán. Nem is számolnak velünk, nem is emlékeznek ránk, pedig jelen vagyunk, használni szeretnénk az értékeinket, csak éppen sokan nem tudnak rólunk. Két éve ünnepeltük Luther 95 tételének 500. évfordulóját. Sok helyen az evangélikusokról, Luther egyházáról meg sem emlékeztek, pedig a 16. századi magyar református lelkészek legtöbbje Wittenbergben tanult Luther legközelebbi kollégájától Melanchthon Fülöptől, aztán a kor azt hozta, hogy a magyar települések a svájci, azaz a kálvini, a német és szlovák nyelvű protestáns települések a  lutheri felekezetet követték. A feljegyzések szerint Tállya és Abaújszántó az itt élő földesuraknak köszönhette, hogy egy darabig a lutheri tanokat követték, mert az Alaghi és Perényi nemesi családok ragaszkodtak az ostyához az úrvacsorában, ahogyan a lutheri tanok szerint tartották az istentiszteletet, így van ezeknek a településeknek ősi lutheránus temploma.

A Kolosséi levélben azt olvassuk, hogy meg kell maradni szilárdan a hitben. Azt gondolom ma ezzel már elkéstünk. Két éve Wittenbergben láttam, hogy leginkább csak az jár Luther templomába, aki turistaként a reformáció városát megy megnézni. Pál apostolt nem tudtuk követni, nem maradtunk meg szilárdan a hitben, nála régebbre kell tekinteni, Ezékiel szavára kell hallgatni, amit Fiser Béla barátom, az Miskolci Egyetem ökumenikus gyülekezetének tagja, az egyetem kutatója olvasott fel az istentisztelet elején olyan szépen: „térjetek hát meg, és éljetek!” Kossuth Lajos 1892-ben írt levelében a tállyai evangélikus gyülekezetnek, akik támogatását kérik a romtemplom felújítására, amely közadakozásból történt. (Mondhatnánk, hogy szégyellje magát a tállyai, hogy nem tudta felújítani a templomot, de éppen a filoxéra járvány kellős közepén történt a levélváltás, amely egész Hegyalját megrendítette évtizedekre. Kossuth, aki megírja levelében, hogy Tállyán keresztelték, azt írja Magyar Hazánkról – nagyon szép bibliai metaforával –, hogy a „a leányzó nem halt meg csak aluszik” Mt 9,24-ből, Jairus lányának feltámasztásából idéz.

Kossuth emléktáblája, melyet 1892-ben, a templom felújításakor állítottak

Valóban ilyen tetszhalott állapotban vagyunk, ideje lenne felkelni és megtérni. Sokkal jobban érzi magát az ember egy friss kezdet után, mint a hiábavaló várakozásban.

(Túróczy Zoltán evangélikus püspök 1953-ban erről prédikált ezekben a napokban (1948, 1956)

Senki pedig, ha gyertyát gyújt, be nem fedi azt valami edénnyel, sem az ágy alá nem rejti, hanem a gyertyatartóba teszi.” Lk 8, 16-18. A példa, amivel az Úr ezt a magatartást megbélyegzi, azt mutatja, hogy a hit eltitkolását oly esztelenségnek tartja, amelyhez foghatót még a legvérmesebb emberi képzelet sem tud kitalálni. Sok bolond ember van ugyanis ezen a világon, de olyan, aki gyertyát gyújt, s azután véka alá rejti, hogy ne világítson, nemigen akad. Mert vagy sötét van és szükség van a világosságra, akkor meggyújtom a gyertyát, s hagyom hogy világítson, vagy nincs szükség világításra, avagy valami okból nem szabad világítani, akkor nem gyújtom meg a gyertyát. Mindkettő értelmes cselekedet. Ha azonban szükséges és lehetséges a világítás, s akkor meggyújtom a gyertyát, ellenben nem engedem, hogy világítson, hanem egészen eltakarom, az már bolondság. Akkor miért nem fújom el a gyertyát. Mit csalom magam azzal, hogy a véka alatt van világosságom? Úgy sincs, mert elalszik, ha nem juthat levegőre. Jó ezt a leckét megtanulnunk, mert az ilyen titkolódzók rendszerint nagyon eszes, bölcs mérsékletű, ügyes diplomatáknak tartják magukat. Az Úr véleménye róluk pont az ellenkezője. 2. A hit eltitkolása engedetlenség Az előbb idézett képből világos, hogy Urunk véleménye szerint a gyertya a gyertyatartóba való és nem a véka alá. Az a rendeltetése, hogy világítson. Ha fényét elrejti, Istentől nyert hivatásával kerül ellentétbe. Természetesen a gyertya elhelyezkedése nem erkölcsi cselekedet, s ezért nem is kérhető számon, de az ember magatartása, aki nem világít, holott arra rendeltetett, erkölcsi cselekedet, s ezért, mint engedetlenség, számon kérhető. Isten számon is kéri. Ennek az engedetlenségnek külön minősítő körülménye is van. Mikor Jézus eltávozott erről a földről, munkáját a tanítványaira bízta. Nem létesített hatalmas szervezetet, nem csinált valami propagandaközpontot, hanem bízott abban, hogy a megváltott lelkek tovább fogják mondani a váltság örömhírét, tanúbizonyságai lesznek annak, ami történt, s ami mindenkivel megtörténhetik immár. Apró kis fénypontok lesznek, eligazító sugarak a sötétben botorkáló bűnösök számára. Amikor tehát azt mondja tanítványainak: „Ti vagytok a világ világossága”, e mögött nem csupán a fölöttünk hatalommal rendelkező Úr parancsa van, hanem a barát bizalma is, aki reánk bízza művét, miért életét is feláldozta. A fény elrejtése tehát nem egyszerű engedetlenség. Jézus csalatkozik általa abban, akiben megbízott, s akit bizonyságtételre elhívott. Nem csalatkozott-e Jézus énbennem is?
3. A hit eltitkolása felelőtlenség a ránk bízottakkal szemben. A gyertyát azért teszik a gyertyatartóba, hogy – amint az ige mondja – „akik bemennek, lássák a világot”. A gyertya tehát nem azért ég, hogy csak égjen, hanem szolgálata van. Világítania kell. Ugyanígy van szolgálata minden hitre jutott embernek is. Isten senkit sem vezet hitre csak azért, hogy az illető maga hitre jusson, hanem azért is, hogy rajta keresztül azután mások is hitre jussanak. Mindenkinek haszonra adatik a Lélek kijelentése (I. Kor. 12,7). Aki tehát véka alá rejti hitét, az nemcsak Isten parancsával helyezkedik szembe, tehát – így is mondhatjuk – istentelen magatartást tanúsít, hanem egyben a másik ember üdvösségét is hátráltatja, tehát – így is mondhatjuk – embertelen magatartást tanúsít. Olyan, mint az az orvos, aki tudna egy utcai szerencsétlenség áldozatán segíteni, de letagadja, hogy orvos, s tovább siet. Olyan, mint az élelmiszerhalmozó, akinek kamrájában talán garmadaszámra áll az élelem, talán romlik is már, de elnézi, hogy más nélkülöz. Ha valakire fokozott mértékben áll, akkor a hitrejtegetőkre különösen áll: „Aki tudna jót cselekedni és nem cselekszik, bűne az annak” (Jakab 4,17). A gyertya példája még egy szempontból súlyosbítja ezt a felelőtlenséget. A gyertya fogyása független attól, hogy hány embernek világít. Egyformán fogy, akár egy ember ül az asztal mellett, akár egy nagy család tartózkodik mellette a szobában. A hívő sem lesz szegényebb azzal, ha hitét továbbadja. A hitnek ezt a világító felelősségét nem általánosságban állapítja meg az ige, hanem konkrét emberekre utal, „akik bemennek”. Azokra tehát, akik velünk együtt élnek, egy családot alkotnak, egy munkában foglalatoskodnak, akik tehát a szívünkhöz közel vannak, akiket szeretnél boldognak tudni és látni. Nem vagy-e embertelen szeretteiddel szemben? Világítsz nekik Jézus felé? 4. A hit eltitkolása bizalmatlanság Isten előkészítő munkájával szemben. Az ige így folytatódik: „Mert nincs oly titok… világosságra ne jőne” (17. v.). Ez a vers nemcsak a bűnös fenyegetése, hanem a bátortalan bíztatása is. A hitre jutásnak is van ugyanis egy titokzatos ideje. Ez a lappangási időszak. Olyan ez az idő, mint mikor az édesanya a szíve alatt hordja a gyermeket. Megvan már, de még nem jött világra. A hívő bizonyságtétele termi meg azután Istennek ez az előkészítő munkája a gyümölcsét. Így volt előkészítve Zakeus. Jézus egyetlen látogatása elég volt, hogy üdvössége legyen házának. Így volt előkészítve Saul. Ananiás látogatása elég volt, hogy Pál legyen belőle. Mit tudod te, ki úgy félsz bizonyságot tenni, hogy nem a régi magvetés learatására és betakarítására küld-e Isten téged! A kipattant titok, a nagyvilágra került sóvárgás Isten után, sokszor mutatja, hogy aratósztrájkot csináltál volna, ha nem teszel bizonyságot.
5. A hit eltitkolása önmagunk megszegényítése. A 18. v. ezt mondja: „Meglássátok, elvétetik tőle”. Isten minden ajándéka kötelez. A fel nem használt ajándékot Isten visszaveszi. Az elásott talentumot elrejtője elveszti. A véka alá rejtett gyertya elalszik. Aki ellenben ad, az kap. Minél többet ad, annál többet kap. A megosztott hit megszaporodott hit. Minket is hív ma az Úr a bizonyságtevésre, a világító élet bizonyságtevő szolgálatára. Meglássátok azért, mi módon hallgatjátok az Ő hívó szavát. Óh, bárcsak ne találtatnánk sem képmutatóknak, sem bujkálóknak, hanem bizonyságtevőknek, egyszerű kis gyertyaszálnak, felülről kapott fénnyel világítónak a házak asztalán! )
Ámen.

Az Anttenna Hungária műholdas autója a templom előtt – adásra készülve (2020. 07. 07.) közben a Nefelejcs Népdalkör próbál
A fotó a rádiós istentisztelet felvétele közben készült

A nemzeti összetartozás napja evangélikus szemmel

Megjelent a Tokaji Hírek 2020 júniusi számában

Száz éves évfordulóra készülünk, amelyet nagyon sok érzelem, fájdalom, emlékezés sző át. Különösen is nehéz ezt megélnünk nekünk, evangélikusoknak. Persze először is tisztába kell tennünk, mit is jelent evangélikusnak lenni. Ezt itt, Észak-Magyarországon, nem lehet elégszer hangoztatni. A magyarországi evangélikusok, vagy ahogy régen hívták őket: ágostai hitvallású evangélikusok (Augsburg magyar neve után, ahol a német rendek „protestáltak” innen a protestáns kifejezés). Sokszor csodálkoznak ma a jelenlétünkön, különösen itt, az ország evangélikusok által leggyérebben lakott területén (egész Zemplénben legfeljebb 100 evangélikusról van tudomásunk). Az ország többi részében Nyíregyházától Sopronig jól ismert és erős az evangélikusság. Az oktatásban, közéletben ma is erőn felül szerepet vállal, de 1948 előtt még nagyobb ereje volt (jó ha tudjuk, hogy ma a világban kb. fej-fej mellett 75 millió református és evangélikus él, természetesen más-más eloszlásban).

Néha kérdezik errefelé: mi az, hogy evangélikus? Az valami szekta? Erdőbényén két évvel ezelőtt a gyülekezetünk egyik legidősebb tagját, a 99 éves Lavotha Béla bácsit temettem (a másik legidősebb a Tokaji Időskorúak Otthonában sokáig általam is látogatott sárospataki illetőségű Bajusz Andrásné volt, szintén 99 évesen távozott közülünk). Lavotha Béla bácsi jóbarátja, a „fiatal”, még csak 92 éves szomszéd annyit mondott a temetés után, hogy rosszul mondtam a prédikációban: nem evangélikus volt, hanem lutheránus. Tokajban történt olyan is, hogy felvidéki evangélikus ismerőseim érkeztek a városba, hogy meglátogassanak, és helyieket kérdeztek meg arról, hogy hol van az evangélikus templom. Itt élő helyiek azt válaszolták: „Itt csak három templom van! Evangélikusról nem tudunk.” (Ha csak a tornyokat számoljuk, akkor is több van, mint három, de jó lenne, ha tisztában lennénk, mi van Tokajban.)

Igen, erről az evangélikus egyház is tehet, de nézzük ennek az egésznek az eredetét:

„Luther tanai Tokajban is korán elterjedtek az egyházközségben megalakulása nem sokkal a “hit javítás” megkezdése után a 16. század első felében történt. Drágffy Gáspárnak, egy ágostai hitvallású evangélikus főúrnak udvari papja a nagyhírű Batizy András volt az egyházközség első lelkésze, ki a református történetírók, például Zoványi Jenő megállapítása szerint is Luther szellemében munkálkodott. (…) Később az egyháztagok többsége Kálvin tanaihoz hajolt, és az evangélikus egyház hosszabb időre meg is szűnt. (…) 1783 július havában választotta meg az újjáalakult egyházközség első lelkészét, Fábry Pált, valamint első kántortanítóját, Belanszky Józsefet, kik ugyanezen év augusztus 24-én tartották az első istentiszteletet. 1784-ben az egyházközség a megyétől megvette az u. n. “generális” épületet 5000 forintért. A vételnél nagy érdemei voltak Desewffy András úrnak, ki a vétel árában saját nevére 3000 forintot vett fel. A mellett álló imaház 1890-ben épült fel. Ekkor javíttatta kis és nagyobbíttatta meg a gyülekezet a tulajdonát képező bérházat is. Az imaházat zavartalanul használhatták 1919-ig. Ebben az esztendőben a tanácsköztársaság alatti harcokban két román gránátlövés folytán használhatatlanná vált s emiatt néhány évig a régi görög keleti templomba jártak istentiszteletre az evangélikusok. 1924. szeptember 21-én költözhetett vissza a gyülekezet a saját imaházába, melynek javítását az egyháztagok áldozatkészsége tette lehetővé.”[i]

2009-ben vette át az Önkormányzat az imaházat – az akkori országos evangélikus egyházi vezetés nagy megkönnyebbülésére, mivel kilátásban sem voltak olyan pályázatok, mint ma vannak a templomokra (ha visszaemlékszünk, az egyházi iskolák kiemelt támogatásának megszűnése is akkoriban volt napirenden). A generális házzal egybeépült templom felújítása már az akkori becslések szerint is többszáz millió forint lett volna. A Magyar Állam valamennyi kártalanítást fizetett, amelyből a ma az Ady Endre úton működő imaházat és parókiát vásárolta és újította fel a gyülekezet, a Magyarországi Evangélikus Egyház pedig a kártalanítás fennmaradó részét visszatartva, annak fejében lelkészi állást tart fent Tokajban, szerény fizetéssel. Azóta már második lelkésze van az evangélikus gyülekezetnek, ki ezeket a sorokat írja.

Az evangélikus egyházzal a feljebb leírtak mellett más is történt a 20. század vérzivataraiban: jól ismert tény, hogy 1920-ban az ország kétharmadát elcsatolták, de az kevésbé, hogy ezzel mi, evangélikusok vesztettük a legtöbb hívünket, milliós nagyságrendben. Nem elég, hogy a százezres felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, vajdasági és a kisszámú, de ma is létező szlovéniai magyar evangélikusságot elveszítettük, de a Magyarországon legnagyobb evangélikus bázist jelentő német és szlovák gyökerekkel rendelkező, de nagy arányban magyar érzelmű evangélikusság jó része lakosságcserével határon túlra került.

Ha a trianoni döntés közvetlen eredményeit nézzük, pl. Miskolc nyert is vele. A selmecbányai lutheránus alapítású egyetem legtöbb tanára átköltözött Miskolcra, a selmeci hagyományokat ma is ápolják a Miskolci Egyetemen (talán még mostanában sem ismerték ­fel, hogy ezeknek van evangélikus vonatkozása is). A miskolci Kossuth Gimnázium az eperjesi evangélikus tanítóképző utódja lett, az időközben Istvánffy-vá lett, majd újra a Kossuthoz csatolt általános iskola az evangélikus tanítóképző gyakorló iskolája volt (bizony, voltak ellenséges hangok, amikor a visszavétel történt). A Miskolci Egyetem jogi kara az Eperjesről Miskolcra került Evangélikus Jogakadémia utódjának tartja magát, mostanában vették észre az evangélikus szócskát a Miskolc és a Jogakadémia szavak között.

Viszont hosszú távon, főleg az 1948-as államosítások nagyon meggyengítették az evangélikus egyházat. Gondoljunk bele, egyébként sem volt erős az evangélikus egyház ezen a vidéken (templomtornyot a borvidéken csak Abaújszántón tudtak építeni a filoxéra után Amerikába kivándorolt evangélikusok adományaiból és kölcsönből), de az államosítások után semmiféle önereje nem maradt a gyülekezeteknek, amelyeket ezen a vidéken sokszor helyi evangélikus lelkész híján a református lelkészek gondoztak, vagy a nagy nyíregyházi gyülekezetből ideutazó lelkészek. (A nyíregyházi szlovák gyökerű tirpákok a szabad vallásgyakorlat miatt vándoroltak fel Békés megyéből a 18. században, és telepedtek le a nyíregyházi bokortanyákban, még néhány évtizede is több mint tizenhétezren(!) voltak, ma már csak néhány ezer gyülekezeti tagról tudnak ott is).

A nemzeti összetartozás napját mi, magyar evangélikusok szívfájdalommal éljük meg. Tudjuk, hogy milyen többszörösen kisebbségben lenni: átélhettem az elmúlt években a felvidéki evangélikus gyülekezetekben tartott igehirdetési szolgálataim közben: Sajógömörön és környékén, ahol Mátyás király a gömöri földesurakat megkapáltatta – a Mátyás szobor most is áll, még élő gyülekezet van, de pl. a csetneki evangélikus templomban az elmúlt években tüntették el a templom magyar feliratait. A Csetnek mellett levő Kutapolcán az evangélikus templom oltárterében Luther és Melanchthon a két nagy német reformátor mellett Rákóczi és Bocskai hatalmas festménye látható, még a településen élnek magyarok. Manapság Királyhelmec környékén, Nagytárkányban (Zemplénagárddal határos falu), a hármashatár szlovák oldalán tartok istentiszteleteket. Ott is nagyon kis számban élnek evangélikusok már, de a templom még áll, a magyar igehirdetést várják a hívek.

A reménység szerint végére érő járványhelyzet után, nemsokára újra lesznek istentiszteleteink havonta Abaújszántón, Hernádbűdön, Monokon, Tállyán, Sárospatakon, Sátoraljaújhelyen, és a határ megnyitása után a szlovákiai magyar gyülekezetben is. Tokajban hetente 8:45-től az Ady Endre úton. Evangélikus hittanórák vannak Szerencsen, Sárospatakon, Tállyán, Abaújszántón, óvodai hittan Golopon és Tállyán. Sajnos kevés evangélikus gyermekről tudunk, de akár egy gyermekért is elmegyünk hittanórát tartani, lelkigondozást tartunk az időseknek, a lelkészi szolgálatot igyekszünk megerősíteni, ahogy elődeink is tették ezen a vidéken. Adjon Isten hozzá erőt!
Erős vár a mi Istenünk!

Gerlai Pál evangélikus lelkész, Tokaj, 2020 május 26.

Felhasznált irodalom:

Az ágostai hitvallású evangélikus egyházközség története Tokajban 1930-ig

In.: Magyar városok monográfiája VII. – Mosolygó József: Tokaj és vidéke (1930)

Klaus Douglass: 96 tétel az egyház jövőjéről

Első feladat:

Visszatérni a reformátori középpontba

1. Luther szándéka az volt, hogy az egyház üzenetét bibliai alapokra helyezze, külső formáját pedig kora színvonalára emelje. Az egyház ez idő szerint olyan állapotban van, amely nem felel meg sem az egyik, sem a másik követelménynek.
2. A reformáció nem a tizenhatodik század eseménye, hanem ránk váró feladat.
3. Aki reformálni akarja az egyházat, annak a tartalom kérdéseivel kell kezdenie. Ezen a ponton azonban nem állhat meg.
4. Reformátoriak akkor lehetünk, ha tovább építjük a reformátorok művét, nem pedig, ha konzerváljuk.
5. A keresztyén hit nem normák és szabályok rendszere, és nem is világnézet vagy tan. A keresztyén hit az ember és Jézus Krisztus között létrejött bizalmi kapcsolat.
6. Az olyan teológia képes rugalmas kereteket létrehozni, amelynek egyértelmű a középpontja. Ha homályos a középpont, a keretek megmerevednek.
7. Az egyház keretei nem tetszőlegesek. Azokat a középpontnak kell formálniuk, illetve a kereteknek a lehető leghatározottabban kell a középpontra mutatniuk.
8. Az új reformáció sok mindenben igazodhat az első reformációhoz. Néhány kérdésben azonban határozottan túl kell lépnie rajta.

Második feladat:

Felszabadítani a spiritualitást

9. A 21. század embere messzemenően nyitott a vallási kérdések előtt. Kérdéseire azonban ma nem az egyházban keresi a válaszokat.
10. Itt az ideje, hogy az egyháznak minden mást megelőzve az Isten-kérdést illetően legyen tekintélye.
11. Jézus Krisztus a válasz korunk spirituális éhségére. Ezt azonban nem elég csupán állítani. Ennek megtapasztalhatóvá kell lennie gyülekezeteinkben.
12. Gyülekezeteinkben a spiritualitást az odaadásnak, a lelkesedésnek és a kisugárzó erőnek kell jellemeznie.
13. Az imádkozásnak legalább tizenöt különböző módja lehetséges – ezekből azonban többnyire alig ismerünk néhányat.
14. Egyházunknak spirituális fellendülésre van szüksége.
15. Az Isten iránti szeretet a protestáns teológia fehér foltja.
16. Cselekedeteinknél és fáradozásainknál fontosabb, hogy belemerítkezzünk Isten szeretetébe.

Harmadik feladat:

Újra felismerni a küldetést

17. A legfőbb megbízatás, amit Jézus egyházának adott, nem az, hogy gondot viseljen az emberekre, hanem hogy tanítvánnyá tegye őket.
18. Jézus Krisztus egyháza nem döntheti el tetszése szerint, hogy akar-e „missziót” folytatni, vagy sem.
19. Misszió és tolerancia nem mond ellent egymásnak.
20. Nincs keresztyénség megtérés nélkül – megtérési élmény nélkül azonban igen.
21. A megtérés folyamatához hozzátartozik a betagolódás a gyülekezetbe.
22. Aki közölni akarja másokkal a jó hírt, annak magának is jó hírré kell válnia.
23. Nem várhatjuk el, hogy az emberek Krisztusra hagyatkozzanak, ha mi magunk nem hagyatkozunk rá.
24. Nem missziói rendezvényekre, hanem missziói gyülekezetekre van szükségünk.

Negyedik feladat:

Aktivizálni a hívők egyetemes papságát

25. Luther tanítása az egyetemes papságról a legfontosabb tényező, ami még ma is megkülönböztet bennünket a katolicizmustól.
26. Az úgynevezett „lelkészek” és az úgynevezett „laikusok” közötti különbségtétel nem biblikus és nem protestáns.
27. Az egyetemes papságot csak úgy aktivizálhatjuk gyülekezeteinkben, ha az emberekben szeretetet ébresztünk a Szentírás iránt.
28. Egyetlen emberben sincs meg az összes képesség, amely ahhoz szükséges, hogy egy gyülekezetnek csak megközelítőleg is nyújtani tudja mindazt, amire szüksége van.
29. Minden keresztyén kapott valamilyen kegyelmi ajándékot Istentől – és megkapta a hozzá tartozó feladatot is.
30. A gyülekezet vezetésének legfontosabb feladata, hogy hozzásegítse a gyülekezet tagjait adományaik, képességeik felismeréséhez, és segítse őket, hogy éljenek velük.
31. A gyülekezetben kinek-kinek azt a feladatot kell ellátnia, amelyre Isten különösképpen alkalmassá tette.
32. Az olyan munkatársak, akik Istentől kapott képességeik szerint végzik feladatukat, nemcsak jól végzik a munkájukat, hanem motiváltan és lelkesen is szolgálnak.

Ötödik feladat:

Újra definiálni a lelkipásztori hivatást

33. Az egyházban – ellentétben önértelmezésével – majdnem minden ösvényen lelkipásztorok loholnak.
34. Egyházunk lelkipásztor-központúsága súlyos teher mind lelkipásztorainknak, mind a gyülekezeteknek.
35. Az egyházban és a gyülekezetben betöltött központi szerepüket a lelkipásztoroknak arra kelt használniuk, hogy ezt a központi szerepüket megszüntessék.
36. Az újszövetségi gyülekezeteket nem lelkipásztorok, hanem munkacsoportok vezették.
37. A lelkipásztoroknak el kell dönteniük, hogy mindenkiért, vagy az egészért akarnak-e tevékenykedni.
38. A jövő formulája így hangzik: „Lelkipásztor a munkatársakért, munkatársak a gyülekezetért.”
39. A jó lelkipásztor elismeri gyülekezete nagykorúságát.
40. Gyülekezeteink megújulása nagymértékben lelkipásztoraink lelki megújulásán múlik.

Hatodik feladat:

Vállalni az irányítás felelősségét

41. Gyülekezeteink vezetése megoldatlan kérdés, amelyet ballasztként cipelünk át az új évezredbe.
42. A gyülekezeteket az egyháztanácsoknak (presbitériumoknak) kellene vezetniük. Ezek azonban túlnyomórészt igazgatási és szervezési kérdésekkel foglalkoznak.
43. Ahol hiányzik a vezetés, ott nem szabadság uralkodik, hanem az erősebb joga.
44. A gyülekezeteknek szükségük van valamilyen vezéreszmére, amelyhez igazodhatnak.
45. A Szentlélek munkája nem szükségtelenné, hanem értelmessé teszi a tervszerű működést.
46. A jövő egyháztanácsának (presbitériumának) feladata a következő: „víziókat kialakítani, víziókat továbbadni, víziókat meggyökereztetni”. – Minden egyéb munkával másokat kell megbízni.
47. Az Újszövetség tanítása szerint csak olyanok vezethetik a gyülekezetet, akik képesek azt lelkileg táplálni.
48. Jézus példát mutatott, hogy miként kell a gyülekezetet vezetni. Nem uralkodott tanítványain, hanem szolgálta őket.

Hetedik feladat:

Kiépíteni a kiscsoportok egészséges struktúráját

49. Gyülekezeteink túlságosan nagyok ahhoz, hogy légkörük személyes és elkötelező erejű legyen, és túlságosan kicsik, hogy a diakónia, az evangélizáció vagy a spiritualitás terén kielégítő teljesítményt nyújtsanak.
50. Az újszövetségi gyülekezetnek két egyenértékű középpontja volt: az istentiszteleti összejövetel és a házközösség.
51. Isten nem egy külön, saját épületben lakik, hanem ott, ahol az emberek laknak.
52. Napjaink házi gyülekezetei nem azonosak az Újszövetség házközösségeivel, de fontos lépést jelentenek ebbe az irányba.
53. Nincs még egy médium, amely alkalmasabb lenne rá, hogy emberekei hozzásegítsen ahhoz, hogy hitre jussanak, a hitben növekedjenek, és hitüket másokkal is megosszák, mint a keresztyének otthonai.
54. Különböző körök és csoportok nagy számban vannak gyülekezeteinkben. Mindenekelőtt azonban teljes értékű kiscsoportokra van szükségünk.
55. A jövő gyülekezetének nem házi gyülekezetei és hasonló csoportjai lesznek. A jövő gyülekezete kiscsoportokból fog állni.
56. Az egyén csak egy teljes értékű kiscsoportban kaphatja meg azt a gondoskodást, amelyre szüksége van. A kiscsoportok vezetői ezért a jövő pásztorai.

Nyolcadik feladat:

Kialakítani a szeretet kultúráját

57. A keresztyén szeretet lényege szerint különbözik minden más szeretettől.
58. Ha azt akarjuk, hogy az emberek jobbak legyenek, hozzáférhetővé kell tennünk számukra Isten szeretetét.
59. Nincs élő keresztyénség közösség nélkül.
60. A keresztyén gyülekezet a keresztyén ember életének legfontosabb színtere. Ez az ő „új családja”.
61. A keresztyén közösség nem annyira eszmény, amelynek elfogadását megkövetelhetjük, mint inkább feladat, amely elé Isten állított bennünket.
62. A szeretetteljes légkörű gyülekezetek vonzóvá lesznek.
63. Gyülekezeteinknek jótékony kontrasztban kell állniuk a társadalom egészével.
64. Az egyház csak akkor egyház, ha másokért él.

Kilencedik feladat:

Megszabadítani az istentiszteletet béklyóitól

65. Istentiszteleteink, amelyek valaha mindenkihez szóltak, mára belkörű rendezvénnyé váltak.
66. Istentiszteletünk az egyházi zene és a liturgikus hagyomány kettős béklyójában vergődik. Ha nem sikerül megszabadítanunk tőle, hamarosan meg is fog szűnni.
67. Az istentisztelet formái nem alakíthatóak tetszőlegesen, de rugalmasnak kell lenniük.
68. Az olyan istentiszteletnek, amely inspirálni akarja az embereket, az ő életérzésüket kell kifejeznie.
69. Az istentiszteleteknek a közeli jövőben át kell térniük egy többvágányú koncepcióra.
70. A jövő istentiszteletét nem a lelkipásztor fogja tartani, hanem a gyülekezet fogja ünnepelni.
71. Nemcsak ahhoz van szükségünk koncepcióra, hogy miként ünnepeljük, hanem ahhoz is, hogy miként éljük meg istentiszteleteinket.
72. Ha nem akarjuk, hogy istentiszteleteink üressé váljanak, be kell illeszteni őket egy átfogó gyülekezeti koncepcióba.

Tizedik feladat:

Egyszerűsíteni a gyülekezeten belüli struktúrákat

73. Az egyház struktúráinak rendkívüli lelki relevanciájuk van.
74. Felelősek vagyunk a struktúrákért, amelyek között élünk.
75. El kell döntenünk, hogy mit tartunk fontosabbnak: az egyház külső formáinak megőrzését, vagy a tartalmi megújulást.
76. Aki azt akarja, hogy az egyház maradjon meg olyannak, amilyen, az nem akarja, hogy az egyház megmaradjon.
77. Az olyan struktúrák, amelyek nem segítik a gyülekezetépítést, hátráltatják azt.
78. A következő évek zsinatainak az lesz a feladatuk, hogy a gyülekezeteket tehermentesítsék a jelenleg érvényes szabályok 80%-a alól, a közbeeső időszakban pedig polgári engedetlenségre szólítsák a gyülekezeteket.
79. A komplikált struktúrák megbénítják a gyülekezeteket. A jövő jelszava az egyszerűsítés. Ami nem működik egyszerűen, az egyszerűen nem működik.
80. Nem egyszerűen struktúrareformra van szükségünk, hanem a struktúrák reformációjára.

Tizenegyedik feladat:

Helyreállítani a gyülekezet primátusát

81. A tartományi egyházak legnagyobb erőforrása – a helyi gyülekezet – messzemenően kihasználatlan.
82. Számos tartományi egyház jelenlegi, gyülekezetek összevonását szorgalmazó stratégiája hosszú vagy rövid távon halálosnak bizonyul. Nem kevesebb, hanem több gyülekezetre van szükségünk.
83. A helyi gyülekezetek évszázados rendszerét ki kell egészítenie a másfajta gyülekezetmodellek sokféleségének.
84. A lelkipásztoroknak nincs szükségük egyetemi végzettségre, és nem szabad hivatalnoki státust betölteniük.
85. Az a gyülekezet, amely nem lelkipásztor-központú, egy idő múltán semmilyen más tekintélyt sem fog elismerni maga fölött. Ez pedig a hívők „egyetemes papsága” elvének magasabb szintű érvényesítését jelenti.
86. Nem a gyülekezetek vannak azért, hogy az egyház intézményét szolgálják, hanem az egyház intézménye van azért, hogy szolgálja a gyülekezetet.
87. Egyházunkban a hierarchikus viszonyokat és az igazgatási struktúrákat le kell építeni – – éspedig a lehető leghamarabb.
88. A jövő gyülekezetének joga és kötelessége lesz a profilalakítás.

Tizenkettedik feladat:

Jövőt álmodni az egyháznak

89. A pénzügyi és személyi gondoknál is nagyobb baja egyházunknak, hogy nincsenek álmaink.
90. Az álmok nem irreálisak, csak egy másfajta realitásban gyökereznek.
91. Jövőt álmodni az egyháznak annyit jelent, mint életre kelteni gyülekezeteinkben az őskeresztyénség álmát.
92. A jövő egyházáról álmodni annyi, mint Isten álmainak nyomába szegődni.
93. Álmainknak eléggé merészeknek kell lenniük ahhoz, hogy Istennek helye legyen bennük.
94. Csak álmodni nem elég. Álmainkat tettekre kell váltanunk.
95. Megálmodni az egyház jövőjét annyit jelent, mint magunkhoz ölelni az újat.
96. Az egyetlen erő, amely képes valamit jóra fordítani, a hit, a remény és a szeretet együttes ereje.

Forrás: DOUGLASS, Klaus: Az új reformáció. 96 tétel az egyház jövőjéről. Kálvin Kiadó, Bp. 2002.

Mennybemenetel ünnepe

2020. 05. 21. (Mennybemenetel)

Giotto di Bondone: 38 jelenet Krisztus életéből (22. kép: Mennybemenetel) 1304 (Wikidata.org)

Kialakulása:

Mennybemenetel ünnepe a húsvét és pünkösd közötti időszak szerves része, az örömöt hozza el számunkra. Kialakulásával kapcsolatban tudjuk, hogy az új kezdetkor a tanítványok Jézus második eljövetelét közelre várták és ez az  eszkatológikus várakozás határozta meg mindennapjaikat. Amikor azonban ez alábbhagyott, az egyházi esztendőben mindez szimbolikus, liturgikus formában is rögzült.

A II. század végén vált a pünkösd (pentékoszté – ötvennapos) időszaka mennybemenetelkor és pünkösd ünnepén a húsvéti ünneplés csúcspontjává. Maga a „hetek nyolcada”, azaz a hétszer hét nap az ötvenedik nappal betetőzve – az ószövetségi hetek aratási hálaadó ünnepének a mintájára – a hetes szent szám fokozása, ugyanakkor egyetlen nagy „húsvéti napot” ölel egybe.
Mennybemenetel és pünkösd ünnepe csupán a IV. században vált el egymástól. Mennybemenetel a bibliai beszámoló szerint a húsvétot követő negyvenedik napra került az egyházi naptárban, míg a pünkösd az V. század végére a Szentlélek eljövetelének önállósult ünnepévé alakult át, s így lett a Szentlélek-ünneppé.
Ez a húsvéttól való tartalmi távolodás folytatódott a VII. században, amikor pünkösd nyolcnapos, önálló ünneppé vált. Több tradícióban ezután lett bevett keresztelési ünneppé is, másutt a húsvéti gyertyaszentelés, valamint a tej- és mézszentelés napjává.

Mennybemenetel szintén nyolcnapos ünneppé önállósult valamikor a XI. század folyamán. A középkorban ezt a nyolc napra bővített és vigíliával kiegészített rendet követte a kereszténység, majd – a többi ünnephez hasonlóan – elkezdődött időtartambeli rövidülésük: előbb három napra, majd kettőre.
A legújabb gyülekezeti gyakorlatban sokszor praktikus okokból hétköznap nem ünneplik ezt az ünnepet, hanem csak az ezt követő vasárnapon. Egyházunk azonban megmarad annál a gyakorlatnál, hogy e napon ünnepel és részesül ezáltal e hétköznapi ünnep különleges áldásában.

Nézzük végig Mennybemenetel ünnepének aspektusait, a lutheran.hu 2009-es cikkei alapján:

Mennybemenetel mozaikjai: A feltámadott

Jézus húsvétkor feltámadott a halottak közül. Pár héttel később Isten felvitte őt magához a mennybe, és oda ültette trónja mellé, az oldalára, hogy együtt uralkodjon vele. Ezt az eseményt ünnepeljük mennybemenetel ünnepén. Jézus feltámadása és mennybemenetele tehát összetartoznak.

Mennybemenetel mozaikjai: A barátok

Jézus feltámadt – és ez mindent új megvilágításba helyez. Aztán eljön barátaihoz, hogy tanítsa még őket. De nem a tanítványai körében van, azok között, akik három évig kísérték őt, hanem másokhoz is elmegy. De jézus nem marad velük.

Mennybemenetel mozaikjai: A menny

Hová megy Jézus a mennybemenetelkor? A Bibliában az evangélisták tömören fogalmaznak. Jézus felemeltetett a mennybe, az Atyához.

Mennybemenetel mozaikjai: A trón

Hová megy Jézus a mennybemenetelkor? Istenhez jut, aki a mennyben trónol és jobbján maga is uralkodóvá lesz.

Mennybemenetel mozaikjai: Visszajövetel

A menybemenetellel Jézus egyáltalán nem tűnt el tőlünk örökre. Hangsúlyozta, hogy híveihez egyszer visszatér majd.

https://www.evangelikus.hu/mennybemenetel-2016 alapján

Püspöki Tanács: „Lehetségesnek tartjuk a gyülekezeti alkalmakat”

2020. 05. 19.

Egészségügyi szempontból továbbra is az elektronikus felületeken közvetített istentiszteletek a legbiztonságosabbak, ezért változatlanul javasoljuk ennek a formának a megtartását. Így reménység szerint sokakhoz el lehet juttatni az evangéliumot. Mostantól fogva – az online közvetítések lehetőség szerinti biztosításával – a hívek személyes részvételével újra lehetségesnek tartjuk a gyülekezeti alkalmakat szabad téren vagy fedett helyen, amennyiben a gyülekezeti elnökségek Védekezési Szabályzatot fogadnak el. Ebben a következőkre kell kitérni:   

  • az alkalmak előtt és után biztosítják az alapos szellőztetést és fertőtlenítést;
  • ha van rá mód, több ajtót használnak, amelyek az alkalmak során lehetőség szerint nyitva maradnak;
  • a bejárat(ok)nál feltűnő helyen kitéve gondoskodnak kézfertőtlenítésről;
  • az ültetés úgy történik, hogy – az egy háztatásban élőket leszámítva – a személyek között biztosított minden irányba legalább 1,5 m távolság;
  • a liturgiai szolgálatot végzők kivételével mindenki maszkot visel, erről szükség esetén a gyülekezet gondoskodik;
  • az istentiszteletek rövidített liturgiával és kevés énekléssel folynak;
  • mindenki a saját énekeskönyvét vagy mobil eszközét használja, illetve ajánljuk az énekek előzetes kiosztását vagy kivetítését;
  • úrvacsoraosztásra a következő hetekben lehetőleg nem kerül sor, ha mégis, akkor se igyunk közös kehelyből;
  • offertórium gyűjtése a kijáratnál elhelyezett persellyel;
  • minden alkalmon megfelelő számú szervező és segítő vesz részt, akik a Védekezési Szabályzat betartásáról gondoskodnak.

Minden egyéb kérdésben – ideértve a nyári napközis és bentlakásos táborokat – kötelező a kormány vagy az önkormányzatok által hozott biztonsági rendelkezések betartása. A gyülekezet elnöksége által elfogadott Védekezési Szabályzatot előzetesen el kell juttatni az illetékes espereshez, majd a bejáratoknál feltűnő helyen ki kell függeszteni, illetve közölni kell a gyülekezet honlapján, Facebook-oldalán és egyéb felületein.

Istennek adunk hálát, hogy a próbatételek között is megtartja egyházát, és gondoskodik az ige hirdetéséről. 

Köszönjük a lelkészeknek, a presbitereknek és a gyülekezeteknek, hogy eddig is felelősségteljesen jártak el. Kérjük, továbbra is bizalommal kövessék a Püspöki Tanács ajánlásait.

„Nem adtál ellenség kezébe, tágas térre állítottad lábamat.” (Zsolt 31,9)

Budapest – Győr, 2020. május 18.

Dr. Fabiny Tamás elnök-püspök

Kondor Péter püspök

Szemerei János püspök

https://www.evangelikus.hu/ujra-lehetsegesnek-tartjuk-gyulekezeti-alkalmakat

Jubilate vasárnapja – 2020. május 3.

364. ének – meghallgatható

Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében!
Ámen.

Bevezető zsoltár (66.)
Örvendezz Istennek, egész föld,
énekeljétek neve dicsőségét!
ő adott életet lelkünknek,
és nem engedte, hogy lábunk meginogjon.
Mert megpróbáltál minket, Istenünk,
megtisztítottál, mint ezüstöt a tűzben.

Bevezető ige
Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus atyja, aki megáldott minket minden
lelki áldással a Krisztusban. (Ef 1,3)

Üdvözlés, bűnvallás, Kyrie
Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal!
Testvéreim! Isten színe előtt gondoljunk méltatlanságunkra, és valljuk meg
bűneinket!
Istenem! te tudod, mennyi fájdalmat és szomorúságot okoztam bűneimmel
önmagamnak és embertársaimnak, főként pedig atyai szívednek. szabadíts
meg bűneimtől, és add nekem az új élet örömét, az Úr Jézus Krisztusért.
Ámen.

Kegyelemhirdetés, Isten dicsőítése
Testvéreim! Isten megkönyörült rajtunk, és úgy szerette a világot, hogy az ő
egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete
legyen. Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez
jóakarat.

Rövid imádság: óegyházi kollekta
Istenünk!Mutasd meg a téged keresőknek világosságodat, hogy megtalálják
az igazság útját, híveidnek pedig add kegyelmedet, hogy kövessék azt, ami
egyezik akaratoddal, az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a szentlélekkel él
és uralkodik örökkön örökké. Ámen.

Olvasmány:

Jézus közeli visszatérését ígéri

16Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem. 17A tanítványai közül némelyek ezt kérdezték egymástól: Mi az, amit mond nekünk: Egy kis idő, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem, és ez: Mert én elmegyek az Atyához? 18Ezt kérdezgették: Mi az a kis idő, amiről szól? Nem tudjuk, mit beszél. 19Jézus észrevette, hogy meg akarják kérdezni, és ezt mondta nekik: Arról kérdezősködtök egymás között, hogy ezt mondtam: Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem? 20Bizony, bizony, mondom nektek, hogy ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örül; ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul. 21Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra. 22Így most ti is szomorúak vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek: 23és azon a napon nem kérdeztek éntőlem semmit.

Apostoli hitvallás

(Ökumenikus fordítás)
Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében.
És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették.
Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.
Hiszek Szentlélekben.
Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

48. ének – meghallgatható

Jubilate vasárnap alapigéje a Zsidókhoz írt levél 11, 13-19

13Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön. 14Mert akik így beszélnek, jelét adják annak, hogy hazát keresnek. 15És ha arra a hazára gondoltak volna, amelyből kijöttek, lett volna alkalmuk visszatérni. 16Így azonban jobb haza után vágyakoztak, mégpedig mennyei után. Ezért nem szégyelli Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék, mert számukra várost készített. 17Hit által ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor Isten próbára tette, és egyszülött fiát vitte áldozatul az, aki az ígéreteket kapta, 18akinek megmondatott: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.” 19Azt gondolta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett. 

A mai vasárnap Jubiláte vasárnapja, a 66. zsoltár Örvendezz Istennek sorából kapta.

Ez a vasárnap az, amely a figyelmünket a feltámadásról a jövő felé fordítja. A megvalósult, tökéletes, de múltbeli cselekedet alapzatán állva, attól nem elrugaszkodva a tekintetünk a ránk váró jövő felé fordul, hiszen az előttünk álló hetekben olyan ünnepek érkeznek, mint Mennybemenetel ünnepe és a Szentlélek kitöltésének ünnepe, a Pünkösd. Azt lehet mondani, hogy ezek a hetek az egyházi év legfontosabb időszakának a hetei, talán a legszebb része az évnek, és mivel a Feltámadástól nem lehet távolodni, ha abban élünk, ezért időben és térben is egyre közelebb kerülünk Istenhez.

Az igében a HIT PÉLDÁJA, Ábrahám kerül elénk. A hit, amely nem gyengül a halálfélelemben, betegségben sem, még akkor sem bizonytalanodik el, amikor nem látja, hogy mi vár rá. A „távolról lát, üdvözöl” – a hazatérés öröme, ahogy távolról megpillantja valaki az otthonát, úgy tekint Istenre. Túrmezei Erzsébet – Mégis című versét szeretném ehhez a gondolathoz kapcsolni.

Túrmezei Erzsébet – MÉGIS

Milyen sokat kellene hinnem,

s milyen keveset hiszek.

Mily keveset kellene vinnem,

s mennyi terhet viszek.

Egyedül Rá kellene néznem,

s magamra révedek.

Ragyog a cél viharban, vészben,

s hányszor eltévedek.

Mégis… elcsüggedjek, megálljak?

Miért csüggedjek el?

Hisz olyan keveset hiszek még,

s már az is fölemel.

Mint minden én nyomorúságom,

nagyobb a kegyelem.

Ebben hiszek, s szemem bűnbánón

megint ráemelem.

Kis hitet, hogy megerősítsen,

míg többről többre nő,

s egész a célig elsegítsen:

hatalmas Isten Ő.

Nagyon sokszor hallom keresztény emberektől is, azt az ókori görög nézetet, hogy az ember földi élete egy rövid itt tartózkodás, amely után a lelke különválik és a szférákban szárnyal tovább. A keresztény nézet egyrészt nem a lélek különválása, se nem visszatérés valami idegen szférába, a keresztény ember előre halad a hitben, az új, mennyei haza felé. Az Ősatyák hitét és a keresztényi váradalmakat összekapcsolja a levél írója. Ábrahám hite olyan nagy volt, hogy szilárd meggyőződése volt, hogy Isten még Izsák elvételével is beteljesíti ígéretét.

A Zsidókhoz írt levél valamikor Márk evangéliumának születése után keletkezhetett, talán Kr. u. 80-ban, egyetlen nagy prédikáció, mely levél formában íródott. Egy teológiailag jól képzett egyházi elöljáró lehetett a szerzője, aki zsidóból lehetett kereszténnyé, vagy hatással volt rá a zsidóság látásmódja, hitvilága. Az igehirdetés annak a közösségnek szól, akinek el kell lassan fogadnia, hogy Jézus Krisztus visszajövetele nincs olyan közel, mint az első keresztények remélték – ezért, mintegy metafora, megjelennek az ősatyák, akik nem láthatták meg Isten ígéretét – az ő példájukat állítja a korai keresztények elé, akik sokáig azt hitték, hogy karnyújtásnyi távolságra van Jézus dicsőséges visszajövetele: Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem.

Vajon hogyan értette Jézus ezeket a szavakat. Lehet-e, elég-e annyival magyarázni, hogy Isten számára nincs idői bezártság, vagy csupán arról van szó, hogy ezek a szavak az utolsó vacsorán hangzanak el, és nem Jézus második eljövetelére vonatkoznak, hanem feltámadása utáni találkozásra vonatkozik, amely valóban közel – ehhez a párbeszédhez képest éppen három nappal később valósul meg.

A vasárnap fakultatív olvasmánya a teremtés történetből az ember teremtése és az, hogy Isten megpihent a hetedik napon. A feltámadás az új teremtés, amely legalább olyan jelentőségű keresztény szemmel, mint a világ teremtése, hiszen az üdvösség a kiteljesedése a teremtett világban megélt teremtettségnek.

Túrmezei Erzsébet egy másik verse Gusztáv Adolf svéd királyról szól, de nem csak róla, hanem rólunk is, földön küzdő keresztényekről:

Századok tűnnek, hervadó virágok,

sorra lehullnak eszmék és világok.

Jelenek jönnek, múltakon tipornak.

Titkos határán vésszel teli kornak,

Krisztus hada hol vagy? Küzdesz-e még?

Ó, küzdesz, de roskadva, csüggedezve!

Nem érzed-e magadon égni egyre

a svéd király kialvó lángszemét?!

Fogyott erődre, elhaló magodra

gondolsz… Bús, megrepedt templomfalakra,

s kezed a fegyvert már elejteni készül…

Pedig reád szállt drága örökrészül

eleidtől a nagy, szent titok:

Bár minden, minden ellened szavazna,

halál tiporna rád, vagy tél havazna,

emeld a zászlót: Krisztus győzni fog!

Ámen!

Quasi modo geniti – Húsvét utáni 1. vasárnap

2020. április 19.

Quasi modo geniti vasárnapja

Antoine Wiertz: Quasimodo, a Notre Dame híres púposa

Kezdő ének Luther Márton húsvéti éneke: 214 – kattints!

Olvasmány:
János 20,19-29
Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: „Békesség néktek!” És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat. Jézus erre ismét ezt mondta nekik: „Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.” Ezt mondván, rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyetek Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak.” Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor megjelent Jézus. A többi tanítvány így szólt hozzá: „Láttuk az Urat.” Ő azonban ezt mondta nekik: „Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem.” Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: „Békesség néktek!” Azután így szólt Tamáshoz: „Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő.” Tamás pedig így felelt: „Én Uram, és én Istenem!” Jézus így szólt hozzá: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.”

Igehirdetési ének: 388 – kattints! (G. F. Händel szerzése)

Alapige:
Zakariás 8,6-8
Ezt mondja a Seregek Ura: Bár lehetetlennek tűnik a megmaradt nép számára, hogy ez így lesz abban az időben, az én számomra nem lehetetlen – így szól a Seregek Ura. Ezt mondja a Seregek Ura: Én kiszabadítom népemet napkelet földjéről és napnyugat földjéről. Hazahozom őket, és Jeruzsálemben laknak; az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek, valósággal és igazán.

A vasárnap névadó bevezető zsoltára a 116. zsoltár:

Mint a most született csecsemők,
az igének tiszta tejét kívánjátok,
hogy azon növekedjetek az üdvösségre.

Qausi modo geniti – újszülött módjára: „Kvázimódó” – milyen rossz csengésű ez a név Victor Hugo regénye nyomán, aki mégis egy nagyon jó szándékú, bár csúnya ember volt. És ilyen szép ez a zsoltárkezdő kifejezés: olyanok vagyunk, mint a ma született csecsemők…
Visszaemlékszem kislányunk születésére, aki pici súllyal született, de már születését követő napon fontos volt neki az első néhány csepp anyatej, amelytől megnyugodott és lassan gyarapodásnak indult, néhány hét alatt ledolgozva a hátrányt. Még most is milyen fontos, sőt a legfontosabb neki az anyatej, noha egyre több kedvenc étele van. Ez védi meg a betegségektől, ez a biztos alap. Jézus szavaiból kitűnik sokszor, hogy örök életet adó víz van a birtokában. Vajon miért nem szomjazunk mi is az evangéliumra?

Húsvét után vagyunk egy héttel, Krisztus feltámadása valamilyen titokzatos új teremtés, hiszen Krisztus újjászületett, feltámadt. Húsvét öröme még nagyon friss, egy héttel húsvét ünnepe után a felolvasásra kijelölt ige a tanítványok között megjelenő Jézusról szól, aki még a feltámadás napjának estéjén bemegy a tanítványok rejtekhelyére a zárt ajtókon keresztül.
Várták, szomjazták a jó hírt a tanítványok, még ha csüggedtek is voltak, néhányan vissza akartak menni halászni, ketten Emmausba indultak, az asszonyok a holttest bebalzsamozását tartották a legfontosabb feladatuknak, de mégis megörültek a jó hírnek (jó hír görögül evangélium!). Ma is várjuk a jó híreket? Sokszor a rossz híreknek örülünk, hogy másokat rossz dolog ért, vagy ha valami rossztól tartottunk és az bekövetkezett, kárörvendve mondhatjuk: lám, mi megmondtuk!

Zakariás próféta ígérete: gyermekek és idősek fognak Jeruzsálem terein lenni. A gyermekek és az idősek jelenléte a békét és a rendet jelképezi véleményem szerint. Sajnos tapasztaljuk azt is, hogy generációs szakadék van az emberek között. Sajnos a gyülekezetekben leginkább két generáció van jelen legnagyobb számban, az idősek és a gyermekek. A köztük levő generációnak nincs ideje, kedve, indulata, szándéka az Isten dolgaival foglalkozni. Mondjuk ki: van jobb dolguk is, mint a túlvilággal foglalkozni. A közép korosztály vállán nyugszik az egész társadalom elhordozásának terhe. Talán pont ezért kellene többet fordulniuk Istenhez, hogy segítséget, támogatást kapjanak, mert bizony a fiatalok és a gyermekek részéről többször jön a számonkérés, mint a támogatás, az idősek részéről sem olyan jellegű ma már a támogatás, mint amilyen akár egy emberöltővel ezelőtt volt.

A mai fiatalok panaszolják, hogy a szüleik nem olyan módon segítenek sok esetben a gyermeknevelésben, mint ahogy elvárnák. A mai fiatal nyugdíjasok nagyon sokszor aktívak: sok esetben dolgoznak, vagy megpróbálják azokat a céljaikat elérni, amelyekre nem volt idejük a munka mellett. Régebben, amikor több fizikai munkát kellett végezniük az embereknek, a hatvanas éveikben járók voltak az idősek, és a hetven-egynéhány évesek már öregnek számítottak. Ma sokszor azt látjuk, hogy 70 éves kor körül új dolgokba kezdenek az emberek, frissek, ötletelnek, célokat tűznek ki. Ezért is fájdalmas és döbbenetes a jelenkornak ez az új betegsége, amely kifejezetten azokat az időseket veszélyezteti, akik még az apróbb betegségeik ellenére jól tartják magukat, és aktív életet élnek.

A vasárnap kezdőzsoltára így folytatódik a 8. és 9. verssel:

Szeretem az Urat, mert meghallgat,
meghallgatja könyörgésem hangját.
Megmentette lelkemet a haláltól,
lábamat az elbotlástól:
ezért az Úr színe előtt fogok járni
az élők földjén.

Luther Márton egyik emlékezetes mondása, hogy nem az a csoda, ha valaki elesik, hanem ha felkel, és megy tovább. Mert botlás – valljuk be – rendszeresen szokott lenni. Nagyon sokan nem bírják visszafojtani a nevetésüket, ha valakit látnak elesni. Én soha sem szoktam ezt érteni, hogy tud a felhőtlen nevetés ilyenkor annak a helyére lépni, hogy a másiknak segítsünk. Mintha az ilyen esetekben az lenne a legfontosabb, hogy minket szórakoztasson. Azután az az ember, aki mértéktelenül nevetett, ha vele esik meg hasonló, mértéktelenül zavarba jön, mert a másik övéhez hasonló reakciójától tart. Hol vannak belénk kódolva ezek a nemtörődömségek? Honnan ered az, hogy nem akarunk vigyázni a másik emberre.

Sok minden lehetetlennek tűnik az ember számára. Többféle reakciót vált ki, amikor az emberek érthetetlen eseményekkel találkoznak. Sokan démoni, csodás folyamatokkal magyarázzák a világ eseményeit. Vannak, akik nem elégednek meg ezzel, hanem mindent próbálnak ésszel megérteni. Gondolhatnánk, hogy az ilyen kételkedők hitetlen emberek. De ha figyeljük pl. Pál apostolnak a világhoz való hozzáállását, azt látjuk, hogy az értelmet nagyon fontosnak tartja (1Kor 14,19 inkább akarok öt szót mondani értelemmel, hogy másokat is tanítsak, mintsem tízezer szót nyelveken.) sokkal fontosabbnak, mint az értelmetlen, csodás dolgokat. Istent nagy hiba beszorítani a számunkra érthetetlen és csodás dolgok halmazába, mert ahogy megértjük ezeket, egyre kevesebb teret hagyunk neki. Hittel és értelemmel éljünk a világban, így éljük meg kereszténységünket, nem kell félni és borzadni a démonikus vagy babonás hiedelmektől.

Ez nem mond ellent a mai olvasmányban Tamás hitetlenkedő kérésével. Sőt Jézus egy olyan szilárd hitről beszél, amelyet az Istenbe vet az ember. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek. A démonikus és babonás hiedelmeket el kell választanunk az életet megtartó hittől, amely erőt és magabiztosságot ad az embernek minden helyzetben. Nem úgy igaz, ahogy néha mondják, hogy valamiben mindenkinek kell hinni. Pál apostol mondja: az igaz ember hitből él. Hiszek, hogy jót tegyek, hiszek, mert Isten igéje szerint élek.
Ahogy Zakariás könyvében a záró szavak így állnak: „Istenük leszek, valósággal és igazán”. Ebben a szilárd megállásban lehet hinni, ez tud erőt adni másoknak is, ezt adjuk tovább ebben a mai bizonytalan helyzetben, amikor a tudomány magabiztossága, és a vélt korlátlan, valójában nagyon is korlátolt emberi hatalom mind szétolvad. És együtt tudjuk mondani:
Mint újszülött csecsemők az igének tiszta tejét kívánjuk, hogy azon növekedjetek az üdvösségre.
Ámen.

Húsvéti istentisztelet

2020. 04. 12. (Húsvét vasárnap)

Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, és ha ez a bőröm szertefoszlik is, testem nélkül is meglátom az Istent. (Jób 19, 25-26)

Húsvét ünnepe, Krisztus halálból való feltámadása a kereszténység legerősebb üzenete a világ számára. Az OK és ALAP a reményre, hogy az élet győzedelmeskedik, erősebb a halálnál.

Ez az EVANGÉLIUM – magyarul örömhír, amely végső értelmet ad hitünknek és életünknek is. Krisztus feltámadásának nagy örömünnepe.

Nietschéről a legtöbben annyit tudnak, hogy ezt mondta: Isten halott. Az eredeti mondat így hangzik:

„Így szólott hozzám egykor az ördög: »Megvan a maga pokla Istennek is – az emberszeretete.«
Nemrégiben pedig azt mondta nékem: »Isten halott; belehalt részvétébe az ember iránt.«”

Friedrich Nietzsche (1846–1900) német filozófus

Egy nappal vagyunk Nagyszombat után:

Nagyszombat ünnepe

átmenet nagypéntek sokkoló történéseiből

a húsvéti öröm felé. Protestáns közösségekben

sokszor a sírral összefüggésben a csend ideje és egyszerre

a hallgatás ideje is, abban a tekintetben, hogy sok helyen

nem tartanak nagyszombaton istentiszteletet. Ugyanakkor

korai keresztény hagyományok kötődnek az ünnephez.

Már a 2. században böjttel emlékeztek arra a napra,

amelyen Krisztus a sírban nyugszik. Felkészülésük végeztével

eleinte a katekumének is ezen a napon részesültek a

keresztségben. Ma megbújik a két legnagyobb ünnepünk

között, mint egy lélegzetvételnyi szünet egy énekvers végén.

Nagyszombat csendje viszont jóval több, mint egy

szusszanás.

NEM NÉMASÁG, SE NEM TÉTLENSÉG.”

 

Húsvét ünnepén tudunk-e tanuskodni Krisztusról. Sokunk számára Krisztus nem más, mint a múlt, és nem is nagyon próbáljuk megérteni, hogy mi történt Húsvétkor. Persze rendszeresek a támadások Krisztus feltámadásának ténye ellen.

 

Mi is ebbe a végtelen spirálba jutunk, ha Istenről beszélünk Húsvétkor és nem Istennel. Jób barátai Istenről beszélnek, míg Jób az egyedüli, aki Istennel beszél. Jób mondatait rendszeresen temetéseken szokták idézni, elmaradhatatlan része a gyászbeszédeknek, hiszen a Bibliában a legnagyobb emberi veszteség Jóbot éri (direkt emberi veszteséget mondok, mert Krisztus váltsághalála isteni veszteség). Mindenét elveszíti néhány perc alatt, és ráadásul a rossz hírt hozók egymásnak adják a kilincset, ahogy elmondják:

 

hírnök érkezett Jóbhoz, és így szólt: A marhák odakint szántottak, a szamarak pedig mellettük legelésztek.

15 De a sábaiak rájuk rontottak, és elvitték őket, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. 

16 Még beszélt, amikor érkezett egy másik, és így szólt: Tűz csapott le Istentől az égből, amely megégette és elpusztította a juhokat és a legényeket. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. 

17 Még beszélt, amikor ismét érkezett valaki, és így szólt: A káldeusok három csapatban rajtaütöttek a tevéken és elvitték őket, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. 

18 Még beszélt, amikor érkezett egy másik, és így szólt: Fiaid és leányaid elsőszülött testvérük házában lakomáztak, borozgattak. 

19 De hirtelen erős szél támadt a puszta felől, megrendítette a ház négy sarkát, az rászakadt a fiatalokra, és meghaltak. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. 

20 Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult, 

21 és így szólt: Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, meztelenül is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve! Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Isten ellen.

 

Sőt miután ez megtörténik – belebetegszik Jób a gyászba, de ekkor sem átkozza meg az Istent:

 

A felesége ezt mondta neki: Még most is ragaszkodsz ahhoz, hogy feddhetetlen maradj? Átkozd meg Istent, és halj meg! 

10 De ő így felelt neki: Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni! Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk. Még ebben a helyzetben sem mondott Jób olyat, amivel vétkezett volna.

 

Azután megérkeznek Jób barátai, akik rövid bevezetés után egyre inkább Jóbot kezdik vádolni, hogy valamit csak elkövetett, ami miatt az Isten megharagudott rá. Jób elmondja, hogy bizony a szavakkal ölni lehet, így mutatkoznak be a barátok.

A könyv későbbi részében Jób újra és újra leírja szenvedését, és ebben a leírásban a saját szenvedéseinkre is ráismerünk. Mennyien szenvednek attól ezekben a napokban, hogy egyedül vannak. Milyen kínzó tud lenni az, hogy nem mehetünk oda, ahova csak akarunk. Könnyen ki lehet játszani a karantént, hiszen nem nagyon ellenőrzi senki, de mégis, behatároltak a lehetőségeink. Az elmúlt hétvégén, virágvasárnap hétvégéjén tapasztaltuk azt, hogy mennyien nem tartják be azt, amit a betegségben kérnek tőlünk. Lehet arra hivatkozni, hogy kevés a megbetegedés az ország ezen részében, de sokan egyáltalán nem vették komolyan. Tömött parkolók, szotyihéjat köpködő turisták, csoportba verődött fiatalok voltak mindenfelé az országban. Jöttek megnyugtató hírek: kevés a megbetegedés, és egyébként is a gyermekkorban Magyarországon beadott oltások megfelelő védekező reakcióra tanították meg a szervezetünket. Az ember szeret játszani a tűzzel. Csak éppen, amikor megéget, már nem találjuk benne az izgalmat, csak a beteg lelkületűek. Láttuk a szörnyű képeket korábban a dél-európai országokból, jelenleg pedig az angolszász országokból. A halált legyőzni csak Jézus Krisztus képes, ő sem úgy teszi, ahogy mi szeretnénk. Egyébként is hadilábon állunk az Istennel. Mi nem vagyunk Jóbok. Nem tudunk mindent a javára magyarázni, hanem vádoljuk, a szidalmazzuk, hibáztatjuk, kritizáljuk, semmibe vesszük, helyettesítjük, megvetjük. Ilyenek vagyunk. Aztán, amikor az életünk teljesen Isten nélkülivé válik, azt is a rovására írjuk.

 

Hézser Gábor pasztorálpszichológus magyarázata a teodicea (Isten igazságossága) kérdésére:

 

A betegség a káosz támadása a teremtett élet ellen. Isten nem lehet az élet Ura és az élet veszélyeztetője egyszerre. A betegség egyedüli „értelme” úrrá lenni a betegségen: legyen az élet úrrá az életet fenyegető veszély felett. Egy célt követünk, ha a betegek lelkét gondozzuk: segíteni a betegség rabságába került embert abban, hogy beszűkült élethelyzetében megtalálja a maga számára a mindig tovább létező életszabadságot.

 

Jézus erre mutatott rá elsősorban, amikor a betegeket meggyógyította, amellett, hogy a csodával bizonyította istenségét még fontosabb volt, hogy a hitre és a reményre világított rá.

Egy barátom jut eszembe, aki 10 évvel ezelőtt távozott közülünk. Halála előtti percekben a Händel Messiást hallgatta. A híres német zeneszerzőnek, aki a hallei gyülekezet kántora volt, ennek az oratóriumnak a központi sorát írták a sírjára: „Tudom,hogy Megváltóm él”

 

Márk evangéliumából Krisztus feltámadásának a híre a húsvéti olvasmány. Ez a legősibb evangéliumnak a záró eseménye:

 

egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. 6De az így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. 7De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.” 8Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és döbbenet fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.

 

Minden más már emberi kiegészítés. Az ezt követő részek (nézzük meg a Bibliánkban Márk evangéliumának a legvégén) zárójelben olvashatóak. Mi lett volna, ha ezzel vége lett volna a történetnek, és semmilyen emberi kreálmány, egyházszervezet nem követi. Mondhatjuk, hogy semmi baj nem lenne, hiszen Krisztus váltságműve kész volt, meghalt értünk és feltámadt.

 

Van egy régi vicc arról, hogy az egyház vezetője a mennyország kapuján kopogtatva úgy mutatkozik be, mint az egyház legfőbb vezetője – Péternek erre ezt mondja Jézus – nézd, mi lett abból a halászklubból amit alapítottunk.

 

Néha valóban úgy érezzük magunkat, hogy az emberi hozzáadott érték – ahogy ma mondjuk – nem is ér sokat. A tanítványok amúgy sem értették Jézust, Pál apostol hozta a maga hebraista gondolkodását és elrontott mindent, aztán jött a sötét középkor, amit a szerzetesek és a keresztes háborúk tettek sötétté, Luther pedig nem volt más, mint egy közönséges felforgató. Habár mindez emberi, mégis Krisztus arcát lelki társad arcában felfedezheted. Ha épp nincs, legyen ez az imatémád, vagy vedd észre azokat magad körül, akikre nem is gondolsz így. Mindenkinek szüksége van arra, hogy imádkozzanak érte. Te is tedd ezt: imádkozz másokért!

Tanuljunk Luthertől imádkozni. Ő ezt mondja: „…ha az idő és a hely megengedi, minden imádságomban négy csokrot kötök. Először is tanításnak tekintem az imádságot, és megvizsgálom, hogy mit kíván tőlem a mi Urunk. Azután hálaadássá formálom, harmadszor bűnvallássá, negyedszer kéréssé.”

*

Atyám, add, hogy ma magam mellett kifejezetten tudjak másokra is gondolni az imádságomban, és keressem a lehetőséget, hogy az imádság közösségében lehessek a körülöttem élőkkel! Ezt add meg ma nekem, kegyelmes Atyám! Ámen.

Nagyszombat ünnepe

2020. 04. 11. (Nagyszombat)

Isten nem pihenhet meg

Romolo Tavani – Holy Saturday (Getty Images)

Nagyszombat ünnepe átmenet nagypéntek sokkoló történéseiből
a húsvéti öröm felé. Protestáns közösségekben
sokszor a sírral összefüggésben a csend ideje és egyszerre
a hallgatás ideje is, abban a tekintetben, hogy sok helyen
nem tartanak nagyszombaton istentiszteletet. Ugyanakkor
korai keresztény hagyományok kötődnek az ünnephez.
Már a 2. században böjttel emlékeztek arra a napra,
amelyen Krisztus a sírban nyugszik. Felkészülésük végeztével
eleinte a katekumének is ezen a napon részesültek a
keresztségben. Ma megbújik a két legnagyobb ünnepünk
között, mint egy lélegzetvételnyi szünet egy énekvers végén.
Nagyszombat csendje viszont jóval több, mint egy
szusszanás.

NEM NÉMASÁG, SE NEM TÉTLENSÉG.

(Szöveg: Lelkipásztor 2020/3, Horváth Z. Olivér)

Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑